Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-02 / 50. szám
III. 2 Lccalaö vetési Kérnek ax ujsszegediek és a felsővárosiak Tápé száztagú küldöttsége villanyái amérí és autóbuszjáratokért (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán ismét küldöttségjárások napja volt a v rosházán. Az egymásután jelentkező kű'djttsegek szinte egymás kezéből vették ki a polgármester ajtajának kilincsét és csökném valamennyi az úgynevezett gázgyári pénzre jelentette be részigényét. Az ujszegediek küldöttségét Hnuser Rezső Sándor vezette a polgármester elé. Ez a küldöttség azt kérte, hogy a város a gázgyári pénzből köveztesse ki a Temesvári körutat és Újszeged néhány másik nagyforgialmu, de kövezetlen uccáját. Az egyik téglagyári érdekeltség a Mars-tér kiKövezésének fontosságára hivta föl a polgármester figyelmét és azit kérte, hogy ha nem is az egész teret, de legalább a tér felét a szegedi téglagyárakban is ésefl^tő klinker burkoló téglával köveztem ki a város, mert igy az anyag ára, amelyben tekintélyes hányadot jelent a mml."bér. szinté" öregeden marad. Megjelent a rókusiak küldöttsége is, amely 9 Vasasszentpéter-ucca feltöltését, átkövezését, a Pulc altábarnagy-ucca csati inak 'md«i»t>n)i»ak Kwdhehoaását és a Cserzy Mihály-ucca átburkolását kérte. A polgármester a bejelentett kívánságokat jegjíMfeöOMdbe foglaltatta és közölte a küldöttségekkel. hogy azokat ? «•nVbizottságók elé teriísxti. bogy .azatán a birattaáaok javaslatával vihesse ->z egész kérdés-komplexumot a közgyűlés elé. Tápé község és Somogyi-telep száztagú együttes küldöttséggel kereste meg a polgármestert, aki a hatalmas küldöttséget a tanácsteremben fogadta. A küldöttséget Petrik Antal törvényhatósági bizottsági tag, Bogos Béla tápéi és Széli József Somogyi-telepi plébános vezette. A küldöttség vezetői három közös kívánságot terjesztettek elő. A város közbejárását kérik, hogy a gázgyár vezesse ki a villanyt a Somogyi-telepre és Tápéra is. Bejelentették, hogy ugy a telepen, mint Tápén elt^cadő magánfogyasztó jelentkezett és igy az áram kivezetése jó üzletnek látszik a vállalat számára. Kérték, hogy a városi autóbuszüzem indítson rendszeres autóbuszjáratokat a Somogyi-telepen keresztül Tápéra, mivel sem a falunak, sem a telepnek közlekedési kapcsolata nincs a várossal. Kérték végül, hogy a város a gázgyári pénzből hozassa rendbe a felsőtiszaparti kocsiút burkolatát A polgármester kijelentette a küldöttség előtt, hogy szívesen lép érintkezésbe a gázgyár igazgatóságával az áram kivezetése érdekében és meg van győződve arról, hogy ha a7. :'-xi-mvűZ)etékek elkészítését a vállalat is jó üzletnek látja, a telep és a falu kívánsága hamarosan teljesül. Megígérte a polgármester, ho^ a felsőtiszaDarti kocsiwt üavét a szakbizottságok elé viszi az autóbuszjáratok megindítására vonatkozó kívánságot pedig az üzemigazgatóság elé terjeszti. Négy kórteremmel kibővítik az üiszegedi járványkórházat (A Délmagijarország munkatársától.) A törvémyhatóság legutóbbi közgyűlésének napirendjén szerepelt többek kőzött az az indítvány, amely a járványkórház évek óta kisértő problémájának megoldását sürgette. Gönczi Károly tőrvényhatósági bizottsági tag indítványozta, hogy a város a Pulcz-uccai fiókkórház épületét alakittassa átt játványkórházzá. Ezt az épületet nemrégen adta vissza az egyetem, miután az idegklinika a régi honvédcsapatkórház épületében kapott végleges hajlékot. A fiókkórházat a már korábban kiutalt 10.000 pengő államsegély felhasználásával olyan szegényházzá alakították át, amelyben a sínvlőrtő öreg szegények kaobatnak hajlékot. Az indítványt megfelelő előkészítés végett a közgyűlés a polgármesternek adta ki, aki azt a tiszti főorvossal véleményeztette. A főorvosi vélemény most készült el és azit dr. vitéz Szabó Géza tanácsnok csütörtökön » terjeszti a tanács elé. A főorvos részletesen ismerteti jelentésében a járványkórház-kérdés rendezéséért vívott harcok történetét.majd bejelenti, hogy azt a legutóbbi javaslatát, amelyben azt kérte, hogy a közkórház udvarán építtessen a város járványbarakkot, visszavonja. Nemrégen lépett ugyanis érvénybe az a miniszteri rendelet, amely szerint ugy a betegpénztári tagok, mint a szegény betegek ápolási költségét, ha a kerületi orvos klinikai, illetve kórházi kezelést ir elő, a városokra hárítja. Ezért azt javasolja a főorvos, hogy a város bővíttesse ki négy. egyenkint 10 ági]as kórteremmel az ujszegedi járvnáykórházat. építtessen megfelelő orvosi szobát, két ápolónői szobát és a szükséges mellékhelyiségeket. Szegeden