Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-18 / 40. szám
II. IS & milyen Icitünfc ember voltál. Mosf megígérem neked, hogy mindig minden erőmmel azon leszek, hogy mindig tisztán járjanak és elegendő ennivalójuk legyen. ígérem, Frank. Aztán fölálltam, megint ránéztem és megintcsak ugyanolyan volt az arca, mint mielőtt beszélni kezdtem hozzá. Akkor hirtelen világos lett előttem, hogy meghalt, halott és irtózatos elhagyatottnak éreztem magam, szörnyű ijedtség és félelem fogott el. Esryedül négy gyerekkel, Frank nélkül. Az elhagyatottság érzése ugy hatalmába kerített és olyan nagyon fájt, hogy nem birtam tovább, leroskadtam a földre és jajgattam, jajgattam az elhagyatotságtól és mama bejött, fölemelt és ágybfektetett. (Folyt köv.) Töxsde A budapesti értéktőzsde rárlat A tőzsde forgalma ma ismét igen csekély volt a Kőszén kivételével, amiben még némi üzleti tevékenység volt észlelhető. A többi papírok iránt csaknem teljesen megszűnt az érdeklődés, ugy, hogy a Jegyzett árfolyamok névlegeseknek tekinthetők, csupán a zárlat felé mutatkozott egy-két érték iránt kisebb kereslet Kötések azonban alig fordultak elő, Zárlatkor a piac irányzata újból elgyengült, a fixkamatozásu papírok piaca is teljesen üzlettelen volt az árfolyamok itt is névlegesek. Magyar Nemzeti Bank 114, Kőszén 332, Salgó 24.6, Urikányi 36. Fegyver 69, Ganz 10.75, Rima 17, Nasici 56, Nova 12, Tröszt 72.5, Délcukor 81, Magyar cnkor 72, Izzó 300, Ruggyanta 22, Vasúti forgalmi 19, 1914. évi főv. köles. kőtv. 35.5 százalék, Hadikölcsön 5.5 százalékos 2—7 kib. 0 08. Zflrirhi devlzazárlat Párls 20325, London 17.765, Newvork 516.50, Brüsszel 72 275, Milánó 26 425, Mndrid 42.725, Amszterdam 207.!«. Berlin 123.25, Récs (hív.) 73.18, (silling) 60.10, Szófia 3.75, Prága 15.31, Varsó 57.90, Belgrád 7.00, Bukarest 3 08. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolvamjegyztoe. Angol font 19.60-20.00, belga 79.16-79.74 cr.eh korona 16.91—17.01 dán korofia 87.00—88.20, dinár 7.50-8.00. dollár 570.50—573.50. kanadai dollár 468-174. francia frank 22.30-22.50, holland« forint 229.20-230.fi0. lengyel zloty 63.95— 61.45, leu 3.40-3.44. leva 3.95-4.25! lira 22.90-3020 német márka 135.70—136.60. norvég korona 100.10 —101.10, osztrák schilling 80.10, 80.80, svájci frank 110.70-111.40, svéd korona 103.60-104.6o. A hndnpestt terménytőzsde hlvatalo* árfolyamat. Buza tis'it 76 kg-os 14.85—15.08, 77-es 15.05 -15.35, 78-as 152">—15.50, 79-es 15.45—15 75. SOas 15.60-15.95, felsőtísziwi és lászsági 76 kg-os 14.3014 45, 77-es 14.45—14 65, 78-as 14 60-14 75. 79-es 11.75—14.90, 80as 14.90-1515. fejérmegvel, dunántúli, pestvidéki és bácskai 76 kg-os 14.00-14.15, 77-es 14.15-1430, 78-as 14.35-14.50. 