Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)
1932-10-28 / 247. szám
X. 26 A színházi Iroda hírei A «zinhá/.i nézőtér kellemesen fűtve van. Ma és mindrn este, azonkívül vasárnap délután a» utóbbi évek Irgnagyohhsíkerii slágeropprettie: Am/kor a* kislányból nagylány lesz. Főszereplő- Kosáry Fmmv. Kzen a h'-ten még egv filléres e'ŐRdast tart a szinház. Szombaton délután filléres helvárnk mellett s/inre kerül Szép Frnő csodálatos szép romantikus keleti mesejátéka, az Azra Könyves Tóth r.rzsivel a föszerephm. a nagysikerű premier elsői endú szerepo-ztásában. A nézőtér kellemesen fútve van. Sport SzAK—KEAC november 1-én? Sportkörökben sokat beszélnek arröl. hogy néhány hét múlva a futballbajnokság befejeződik, a KF.AC azonbiin mindössze négy mérkőzést játS/Oitt le és igv aligha lesz ideje arra, hogy a kisorsolt mérkőzésekre a kellő ídöbern kiálljon. Most vasárnap az. egyetemi csapatnak a SzAK-kal lett volna bajnoki mérkőzése. \ meccs azonban — mint ismeretes —, Solti beválogatása rc'.att elmarad és egyelőre még nem tűztek ki határnapot a mérkőzés lejátszására. A KF.AC-nak még kilenc n főzése van hátra és ezzel kapcsolatban felvető-lőtt az az ötlet hogv előnyös lenne, ha a SzAK — KF AC-mecc.set a keddi ünnepen játszanák le. A mérkőzés vonzóereje kétségtelen és a konkurrenciamentes ünnepnapon bizonyára nagy tömeg nézné végig a két csapat mérkőzését. A Vasutas-pályán — tilos a fulbaüozás A DLASz intéző bizottsága tegnap tartott ülésén a Vasu*as-pályát letiltotta. A súlyos határozatot azért hozta az in.éző bizottság, mert a pályán az elmúlt vasárnap botránv játszódolt le. a n'zftk berohantak a pálvára, mire a veszélyeztetett csapat levonult. Az intéző bizo'.tság kimondta, hogy mindaddig nem engedélyez futb i'lmérkőzést a pályán, amig a pálvát nem hatarolják el korláttal. A Szeged FC a Hur.gárfa ellen A Szeged FC erősem készül a Hungária elleni kupamérkőzésre. A vezetőségnek most nj centerhalf-probléma megoldásával kell számolni, mert Somogyi, az uj középf'dezet a Hungária ellen valószínűleg nem szerepelhet. Somogyi ugyanis már Játszott a Somo^vhan Magyar Kupa mérkőzést és igy n Szeged FC csapatában a keddi mérkőzésen aligha seerepelt-thető. A Szegeit FC csapatában egyébként nem lesz változás, csak azt nem tudják még, hogy kire hizzák a centerhalf tisztét. Hlmrnrr — amatőr a Gyulai TF-hen. Himmer, a Vasasok, majd a Budai 11 csatára, néhánv évvel ezelőtt eltűnt a futhr.llpályákröl és azóta sem :.dott életjelt magáról. Himmer most jelentkezett, még pedig Szegeden, a labdarugó alszövetségben, amelytől visszamatőrizálását kérte. A kiváló játékos kérését teljesítették és Himmert leigazolták a Gvulai TF. részre 0 FELSEGE A VENDÉG! Ez a mi jelszavunk és a mi sikerünk titka. Mindent a vendégért és mindent a vendégnek! A legjobbat, a legolcsóbbat! A legjobb helyen fekvő szállodánkban nagyon jó szobát kitűnő ellátással 12"- P.