Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-18 / 40. szám

IT. IS Bálákra, estélyekre csah*FB Testvéreknél Uccakövezés, piacrendezés, vásárcsarnok, strandfürdő Tervek a g&zgyórl pénz felhasználásáról (A Délmagvarország munkatársától.) A gáz­gyári szerződés kormányhatósági jóváhagyása a hirek szerint minden pillanatban megérkez­hetik és a szerződésbe foglalt megállapodás ér­vénybelép. A megállapodás értelmében a város a legrövidebb időn belül megkapja azt az 1,400.000 pengőt, amelyet a koncesszió meg­hosszabbításáért kötött ki a közgyűlés és meg­kapja a hárommillió pengős hosszabblejáratu függőkölcsőnt is. Az a kérdés tehát, hogy ezt a tekintélyes összeget hogyan és milyen célra használja föl a város, igen időszerűvé vált. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester még a közgyűlés gázgyári vitájának befejezésekor megbízta a mérnöki hivatalt a beruházási program elkészítésével. A mérnöki hivatal ter­vezete szerint az 1.400.000 pengőből elsősorban a rossz accakövezeteket kell kijavítani, illetve kicserélni. Erre a mér­nöki javaslat a következő sorrendet állapítja meg: A Vámtér, a rókusi állomás előtti tér, a Galamb-ucca, az Alsótiszapart mnkadámutja a vasúti hidtól a kisvasút átrakó állomásáig, a közúti híd kocsifeljárója, a Róka-ucca, a Haty­tyas-sor, a Szukováthy-tér gvalogjárói és ko­csiutja, a Honvéd-tér, a Tisza alsórakodó­partjának az egyetemi klinikák előtti szakasza, az Árapv János-ucca, a Boldogasszony-sugár­nt, a Valéria-tér, a Szentgvörgy-ucca, a Pász­tor-ucca, a Mérev-ucca, az Uj-tér, a Mátvás kírál.v-tér. a Földműves-ucca és a Szent Ist­ván-tér. Ezeket a tereket és uccákat a szükség­hez képest uj kő, vagy aszfaltburkolattal lát­nák el. A felsorolt munkálatok a mérnöki hiva­tal által készített költségösszeállitás szerint 760.202 pengőbe kerülnének. A polgármesternek az a kívánsága, tíogy a mérnöki javaslatot a gazdasági ügvoszály tár­gyaltassa előbb le az illetékes szakbizottságok­kal. A bizottsági tárgyalásokon kialakuló ja­vaslatot kívánja azután a kisgyülésen keresz­tül a közgyűlés elé terjeszteni konkrét beruhá­zási javaslat formájában. A mérnöki javaslatban ezeken a városren­dezési munkálatokon kivül szerepel még a piackérdés rendezése, a vásárcsar­nok terve, a tiszai strandfürdő terve is, valamint a Nádas-ucca és a Makkoserdő­sor csatornáinak elkészítése. Szó van arról is, hogy a gázgyári pénzek egyrészéből megvethetné a város a községi ta­karékpénztár alapját. Ez a terv tetszik a pol­gármesternek, aki kijelentette, hogy a városi takarékpénztár megalakítását igen fontosnak tartja, mert szerinte a mai súlyos pénzügyi és gazdasági válságot azok a városok ússzák meg aránylag a legkönnyebben, amelyeknek saját pénzintézetük van. Kijelentette a polgármester, hogv a gázgvári pénzek felhasználására i^en komoly tervet kell készíteni és gondoskodni kell annak reális vég­rehajtásáról, mert a város vezetőségét igen sú­lyos felelősség terheli azért, hogy az eladott gázgvári koncesszió pénzbeli ellenértékét be­csületesen elszámolja az utódok előtt. A gazdasági ügvosztálv a mérnöki tervvel kapcsolatban azt javasolja, hogy a város hat­vanezer pengőért szerezzen he vizmérő órákat és ezeket szereltesse föl a magasnvomásu víz­vezeték hálózatban a — háztulajdonosok ter­hére, akik az órák beszerzési árát kényelmes fizetési feltételek mellett térithetik majd meg a városnak. A polgármester ennek a tervnek az elbírálását