Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)

1934-06-29 / 145. szám

6. DeCMAGYARORSZAG 1954 funtug 2H. —- —II IUI ——M—W 7AVJI II DADC7AI $%M mesnyiit Ä'iffiKS: m Bv 18 ü^ Oft SB iMr <# i üt A J& -JV-á Széchenyi tér 8. sz. HSdeq büffé minden Időben. • iiWWfÄiPlwiwI^ §0t Olcsó árak! Az örökzöld fenyvesek között Alföldi embernek mindig élmény, ha a végtelen rónaságról hegyek közé kerül. Mindegy, hogy a Kárpátok vadregényes tájait látogatja-e meg, vagy az Alpok örökös hóval koszorúzta bércei közt talál tanyát, mindig ott van előtte Petőfi szava: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek.. Így vagyok én is. Voltam a Tátrában, bebarangoltam már Svájcot, láttam a Bodoni-tó bajor kikötőjének köoroszlánjait, a Vierwaldstadtitó partján Luzernt és Mont-BIanc koszorúzta LacLemant... Mégis, most, hogy a tengerszine fölött 1500 méter magasságban a Kanzelhöheről nézem a világol (ami csak Karinthiának madártávlati szeanlélétéből áll), újból elfog az érzés: tán csodállak, ámde nem szerellek... Pedig, ha a szállóm terraszáról kitekintek, bámulatos panoráma tárni felém. Lent az Ossiaehitó sötétzöld hullámai, szemben a Dráva kanyargós folyása. A folyón tul ködbevesző hegyóriások láncot a Karavankok szédítő bércei tornyosulnak, de mögöttük még hatalmasabb hegység képe borzongat: a Julisehe-Alpen mindig hóval borított ormai. A völgy olyan, mint egy térkép. Délnyugatra VilUdi ködlik, körülötte apró falucskák hívogató tornyal, délre a Faaker-See, keletre pedig Wörtbi-tó tükre. A völgyet metsző alacsonyabb hegység szinte groteszk innen a magasból, pedig ha a JLandskron várromának magasságát nézem, biztos kl lehetne cserélni a Jánosheggyel anélkül, hogy a pesti week-endezöknek kevesebbet kelljen gyaíogolniok. Bámulatos, hogy milyen más a természel egy ilyen alpi tájékon. Ila az emberre rászáll egy légynek látszó bogár, nyugodtan agyon lehet azt ülni, nem fog elmenekülni. A levegő éles s benne a madárdal egészen idegenül csendül ismeretlen madárkák hangszálairól. Az erdő félelmetesen üres. A fenyők, a fagyönggyel ellepett fenyők, mint a glédába állott katonák sorakoznak egymás mellé. Tövükhöz sohasem ér a nap, de koronájukat majd mindig napsugár övezi. Megborzongatnak ízek a harmincméteres faóriások. Egy padon üldögélek. Semmi nesz sem hallik, csak a fenyők állandó suhogása. Egy-két madárka libben ide-oda a nagy csendben, aprók, ügyesek, biztos valamilyen ökörszemfajták. Egyszerre a templomi csendet megzavarja valami: egy fajdtyuk röpül hirtelen egy szikla tövére. Ráma latos nyugodt madár ez a fajdtyuk. Engedi, hogy jól megtekintsem, aztán mint, aki elvégezte dolgát: nagy zajjal és rebbenéssel elrepül. A jól gondozott ut egy tisztáshoz vezet. It" már véget ér a fenyő tonyészterülete, a tisztáson tul már csak néjiány fa-óriás, feljebb a havasi legelők végtelen birodalma. A füvön egy-két tehén legelészik, más a kolompjuk Is, mint a makói gulyának. A havas tetején turistaház, az útszéli tábla elárulja, hogy csak télen, a sízés idején tanyázik benne vendéglős. így most az, aki a Görlitzenkuppe tetejére felmászik, csak a hátizsákból tarísznyázliat. Ez "a hely, a Kn.nzelhöhe, nem nagyon ismert még Magyarországon. Pedig a legjobb nyaralóhelyek egyike, különösen annak, akinek magaslati levegőre van szüksége. Az ossiaehi-fó partjáról drótkötél-pálya visz ide