Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)

1934-06-29 / 145. szám

1934 íunfus 29. DÍCMA'GySRÖRSr/CG Közvetlen Onditól csillár szerezze be szükséglett!. Leszállított olcsó árak! Kedvező fizetési feltételek! 33-76. villamossági csillárgyár rt. Szeged, Kárász ucca 11. Prófétával szemlén TelfJ^I: Gyár: Bidapesf^l. Beszélgetős az uj polgármesterhelyettessel és az uj tanácsnokkal Pálfy polgármester a közeljövőben dönt a tanácsnokok uj beosztásáról 1 (A Délmagyarország munkatársától.) A választási izgalmak elültek a városházán, a városháza tornyáról bevonták az ünnepi zászlót, de azért a hivatalokban még mindig nem állt helyre a hétköznapok rendje. A megválasztottakhoz özönlöttek gratuláló szóval, barátságos mosollyal a tisztviselőlársak, azok is, akik kisebbségben maradtak, mert hiszen nem lenne semmi értelme a neheztelésnek: a közgyűlés döntött, aki megkapta a többséget, az lett a győztes. Ha a lemaradás fáj is, azt nem illik mutatni és semmi ok a haragtartásra. Lesz még választás, lehet, hogy már szeptemberben. Nagyon sokan keresték fel hivatalában külső emberek is dr. Tóth Bélát, a város uj polgármesterhelye! tesét és dr. Katona Istvánt, az uj tanácsnokot. Mindketten fenntartás nélkül boldogok. Ebben a pillanatban talán ők a legboldogabb szegediek. íróasztalukon hatalmas rózsacsokrok, körülöttük mosolygó arcok, fülükben üdvözlő nyilatkozatok muzsikája, A polgármesterhelyettes Tóth Béla meg is mondja őszintén, amikor kérdezzük: — Nagyon boldog vagyok, nagyon boldoggá tett a tegnapi választás eredménye, őszintén szólva nem voltam biztos a győzelemben, nem gondoltam arra, hogy ilyen nagyarányú többséghez jutok. — Itt marad a régi hivatalban, vagy leköltözik a polgármesterhelyettesi szobába? — Ezen még nem gondolkoztam. Valószínűleg itt maj-adok, hiszen a főjegyzői hivatal is az enyém marad és ehhez tartozik a kiadóhivatal és nagyiroda is. Aztán itt közelebb vagyok a polgármesterhez. — Programja? — Ami programot adhattam, azt elmondtam a közgyűlésen. Programot tulajdonképen én nem is adhatok, az én programom a polgármester programjával tehet csak azonos. Legfőbb törekvésem az lesz, hogy ne legyen ellenem panaszra ok se itt benn, se kinn, a városban. Elmondja aztán, hogy 44 éves. 1915 óta, tehát 19 éve szolgálja a várost. Előzőleg, 1912-től kezdve a bíróságnál volt jegyző. A városhoz közigazgatási fogalmazóként került. A háború alatt katonának vonult be, tartalékos főhadnagyként szerelt le 1917-ben, amikor fölmentették a további katonai szolgálat alól. Dr. Kelemen Béla főispán mellé került titkárnak és ott maradt 1918-ig, Kelemen felmentéséig. 1920-ban ismét főispáni titkár lett előbb Vasek Ernő, majd dr. Aigner Károly mellé. 1922-ben árvaszéki ülnökké választotta meg a közgyűlés, 1925-ben, amikor Tasdjler Endre meghalt, Aigner főispán a főjegyzői állásba helyettesítette be, majd a közgyűlés megválasztotta főjegyzővé. Tehát kilenc év óta tölti be a főjegyzői tisztséget. Most polgármesterhelyettes lett fis leplezetlenül boldog. Leghőbb vágya teljeseült. Az uj tanácsnok Nagyon, leplezetlenül boldog ember dr. K a 1 o na István is, az uj tanácsnok, aki szintén a fiatalabb generációhoz tartozik. Huszonhat