Délmagyarország, 1933. május (9. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-21 / 115. szám

T933 május 21. DCLMAG/ARORSZAG 3 Jl Sándorjaival íömegmérgeszés Megsziinleltélc a bűnvádi ellátási a szeszfőző ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Néhány hónappal ezelőtt — mint még emlékezetes —, hat sándorfalvai napszámos meghalt alkoholmérgezésben. A szerencsétlenség ugy történt, hogy Németh József szeszfőző a •szegedi piacról hazafelé tartott az eladatlan törkölypalinkával és útközben megkínált né hány erdőirtó munkást. A kiéhezett és munkában elcsigázott didergő emberek rávetették magukat az italra, többen gumicsővön keresztül szívták az alkoholt. A súlyos mérgezés következtében többen a helyszínen kiszenvedtek, mások a kórházban haltak meg, — a nagy italozásnak 6 halálos áldozata volt. A boncolás alkalmával megállapították, hogy egyikmásik áldozat egy liternél is többet ivott az erős szeszből. Az ügyészség nyomozást indított annak felderítésére, hogy á törköly nem tartalmazott-e mérges anyagokat és hogy ilyenformán nem terheli-e a felelősség a szeszfőzőt. A törkölymintát felküldötték az állami vegyvizsgáló intézetbe, amely most küldötte meg véleményét az ügyészségnek. Az intézet szerint a törköly csak egészen elenyésző mértékben tartalmazott faszeszt, ugy, hogy ezért nem következhetett volna be a halálos tömegszerencsétlenség. Az ügyészség a vélemény alapján megszüntette az eljárást a szeszfőző ell n. A nehéz kereseti lehetőséget ugy ellensúlyozhatja, ha szllkséglrtelnek beszerzésével kOzvetlenlll termelOhOz fordul! Sa|&t érdekében cselekszik lehét, ha CIPÍÍT Zturkó János ^^ * Kossuth L. s.-ut 6. sz. a. gyárüzemében vasArol, ahol amellett, hogy a legutolsó |n*«illll<«M MUX_: ¿»nn fedezheti szflkségletét. ABC beszerdlvat szerint összeállított raktárról válogathat ICJAallllUll SÜTull afUII zés. — Minden párért szavatosság! AZ ELTŰNŐ PÉNZ Irta TONELLI SÁNDOR. Ha igazak a lapok hirei, szörnyen okos ember lehet a wörgli polgármester. Kitalált és kibocsájtott egy olyan szükségpénzt, amellyel rövid idő alatt tökéletesen rendbehozta a kis tiroli városka pénzügyeit és olyan közgazdasági elevenséget teremtett, hogy Wörglben senkinek sincsen oka panaszra. Álliitólag Németországból és Amerikából már külön bizottságokat küldtek ki a helysz;nére, hogy a wörgli valutát és a valutának a gazdasági életre gyakorolt hatását tanulmányozzák. Ha más viszonyok volnának és ha a kormány néhány hét előtt csirájában nem fojtotta volna el egyik város kísérletét a szükségpénz kibocsájtására, a wörgli ötletet Somogyi polgármester szíves figyelmébe ajánlhatnám. Ezt annál is inkább megtehetném, mert a szegedi szükségpénz idején tőle hallottam azt a büszke mondást, hogy a szegedi pénz a világ legjobb pénze, mert érte Szeged város egész vagyonával felel. (Ami azt illeti, a város elég szépen keresett rajta, sokat elvittek belőle a gyűjtők, sokat nem szolgáltattak be a beváltás alkalmával, érdemes volna az experimentumot a mai szűkös viszonyok között megismételni.) A szükségpénz kibocsájtásának ötlete igy a legkevésbé sem uj, az inflációs időkben széltében-hosszában bocsájtottak ki szükségpénzeket Közép-Európa összes városai. Meggyőződésem szerint a legszebbek Weimar város szükségpénzei voltak, Goethe, Schiller és a többi költőnagyságok képével. Ezek a gyűjtők körében nagy keresletnek örvendettek. Magam is szállítottam belőlük egy sorozatot a szegedi városi muzeum számára. Mindezek a szükségpénzek azonban kezdetleges kísérletezések voltak Wörgl polgármesterének ragyogó elgondolásához képet, ő ugyanis — ha igazak a hírek, — kitalálta azt a pénzt, amely sohasem pihen, hanem teljesiti hivatását: áliandóan forog és igyekszik minél gyakrabban változtatni a gazdáját. A wörgli szükségpénzen rajta van a kiboesájtás dátuma és rajta van a használati utasítás: a pénz hetenként két százalékot vészit az értékéből. Nincs az a bolond, aki ezt a pénzt megtartaná és elrejtené a ládafiában. A városi alkalmazott, aki ebben a pénzben kapja elsején a fizetését, rohan vele a fűszereshez, a szabóhoz, a háziurhoz, hogy szabaduljon tőle. Aki megkapta a pénzt, éppen ugy igyekszik szabadulni tőle, fizeti az adóját és vásárol, hogya nyakán ne maradjon. A pénz tehát forog. Minthogy azonban a természet törvényei szerint egyik hetet követi a másik, a pénz értéke mégis állandóan csökken és egy esztendó alatt teljesen elveszti az értékét. A pénz eltűnik. Ez az eltűnés azonban a kibocsájtó város szempontjából azt jelenti, hogy költségvetését a kibocsájtás