Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-28 / 48. szám
II. 28 Menyasszonyi kelengyék, S Pollák Testvérek A Korzó Mozi kazánfűtőié a vizsgálóbíró előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Bilint Kálmánt, a Korzó Mo-i fűtőjét, mint jelentettük, szombaton délben átszállították az ügyészség fogházába. Vasárnap délután Zomboru János vizsgálóbíró részleteden kihallgatta Bálintot, aki ezúttal is megmaradt a rendőrségen tett vallomása mellett. A vizsgálóbíró előtt is azt hajtogatta, hogy nem ölte meg Tóth Ilonát. csupán holttestét égette el a kazánban. A H-^álóbiró a kihallgatás után kihirdette Bá«lőtt a rendőrség által foganatosított elő. z es letartóztatás fentartásáról szóló végzérét. melvben a fütő megnyugodott. A vizsgálóbíró szándékos emberölés bűntettének ayanufa miatt tartotta fenn a fütő előzetes letartóztatását. Az ügyészségen dr. K Imár Szilves-ter ügyész qz ügy referense. Dr. Kalmár Szilveszter intézkedett a szakértől vélemények besre-zse Iránt. Szakértői véleményt ad az orvos és a tüzelési szakértő is. A kazánfal lekapart részeinek és a fütő lefoglalt s erszámainnk vizsgálata folyik a törvényszéki bonctani intézetben. Az ügyészség a szakértői vélemények beérke(A Délmagyarország munkatársától.) Jelentette a Délmagyarország, hogy szombaton S?egedre érkezett az Országos Szinészeg'esület alelnöke, Ballá Kálmán, hogy a színház helyzetét a társulat tagjaival megtárgyalja. Szómba, ton a társulat rendkívüli ülésre ült össze a színpadon, ahol több felszólalás hangzott el. Egyes tagok azt indítványozták, hogy a társulat alakul'on át konzorciummá, mert a konzorcium megoldaná a helyzetet. Görög Sándor igazgató a konzorcium megalakítását ellenezte és azt javasolta, hogy helyezzék a színházat a város anyagi ellenőrzése alá. Vasárnap reggel ismét összeültek a színészek, hogv határozzanak a javaslatok felett. A vasárnapi gyűlés izzó hangulatban folyt Te. Heves felszólalások hangzottak el, Görög Igazgató is többször beszélt. végül ls titkos szavazással döntöttek abban a kérdésben, hogy átalakul-e a társulat konzorciummá, vagv sem. A szavazás eredménye az volt, hogy 35 tag konzorciumot óhajtott, 10 pedig ellene szavazott. A szavazás eredményeképen a társulat ezzel átalakult konzorciummá. Bulla Kálmán alelnök a konzorcium vezetését Herczeg Vilmosra, Cselle Lajosra és Beck Miklósra bizta. A konzorcium vezetősége azonnal tanácskozásra ült össze. Elhatározták, hogy a vasárnapi előadásokat megtartják, de hétfőn, kedden és szerdán a jövö előkészítése és megszervezése miatt nem játszanak. A konzorcium csütörtökön kezdi meg működését a »Krétakör* felújításával. Elhatározták, bogy a konzorcium tagja marad minden eddigi tag, ugy a müvészszemélyzet, mint az adminisztratív emberek köréből. Bevették a konzorciumba Görög igazgatót is és elhatározták, hogy részére a légzésé ufán vizsgálati indítványt tesz a vizsgálóbírónak és indítványozni fogja Bálint Kélmán vizsgálati fogságba való helyezését. A vízsgálóbiró valószínűleg, mivel főbenjáró bűnöse1 ekményről van szó. helyt ad az ügyészség kérelmének és vizsgálati fogságba helyezi a gyilkossággal gvanusitott fűtőt. A vizsgádat remélhetőleg rövidesen fényt fog deríteni a borzalmas ügy részleteire. A rendőrségen vasárnap megjelent Tóth Ilonka egyik sóndorfalval hozzátartozója, aki elmondotta, hogy csak most értesültek Tóth Ilona tragédiájáról. Vallomásából kitűnt, hogy Tóth Ilona nem 16 éves volt, mint alwgy eddig hitték, hanem 24 éves, csak vézna termete miatt tűnt fel fiatalabbnak. A védelem erősen készülődik annak a bizonyítására, hogy Tóth Ilona Szívbajos, tüdővészes leány volt, akin gyakran ájulási rohamok vettek erőt. A védő ezzel azt akarja bizonyítani, hogy a súlyos beteg leány a forró kazán mellett szlvbénulást kapott és hirtelen meghalt. Bálint Kálmán tehát mindössze kihágást követett el, amikor a leány holttestét elégette. nagyobb szinészfizetés arányában folyósítják a részesedést. Hettay Andrienne, akinek eddig 600 pengő volt a havi gázsija, 200 pengőnek megfelelő egységgel lett tagja a konzorciumnak. Hétfőn reggel Balla Kálmán és a konzorcium vezetői felkeresték Somogyi polgárrre:ert és beje'entették. hogy a társulat átalakult konzorciummá Arra kérték a polgármestert, járuljon hozzá ahoz. hogy a konzorcium a színházban előadásokat tarthasson. A polgármester az engedélyt megadta. A konzorcium a következő felhívással fordult a közönséghez: A színtársulat a közönséghez „A szegedi színtársulat vasárnap átalakult