79-es 14.55— 1170, SOns 14.70—14.85. Pe-tvídékí rozs és e-n/fh 6 70—6.80. takarmányárpa T 9.30—9.60. II. 9.10— 9 30. felvidéki sörárpa 10.75—13.25, egyéb 10.00— 11 00, zab I. 900-925, tísznátuli tengeri 7.00-7.10, korpa 6.20-6.30. Csikáaról terménytőzsde zárlat Buza tartott. Májusra 47 75—hétnyolcad (47 ötnyolcad—háromnegyed), juliusra 48 háromnyolcad—fél (48.25— háromnvoilcnd), szeptemberre 49.75—ötnyolcad (49.5), Tengeri jól tartott. Májusra 25 hétnyolcad (25 háromnvolnd), luliinsra 27.5 (27), szeptemberre 27 egynyolond (28 háromnyolcad). Znb jól tartott. Májusra 17 (16.75). juliusra 17.25 (—.—). Bozs tartott. Májusra 34 ötnyolcad (23.25) Juliusra 34 egynyolcad). Felelős szerfteszlft: PVSZTOR JÓZSEF. Nyomalntt a binriófutflldnnos Délmagyarorszáfl Hírlap- As Nyom(tnvá'l»la> Rt könyvnyomdájában Felelős üzemvezető: Klel'» Sándor. Apróhlrdetéiek Tűzifa aprított hét ivet bükk. ml zsinkintP Hl ti szállítva. Nagy karika száraz gyújtós -48 fillér. Brikett, szén, koksz. • Újszeged Te'otan 10-45. Lőwy MolfJársai Bútorozott szobát LAKÁST tryorsan és jól kiad illetőleg talál, ba felad egy apróhirdetést a Oélmanyarnrsránliaf Elegáns, teljesen különbeJáratu bútorozott szoba 20 P kiadó. Mars tér 4. Olcsó szobák magános nrlnőnek 8 Pengőtől kaphatók Újszeged, Főfasor 32. 5 szobás parkettot, lUrdAszo. b/>« Uk/U m4to»«i, tttbb Uzlethnlylséa uwntl olcsón bérbeadó Somogyi n. 12. Bóvebbet Pollik Tostvóreknél, Széoheryi tér. 218 Lakás. UJ házba szoba, konyha, spejz, TÍZ, villany bent, május l-re kiadó. Széli ucca 16. Modern 4—5 szobás lakások kiadók, Deák Ferenc u. 18. Kettőszobás lakás kiadó május l-re, Petőfi Sándor sugárút 7. Kétszobás, fürdőszobás, parkettái udvari lakás azonnal kiadó, Báró Jósika 14. Kiadó egy szoba, konyha, kamrás emeleti lakás, Sziliért sugárut 18. Kiadó 2 szobás modern lakás és egy 2 szobás garzon fürdőszobával, Bercsényi ucca 13. 2—3 szobás lakás és 3 szobából álló irodahelyiség kiadó, Deák Ferenc u. 23. wv vgtvw* tspp "•tíiwfr Ingyen lacfcfeatélc •'BironH IfA 20 Mairyarorsr.ág m*"olp<yavitó fl?em ervik legjobb S7akmnnkása. Vem foltos. latnatatlnn vnlkanlxADssal, ilpzir i«Tlt*inl Kemíny Gyula, KArolyl neca 1. Városi bérh&z Gépelt 5 szakszerűen Javítja olnsón ha«sm Alt motorok kaphaMk FRISCBMANN gépműhely, Kálvária u. 2. Fiatal főzni tudó mindenest jó bizonyítvánnyal felveszek, Margit u. 28., I. 6. Festess«, Javíttassa cipőit BelvAros leíjo'osóbb etpftlzeméhen. Hó- és sárcfpAtt fillérekért n1JA tavltínk. Feltétlontll próbAlja meg. Tisza Lajos körot 70, Gróf-palota, AfUIIer tl ptf'liem. 181 Mindenes szakácsnőt jó bizonyítvánnyá' keresek. .önálló 12" jeligére. Jobb magános nő vagyok, elmennék magános öreg úrhoz házvezetőnőnek, Lflw Lipót u. 15., udvarban. Hivatásos ápolónő betegekhez ajánlkozik, Kossuth u. 9. sz., udvarban. Mindenes fözönőt keresek éves bizonyítvánnyal. Jelentkezés vasárnap délután 4 6 óra között. Deák Ferenc u. 23. Dr. Salffó. 