fel a szállodához, aki szédül, annak ntközben jó behunynia a szemét. Az ut tíz perc s az ember egyszerre másfél kilométer magasságban van a tenger színe felett. Ha fürödni akar valaki, csak le kell ereszkednie, itt van a tó, mely melegebb, mint a Balaton. Addig, míg odalenn 24 fok a hőmérséklet, a Kqnzelhöben szinte hideg a levegő, az árnvékban csak 10 fokot mutat a hőmérő. Kellemes üdülőhely, izzadni nem fog itt senki, az bizonyos. Egy azonban mégis hiányzik Hiányzik a távlat, n horizont végtelensége. Mintha a gondolatot akisztaná meg a .Tulisdie-Alpen hegylánca. A gondolatot, mely a végtelenbe szeretne törni a szabadságát érző alföldi ember fejében, — ezt a gondolatot megbénítja itt a távolbalátás hiánya. Azt hihetné az. en?ber, hogy az egész világ esak erre a karantán völgyre szorítkozik, talán ezért vaq az, hogy a hegyeket csak csodálni lehet, de szeretni nem. így azián nem csoda, hogy gondolatban gyakran visszarepülök oda, ahol ugyan most már forró a levegő, dc ahol a szem messzevágyó pillantását nem korlátozza más, csak a Kfibekházq körül lengő délibáb Dr. Béosy Bertalan. NYARALÁSI SZÉLJEGYZETEK (1.) Ismerőseim között számos nyaraló, illetve utazó-típus taláható. Mikor az egyiket figyelmeztette az orvosa, hogy levegőváltozásra van szüksége, azt felelte: — Ne akarjon már ilyen oktalanságot elhitetni velem. Én a Mikszáth alakjával tartok, aki azt mondta, hogy ha csakugyan forog a föld. akkor a nap huszonnégy órájában érinti a világ mindenféle levegőjét. Minek költsem hiábavalóságra a pénzemet, ami ugy is hiányzik? Itthon maradok a körforgásban és kilesem az ózont. (Ezen a ponton bizonyos finom határvonalat is meg kell húzni, mert más a helyzet, ha orvos ajánlja a levegőváltozást és más, ha ügyvéd.) Tipus az is, aki szeret divatos helyre menni, esetleg csak néhány napra, amíg ismerőseinek szétküldhette az alibijét igazoló képeslapokat. Hanem aztán ősszel hónapokig ebből él. — Együtt voltam a nyáron az Esterházy gróffal. Tudniillik azon a négyzetkilóméternyi, vagy mekkora, területen, ami a fürdőt jelenti. Ezen a címen valamikor királyokat is lehetett emlegetni. De én leszek a világ leggonoszabb rosszmájuja, ha azt találom kérdezni. — Asztaltársak voltak? Vasvilla szem méreget érte végig s még az vágta ki magát a legjobban, aki egy ilyen indiszkrét kérdésemre azt válaszolta. — Képzelje, majdnem! Épp csak négy-öt másik asztal volt közöttünk. így tréfára fordíthatta a dolgot s ezen Bevettek, nem rajta. De az előkelő nevekkel való dobálózás nagyon gyakori, ez az, amire a miniszterelnök azt mondja, hogy az emberek szeretik az előbbrevaló társadalmi osztály látszatát. Általában snobságnak hívják és veszedelmes asszonyi tulajdonság. Most nem tartozik ide, de egyszer elmondom meglepő példáit. Az előbb említett nyaralók gyengegyomruak, minden megárt nekik, a vendéglőben csak délben fordulnak meg, este a szobájukban tömnek magukba annyi, otthonról hozott szalámit, hogy a rézkígyó is felfordulna tőle. Ugyancsak a szállásukon mossák ki este a fehérneműiket. Ezért dugul el állandóan a vízvezeték. Igyekezetük annál csodálatosabb, mert amúgy a szennyesüket állandóan mossa a park utain a társaságuk. Azonban mindennél előbbrevaló ősszel az Esterházy. Nyáron megváltozik az emberiség s nem pihenni akar, hanem töri magát, hogy megtéveszszen a maga előkelősége dolgában