éve szolgálja a várost. Az adóhivatalban kezdte, a számvevőségnél folytatta, aztán bevonult katonának. A háború után visszaült Íróasztala mellé ás tovább dolgozott. Amikor Szegedre költözött az egyetem, az első be iratkozók között volt. A jogra iratkozott be. — Az volt a legfőbb ambícióm — mondotta —, hogy legalább egyhangú képesítéssel rakjam le alapvizsgáimat, mert ugy éreztem, hogy nevetnének rajtam, ha a vizsgákon idősebb tisztviselő létemre csak ugy, kegyelemből csúsztatnának kérésziül. A legtöbb vizsgámat egyhangú kitüntetéssel tettem le. 1926-ban kapta meg az államtudományok doktori diplomáját és a következő évben beválasztották a fogalmazói karj>a, rögtön aljegyzővé. Két és fél évig vezette az adóhivatalt, aztán négy évig volt kihág&si biró és most másfélesztendeje az I. fokú közigazgatási hatóságot vezeti. — Nagyon örülök megválasztásomnak «— mondta, de ez meglátszana rajta, ha nem is mondaná. Szinte sugárzik az arca a boldogságtól — Most tovább akarok dolgozni, még nagyobb munkakedvvel. Kész terveim vannak. Meg szeretném reformálni a tanyai közigazgatást, végre szeretném haitani a városi közigazgatás decentralizálását:. Kiszámítottam, hogy ezt a város ujabb megterhelése nélkül is megcsinálhatjuk. A kézbesítésen igen A DfcLMAGYARORSZAG NOVELLAPALYAZATA „Már befellegzett" 4 Jelige „Aranyvirág." Amióta megbomlott a világ, a régi kipróbált banda ugy szétszaladt, mint a szakajtóból kifutott liszt. Ki merre látott Ki erre, ki arra. Csikalló, a kontrás önállósította magát. Az alkonyatokkal, hóna alatt az elnyűtt „szerszámmal," lopódzkodva húzott korcsmától-korcsmáig. Mulató vendégre vadászott, de hiába. Üresek, kisepertek a söntések, némák, kripta kongásuak az egykoron hangos ivók. Már kél decikre is nehezen telik. Kell ruhára, meg kenyérkére. Ha költőpénz akad, azt könyörtelenül jussolja az élet. így mit csináljon, mihez kezdjen, hová álljon a szegény cigány? És mi lesz ezzel a Csikallóval? Már harmadnapja nyomoz néhány nadrágzsebviditó fillér után. Most is bujában-bánatában, fejét mélyen behúzta a sapkába és kuvasz módra lapulva sompolygott. Somfordált, mint aki megázott nagyon és jég verte. — Befellegzett! Csak ennyit mondott, amint egy kiálló kő utközben megbokáztatta: — Befellegzett! Körötte, közelében, a szél hátán lovagolva, ökörnyál úszott a levegőben. Néhol már vastag gubancokká házasodtak össze a szálak és mintha mind őt kereste volna. Dühösen, mogorván, káromkodva hadakozott ellenük, de azok annál jobban kapaszkodtak beléje. Amint hegedütokját kínjában lerakta egy hívogató alkalmatosságra és tisztogatta a ruháját, hangosan ránevetett egy őgyelgő suhanc. — Nevesd az öregapádat — ripakodott rá, de az se maradt adós. — Cigány, dűl a rakpart! — Dül az És olyant káromkodott, amilyent csak fí tudóit: verseset, kacskaringóst, rosszsebeset. Egy lélekzet. re fújta és íenyegetőteg suta kézzel emelte fel a hegedű tokját, mintha verekedni akarna. A suhanc messze elkarikázott mellőle, de ujját szájába görbítve, egyetlen nagy hosszú füttyel feleselt vissza a remekbeszabott káromkodásnak. Csikalló ugy szitkozódott utána, mint a harapós kulyának. Sötéten forgott a szeme és bele verejtékezett a homloka. Ugy