337 ADÁS-VÉTEL HASZNALT bútort, ruhát é« a háztartásban felesleges tárgyakat jól értékesít a Délmagyarország apróhirdetései utján Antik bútorok: Ssekre'er, TabernAkulnra, Íróasztalos rablótok, vitrinek, Bledermayer íróasztal JntAnyosan eladó Rédat ntzlalosnól OyertyAmosi nooa 2. 41 Olcsón részletre kerékpár, varrógép, rádió, gramofon Déry aépAruháx Javító műhely l 5 Ház «.telek együtt és külön is eladó! Uiszoacd.Bothleni.17. (A naifystrandl antóbaszmegAllónAl.) Bővebb felvilAgositist ad Léderer Illés, Károlyi ooca S. 1»8 Hálószoba butor vagy fél. háló eladó. Párisi kórut 38., fszt. 7. Vasárnap megtekinthető. Szép Jelmez eladó, Ferenczy Lilla, Szentháromság ucca 2. Nem tartom a magas kenyér árátl «« Jóiztl Nenmijer kenyér kapható ZSM1 fflszerflzleteiben. Félfehér 82 flll., félbarna 30 Bll., rozs 28 flll, kapható az Artézi kntlal szemben és a Valéria tér sarkAn Gróf Apponyi Albert u. 19. sz alatti huscsarnok uf vezetés alatt! Martiabns, paprikásnak la . 60 fllL , levesnek. 100 . , sütni való 120 » Azonkívül elsőrendű borjú, sertéshúsok, hentesáruk olosó napi áron Fodor Péter ETr 61 ARANYAT, ezüstöt és zálogcédulát veszek magas áron Rosenherq ékszerész, Károlyi o.l Városi bérház Ismét olcsóbb lett a NaumAfer kenyéri Félfehér 32 fllL, félbarna 80 flll., rozskenyér 2Í flll. — Kapható : Boldogasszony sutfArut 47. sz. és Vafissszentpéter n. 14. sz. a. és HodAcsnM, Kossuth Lajos sn(f4rnt RJ. sz. 212 Gesztenveniiré péppel, hygeniknsan naponta friss készül. Ara 1'40 P kft-ként. Oloitóbb min; az otthon készitett Kende lést házhoz szAllitok. MUller, 224 Mérey n. ?l. Tole'nn 26-69. Kgyszerfl szekrények fc székek olcsón eladók. Vidra u. 3, I. 3. Garantált fehér, féregmentes fél háló, csinos sza. longarnltnra, ágy, raatme, asztal, szék. ottomán, fehér háromajtós tükrös szekrény, Centrál Bobln varrógép Jutányosán eladó. Munkácsi neca 1/b, fóldszlnL Eladó: villanymotor szU va!t\-uval, 200 literes rasflst ajtók, ablakok, lécek, deszkák, drokprés, Werthelmkatsza, trodaberendezés, kötönféle bútorok, nagy képek, karnisok, "vülanyluszte-ek, állványok, pultok, 20 drb. hordó. 5 drb. nagy asztal, nagy főrész, gálsparhert, Petőfi sug. 4. BSBBDBE2SI »Igen választottam« 8—fél 7. luus^üüiáa fls Alföld legnagyobb táblaOvnei rahlftra Körösi Géza Qveoc^íl vállalat Szeged, Mérel ucca 8. Telefon W- 37. 8 Társat keresek Jól beszél« tehetséfgel, párezer peng», vei, Jól Jövedelmező fiz let. hez, »Ingatlanom van« JelIgére. 