Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-12 / 233. szám

X. u Közgyűlési előkészítő vita a kisgyűlés keddi ülésén (A Délmagvarország munkatársától.) A tör­vényhatósági kisgyűlés kedden délután készí­tette eló dr. Pálfv József polgármesterhelyet­tes elnökletével a szerdán összeülő közgyűlés napirend jéL A köriratok legnagyobb részét simán és láttatlanha fogadta el a kisgyűlés. Napirendretérést javasol a kis­gyűlés a győri körirat fölött, amelyben Gyór­megve a szakszervezeti jog reformját kivánta. Budapest köriratában a hadirokkantak, özve­gyek és árvák sorsának rendezését kéri, Deb­recen két körirattal is szerepel a napirenden, • kisgvűlés mindkettő fölött naplrendretérést javasol. Az elsőben Debrecen a magánkővete­lések devalorizálására és a kartellek megrend­szabályozására kér törvényhozási intézkedést. Csatlakozást javasol a kisgyűlés ahhoz a Mis­kolcról kiindult mozgalomhoz, amelynek cél­ja, hogy a ilatal értelmiség számára biztosít­son a kormány nagyobb elhelyezkedési lehe­tőséget A kisgyűlés! előterjesztések is elég gyorsan leperegtek. A kegyúri bizott­ság két megüresedett tagsági helyének betölté­sét javasolja a kisgyűlés. Körmendy Mátyás szt indítványozta, hogy a kisgyűlés a meg­választandók személyére is tegyen javaslatot,, a jánl ja Raskó Sándor főesperes és dr. Turóczy Mihály megválasztását, a kisgyűlés azonban kimondotta, hogy a választást rábízza a köz­gyűlésre. Szerepel a napirenden Pusztamérges község­nek az a kérelme is, hogv a város álljon el kis­vasúti követelésének telekkönyvi bekebelezte­tésétől. A kisgvűlés a kérelem elutasítását java­yol ja. Klttka Zoltán kéményseprőmester azt kérte, hogv a város emelje fel a Kéményseprési dijat kéményenkint és havonkint 4 fillérrel. A kis­gyűlés a kérelmet nem találta teljesíthetőnek. Napirendre kerül Barmos György alsókőz­nonti esperes-plébános nvucdijazasi kérelme is. A nyugalombavonuló lelkipásztor 30 évig szolgálta a várost és november elsején kiván nyugalomba vonulni. A kisgyűlés kérelmén'.-1 teljesítését javasolja. A fogadalmi templom 56 ezer pengőbe ke­rülő fűtőberendezéséhez húszezer pengő városi segély megszavazását javasolják ugy, hogy a város erre a célra négy éven keresztül 5—5000 pengőt utaljon ki. A költségekhez a megyés­püspök tízezer pengővel járul hozzá, a többit az egyházközség vállalta magára. Tiz*pengő évi bérért — az uri jog elismer' se cimén — átengedi a város az egyetemnek a Szukováthv-tér és a Leszámoló-palota előtti utcát, amely az auditórium felépítése követ­keztében zsakuccává vált. Az egyetem ezt a területei állattani célokra használja fői. Ezután költségvetési vita rr.bbant kl. A napldíjasok HletményesŐkken­tése, a tanítok városi pótlékának megvonása és Lantos Béla iskolafelö^yelő tiszteletdija ügyében történtek felszólalások. Dr. Pap Ró­bert méltánytalannak minősítette a pénzügyi bizottságnak azt a javaslatát, »melyben a leg­rosszabbul fizetftt városi alkalmazottak, a n&­pidijasok illetményének csökkentését kérte. Kifogásolta azt is. hogy a bizottság Lantos Béla külön tiszteletdíjának megvonását java­solta. mert Lantos ezért az évi ezer pengőéri hatalmas külön munkát végez. Dr. Török Béla a