Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)
1932-10-12 / 233. szám
A. Vt Megblibatd fesfékáralc S^Tamássv Bvula ggg^ SáSBa Ezután o békeszerződések revIzlólónoK kérdéséről beszélt. A válság egyik oka a békeszerződésekben keresendő. Arra fog törekedni, Iingv egységes nemzeti közvélemény alakuljon ki. Mindenkinek szubjektív érzése legyen, hogy egyenjogú állampolgárok élnek az orv/ágban. A bélpolitikai béke egyik pillére a jól és gyorsan működő végrehajtó hatalom, amelv teljesen pártatlanul jár el, de pillére a nemzetiségi béke. a mélységes vallási élet és <i feleKezetl bthc. A felekezetek közötti békét, mint protestáns, mélységesen kívánja, de kívánja a zsidókkal szemben is. — A zsidósággal Is őszintén akarok beszélni erről a helyrfi — folytatta Gömbös. — Ami a zsidósáp kérdését illeti, nyíltan kijelentem, hogy revideáltam álláspontomat. A zsidóságnak azt a részét, amely sorsközösséget érez a nemzettel, éppugv testvéremnek kivánom tekinteni, mint magyar testvéreimet. Én láttam a háborúban zsidó hősöket, Ismerek zsidó vezetőférfiakat, ismerek zsidó vezetőférfiakat, akik velem együtt imádkoznak a magyar sorsért és tudom, hogy a zsidóságnak azt a részét, amely vagy nem tud, vagy nem akar beleilleszkedni a nemzet társadalmi közösségébe, elsősorban ók fogják elitélni. Ezután Így folytatta Gömbös; — Sokszor részesültem abban a vádban, bogy diktatórikus hajlamaim vannak. Ha védekeztem, nem fogadták el. Itt a Ház előtt felelősségteljes állásban kijelentem, hoay olyan hatalom nekem sohasem kellett, amely nem a lelkeken nvugszlk. ín politikai ellenfelelmet nem trükkökkel akarom elgázolni, hanem nyilt versenyt engedek. 'A szabadságjogok gyakorlásában kor* Iátokat szabok, de olyan korlátokat, melyek tágak. Mindenkit, aki a nemzetért dolgozik, odasorolnm a szabadságjogok gyakorlásába; de azok, akik a nemzet ellen dolgoznak, elkeseredett ellenfelet találnak bennem. A titkos választójog elvi alap ián állok. Felkiáltások a szocialistáknál: Altalános, egvenlő és titkos választójogot! Gömbös: A titkos választólotf alap ján állok, mert nem szeretek a lelkeken tiporni. Lelkiismeretem hangját követem, amikor megállapítom, hogy a függőségi viszonyban levő magyar állampolgár választójoga titkosság nélkül nem ér semmit. Friedrich István: Ez a mi fiunk, nem ai egységes pártél Gömbös: A titkos választójog megalkotása tehát megtörténik, a nemzet erdekeinek fokozott védelme mellett. Györki Imre: Hát ez mlf Beszéde további részében kijelentette, hogy >z államháztartást racionalizálni és olcsóbbitnni kell, mert csak így lehet könnyíteni az adózók terheit. Az állami gépezet az elmúlt tiz év alatt betokosodott. Revízió alá Kell venni oz egész adórendszert. Az állam csak annyit szedhet be és annyit ad hit ki, amennyi a fenntartásához feltétlenül szükséges. A magánosok gyűjtsék a tőkét, de ne fiijenek a kincseiken. Nem a cselédeket kell elbocsá jtani, hanem kevesebb selyemharísnyát vásárolni. A pénzügyi kérdésekkel foglalkozott ezután. Bejelentette, hogy a kormány elhatározta o komat leszállítását. A gazdaadósságok és más adósságok kérdésében is konkrét intézkedéseket kíván tenni. Az egészséges fejlődés alapja az olcsóság. A kormány csak a szükséges közüzemeket kívánja fenntartani. Csak az ellen a kartell ellen szükséges eljárni, amely nem szolgálja a közösség érdekeit. A kormány álláspontja az, hogy munkanélküli segély nincs, munkaalkalmakat teremteni azonban kötelesség. — Hittel és elhatározással megyek utamon, — 'ejezte be beszédét Gömbös —, nem délibábos magyar álmot hirdetek, hanem életvalóságot. Szünet után östör József. az eüustges párt Hivatalos szónoka nyitotta meg a felszólalók sorát. Az uj kormány politikájának gerincévé a nemzeti öncélúság gondolatát tette meg — mondotta —, amely az egész országban erős visszhangot keltett. Ez az igazi koncentrációs gondolat, amelynek értelmében minden pártnak és minden magyarnak össze kell fognia. A kővetkező szónok Turi Béla volt, aki • Keresztén« párt nevében beszélt — Ha gyeitnek volnék — mondotta —, őrölnék a miniszterelnök programjának, mint gyermek a karácsonyfának. Ma a keresztény E árt nevében beszélek, nem vagyok tehát ahan a helyzetben, hogv bizalmat előlegezzek, vagy legalább Is nem előlegezhetem a bizalom olyan fokát, amelv a kormánytámogatással lenne egyértelmű. Ennek főleg az az oka, hogy a keresztény párt felfogása szerint Gömbös Gyulának és kormányának nem as egvséges pártra, hanem szélesebb alapokra, az összes nemzeti alapon álló pártokra kellene támaszkodnia. Az fllés utolsó szónoka Gaál Gaszton, a független kisgazdapárt elnöke volt «-Ellentétet Iátok —• mondotta — Gömbös miniszterelnök programja és azon program