az elmúlt évek statisztikája szerint a járvámvkórházban évente átlag tízezer ápolási nappal kell számolni. Ha a tizeer ápolási naoot a kórház, illetve a klinikák számolják el, akkor a városinak ötvenezer pengőt kell érte fizetnie. Ha azonban megtörténik a járványkórház kibővítése és a város maga szolgáltathatja az ápolási napokat, akkor a főorvos szerint a költség 20.000 pengő és igy „házikezelés" esetén a város megtakarítása évente átlag 30.000 pengő. A kibővités és felszerelés költsége a javaslat szerint rövid idő alaitt megtérül. Szabó tanácsnok a főorvosi javaslatot magáévá tette és javasolja, hogy a polgármester ilyen módon oldja meg a járványkórház kérdését. 14 évre ítélték a volt szepedi iskolaszolgát, aki meggyilkolta feleségét Bodzsár István a budapesti törvényszék előtt Budapest, március 1. A mult év decemberében a József-körut 19. számú házban, a Józsefvárosi Polgári Kör étkezdéjének konyhájában gyilkosság történt. A bűnügyet, melynek Bodzsár István volt szegedi iskolaszolga — aki régebben városi tűzoltó volt —, a vádlottja, ma tárgyalta a törvényszék. Bodzsár ellen az ügyészség gyilkosság büntette címén emelt vádat, mert az egykori iskolaszolga feleségét, szül. Magyar Apolloniát konyhakéssel meggyilkolta. Bodzsár a gyilkosság napján reggel 6 óra tájban megjelent a József-körúti házban. A kopogtatásra megjelent Bodzsárné, aki igy szólt a férjéhez: — Ha nem mész el, rendőrt hivatok! Bodzsár ököllel bezúzta az ablakot és beugrott a konyhába. Bodzsár feleségéhez ugrott, két kézzel átfogta az asszony nyakát és fojtogatni kezdte. Amikor az asszony már hörgöll. kést pillantott meg a konyhaasztalon, felkapta a kenyérvágó kést és elvágta felesége nyakát. Az asszony néhány perc múlva meghalt. Bodzsár István halkan, megtörten mondotta el védekezését. — Bűnösnek érzem magam... beismerem, hogy elkövettem a bűncselekményt B* I Forró sikerű film Gaól Franciska Paprika kisasszony a Belvárosi Mozi legközelebbi újdonsága Az elnök most felolvassa a részletes beismerő vallomásról felvett jegyzőkönyvet, amelyből egy kalandos multu férfi élete bontakozott ki. — Foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a feleségét megöli? — kérdezte az elnök. — Ha ezt tudtam volna előre, haza sem jöttem volna. Én csak azért jöttem, hogy együtt töltsem családommal a karácsonyt — Szépen töltötte velük az ünnepeket mondhatom. — Nem tehetek róla, méltóságos nram. Most egy levél ismertetése következett, amelyet a vádlott irt. A levél igy hangzik: „Aranyos, drága anvám, csak öt percet adj életedből nekem, aztán nyugodtan élhetsz. Megőrülök. Csókollak hódolattal — ma még élő urad". Az asszonv nem akart vele szóbaállni. Ek-< kor erőszakkal bement a lakásba, ahol elkövette végzetes tettét. MegmotozAsakor egy másik levelet találtak nála, melyben ezt irta: „Bűnös asszony végzete ez. aki elhagyta gyermekeit és hűtlen lett nrához". — Szóval maga előre készült arra, hogy megöli a feleségét. — Nem tudom én, kérem. Azt hiszem csak gondoltam erre, amikor azt mondta: rwm bánom, ha meg is ölöm a gyermekeinket. A" vádlott elsírja magát. — Nem tndom, hogy történt... Nem akartam megölni... Aztán annyira erőt vesz rajta az izgalom, hogy szinte artikulátlan hangokat hallat és leroskad a vádlottak" padjára. Az elnök erre szünetet rendelt ti. Az elnök ezután felmutatja a vérfolto* konvbakést. — Ez volt? Bodzsár egv pillantást vet a késre, azntán hirtelen mindkét kezét a szeme elé kapja: — Nem tudom ... Ugy hiszem ... A tanúkihallgatások' után a törvényszék Bodzsárt hitvestárson elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek' é* ezért 14 évi fegyházra Ítélte. A bíróság az előre megfontoltságot nem látta bizonyítottnak. Az ügvész súlyosbításért, a védő enyhítésért fellebbezett. Hz «nvészséw szándékos efti^rsMés nvanuia miatt adntt ki vizsgá'ati indítványt Bálint Kálmán ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Bálint Kálmán, a Korzó Mozi gyilkossággal vádoít fűtője négy nap óta az ügyésizség foglya. Az ügyészség szerdán elkészítette vizsgálati i - '»ványát amelyben a vizsgálat elrendelését és a i utő vizsgálati fogságba való helyezését kéri a vizsgálóbírótól szándékos emberölés bűntettének gyanúja címén. A vizsgálóbiró csütörtökön határoz. Hogy élrendeli-e a vizsgálatot a fütő ellen. Bálint Kálmánt a vizsgálóbíró újból kihallgatta, a fütő megmaradt előző vallomásai mellett és tovább is tagadja a gyilkosság elkövetését. MOZI Széchenyi Csütörtöktől Óriási siker! A 7 sztár filmle GRAND HOTEL Belvárosi és KorZÓ Szünet!