vadidegeneket. Suszterinast látni néha, hogy forgalmas uccákon elengedi a bicikli fogóját, ugy karikázik hetykén. Igenis, bámuljatok meg, ez vagyok én! Aztán meg van sértve, hogy az ucca népe nem esik hasra. (Legfeljebb az, akinek vigyázatlanul nekihajt.) A fürdőző közönség mindig szörnyen előkelő, legalább is ezt hangoztatja magáról, — bocsánat, megint az asszonynép. Ilyenkor mindig eszembe jut a tipikus eljegyzési hir. A Podolin és .Vidéke például igy irja meg: Hymen. Zaplaesek Venczelnek, a Niemanrlcég f({tisztviselőjének bájos leányát eljegyezte Tót Kása topolyai nagybirtokos. Gratulálunk! Ellenben hírt ad az eseményről a Topolyai Híradó is, a vőlegény székhelyének jól szerkeszteti hetilapja, ebben a formában: • — Eljegyzés. Tót Kása telekkönyvi alkalma, zott, a Kistisztviselői Parcel la földek c. szövetkezet agilis jegyzője, jegyet váltott Zaplaesek Venczcl podolini gyáros leányával. Gratulálunk. Podolinban nem ismerik Tót Kását, Topolyán nem tudnak Zaplacsekékről, hát szabad a rangemelés. A divatos fürdőhelyen is felelőtlenül rendezik a népek mesedélutánjaikat, azért egymás városába elrohan a kíváncsi levél: — Nyaral itt tőletek bizonyos X.-né, nyilván ismered, mi nem tudunk róla semmit, ugyan légy olyan aranyos, értesíts postafordultával, hogy csakugyan olyan előkelőek, mint amilyennek mondják magukat, főleg nem zsidók-e? Csak kiszakított példákkal szolgálok, valamenynyit nem sorolhatom most fel. De ide tartozik az a városombeli is, akivel eszemágában sem volt megismerkedni, husz év is eltelt, hogy sikerrel. Egyszerűen nem érdekel, talán unom, vagy ellenszenves, — egyébként sem vagyok barátkozó természetű. Azokkal tartok, akik csak társaságban unatkoznak, egymagukban soha. Nyáron azonban ugyanerre a helyre sodor bennünket a végzet s ez neki elég ok arra, hogy megrohanjon. — Nini, milyen véletlen szerencse! Mit csinál? Tartson velünk. — Tartson a... Egyszer régen igy támadott rám Rómában gyermekkori városom egy embere, akit direkt elkerültem mindig. — Hahó, nagyszerül Hogy van, hogy van Sz. nr? Elhűlt bennem a vér. Azért jöttem ilyen messzire hazulról, hogy az most a nyakamba lőcsölje magát? De nyomban felöltöttem a közéleti öngyújtókból sikerrel ellesett bádogpofát és érdeklődve fordultam feléje: — Quis, quid, ubi, quibus auxiliis, enr yuomodo, quando? — Tessék? — meredt kl a szeme. Nem Sz. úrhoz van szerencsém? — Tytire tu patule recubans... folytattam rendíthetetlen flegmával. Zavarba jött, törölte a homlokát, próbálkozott a németjei, de én most már nem engedtem. — Aurea príma sata est aetas. Bene? Quod licet Jovi... Ezt már nem birta ki, odébb állt, ellenben én udvariasan meghajtottam magam. Csak a hangos morfondirozását hallottam. — Pedig meg mertem volna esküdni... Hát itt volt a helyzetem a legnehezebb, mert némának kellett maradnom. Tudniillik bűnügyi riporter voltam, jól ismertem a szóban forgó urat és határozottan tudtam, hogy igenis, ő megmert esküdni számtalanszor. Ojjé, mi mindent nem mert! Mi az, hogy „volna"? Szegedi Szabadtéri Játékok 19 3 4 „AZ EMBER TRAGÉDIÁJA" szegedi Dóm-téren Felejthetetlen élmény, izgalmasan művészi esemény. Főrendező: Ádám: Lucifer: Éva: Gróf Bánffy Miklós Somlay Arthur Csortos Gyula Tőkés Anna 500 szereplő, mozgalmas látványosság, páratlan fényhatások, költői hangképek. u gusztus 4, 59 6, 11, 12, 14, 15.