városi tanítóság érdekében emelt szót és tiltakozott a tanítók városi segé­Ivének megvonása ellen. Petrík Antal Pao bert inditvánvnhoz csatlakozott. Iskola és intézeti harisnyák, kötöttáruk letilobbat o legolcsóbban LoSZtiŐ Imre HöWKáru uziefe Széchenui fór 2. Tisza szálló mellel! YVímmer Fülöp szintén csatlakozott az In­dítványhoz. Szemrehányással illeti a város vezetőségét, amiért nem állapitolta még meg, hogy van-e a városnak nélkülözhető alkalma­zol tja. Dr. Bíedl Samu kijelentette felszólalásában, hogy a költségvetés alapjaiban irreális, tételei soha meg nem valósulhatnak a gyakorlatban. A pénzügyekkel csak bizonyos határig lehet zsonglőrködni, de akkor kíméletlenül jelent­kezik a fedezetlen hiány. Bűn lenne a város f iolgársága ellen, ha ennek az amúgy is irreá­is költségvetésnek egyetlen kiadási tételét Is emelnék. Dr. Széli Gyula a felekezétl segélyek ujabb leszállítása ellen tiltakozott. Bejelentette, hogy abban az esetben, ha a felekezetek nem kap­ják meg a mult évi segélyeket, kénytelenek lesznek iskoláikat bezárni, ami a városra hárí­tana ujabb és súlyosabb anvagl kötelezettsége­ket. A kisgyüéls Pap Róbert és Széli Gyula Indít ­ványát elfogadta, dr. Tőrök" Béláét nem aca­vnzts meg. Az indítványok" előkészítése során ugv határozott a kisgyűlés, hogy Barta Mihálvnak a móravárosi templom belső berendezésére vonatkozó indítványát pártoló javaslattal terjeszti a közgyűlés elé, pártolja Bodnár Gézának a Szeged-propagan­dára vonatkozó indítványát, dr. Hunyadi Vass Gergely és Pásztor Józsefnek a városi mozi ügyében előterjesztett indítványát előkészítés vegett a polgármesternek adják ki, a többi in­dítványt a polgármester javaslata alapján mu be a kisgyűlés tatja a közgyűlésnek. Póttá rgyként iktatták a napirendbe Wimmer Fülöp iktatták a napirendbe Wimmer ruiop szín­házi interpelláció ját. amelvben aziránt érdek­lődik, hogv miért terjesztette föl a polgármes­ter késedelmesen a szinházl határozatot és ay. ellene benyújtott fellebbezéseket a belügy­miniszterhez A közgyűlés szeptember 12-én hozta meg színházi határozatát, de az csak ok­tóber 10-én került föl a belügyminiszterhez. A polgármester válasza szerint mulasztás nem történt, az aktákat szabályszerű sorrendben és időben készítették el. mm AZ OLCSÓSÁGOT, TARTÓSSÁGOT, ELEGANCIÁT I e a y o 11 m a g A b a n^a •IIIGRACIA CIPÓ Minden párért szavatosság! Nézze meg áras kirakatainkat I Ifi Iskolacipők nagy választékban! I IBI K « r * * z ucca 3. (Barloa könyvkeretkedé» mellett) I Jogerős leli az iíélőíábla ítélete az egyik Fajka—Deilre~sajtóperben A koronaQgyész visszavonta a Delire felmentése mlall bejelenteti semmiségi panasz! (A Délmagyarország munkatársától.) Mint emlékezetes, Fajka Lajos feljelentése folytán kétrendbeli eljárás indult meg dr. nettre Já­nos ellen amiatt a cikk miatt, amit a mult évi választások előtt »Szeged város jóhire és Fajka Lajos jelöltséget cimen a Délmagtjaror­szágban tett közzé. A cikk miatt Fajka rá­galmazás. és választási vétség elmén tett feL jelentést Dettre ellen, aki mindkét figyben azzal védekezett, hogy csak a valót irta meg s ezzel bűncselekményt nem követett el. A tőrvényszék Lettrét mind a két