vágott be az első kis uccába. Az ucca sarkáról még egyszer visszabámult, ökölbeszorult a keze és ismét káromkodott, mint a koplalós kocsis. — Még ilyet... hogy dül a rakpart!... Nagyon nehezen csendesedett le. Most már csak magában mormogott. Fel se sütött. Ment félrebillent kalappal, mint a kocsmából kivert részeg. Ott poroszkált (még néhány lépés) a "fogadalmi templom előtt, az Árkádok alatt. Nem is vélte észre. hogy idekerült Még el is csodálkozott és viszszanézett, hogy merre is jött, mint a sátoros cigány a falunak, ahol ráuszították a kutyákat. Itt talán talál maid valami „szivnivalót" is, mert pénze, az nem volt rá. A sima aszfalton a kanálisok mentén azonban csak a „semmi" ült. Néhány ujjig elszívott „sodrottat" talált, egy-két hüvely-csutkába is belerúgott a cipője orrával, de azok csak gurultak, iiresep hempergve. Az Árkádok alatt, a vasketrecbe zárt lámpák és a komoran hallgató szobrok tövében, éppen ..Pázmány Péter" alatt, félig elszívott ..Medea" bujt meg. Vasárnap reggeli sétája után dobhatta el valaki. Nem szelelt, vagy r>nen rosszul esett, nehéz füstjével a kuslófos kávé előtt. A korán kelő uri emberek általában ""ír rpg?e). éhgyomorra rágyújtanak a szivarra. T.ó'ii. íjnekí is valaha csak vacsora után esett jól. De most áldja Isten, a jó szokásukat. Csikalló vigyázva nyúlt le, mint aki kincset talált. Szakértelemmel szagolta meg. Ropogtatón megpuhintotta, megnyálazta a végét és a fekete hamuját ledörgölte az egyik szobor mentéjében. — Te is szivnál, mi! — pöntyögte a szobornak és rágyújtott. Két szippantás, két büdösség, két krákogás, már szelel és búvik elő a drága füstöcske, csak tudni kell a módját. A szükség erre is megtanította és néhány jó, kiadós, mellet és tüdőt melengető slukk után már ismét a régi, javíthatatlan optimista Csikalló voltMár pislongatott is szét érdeklődve, mint az idegenvezető után kiáltozó külföldi. Egyenkint vette sorba a szobrokat. Ez a Vajda János, ez a Szinnyei-Merse Pál, ez a Hunyadi János. — Szép szobrok, nagyurak, drága sok építkezés ... Itt azján nem számolták a pénzt, hogy olyan öregesen néz ki, mintha még „viz előtt" építették volna... — álmélkodott, majd a szivarját tekintette meg, amely oly veszedelmesen hamvadozott. mint a friss lánggal égő rőzse tüze. A két égbenvuló tornyú templomból halk éneksző szűrődött ki. Csikalló olyan bátran ette a lépcsőket. hofv már fenn hajladozott a szentély bejárata előtt. Az ajtóban megcsoszogtatta a lábát, megveregette a cipőjét, hogy legalább az legyen tiszta, ha már ő nem való az Isten látására, mert most nagyon bűnösnek érezte magát. Csak egy-két nesztelen lépést mert megkockáztatni és megtorpant. Hervadó kemény kalapját szorongatta és tekintetével szobrot keresett, vagy mozgalmas sokszentü képet, hogy legyen kihez imádkozni, mert az Istenkét nem tudta megtalálni, itt az imádkozó százak között, az imák szálldosásában, az orgona bugásában, a függönyös félhomályban, ahol az arcok a fény felé fordulnak és az oltáron gvertvák remegnek ezernvi apró villanykörte tündöklésében. Nem látta Istenké.t: tehát szerinte nem i« volt itt és ezért olyan érzékelhető személyiséget keresett, akii látni is lehet, bogy ahjhoz imádkozhasson. A