is a szakbizottságokra bizza. és a ci> ínéslilalom a "közigazgatási bizottság pénteki ülésén A mult évben 49 e*er pengővel Kevesebb adót fizettek be (A Délmagyarország munkatársától.) A köz­igazgatási bizottság pénüeken délután tartotta meg az uj évben első ülését. Az elnöklő Pa­rányi Tibor főispán felkérte a bizottság tagjait, hogy a jövőben pontosan jelenjenek meg a bi­zottsági üléseken, mert az üléseket pontosan, a kitűzőit időben fogja mindig megnyitni. A polgármester jelentését dr. Tóth Béla fő­jegyző olvasta fel, majd bejelentette, hofrv a pénzügyminiszter a pénzögvigazgatősá? ideig­lenes vezetésével Szepessy Aladár pénzügyi fő­tanácsost biala meg. A bízottság elhatározta, liogy rendes üléseit minden hónap 15-én tartja még. Ezután meg­alakították azokat az albizottságokalt. amelyek­nek man^atuma az év végén lejárt. A bizott­ságikba a régi tagokat választották meg. Az árvaszéki jelentésit Hegedű* Antal árva­széki elnök terjesztette elő. A jelentés szerint 11.733 személy volt az év végén az árvaszék gyámsága alatt Dr. Pap Róbert a gyámpénztár állapotáról kért felvilágosítást, miután attól tart hogy a gazdasási válság a kih-'yezett gyámsági köl­MOZI HANS ALBERS Belvárosi Szombaton F. P. 1 Nem válaszol Széchenyi Anny Ondra Szombattál K I K I Szombaton ' oncno SZIVE csöslők biztonságát is veszélyezteti. Az árvaszéki elnök válaszában elmondta, hogy a visszafizetések terén (nehézségek mutat­koznak, de az árvaszék egy évnél nagyobb idő­re nem ad halasztást az esedékes kamatok és részletek megfizetésére. Eddig még károsodás nem érte a gyámoénztárat. Az árvaszék mind­össze két pert indított, az árvák pénze bizton­ságban van. A főorvos jelentése szerfalt az egészségügyi viszonyok kedvezőek voltak az elmúlt hónapokban. Jár­ványos megbetegedés alig fordult elő. \ rendőrség Jelentését dr. Bnócz Béla főkapitányhelyettes ismertette. — Decemberben gépkocsi vizsgálat nem volt Szegeden, — mondja a jeleintés. Tulajdonosvál­tozás 20, kerület változás 6 esetben történt és 71 rendszámtáblát szolgáltattak be. Gépkocsi­vezetői vizsgát öten tettek. Januárban gépkocsi­vizisgálat szintén nem »volt. Tulajdonosváltozás azonban 25, kerületváltozás pedig 7 esettben tör­tént. A beszolgáltatott rendszámtáblák száma 56 volt. Vezetői vizsgát négyen tettek. A közön­ség rendelkezésére 35 bérautó, 10 autóbusz, 51 egyfogatú és 10 kétfogatú kocsi áll. — Közlekedési baleset csak decemberben fordult elő három esetben, egy könnyű sérülés­sel végződött, kettő pedig sérülésnélküli bal­eset volt Hangversenyekre és sportmérkőzések­re decemberben 59, januárban pedig 41 enge­délyt adott ki a rendőrség. Zárórameghosszab­bittás decemberben 69, januárban 54 volt. A ka­pitányság bejelentőhivatalánál decemberben 3474 belföldi és 278 külföldi, janárban pedig 3071 belföldi és 235 külföldi jelentette be ma­gát viszont eltávozását decemberben 3201 bel­földi és 312 külföldi, januárban 2594 belföldi és 235 külföldi jelentette. Szállodai h®- és kijelen­tés decemberben 1258, januárban 1108 történt. — A közbiztonságiállapot ugv decemberben, mint januárban kielégítő volt. Nagyobbarányu bűncselekmény egyik hónapban sem fordult elő. Decemberben 349 esetben folytatott le bűnügyi nyomozást a rendőrség. 151 esetben eredmenyesen, 119 esetben eredménytelenül. 