Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-02 / 50. szám

m. 2 ben interpellált. A" belügyminiszter válasza után gróf Hadik János • bódvaszilasi választás ügyében inteipellált. Beszéde alatt viharos je­lenetek támadtak. Azt kérdezte a miniszterel­nöktől, mennyiben tudja összeegyeztetni a vá­lasztás szabadságáról mondott nyilatkozatait a bódvaszilasi eseményekkel. A hatóságok erő­szakkal dolgoztak pártja ellen. A hatóság el­járása felháborító volt. A jegvzők kényszeri­tették a szavazókat, hogy oda szavazzanak, ahová a jegyzők akarják. — Az erőszakos kormányzás katasztrófához vezet Titkos választójogra van szükség. Nem azt várja a kormány működésétől, hogy a gaz­dasági viszonyok máról-holnapra megjavulja­nak. Aki ezt ígéri, szélhámos. A miniszterelnök programjában benne volt. hogy nem akar a lelkeken tiporni. Ennek ellenére a közigazga­tás szervei elnyomják a népet. Hadik beszédideje lejárt, az elnök figyel­mezteti. Gróf Hunvadv Ferenc: Meghosszabbítást kéri — Nem adjuk meg! — kiáltja a kormány­párt. Erre a baloldalon kilür a vihar. Első ízben szólal fe! • Házban és nem adják meg a meghosszabbítási! Az elnök szavazást rendel el. A megadás mellett szavaz a baloldal, ellene a kormány­párt. A szavazás eredményére felugrik Mojzes Já­nos és ezt kiáltja: Menjünk ki! Mojzes példáját hamarosan követik a szo­ciáldemokraták. Fríedrich. Rassay Károlv és a többiek. — nagy zajban haladnak a baloldali kijárat felé. Gömbös miniszterelnök": Azt kérdezte tőlem a képviselő ur, hogv meny­nyiben tudom összeegyeztetni beszédeimet a bódvaszilasj választással. Kijelentem, hogy pártom és a kormány a titkosság elvi álláspont­ján van. Mindaddig azonban, amíg a régi tőr­vény van életben, annak alap ián kell megtar­tani a választásokat. Az a körülmény, hogy gróf Hadik .Tános bennül a Házban, art bizo­nvítia. hogv a választók szabadon nyilvánít­hatták akaratukat. Csak természetes, hogv minden választáson vannak kontroverziák. nekünk épn annyi van a képviselő úrral, mint a kénvíseló urnák velünk szemben. Gróf Hadik János: Tessék bizonyítani! Gömbös: Nekünk semmiféle sérelmünk a képviselő úrral szemben ninrs. Újra hangsu­Ivozom. hogy a kormánv a titkossá«? mellett van és ez a képviselőház hozza majd meg az o> vátwsztás? törvényt. Gróf TTndifc .Tános Válaszában általános rend­szrrvál'orást követelt. A vihar elcsendesedése után Ulain Ferenc a mezőkeresztesi választás ügyében interpellált és eljárást sürgetett azon hatósági ténvezők ellen, akik törvény sért est követtek el. Ismertette a független kisgazda­párt sérelmeit. Beszéd ideiének meghosszabbí­tását kérte, de a többség nem adta meg. > Keresztcs-Fisrher belügyminiszter kijelen­tette, hogy minden tudomására hozott konkrét adatot megvizsgál, hogy törvénytelenség tör­tént-e, vagy sem. Nézze meg iü Wienből hozott ss MODEL­K ALAPJAIT t Kárász ucca 5. szám. Ulain Ferenc kővetkező interpellációjában megtorlást kért olyan visszaélések ellen, me­lyeket Borbély-Maczky Emil főispán követett el. Felsorolta pártja panaszait és han­goztatta, hogy a kormánypárt listáján halot­tak is szerepellek mint szavazók. Keresztes-Fischer belügyminiszter: Ha a csendőrök nem tettek eleget feladatuknak, a választási elnöknek kötelessége feljelentést tennie. (Zaj a baloldalon.) A tardi esetben a csendőröknek 3 embert kellett előállitaniok. Az egyik ember megtámadta a csendőrt, át­nyalábolta, majd a csendőr sapkájával elsza­ladt. (Nagy zaj.) Erről a lapokból értesült. Ne­ki az a kötelessége, minden megtörténjék, hogy ezt az embert elcsípjék és biróság elé állítsák. Ulain Ferenc; A 3 előállított ember a mis­kolci közkórházba került csonttöréssel. Ez is rendben vant Nagy zaj a baloldalon. — Ez hitványság, nem is diktatúra, hanem rémuralom. Óriási zaj, az elnök Ulaint rendreutasítja. Ulain ujabb interpellációját a miniszterelnökhöz intézte. Óhajtnám — mondotta —, hogy a mi­niszterelnök megfussa azt a politikai pályát, amit mi kívánunk neki. Kevés választja el tő­lünk világfelfogásban és azt hiszem, a nem­zet iránti szeretetben is. Tegye tehát megfonto­lás tárgyává azt, ami eddig történt. Ha ezt megteszi, nem fogunk gáncsot vetni annak, hogy a nemzet dicsőségére olyan alkotásokat hozhasson létre, melyekért babér övezi a hom­lokát Gömbös Gyula: Flyen hangú beszédre szívesen válaszolok — mondotta, önök is tudják, hogy nem lehető­ről holnapra megvalósítani azt. amit kitűz­tem magam elé. Megmondtam már régen, hogv a nvilt szavazás rendszerében látom a hibát, amely akarva, nem akarva, lélektinrásra vezet és ebből következtettem azt az elhatározáso­mat. hogy a titkos választási rendszerre térek át. Boldog és kiegyensúlyozott Magyarországra törekszem. Nem akarok szuronyokra támasz­kodni. Olyan súlyos helyzetben, amilyenbe^ jelenleg Európa van. a rendet és nyugalmat a lelkek koncentrációja alapján akarom meg­valósítani. Tetemre hivom a képviselő ur párt­vezérét. Nem azon a módon kell tárgyalni, ahogy ő teszi. Nem fogok elzárkózni a kíván­ságok elől, de csak olyan stílusban tárgyalok, amiivet a mai idők szava követel. Meg vagyok győződve, hogy a józan magyar nép velem van és ha a realitások politikájába belebukom is, nem én vagyok a fontos, hanem a nemzet. Ulain: Mi elengedjük a miniszterelnök ur 95 pontját, csak hozza nekünk 96-nak a po­Tavaszi cipőket legolcsóbban, nagy i „ELIT" legolcsóbban, nagy választékban szerezheti be -nél (Széchenyi tér 16) •rröl kirakataink önt meggyőzik. litikai tisztességet akkor baráti támogatásunk­ra számíthat Gömbös: A politikai tisztesség minden párt­nak egyaránt kötelessége. Eekhardt Tibor a mezőkeresztesi választás ügyében interpel­lált. Mivel a kormány megindította ez ügyben az eljárást, nem kivánja a választási körülmé­nyeket szóvátenni. Nemzeti összefogás esak törvénytisztelet alapján jöhet létre. Hajlandó biróság előtt bizonyítani mindent. Kérdi a mi­niszterelnöktől, hogy a sajtóban tett nyilatko­zata alapján indit-é bűnvádi eljárást?' Gömbös kijelenti, hogy az igazságügymi­ni szter a szükséges intézkedéseket már meg­tette. Erkhardt: Ellenemt Gömbös: Nem sietek az ilyen dologgal, nem vagyok hirtelen ember. Nyugodtan várok an­nál is inkább, mert az urak ma egészen más tónusán beszéltek. Hegedűs Kálmán interpellációjára a pénzügyminiszter hosszabb beszéd det mondott a beruházásokra behasz­nálondó tízenötmillió pengőről. Ismertette elsősorban a Máv. javára szolgáló beruházásokat, a hegyeshalmi vonal villamo­sítását majd kijelentette, hogy dunai és ten­geri hajók építését is tervbe vette. Sókntatás és a debreceni földgázkút fúrására is nagyobb összeget fog juttatni. A vizhnunkálatok kere­tében szükséges a tiszai társulatok megsegí­tése, hogy felemelhessék a Tisza töltését Ilyen munkára ötszázezer pengőt juttat a Kőrös-Ti­sza-Maros Armentesitő Társulat területén. Á pénzügyminiszter beszéde végén megismé­telte korábbi ki jelentését hogy nem lesz inflá­ció. _ iobler János a kenyérdrágitás ellen inter­pellált mrre Fabinyi kereskedelmi miniszter közölte, hogy a fogyasztók" érdekeit megvédi. Berki Gyula még az ellenzék' — választási erőszakosságairól beszélt, közben a terem las­sankint kiürült. Gál Jenő a svá jci borházról és a Hock János tárgyalásáról készült füzet ügyében interpellált. A belügyminiszter válasza után a hajnali órákban elcsöndesedett és kiürült teremben a képviselőház szerdaéjszakai viharos ülése 2 óra után ért véget. Kél árúra megálltai* asz ossiráU vonataik Bécs, március 1. Az osztrák szövetségi vas­utak közlekedési alkalmazottai megvalósítot­ták azt a határozatukat hogy ma kétórás tün­tető sztrájkot tartanak. A «tüntetés az ellen irá­nyult hogy a szövetségi vasutak vezetősége ezentúl három részben ad ja ki fizetéseiket. Dél­előtt 9 órakor Ausztria területén a személy- és tehervonatok azon az állomáson, amelyet eb­ben az időpontban érintettek, megálltak. A sztrájk 9 órától 11 óráig tartott Gyilkosság — öt pengő miatt Önkén! jelentkezel! és beismerd vallomás! lel! a nagyszéksósl gyilkosság lettese (A Délmagyarország munkatársától.) Meg­írta a Délmagyarország, hogy hétfőre virradó éjszakán gyilkosság történt a nagyszéksósi kulturház udvarátn. Ismeretlen tettes egyetlen késszurással megölte Szikkner Péter Pál le­gényt. Szikknert a szúrás szivén találta és azonnali halálát okozta. A rendőrség letartóz­tatta Börcsök Istvánt, aki ellen gyanú merült fel, hogy ő ölte meg Szikknert. Börcsök kihall­gatása során tagadta a gyilkosság elkövetését és ugyanígy vallott a vizsgálóbíró előtt is. Szerdán reggel Börcsök, akit az ügyészség fogházában őriznek, önként jelentkezett a vizs­gálóbírónál vallomástételre. Kihallgatásakor el­mondotta, hogy nagyon nyomja lelkiismeretét Szikkner halála és ezért bevallja, hogy a le­gényt ő ölte meg. Elmondotta, hogy Szikkner öt pengőjével tartozott Ezt a pénzt kérte tőle, de Szikkner megtagadta a fizetést Erre előrán­totta a kését és azzal társa felé döfött. Börcsök Istvánt beásmerő vallomása után visszakísértek a fogházba.

Next

/
Thumbnails
Contents