Délmagyarország, 1933. május (9. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-18 / 112. szám

2 DELMAG7ARORSZAG 1933 máji* (8. Igmándi Egy üveg Mindig otthon legyen, Hogy ha szükség van rá, Gyorsan segíthessen. ban. hanem bele kell Illeszkednie a nemzeti ¿let szolgálatába. A miniszterelnök ezután kfllpolitikal kérdésekre tért át. — Akik valóban békét akarnak, nem kíván­hatják. hogy azok között, akiket a zöld asztal­hoz invitálnak, olyanok is legyenek, akiknek le­láacolt kézzel kell odaülniök. A háború jelsza­vával egyetlen hatalom felelős képviselőjének sem szabad játszania. Aki békét akar. annak foglalkoznia kell a revizio gondolatával is. Ennek a kérdésnek az a lényege, hogy elsimul­janak azok az igazságtalanságok, amelyekre a mai Európa felépült. Egyetlen önérzetei ma­gyar ember sem fogadhatja el a mai helyze­tet és ezért szükségesnek tartottam a revíziót nyílt kormányzati progrommá tenni. — Felemlítették a vita során • hitlerizmust — folytatta tovább. A kormány álláspontja az, hogy minden állam tetszés szerint rendezked­hetik be belpolitikailag. Ebból semmiféle kö­vetkeztetést levonni nem szabad, főképp nem szabad magyar és hivatalos szempontból. Ben­nünket Németország abból a szempontból ér­dekel. hogy átveszi-e mezőgazdasági kivite­lünket és hogy külpolitikai vonalvezetése érint-e magyar érdekeket. A hitlerizmust csak ebből a szempontból nézheti a kormány, mert hiszen mi is tiltakoznánk, ha valaki belügye­inkbe beleavatkoznék. Egyébkent Meskó Zol­tánt arra kérem, hogy likvidálja mozgalmát. mert neim helyeselhető, hogy magyar politikai párt külföldi emberben látja vezérit. Ai Anschluss Asztria saját problémája. A magyar kormány már korábban érintkezésbe lépett Ausztriával az egymásrautaltság gondolata alapján. A ma­gyar-osztrák kereskedelmi szerződéssel olyan alapot kívántunk teremteni, amely ne csak a barátság révén kösse össze a két államot, ha­nem a gazdasági árucsere által egvmás kölcsö­nös segítése révén is összekapcsolja őket. To­vább menni ennél ebben a pillanatban, ve­szedelmes játék lenne. Az Ausztriával való barátságos viszony fenntartását és a gazda­ságpolitikai érintkezést helyesnek tartom, de nem kívánok oluan messze menni, hogy eszel kapcsolatban a Királykérdést is feszegessem. — őszintén megmondom — folytatta —, hogy nem szívesen foglalkozom • királykérdéssel, mert azt ma sem tartom időszerűnek Kérdem, segíthetne-e e pillanatban az országon egy ki­rály? Erre határozottan nemmel kell válaszolni. — Ha volna olyan megkoronázott kirá­lyunk, akinek nevét dicsőség övezi, aki együtt élt a nemzettel, aki csatákat nyert, akkor "ter­mészetszerűleg helyes volna az az állítás, hogy hozzájárulhaitna a magyar élet megerősödésé­hez. Ezek a lelki kapcsolatok azonban, bármily tisztelettel vagyok a tradíciók iránt, azt kell mondanom, hógy ma nincsenek meg. A per­szonálunió, melyről most beszélnek, uj kérdést vetne fel. Mindenki magyar királyt akar, azon­ban az osztrák császárral együtt dolgozni ne­héz lenne. Alig értük el függetlenségünket, mely után évszázadokon át sóvárogtunk és is­mét lemondjunk róla?l? Miután kötelességem a rendre és a nyugalomra őrködni, kérem a le­gitimizmus képviselőit, tartsák fenn elveiket, de ne kezdjenek olyan országos szervezkedésbe, amely szembetalálja magát a kormánnyal, mert *z nem érdeke sem a legitizmusnak, sem • kormánynak, sem pedig az országnak. — * Kormány kitart a független Magyaror­szág megerősítése érdekében eddig követett külpolitikai vonalvezetése mellett az aktivitás fenntartásával. Belpolitikai tekintetben • rend, nyugalom, belső egység és a centripetális erők fokozására törekszik. Itt kívánok válaszolni Bleyernek a nemzetiségi kérdésben elhangzott beszédére. Előre figyelmeztette, hogy beszéde vihart fog kelteni. Helytelenítem a diákság tüntetését Rendkívül kényes kérdésről van szó. A kor­mánynak megvan a hatalma arra, hogy a kérdést maga oldja meg, felesleges tehát a diákság asszisztáíása. Bleyert pedig felszólí­tom, hogy adja be iráshan a kívánságokat és akkor letárgyalom ezeket a kérdéseket a nem­let érdekeinek fokozott szemelőtt tartásával. — A kormány sürgős feladatának tartja —• folytatta Gömbös — a választójogi törvény előkészítését és a kormányzót Jogkör kiter­jesztését Javaslatot tesz a kormány olyan fel­hatalmazás elnyerésére, melynek segítségével a racionalizálást keresztülviszi. Fokozni kí­vánja a külkereskedelmi forgalmat és az Ide­genforgalmat, szem