79 ügyben folyik a nyomozás. Januárban 374 volt a bűnügyi nyomozások száma, ezek közül 181 eredményes, 130 eredménytelen, 63 pedig fo­lyamatban van. A bűncselekmények közül az ember élete és testi épsége ellen decemberben 20, januárban 13 irányult egy halálos kimej rietelü volt. A vagyon elleni bűncselekmények száma decemberben 261, januárban pedig 279. Lopás decemberben 173, januárban pedig 203 fordult elő. öngyilkosság decemberben 4, jav nuárban pedig 5 volt, eltűnt december havá­ban 2, január havában 7 egyén. Baleset decenv berben 35, jolnuárban 57 fordult elő, egy sem volt halálos. Kihágási feljelentés decemberben 248, januárban pedig 392 történt — Szélsőséges mozgalmat az elmúlt két hó­nap alatt sem észlelt a rendőrség, úgyszintén sztrájk sem fordult elő. Decemberben bejelen­tettek 70 gyűlést, amelyek közül báromat nem enaedélyez'ett a rendőrség. A jelenüés előterjesztése után dr. Hunyadit Vass Gergely a határátlépési Igazolványok érvényességének meghosszabbítása körül mu­tatkozó visiszásságokra hívta fel a bizottság fi-» gyeimét. Kellemetlen bonyodalmakat okoz az, hogy a magyar kettősbirtokosok igazolványa nem akkor jár le, mint amikor a családttagoké és az alkalmazottaké. Buócz főkapitányhelyettes válaszában el-< mondotta, hogy az ilyen esetekben háromnapos határátlépési igazolványok kiadásával köny­nyiti meg a kettősbirtokosok helyzetét Dr. Biedl Samu a lapokból értesült arról, hogy a kereskedelmi miniszter elrendelte az autók átszámozását. A rendelet még nem lépett életbe, de a várói hatósága felszólította az autótulajdonosokat, hogy váltsanak ki igazolványokat az autó sze-í gedi rendszámozásának igazolására. Szerinte ez az intézkedés időszerűtlen, mert jelenleg még a régi rendszám van az autókon, amelv­ről megállapítható, hogy az autó hova tartozik. Rack Lipót tanácsnok bejelentette, hogy a kérdéses igazolványok a szegedi autók számára kövezetvámmeníességet biztositanai:. Dr. Pap Róbert a gyflléstilalmi rendelettel kapcsolatban intézett kérdést a főkapitálnyhe­lyetteshez. A rendeletből nem állapítható meg, hogy az egyesülelteknek és azok választmá­nyainak is be kell jelentemiök. Hogy gyűlést kívánnak tartani. A főkapitánylielyetfes kijelentette, hogy «a érvélnyben lévő régebbi rendeletek szerint min-* dem gyűlés bejelentendő. A rendőrség diszkre* cionálís joga volt, hogy ellenőrzi-e az egyesü­leti üléseket. A rendőrség eddig sem ellenőrizte ezeket, ezután sem fogja. A rendelet szerint csak politikai gyűléseket nem lehet engedé­lyezni. Az egyesületi közgyűléseket eddig is be kellett jelenteni, mostt is be kell az alap­szabályszerü működés ellenőrzése céljából. Lindaucc Ferenc pémzügyigazgatóhelyettes jelentése szerint az adóbefizetés a mult évben W.fíOO pengővel kevesebb volt, mint az előbbi évben. A mult évi hátralék 1.5Ü1./65 pengő. Erre az évre 2,895.926 pengő adóit irtak elő. DT. Tóth Imre felszólalásábam arról szólt hogy a közigazgatási bíróság késedelmes adó­ügyi ítélkezéseinek egyik oka az, hogy a pénz­ügyigazgatóság a birói panaszokat késedelme­sen terjeszti fel. Mivel a panasznak halasztó szabálya nincs, az adózókat estleg sok indoko­latlan kelleme'Jenség éri. Lindauer Ferenc válaszábam kijelentette, hogy az egyenesadóügyi panaszokat a pénz­ü«yigazgatóság haladéktalanul felterjeszti. Sok illetéküqyi panaszok felterjesztése aziért kése­delmes, mert különböző rratokaS kell előbb beszerezni. Az iratok megszerzése sokszor 2—3 hónapig is eltart. Kiss Károly tanfelügyelő terjesztette ezután elő jelentését majd az államépitészeti hivatal

Next

/
Thumbnails
Contents