konzorciummá. Kötelességünknek tartjuk, hogy ebből az alkalomból tájékoztassuk a közönséget a szinház vezetésében történt változás jelentőségéről. Ezentúl nem Görög Sándor igazgatja a színházat, hanem a konzorcionális alapon működő színtársulat választott vezetősége, amely teljes felelősséggel fogja irányítani a színház ügyeit, gondoskodik a műsor összeállításáról, a szerepek kiosztásáról és a színház bevételeit a gázsik arányában oszlja szét a tagok között. A konzorcium vezetősége amikor vállalkozik Szeged város színházának irányítására, tudatában van a reáháruló erkölcsi felelősségnek és a kielégítésre váró művészi igényeknek. Jól tudjuk azt. hogy nemcsak a színtársulat tagjainak tartozunk felelősséggel, hanem Szeged város közönségének is, amelynek támogatása nélkül kárbaveszne minden igyekvésünk. Kérelemmel fordulunk tehát a közönséghez: ajándékozzon meg bennünket bizalmával és részesitse törekvéseinket Jóakaratú támogatásában. A színtársulat minden tagjának őszinte vágyakozása, hogy a közönség pártfogására érdemes legyen. Az a célunk, hogy Szeged város színházát, ezt a nemes tradicióju, nagymultu kultúrintézményt visszaadjuk hivatásának és megteremtsük a zavartalan, nyugodt művészi munka föltételeit. Élvezetes, jó előadásokkal akarjuk meghálálni a közönség bizalmát. Belátjuk, hogy a színtársulatnak Jelenlegi Összetételében vannak hiányosságai s ezért az előadások színvonalát elismert művészi erők közreműködésével óhajtjuk emelni. A műsorra kerülő darabok megválogafásánál is gondolni fogunk a közönség igényeire, bemutatjuk azokat az uj darabokat, amelyek eddig előadhatók nem voltak. Megfeszített munkával és a saját érdekünkben is a legnagyobb fegyelmezettséggel fogunk dolgozni azon, hogy a szegedi színházzal szemben jogosan támasztható követelményeiket lehetőleg minden tekintetben kielégítsük. Néhány napig tartó előkészületekre van szükség. hogy az átalakult színtársulat az nj rezsimben megkezdhesse munkáját Hétfőtől csütörtökig nom tartunk előadásokat, a próbák azonban délelőtt-délután fognak tartani, ho«y azután csütörtökön és a következő napokon tökéletes fölkészfiltséggel állhassunk a közönség elé. teljes tisztelettel: a színtársulat nevében «. konzorcium vezetősége." Farsangi bál után (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőre virradó éjszakán Nagy széksó som egy farsangi bálon halálosvégü legényháboruság játszódott le. A nagyszéksósi kullurházbam tartották a bálát, ott volt többek között, Szikner Péter Pál is, aki éjféltájbam szóváltásba elegyedett több legénnyel. A sötét udvaron valaki kést rántot és azit Sziknerbe döfte. A legény összeesett, mire a legénytársaság szétfutott Sziknert nemsokára megtalálták, ekkor már halott volt. A rendőrség a legényeket vallatóra fogi'a, de egyik sem vállalta a gyilkosságot. A rendőrség őrizetbe vette Börcsök Imrét, aki a gyilkosság elkövetésével alaposan gyanúsítható. A legény tagadja, hogy ő szúrta volna meg Sziknert. Az orvos megállapította, hogy a szerencsétlen legényt szivén érte egy szúrás. Bőrcsök Imrét beszállították Szegedre. A nyomozás tovább folyik. Fegvelmi vizsgálat Balassa József felsőközponti bíró ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Dr Somogyl Szilveszter polgármester különböző hivatali szabálytalanságok elkövetése miatt fegyelmi vizsgálatot rendelt el Balassa József felsőközpontt közigazgatási bíró ellen, akit a vizsgálat tartamára állásától felfüggesztett. Balassa ellen az a vád, hogy a hozzá beosztott alkalmazottak fizetését szabálytalan nyugtákon vette fe1 és a pénzt nem adta át az érdekelteknek. A kérdéses összeg nem éri e! a kétszáz pengőt. A polgármester Balassa helyettesítésével dr. Simon János irodasegédtisztet bizta meg. Perzsa szönyegetveszek Ajánlatok „Szőnyeg" jeligére a kiadóhivatalba kéretnek. Bm TÍ1lkmi?llVI • V IK ™ előfizetést elfogadok és u lUNULKUJJ/lil ndék.ílrelflt aionnM nyolitom. Kézlmnnkafonalak: szőnyeg-, horgoló- és kStfifonalak igen olosAn, nagy válawtíkhan. — FOy Margit, Kígyó acca 5. »«.208 Házissan kéezitett elsőrendű ebédet kaphat kihordásra is, kívánatra házhoz szállítva Előfizetőknek árkedvezmény. Cziner István vendéglő és étterme Mikszáth K Imán ucca 11. -Telefon >3I-7Q. 41» f OfMS szalonszen I Hindenburg i i toíásbrlhcil Rnlír K Hlgí 1# • « • WS! ^oftszhrihett I Rndapesfl •iVIlfii m fuvar- zsáktételekben házhoz szállítva VERTES 8E*S38SKS? Teleion 19-58. Boldogasszony sugárul 17. " A vasárnapi rendkívüli társulati ülésen megalakult a szinészek konzorciuma