Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-14 / 258. szám
1933 november 14. DÍCMA'GyARORSZ&G CvÁm Af jU4%|§ CV , vetekszik a 7000 karóriás kokszosodó Pé«Sl tojás brikett. I^UröSMb Cl PLVilaJb-szal Kapható: Pécsi KOszéntelepén, Zrlngln. 4-6. Teleion28-02. Előkéssületek a jövő évi városatyaválasztásra (A Délmagyarország munkatársától.) A jö4Ó év végén— mint ismeretes — a törvényhatósági bizottság tagjai nagyrészének lejárt a mandátuma. A közgyűlés virilisjogu tagjait újra választják, a választott tagok felét kisorsolják és helyettük ujakat választanak, uj tagokat kell választaniuk az érdekeltségeknek is. A választás előkészítése már hetekkel ezelőtt megkezdődött; dr. Tóth Béla főjegyző hétfőn bejelentette a polgármesternek, hogy az előkészítő munkálatok befejeződtek, a választást a jövő évben a megállapítandó időpontban akadálytalanul meg lehet tartani. Szegeden a közgyűlésnek három kúriában hetvenkét virilis tagja és ugyanennyi virilis póttagja van. A legtöbb adót fizető polgárok kúriánként huszonnégy rendes és huszonnégy póttagot választottak a törvényhatósági bizottságba és ugyanannyit fognak választani a jövő évben is. Ugyancsak hetvenkét választott tagja van a közgyűlésnek, ezek közül harminchatot sorsolnak ki és a kisorsolt városatyák listáján megválasztott póttagok is elvesztik a sorsolás következtében mandátumukat. A kisorsolt rendes és póttagok helyett ugyanannyi ujat választ a város polgársága. A választást valószínűleg az év végefelé tartják meg és 1935 januárjában az újjáalakított törvényhatósági bizottság tart közgyűlést. Sszerdán leesdik meg a iéli inségmujih.ah.al Ax államsegély gyors Kiutalását Kéri a város (A Délmagyarország munkatársától) Dr. vitéz Szabó Géza népjóléti tanácsnok bétfőn délután Budapestre utazott Hammel Dezső városi főkertész társaságában és magával vitte dr. Somogyi Szilveszter polgármesternek a belügyminiszterhez intézett felterjesztését A polgármester felterjesztésében közli a belügyminiszterrel, hogy a munkanélküliség enyhítését szolgáló városi szükségmunkákat november 15-én, tehát szerdán kezdik meg Szegeden és április lb-ig folytatják. Mivel a munka megkezdéséhez a városnak még mindig nincsen pénze, azt kéri a polgármester, hogy a megaiálott hatvanezer pengő államsegélyből a miniszter sürgősen utaljon ki legalább 30.000 pengőt, mert december 15-ig nem igen lehet arra számítani, hogy a kivetett inségjárulékokból számottevő összeg befolyjon, bár kamatmentesen az adózók csak december 15-ig fizethetik meg inségadójukat. Közli a belügyminiszterrel a polgármester azt is, hogy a városi házipénztár az inségmunkák költségeire egyetlen fillért sem előlegezhet, mert olyan szegenyes helyzetben van^ hogy a városi tisztviselők és alkalmazottak illetményeit sem tudja pontosan és egy összegben kifizetni hosszú hónapok óta. Szabó tanacsnok magával vitte Budapestre a központi temetkezés és központi ravatalozás szabályrendelettervezetét, valamint a régi temetők helyszínrajzait és az uj központi temető tervrajzát is. A népjóléti tanácsnok tárgyalni fog ezekben az ügyekben a budapesti köztemetők igazgatóságával, Hammel fokertész pedig a budapesti köztemetőkben működő kertészetet tanulmányozza. Hazaérkezésük után a szabályrendelettervezetet letárgyalják a szakbizottságok és azután a javaslat valószínűleg már a novemberi közgyűlés elé kerül, amely valószínűleg november 29-én ül össze. A földbérlők az idén egymillió pengőt fizettek be a város pénztárába Fokozódott a bérlők fizetési készsége (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Csonka Miklós gazdasági tanácsnok bejelentette a hétfői tanácsülésen, hogy a lejárt földbérletek árverését befejezték a szegedi határban. Csonka tanácsnok elmondotta, hogy az árverések alkalmával többször tárgyalt a bérlőkkel és fokozottabb bérfizetésre buzditotta őket. Megállapította, hogy a fizetési készség ebben az évben, valószínűleg a jobb termés következtében lényegesen nagyobb volt, mint az elmúlt években. Október végéig a bérlők által befizették az idei bérek hetven százalékát, ezzel szemben tavaly az