névleges öszegének megfelelő valóságos pénzzel gyarapithatta, anélkül, hogy az neki egy fillérjébe került volna. Megvallom, a wörgli polgármester ötlete kissé meglepett, de amikor utánanéztem a közgazdasági lexikonokban, akkor azt láttam, bogy a gondolat egyáltalán nem uj, már negyven esztendő előtt voltak propagálói Németországban, akik a pénzelrejtés megakadályozására javasolták a csökkenő értékű pénz lcibocsájtását. Persze ők az akkori állandóbb viszonyok mellett gondolni sem mertek volna arra, hogy hetenkint két százalékkal csökkentsék a pénz értékét, ők évi négy-öt százalék értékcsökkenést javasolták. A többi pénzekkel és bankjegyekkel szemben ennek a pénznek Schwundgeld, eltűnő pénz, lett volna a neve. Ismétlem, nem tudom, mennyi igaz a wörgli polgármester ötletéből. De hogy az eltűnő pénz gondolata ma ismét kisért, azt onnét látom, hogy a berlini pénzvilág folyóirata, „Die Bank" április elején megjelent számában nagyon haragos cikket eresztett meg a szerinte kivihetetlen és képtelen terv ellen. Azt magyarázza ez a nagyon komoly pénzügyi szaklap, hogy felesleges az embereket mesterséges eszközökkel arra kényszeríteni, hogy a pénzüket kiadják, mert aki pénzét nem forgatja, hanem a ládafiában rejti el, a; pénz- és hitelgazdálkodás mai rendszere mellett amugyis elveszi büntetését: pénze nem gyümölcsözik és nem hozza meg neki a normális kamatot. Ennek ugyan némileg ellene lehetne vetni az utolsó évek taNaqy pünkftsdl női kalabvásárl 811 Fehér hét! i ékelt árakl KNITTEL-nél * 'ÉPOLET-* LAKATOS munkákat legolcsóbban véllal BAPNA ENDRE Szeged Teleion 12 ^ySmf(íUhljactóos r ellen használja a modern gyógytényezőit. Termálfürdők, iszapkezelések, diathermia. Részletes prospektust küld az igazgatóság Budapest, I, Gellért-tér 1 »46 pasztalatai alapján, hogy sokan talán azért rejtegetik a pénzüket, mert minden eshetőségre azt akarják, hogy egy kis tőke legyen a kezükben. Hiszen még ma is vannak országok, ahol a betevő betétjének öt százalékánál nagyobb összeg felett nem rendelkezhet. Ezzel a megkötöttséggel szemben a betéti kamat ígérete nem bir eléggé nagy csábitó erővel. A wörgli polgármester ötletével és az eltűnő pénzzel lényegében azonos Irving Fisher professzornak, a Yale-egyetem kiváló tanárának és Amerika egyik legkiválóbb pénzteoretikusának javaslata, aki a pénz megadóztatásával akar ja a nagyobb forgási sebességet kikényszeríteni, öt is a berlini pénzügyi szaklap szigorú megrovási kalandban részesiti és sajnálkozását fejezi ki, hogy egy komoly tudós „ilyen humbugot" tudományos köpenybe igyekszik burkolni. Irving Fisher, valószínűleg abból az elgondolásból kiindulva, hogy egy olyan pénznek a kezelése, amelynél mindig ki kell számítani, hogy névértékének hány százalékát éri, nagyon körülményes, megfordítja az egész dolgot: alapul veszi a pénz névértékét és ezt meg is tartja, de a megtartást heti ráfizetéssel biztosítja. Ez olyformán értendő, hogy a január elsején kibocsájtott papírpénzre vagy bankjegyre minden héten névértékének két százalékát kitevő bélyeget kell ráragasztani, hogy százszázalékig forgalomképes legyen. Fisher erre a pénzre a compensated dollár vagy stamped iscrip elnevezé6t alkalmazta. Magyar fordításban az első körülbelül kiegyenlített dollár, a másik pedig lebélyegzett utalványt jelent. Eszem ágában sincs, hogy egy ilyen kis cikk keretében vitába bocsájtkozzam akár a wörgli polgármesterrel, akár Irving Fisher profeszszorral, akik egyformán ugy látják, hogy valami baj van a pénz körül és meg akarják gyorsítani a pénz forgását, vagy akár a berlini pénzügyi folyóirattal, amelyik nagyon haragosan védelmezi a mai pénzügyi rendszert és azt mondja, hogy minden pénznek a legfőbb kelléke értékének az abszolút állandósága és azon semmiféle érdekből se lefelé, se felfelé nem szabad változtatni. Ami azt illeti, ez az elv alapjában véve helyes, csupán éppen mostanában a reá való hivatkozás nem állja meg a helyét. Mert azt hiszem, hogy a ma élő generációban vannak még egynéhányan, akik emlékeznek a milliós és milliárdos gazdálkodás idejére és ma is vanank egyesek, akik leg-* alább az újságokból tudják, hogy nincs az a pénze a világnak, amelyiknek az értéke aj utolsó négy-öt esztendő alatt ne változott volna. Értem azonban a bankvilág berlini szaklapjának a haragját. A harag mögött bizonyára az a félelem lappang, hogy majd az eltűnő pénzt beteszik a bankokba és ezek nem tudnak tőle szabadulni. Arra az esetre tehát, ha komolyra válnék a dolog, a bankok megvélakatos, vasszerkeze és acélárugyár Mars iér 10~11. ííi I é