ért adunk. Bristol Szálloda Budapest Ounapart! Kézimunka raizok nagyítása és k'szurása. p?ai:á*ok, cégtáblák. könyv fed elek, illusztrációk 6« oxlibrisek tervexóse a legjutányosabban eszközölheti Dinnyés műtermében Szentháromság ucca 4 SM Szeged sz. klr. város törvényhatósági bizottságátói. ."05—1932. kózgy. sz. HRGYSZB^BSUTHRSB' UTflZHS NOVEMBER 12-ÉH. Útvonal: Budapest—MHnchen Pária—Mar» sellle-Ments>Carle-Oenova-Nllino-Venexla—Budapest. Tartózkodások München 2 nap, Pária 7 nap teljss programmal és a környék meetekíntésével, Marsallla 1 nap, Monte-Carlo 7 nap, uz egész Riviéra meoteklntéa4vel autocaron, Genova 1 nap, Milano 1 nap, Veneria 2 nap. <i! Rí.ilnte» leMlA<ro»ItA-<«»1, nronpiiklnii.nl, Wélhonl mejflrer»dUfinUn vAl«.»za' prnlíHl , DELMflGYflRORSZflG u'azási irodája »7 TT)»«»! M<Miflt,i«*;Iroia Budapp.t, <:irlr*.«v at lu. \V zCrki«'.T'.«l*t: Vra Hmö hnnk #« v«KAn*l«t Sxened. Szeged sz. kir. város törvén; 'latósági bizottsága folyó évi október 19., 20., 21.. 22., 24 és 25. n»pjain folytatólagosan tartott rendkívüli közgyűlésében : Elfogadta a város 1933. évi költségelőirányzatát. A f hó 26-án tartott közgyűlésben mega'kotta a közhasználatú gépjárművekről szóló szabályrendeletet. Ezen közgyűlési végbntározatok ellen e hirdetés megjelenését követ« naptól számított 15 nap alatt a polgármesteri hivatal ntján a m. kir. Belügyminiszter úrhoz írásban benyújtandó jogorvoslatnak van helye Szeged sz kir. váró-, törvényhatósági bizott-ága 1032 október hó 27-én. I>r SOMOGYI SZTT ^ESZTEK V 4 polgármester. C«1ká«ról terménytőzsde zárlat. Az iránvzal barátságos. Buza decemberre 4550 (44.75), májusra 51 125 (50.375), jnliusra 52.75 (51 50), tengeri decemberre 21875 '21.50\ májusra 20625 '2025 V inlitisra 31.25 ( ). rozs dec-mberr« '*) — ',»50^ náiusri 75 Felel«« szerfcesrtft: PÁSZTOR J0ZSEP Nyomai ojt a fc|a<tótu'aldnno» Oélmafyarars*** Hírlap- ** Nvomctavállalel Rt kAnyvnvomdft]áhan retelös nzemvetet«?' Klrtn Sánrter. Tőzsde Budapesti értéktőzsde zárlat. Az értéktőzsde ma barátságosabb hangulatban nyitott és a tőzs•Ipidő elején az értékek tiilnyomó részben emelkedést jeleztek. A tőzsdéid« későbbi folvamán *zén papírokban erőteljesebb árukínálat mutatko zott, minek következtében a részvények árfolyama lemorzsolódott. A lanyhaság később a piac "gyes területeire átterjedt, ugy. hogy ké+ érték kivételével a részvények többsége a tegnapi zárlatnál alacsonyabb árfolvamokon zárt. Kisebb javulást é-i el a Magyar Nemzeti Bank és a Fegyver, amelyeket a tőzsdéid« egé*z folyamán éV-n!<ebbeTi köreitek. A ftxkamatozásn papirek pia•án élénkebb voli az üzlet, az árfolvamokban •izonbnn jelentősebb változások nem történtek. Zárlat: Magvar Nemzeti Bank 126. Bauxit 33, MAK ".21. Salgó 23.fi, Urikáryi 34.5. Fe<rwer 72, Ganz 13.7, Bimamurányi 20. Nasici 65, Nnva 15. Tröszt . Délcnkor 81 5. Magyar cukor 63, Ecvesült izzó 615. Fel'en 120. Ruccanta 23. Vasút forgalmi 21. 1014 évi fővárosi kölcsónkötvénv 35.25. 