év végéig sem fizettek be többet 79 százaléknál. Van olyan bérparcella, amelynek bérlőié az idén már 101 százalékot fizetett, tehát idei bértartozása teljes kiegyenlítésén kívül régebbi keletű hátralékából is törlesztett. A mult évben a bérlők mindössze 750.000 pengőt fizettek be a város pénztárába folyó földbér és földbérhátralék címén, az idén a befizetések végösszege megközelíti az 1 000.000 pengőt. Or. Szekerke Lajos főügyész is megállapította, hogy a fizetés készsége örvendetesen fokozódott az idén, vannak olyan bérlők, skik az idei bérnek 150 százalékát is bef izeit ék, tehát jelentékeny összeggel törlesztették régebbi keletű bértartozásukat A polgármester megbízta dr. Csonka Miklóst, hogy a város gazdasági felügyelőivel járja továbbra is a tanyákat, tartson velük megbeszéléseket hogy a bérlők minél nagyobb mértékben teljesnsék bérfizetési kötelezettségüket, tekintettel a város rendkívül súlyos pénzügyi helyzetére. Elmondotta végül Csonka tanácsnok, hogy értesülései szerint Nippold János mérnök, aki évekig dolgozott a szegedi tanyák között ts akit az államrendőrség szegedi kapitánysága legutóbb hosszabb időre kitiltott Szeged területéről, az utóbbi időben ismét fel-felbukkan a tanyavilágban és folytatja azt a munkát, amely miatt kitiltották Szegedről. A polgármester megbízta a gazdasági tanácsnokot, hogyha Nippold ujabb kirándulásairól hatarozott formában értesül, azonnal hívja fel a rendőrkapitányság ügyeimét Megkezdődött a fehértói nagy halsziiret Le kell szállítani a hal árát (A Délmagyarország munkatársától) A fehértói halgazdaságból mostanában naponkint nagy mennyiségben szállítanak halat Szegedre és a környéki városokba. Az elmúlt hét végén a hódmezővásárhelyi hetipiacon iá megjelent többmázsányi fehértói hal, ami nagyrészben el is fogyott Csak az árakat kifogásolták a vásárhelyiek, drágálották a kilónkinti egypenf ;ős árakat a baromfiakhoz képest. Vásárheyen csak ugy lesz keletje a fehértói halnak, ha az árakat legalább 25 százalékkal mérséklik. Ugynez a kívánság a szegedi fogyasztók részéről is. Mostanában naponkint 8—10 mázsa hal kerül Szegedre, de sokkal több elfogyna ha olcsóbban adnák. A szegényebb néposztályok nem képesek megfizetni a 80 filléres és I pengős halarakat. Amikor a város hozzákezdett a halgazdaság építéséhez, azzal a céllal tette ezt, hogy olcsó hallal látja el a szegényebb rétegeket A 80 filléres és 1 pengős halárakkal azonban nem lehet ezt a célt szolgálni. A fehértóban hat nagy medencében összesen 980 katasztrális holdon tenyésztik a halat; négy tavat már teljesen lehalásztak. Most a II -es és III-as számú tavak halászásához kezdtek hozzá a napokban. Egy-egy tóból többszáz mázsa halra van kilátás, probléma lesz ezt a roppant mennyiséget elhelyezni. Szegeden semmiesetre sem, a környéki városokban és községekben pedig jóval kisebb a fehértói hal iránt az érdeklődés, mint azt eleinte gondolták. A halszüret 20 napszámossal vette kezdetét, a munkások huzó-hálóval fogják ki a halat A város részéről Molnár főszámvevőhelyettes a helyszínen ellenőrzi a halfogást, amely előreláthatólag 8—tO nap múlva befejeződik, ezt követőleg mérleg készül, hogy a fehértói half azdaság az első esztendőben mennyit jöveelmezett. A Fehértó környékére most már jóformán rá sem ismerne az, aki egy esztendővel ezelőtt járt ezen a vidéken. A kettőshatári vasútállomás szomszédságában, közvetlen a budapest —szegedi országúinál épültek fel a halgazdaság épületei és a tiszti lakásházak. Tető alá került a napokban az emeletes intézői-lak, csupán az épület vakolása van még hátra, erre csak tavasszal kerül sor. Az intézői lakás az emeleten lesz, az épület földszintjén pedig a halbiologiai intézetet rendezik be. A halgazdaság ügyeinek intézését már telMa játszik Széchenyi Mozi A budapesti Royal Filmkonszern kiváló újdonsága: II direktor ur barátnője. Kiváló énekes és zenés filmbohózat. Főszereplők: Dolly Haas. Hax Hansen Oltó Waüburg. PRAKTIKUS EMBER tivolra és kSzelre egy BIFOKAL SZEMÜVEGET 9 Ti»el. Gyözödjön meg «»enzáciís ole»6 árainkról. ©KIMRIUN KELIMR fl KARASZ UCCA 3. SUM