előtt tartja a munkanél­küliséget Iskolareformot készít elő, mert uj magyar embertípusra van szükség. — A sokat gúnyolt hideg-ész politikájának kell érvényesülnie — fejezte be beszédét —, mert azok a fáklv&k, amelyek kigyulladtak, még nem elégségesek ahhoz, hogv világossá­got gyújtsanak. Szünet ntán Fábián Béla beszélt, azt mondotta, hogy a HOFBRUER TESTVEREK kHnnelés ellenőrzés. BUDAPEST. IV., MUZEUM KÖRŰI 7. Telefon: 89-7-57. Könyvelés vezetése, betanítása, adómérleg, társas, örökségi elszámolások elkészítése. Adó és egyéb vizsgálat esetén • llenszakértfli közre­működése stb. (Szanálási tervek kidol­gozása és végrehajtása. «7 Ellenzéki A TWlnvftfryaroTOzáf! budapesti mnnkatár»« kérdést Intézett a miniszterelnök beszédé Ulető­leg a különböző ellenzéki politikusokhoz. FriMrleh Irtván Így válaszolt: Túlnyomó részben helyeselhetem a beszédet. Bár nem akarok ünneprontó lenni, ki kell emel­m, hogy tul sok volt a messzemenő elgondolás ém kevés a jelent érintő konkrétum. Rassay Károly Így nyilatkozott: — A beszédet illetőleg n*és IrrWklt mondani. miniszterelnökkel sok kérdésben egyetértenek a Ház minden oldalán. A háború kérdése ügyében osztja a miniszterelnök álláspontját de miért nem nyilatkozott a miniszterelnök a magyar—német kereskedelmi viszonyról. Ezután elhangzottak a vita utolsó beszédei. Huszár Mihály. Németh Vilmos, Gás­r árdv Elemér, Strauss István és Erdé­v i Aladár felszólalása után az éjféli órákra járt az idő, amikor a többség általánosságban elfogadta a költségvetést és az elnök a vitát bezárta. A napirendi vita során Izgalmak keletkeztek. Turl Béla élesen foglalt állást a miniszterelnöknek a király­kérdésben elmondott kijelentéseivel szemben és. kijelentette, hogy a kérdésben törvény tavasla­tot fog a Ház elé terjeszteni. Éjfél után egy óra volt, amikor a képviselőház ülése végét ért Gömböt betzédéröl A beszédet — kivéve a közjogi fejtegetéseket —, a Ház minden oldala a magáévá tehetné Sajnálat­tal nélkülöztem a konkrétumokat Végleg«* állás­foglalás előtt konkrét Javaslatokat várok. A nem­zeti egységet Illetőleg erfls haladás* ówlelefc. Farteia István ezeket mondotta: — Minket • beszéd nem elégített R Azt lát­juk, hogy munkanélküli segély mm leaz és mun­ka sem lesz. Rassay május végén (A Délmagyarország munkatársától.) Fas­say Károly, 'Szeged országgyűlési képviselője a napokban értesítette szegedi pártjának ve­zetőségét hogy május végén Szegedre jön és néhány napot a városban tölt. Mivel az érvény­ben lévő gyüléstilalom következtében képvise­lői beszámolót nem tarthat, híveivel ugy a vá­rosban, mint a szegedi tanyákon személyes érintkezést kíván keresni. A szegedi liberális párt veeetősége dr. Pap_ Károly Szegedre lön Róbert elnökletével irordán détotá« megbe­szélést tartott, amelyen dr. Pap Róbert Ismer­tette Rassay hozzá Intézett levelét A pértveze­tőség elhatározta, hogy Rassay Károly «rámára összeállítja a programot, ameaynek alapján a város képviselője megbeszélheti válajsztóival ugy a helyt, mint az országot alctuááltásokat. Rassay szegedi látogatását nagy érdeklődés előzi meg. II japán csapatok körülzárták Pekinget Karbin. május 17. A mandzsu kormány és a karbini angol főkonzulátus között tegnap éles konfliktus tört ki, amely súlyos következmé­nyekkel fenyeget. A Karbinban megjelenő ja­pánellenes irányú „Charbin Herald" eimü an­gol lap kiadóját és szerkesztőjét, Simptont a mandzsu hatóságok tegnap le akarták tartóz­tatni, a lapkiadó azonban utolsó pillanatban az angol konzulátusra menekült üldözői elől. A mandzsu hatóságok erre felszólították az an­gol főkonzult hogy azonnal szolgáltassa ki Simptont, akit száműzni akartak. A főkonzul megtagadta a kérés teljesítését. mire a mandzsu kormány ultimátumszerű kö­vetelést nyújtott át. amelyben Simpton határ­időhöz szabott kiadatását kéri. A mandzsu kor­mány azzal fenyegetőzik, hogyha a főkonzu­látus nem adja ki az angol lap kiadóját, ugy erőszakkal benyomul a főkonzulátus épületébe. Tokió, május 17. A japán hadügymtnfeztér jelentése szerint a támadó japán csapatok teg­nap elfoglalták Luan Su városát és ezzel Peking körülzárása csaknem teljesen befejeződött. A japánok minden oldalról folytatják előnyomu­lásukat, hogy a kínaiak mögött elvágják a vlsz­szavonulás útját. Evezősök! TREN NGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLUZ gyönyörű színekben LUSZTIG IMRE SZÉCHENYI TÉR 2. TISZA SZALLÖ MELLETT.

Next

/
Thumbnails
Contents