1 Bo'várwl Ili «• bóí farirAszBzIofot Kiss ueeából Feketesas neea, PoÜák Testvérekkel szembe helyeztük át 334 Melyik 30-35 év kórtU tisztviselő lenne séta mozi partnere Jobbmóda esaládból való csinos lány. nak. »Magát várom* Jel« igére. I átadó vállalat.moW az országban jól bevezetve nagy vevőkörrel, családi okok miatt 3000 pengőért fölszereléssel megehető Méxerné ingatlan irodában Horthy M. u. 2. (Kultúrpalotánál.) *» Meghívó a Kertgazdaság Részvénytársaság Szeged, fSRS február 28-án délután 3 órakor Somogyi ucca 24 szám alatt a társaság irodájában megtartandó XII. évi rendes közgyűlésre. Tárgysorozat: 1. A Mérleg- és Eredményszámla, valamint as, Igazgatóság és felügyelőbizottság Jelentésének előterjesztés«. Határoaathozaital az eredmény hovafordításáról éa a felmentvényekröL 2. Igazgatóság és felügyéUSbizottság választása. S. Az alapszabályok S. g-ának kiegészítése aa alaptőkénk teljes befizetéséről szóló megjegyzéssel, továbbá az alapszabályok 5. g-ának stiláris módosítása. 4 Egyéb Indítványok. Szeged 1933 február 18. Az Igazgaffóftg. Az alapszabályok 11. g-ának értelmében felkéretrek azon t. részvényesek, kik a közgyűlésen részt óhajtanak venini, hogy részvényeiket legalább 3 nappal a közgyűlés megtartása előtt a társaság Irodájában letétbe helyezni szíveskedjenek. Mérleg 1932 december 31-én. Vagyon: Ingatlan P 22.400.—. Pénztár P 3.501.96, összesen P 25.901.96. Teher: Részvénytőike P 20.800.—. Hitelezők P 9.84. Tartaléktőke P 3.216.79. Nyereség elővitel P 1.613.56. Eredmény P 261.96, összesen P 25.901.96. Eredmény számla 1932 december 31-én. Veszteség: Mérleg P 261.77, összesen P 261.77. Nyereség: Kerti üzem P 261.77, összesen P 261.77. Meghívó " az Egyesfllt Borpincék Részvénytársaságának Sza* geden. 1933 február 28-án délelőtt 10 órakor a társaság irodájában (Somogyi ucca 24) megtartandó IX. évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. A Mérleg- és Eredményszámla, valamint aa igazgatóság és felügyelőbizottság Jelentésének! előterjesztése. Határozathozatal a felmentvényekrő! és a társaság további fennállásáról, vagy feloszlatásáról a Kereskedelmi Tőrvény 187. §-a értelmében. 2 Igazgatóság és felügyelőbízottság választása. 3. Az alapszabályok 5, 6, 12, 15 és 20. §-ainak módosítása a Cégbíróság végzése szerint 4 Esetleges Indítványok. Szeged 1933 február 16. Az igazgatóság. Az alapszabályok 8. g-ának értelmében felkénetrek azon t. részvényesek, kik a közgyűlésen részt óhajtanak venni, hogy részvényeiket legalább 3 nappal a közgyűlés megtartása előtt a társaság iroj dájában letétbe helyezni szíveskedjenek. 1 Mérleg 1932 december 31-én. Vagyon: Berendezés P 3.669.74, Bor P 8.216.—, Adósok P 13.185.62, Pénztár P 134.10, Eredmény P 4.238.41, összesen • P 29.443.87. Teher: Részvénytőke P 29.443.87, ösz, szesen P 29 443.87. Eredményszámla 1932 december 31-én. Veszte' ség: Költség P 5.324.07. Kétes követelések P 2.154.32, összesen P 7.778.39. Nvereség: Kamat P i 322.17, Bor P 3.217.81 Mérleg P 4.238.41, ¡feszesen ! P 7.778.39.