között, amelyet annak Idején Bethlen hirdetett. Attól tartok, hogy ez az ellentét lehetetlenné fogja tenni, hogy Gömbös Gyula programja, amelyet egyébként számos részében igen rokonszenvesnek találok, megvalósulhassák. Nélkülözi a miniszterelnök beszéde a konkrétumokat azt reméltük, hogy a realitásokra Is kiterjedő munkatervet fogunk hallani. —• Azt mondotta a miniszterelnök, hogy sértő lenne a nemzetre nézve, ha diktatórikus eszközökkel akarna kormányozni. Hozzá kell tenni, hogy sértés volna az államfőre is, aki eskü ttett az alkotmányra. Gömbös a nemzet vezéreként kivánt szerepelni. Gömbös Gyula itt közbeszólt: — Azt mondottam, hogy az a törekvésem, hogy a nemzet vezére legyek. Gaál Gaszton: Csak arról lehet szó, hogy Gömbös az alkotmányos többség vezSrt legyen. A miniszterelnök kifejtette célkitűzéseit és most várjuk az'eszközök megjelölését amelyekkel céljait elakarja érni. * Gömbös ú jra közbeszólt: Még e hét folyamán meg fogja hallani! Gaál Gaszton beszéde további folyamán kifogásolta, hogv a miniszterelnök a jelenlegi deflációs politikát fennt akarja tartani, holott ennek következményeit a mezőgazdaság viseli. Altalános moratórium elrendelése nél* kül az országot mai helyzetéből megmenteni nem lehet Egy évi moratóriumra van szükség, hogy rendezzük a helyzetet Elkerülhetetlen a harc megvívása a nagytőke és a mezőgazdaság között — A miniszterelnök beszédében — folytatta Gaál Gaszton — sok szép rész van a mezőgazdaság talpraállításáról, de mai pártjával nem tudja azokat megvalósítani. Bészben mi vagyunk a hibásak, mert ml kezdtük a gazdasági háborút szomszédainkkal vámvédeiml tőrvényeink utján. Bethlen, aki a szélsőjobboldal vadjaiban fii, hevesen közbekiállt: Ez nem áll! A teremben nono lárma Keletkezeit Gaál Gaszton megismétli kijelentését, mire Bethlen visszakiállt Gaál Gaszton felé: Nem áll az, amit mondoHl Gaál Gaszton végül azt hangoztatta, hogy csak akkor szabadulhatunk meg súlyos helyzetünkből, ha az nj kormány a magyar milliók számára csinál gazdasági politikát Megnyugtatta a miniszterelnök beszédének az a része, amely a szabadságjogokkal foglalkozik. Gömbös Öyula meg fogja kapni a független kisgazdapárt támogatását minden olyan kérdésben, amely a független kisgazdapárt programjával »egyezik. Az ülés ezután véget ért Cocktall kisasszony énekes, zenés, táncos vígjáték részben GEORGE ALEXANDER és LŐTTE L0RING főszereplésével, holnaptól a Lehir Ferenc zenéjével Belvárosi Moziban. Bz Ítélőtábla leszállította a nemzetgyalázással vádolt makói ügyvéd büntetését Közgyűlési Indítványért - 200 pengő (A Délmagyarország munkatársától.) A csanádmegyei közgyűlés elé a múlt évben dr. Kiss Károly makói ügyvéd indítványt nyújtott be s arra kérte a törvényhatósági bizottságot, hogy a földhöz juttatottak váltságdijának leszállítása érdekében írjon fel a törvényhozáshoz. Ebben a beadványban elmondotta, az indítványozó, hogy az elégületlenség egyre nŐ s azt mar csak fegyveres hatalommal lehet fékentartani, a szegény nép nyomorog s az éhenhaláshoz van közel, míg a kiváltságosaknak csak ki kell nyitniok a szájukat s minfíen kívánságuk teljesül, akik mindenüket odaadták a hazájuknak, egészségüket és testi épségüket, azok hiába kérnek és hiába panaszkodnak. Az indítvány tartalma miatt a szegedi királyi ügyészség nemzetgyalázás miatt emelt vádat dr. Kiss Károly makói ügyvéd ellen, aki a szegedi törvényszék előtt megtartott főtárgyaláson azzal védekezett, hogv csak a földhözjuttatottak nyomorult helyzetére akarta felhivní a figyelmet s erőseob hangot csak az ö érdekükben használt, de a nemzet jóhirét nem rontotta. A törvényszék nemzetgyalázás miatt 400 pengő pénzbüntetésre itélte az ügyvédet, de az ítélet ellen ugy az ügyész, mint a vádlott fellebbezést jelentettek be. A fellebbezések folytán ma tárgyalta az ügyet a szegedi itélótabla Kovács Rókus-tanácsa. Az ítélőtábla Zohay Ferenc főügyészhelyettes vád- és dr. Dettre János védőbeszéde után megsemmisitelte a törvényszék ítéletét s a vádlottat 200 pengő pénzbüntetésre ítélte, mert a tőrvényszék ítéletétől eltérően nem az Indítvány egész indokolását, hanem annak csak két mondatát találta büneselekmény megállapítására alkalmasnak. Az ítélet ellen a főügyészhelyettes súlyosbításért a vádlott és védője felmentés végett jogorvoslatot jelentettek be s így az érdekes ügyben a kúria fogja kimondani az utolsó szót. WIESNER BÚTOR FEKETE SAS UCCA 14. éSaOluO Padozáshoz száraz nulféderes deszka Bach Test», Párisi körút (volt Somlő telep). « lekvárját, uborkáját, paprikáját, paradicsomát Befőttlét, ..... ,.v INDUL-ÍURI&'RSSRR vált aryümőlcskonserváló por. Kapható a készitöaél: Gergely gyógyszerésznél Kossuth Lajos sugárut és nagykörút sarok. 22