1032 évi 5 százalékos állampénztárjegy 100 százalék Züriehl deviznzárlat. Páris 20 3675. London 16 05. Newvork 517.76. Brüsszel 72.05. Milánó 26 52 Mrdrid 12.50, Amszterdam 208 55. Berlin 123.10, Szc.fla 371. Prága 15.34. Varsó 5800. Bukarest 308 Magyar Nemzeti Bnnk hivatalos árfnlvam.ielentése. Angol font 18.70—1010. Dán korona 97.00— 08 20. Hollandi forint 22080—231 20 Norvég korona 95 00—0f> 00, Budapesti terménytőzsde zárlat. Az. irányzat írvr-ngébb. a forgalom csendes. Buza 76 kg-os tv. 1305—13.50, 77-es 1325-13.75 78-ns 13 10-13.90. 79-f^s 13.60-14.05. 80-as 13.65—14.20. takarmánvárp> la 10fi0—10.20, Ha 080—990. ,b l.i 1020--10 10, Ha 0.90-10.10. Buzakorna finom 7 10-7.50. SZEGED Telefon «¿1®® kőiéi<rráro«tiái VBRGS MIHÁLY Arndl-nrca. 1 MlnriennemU ktflélArn. »«neq, z»Ak, ponyva, IAtakarA,hal*M es tenni* IUUA, qyrrmek hAlók, tornatzerek qvárl áron kaphatók. Apróhirdetések a törettető napra e«k (Mtatá" 5 óratf fefad « apróhirdetést a ktadóhlvnUL BUTOnOZOTT Bútorozott szobát LAKÁST tryorsan és jól kiad, illetőleg talál, ha fel »d egy apróhirdetést A OéiBiynrarerstáshi' Fcveemi h'l'Ratónrt keres bútorozott ízohál fürd.*zot>«hasiní<lattal. Tl-'-e^rt »KeTe'eml« jeit'ére. I Mindenes szakínnö állást ! ke-es »f.ves icazobányu. jeligére. Teljesen moftern, három- I szobás ilWovos lakás, | egéss újonnan rendbehozva és festve kiadó. Somogyi ucca 24 Fgvszo' á« előszobá' l ikás i kiadó, ^^z villany bent, I.engj-el u. 26. imBmm tMV ' HWWtMaSi Lapkihordót felvesz a kiadóhivatal. írógépek í« M HMM Irodagépek »zait./í'rtl jmvitAjiAt ín k*rb»nfl i a v a to .. A g msllett vMiaíjft anu WIRTH e* RF.MOEV íií.'honyi tír.*;. Telefon 22—21. Német kisssszím- t elsejére felveszek két kisgyermek riellé. * Perfekt né. met. jelűére. ügyes varrólány éa tanulólány azonnalra felvétetik WAÍSZ Ibolya nőírlivattermében, Nfnrs tér 17. «« Ji'irav:!!''» kifuló'li felvétetik Meghízható, s/or *.iL inas • jelitfére. Lekészitö nőket ielveszek. — Tfj. Mentus Miklós divntszlics. Károlyi ucca 1, v.iro.vi hérház. 4«3 Gépírást oi' són vállalok »Pontost jeligére. ADÁS*VETEL HBSZNBLT bútort, ruhát As a háztartásban felesleges tárgyakat jót értékesít a Délmagyarország apróhirdetései utján Uj Singer var.óijéj elkóitózés miatt eladó. Feka. tesas n. 9. Ringéinél, Filléres gyorsra 2 drb. jegyet vesaek. Szent Mihály u. 1., kárpitosnál. Eladó amerikai redőnyös íróasztal, redőnyös könyvszekrény, Werthelmkattzák, művészies kivitelű bárok szalongarnitura és modern ebédlő bútor. Tábor ucca T/K «8 Női kirékpárat jó állapotban megvételre kei esünk >Kcsx;Vénz< Jeligére. leerkönnyobben eladhat, va*y vehet, ha meghirdeti a Dél magyarország apróhirdetései között Filléres gyorsra jegyet veszek. Rr. Jósika u. S0. !. 8. Friss libaaprólík kilójaBO f1l*ér. há'- ziirral riO. máj 3 fillértől Blannénál, Kelemen ucca 1 Vasárnapi filléres g^-orv ra 2 drb. eg>et keresed. Brer Dobozg' ár, r»nCo',i'-s tér 12. Olcaó disznótoros vacaora péntek, szombat és vasárnap Rácznál, 44i Kossuth Le ios sujárut 71.