ügyben fel is mentette s ezt a felmentő Ítéletet mindkét ügyben az ité'őtábla is hrltbenhagyta. a rá­galmazási ügyben aizal az indokolással, hogy Deltre cikkének minden állitását beigazolta, a választási vétség miatt emelt vád alól pedig azért, mert nemcsak' hogy a vádnak nem si­került azt bizonyítani, hogy Dettre >alótlant irt, hanem Dettre bizonyította azt* hogy amit Irt, az Igaz. Az Ítélőtáblának a választási vétség vídja alóli felmentő Ítélete ellen a főügyész semmi­ségi panaszt Jelentett be s ennek következ­tében az iratokat íelküldötték a koronaügyész­séghez. A koronaügyészség azonban a fő. ügyész Által bejelentett semmisérjl panaszt visszavonta s ezzel a* ítélőtábla felmentő i'é. lete jogerőssé vált. Ezek után az előzmények után nem érdek­telen vizsgálni azt, hogy az ítélőtáblának mL lyen megállapításai váltak jogerőssé? Valót állított Dettre János vádló't akkor — mondja az immár jogerős ítélőtáblai Ítélet —, amikor Fa jkáról a kiha'lgalo't orvos vallomását akként adta elő, hogy elhnállóképességében gyengült, jellrme megbízhatatlan, gondolkodó, sa abnormálissá vált s hajlamos inkorrekt cse. lekvésre. Nem valótlan vádlottnak az az állítása sem — folytatja az Ítélőtábla itélele —, hogv jogerős itéiet kövjkcztet rajka La­jos kommunista érzelmeire $ nem irt Dettre valótlant akkor sem, amikor azt irta, hógy er. kot esi beszámi' hatatlunság fol'jtán mentette fel a biróság Fajkát az ellőne folyt bűnügyben, mert a birói Ítélet állapította meg róla, hogy beszédeinek ¿s cselekedeteinek állandó ismer­tető jele volt a rendszertelenség és komolyság hiánya $ bírói ítélet mutatott rá Fajkának köpönyegforgató, alakoskodó magatartására Is. Az Ítélőtábla a tények és adatok vizsgálata alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy Dettrének Fajkára vonatkoztatott az az állí­tása, hogy rögeszméje a képviselőség, nem valótlan, de beigazolást nyert az az állítása Is Dettre cikkének, hogy Fajka hónapokig volt a Csillagfürtön ?s a várost szuterén te. kója. Az Ítélőtábla megállapítása szerint nenf valótlanul állította Dettre Fajkáról azt sem„ hogy Fájj ka Lajos a kommunlsa pártnak fngp volt s megállapítja az Ítélőtábla azt Is, hogy nem valótlan a cikknek az az állítása sem, hogy Fajka Lajossal kapcsolatban elv hűség­ről beszélni nem lehet. A bizonyított ténvelá mellett a cikknek azem állításai, hogy %Faf* kát diszkvalifikálta közéleti múltja a képvL selőség.ie, diszkvali, ikálta még arra is, hogy képviselőjelölt legyen, az 6 jelöl'ctése a kultusz, "jnq rfpsuiü ptzs}) sofíjns up/p/í?/ jrn JS)ZSJU}UI tuszminlszler ur személyével eremben, az egy­séges párt listája Fajka nevétől terhes«, a nem valótlan tényállításokból folynak s ha a tény. állitások nem valótlanok, akkor a belőlük vont következtetések sem inkriminálhatok. Ezek a jogerős Ítélet jogerős megállapításai dr. Fajka Lajosról. Harisnyáit szaküzletben vásárolja!! Nfli, fórfl és jyermekharisnyák Gyér Által előirt Arak K« HARISNYAHÁZ Tisza Lafoa körút 4 2 b. 1 Csónaktárolásokat 198 száraz emeleti raktárunkban mé­lyen leszállított áron vállalunk Kovács Testvérek Maros ucca 24., Festő ucca 17. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents