Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-16 / 237. szám

X 16 íudia legjobban, Hogy « lognalc a Kötelesség felel meg. Art kérf a bírói kartól, hogy erejükkel pótol ják meg az «5 erejét, hogy elvégezhesse a reárótt munkát. Ezután az Ügyvédi Samara választmánya, dr. Széli Gyula elnök vezetésével tisztelgett. A miniszter az ügyvédeknek a következőket mondta: — Végtelenül jól esik, Hogy volt kollégáim megadták az alkalmat és nálam megjelentek. A szegedi ügyvédeknek is csak azt mondhatom, amit a napokban a budapesti ügyvédeknek mondottam: Ha az etika valahol próbakőre talál és kifejlődhet, az a hely az ügyvédi pálya. Itt a legtöbb a kísértés és a legkevesebb a kontroll. Az, aki itt, ilyen körülmények között megállja a helyét, az az élet minden megnyilvánulásában az etika parancsának megfelelőleg tud eljárni. Abból, ho£y egy ügyvéd került az igazságügyminiszteri székbe, az ügyvédi etika megbecsülésére kell következtetni. Én a saját lelkiismeretem elé viszem minden cselekedetemet. Higyjék el, hogy bár tévedhetek, de mindég jót akarok és amit akarok, azt végrehajtom. Végül a Szegedi Közjegyzői Kamara küldöttjét vezette a miniszter elé dr. Jedlicska Béla, camara elnöke. fZÜST íá fa ha rít o s ¿r a k a't RCÍCll M Őt és Flfl t\. legolcsóbb nuárl áron cégnél <»7 nötig választékban w. - 44 vaau megrendelésre Kelemen UCCa 11. S2 AZ ÉLET MOZIJÁBÓL (Magyarok) Betétet hozott a Csongrádiba az öreg magyar s bár föltétlen volt a bizalma, egy ezrelék erejéig mégis nyugtalankodott. — Mi történik, ha elvész könyv, vagy ellopják? Kiadják a pénzt akárkinek? — Ha könyvvel jelentkezik, akkor kiadjuk. De köranyen lehet segiteni a dolgon, válasszon a bácsi jelszót. Ezt nem tudja más, csak ml ketten. Mi nem áruljuk el senkinek, maga se kotytvantsa ki. Aki aztán a könyvet is elhozza, meg a jelszót Is tudja, azé a pénz. Erre már helyreállt a tökéletes megnyugvás s tanyai vérünk hosszas tűnődés után megtalálta a jeligét, mondván: — Bodri. Mert hogy igy hivják a házőrző kutyát, aki olyan hűséges a családhoz, a hajlékhoz, hogy semmiféle emberi lélek a nyomába lépni nem tud. Lehetne itt atyafiakról is szót ejteni, de ne bántsuk, még neheztelés lesz belőle. Multak aztán az évek, a pénz fiadzott az Öreg takarékban, nem nyúlt hozzá senki. Boldog idők voltak azok, felesleges volt a takarékhoz, a tartalékhoz nyúlni, majd csak egyszer, ha jó alkalom kínálkozik s meg lehet venni valamit az eladó szomszédos földekből. Akkor, valóban, bejött a magyar a takarékba és nyújtotta a könyvet, hogy kivenné a pénzét. — Csak jelrzóra adjuk ki. mondja a hivatalnok-ember. — Tudom, hunyorít jelentősen az ember, nagyon helyes az. — Mondja hát Hesi a telszót. — Tiszai Elmemnek, lapozgatnak ménkfl nagy könyvekben, némi bizalmatlansággal térnek vissza. — Nem stimmel, mi mást irtunk be. — Már pedig akkor rosszul irták, mert tudom, amit tudok. Én a kutyámat mondtam, azt pedig ugy hivják, hogy Tisza. Egész összezavarodott a helyzet. Az öreg magyar sokkal becsületesebb külsejű volt, semhogy szélhámosságra gondoljanak, a várakozók nagy tömegéből hamarosan kihalászott egy ismerőst, az igazolta a személyazonosságát. — O az sieméllösem, hitet teszek rá. A jótálló*gyakori kliens volt, azért mégis tartott a tűnődés, hiszen az a rend, hogy vigyázzanak az emberek pénzére, ha egyszer idehozták. Vogel Tóni oldotta meg végül is a rébuszt, az szörnyen érti a paraszt gondolkodását — Mióta van a háznál a Tisza kutya? — Most lesz esztendeje, mert hogy a régi, a Bodri, megveszett a nagy melegben. Agyon kellett bunkóznl szegényt. — Akkor semmi baj. Mert hogy a betét három éve van nálunk. Máskor ne feledje el bácsi, hogy nem a kutya maga a fontos, hanem a neve. Alsóközpontban fiókintézetet létesített a Csongrádi, hogy kényelmére legyen az ottani híveinek. A pénz miatt be kell iönni a városba, az óriási forgalomban nem intézhetik el azonnal a dolgát, hanem számot kap és forgolódik a padon, amig sorra kerül és kiáltják a nevét luot mulaszt a fél, ami pedig drága az ő életében, nélkülözi a gazdaság. 'Ámbár No, 8e haladjunk csak sorjába Tapasztalja egyszer az anyaintézet, hogy mégae veszik annyira igénybe az alsóközponti fló> kot, mint gondolták volna, egész kis betétekért is a városba jönnék. •— Künn is megcsinálták volna, mondják egyszer magyarnak. — Hát meg, igaz. De tuggya, -zok nagyon sebesen irják, alig ér oda az ember, mehet is haza, maguk pedig csinálják két óra hosszait is, nem olyan meggondolatlanul. Ezért van. Mert amire két éráig kell várni, az aztán esak alapos munka lehet Aztán meg, ugyan emberek, legyünk megértöek, nem a legutolsó szórakozás a dángubélás sem a pompás hűvös csarnrkhan. Mennyi ott a látnivalót Hány ember fordul meg a két óra alatt! Nem beszélve róla, hogy a jámhor betétes, pénzét bizalommal elhegyezvén, az intézethez tartozónak érzi magát. Tapasztaltam én ennek a mását más téren Is. Nagy bajban volt a paraszt, a tőrvényszék elverte rajta a port, mire ijedtében fiskálist változtatott, „lebbentsen" az a táblánál. Mondják, hogy ez okosabb fajta, nem egy ember dicsérte már. Az uj ügyvéd csakugyan a jelesebbek közétartozott, még hozzá szűkszavú természettel Nem beszélt az a maga dolgában se többet, mint amennyire szükség volt a biróság előtt is kerülte a szószaparitást ellenben mindig megtalálta a döntő lényeget. így történt most is. Az ellenfél fiskálisa álló óráig beszélt, sok lirát szellősuttogást mezei kankalint, tücsköt és bogarat, hogy majd elaludt tőle a méltóságos tábla. Aztán következett talán negyedórás feszólalással a mi emberünk, a biróság fellélegezve visszavonult és ugy döntött, hogy megváltoztatja az ítéletet, ők hyertek. Mindenképen érdékes jogi eset volt ügyvédi diadal és büszkeség, a ml parasztunk az öröm helyett mégis azt mondta: — Elengedhetne a doktor var v&tCV fiusz wncőt a járandóságából. »- Elengedjek? Hiszen megnyertem a pórétJ — Hát megnyerte, megnyerte, ezt nem lehet letagadni. De mennyit beszéflt az a másik fiskális és milyen keveset maga! Hány úgynevezett „parasztnyuzó" Ismeri és használja ki ezt gondolkodást! Bob. Kézimunka, előrajzolás, fonalak mindennamö kéxlmnnkaanyair 310 legolcsóbb beszerzési forrása „TIS Z A"-Á RUHÁZ TiMa Lajt« kBrgt fPtiupfikbaEHr-Onfllat. «»npanflalat raallatt.l más lett a szine is, meg a simasága is. Amikor lemérték az utolsó zsákot, pirulva jegyezte meg: — Hajja-é, ijjen búzája még nem vót... A zsákoló munkások megnevették. — Buza... buza... — hagyta rá az ember. Mikor az utolsó fuvarból tartott hazafelé, nagyon könnyűnek érezte magát. Ugy tetszett, valakik megfosztották az örömtől. Hisz mi volt eddig az élete... küzdés... most. hogy megérte, az ő lábához is borulnak búzák, megint árvának érzete magát... miért is növeszti a búzát?... kinek növeszti a búzát?... hol fonódik boldogsággá a sok, sok aranyszem ?... Gyerek botorkált az uton lds csuporral a kezében. Megijedt a lovaktól és sikoltva ugrott félre. Nini, ez a gyerek a kerékvágásba, — dörmögte. • • • Végre a farsangon feleség került a házhoz. (Sokat fáradoztak ezen, Majzik örzse. meg Szarka Gábor, a sógor.) Most már nem volt egyedül Baka Ignác. Volt akivel szót válthatott, panaszt, örömet tálalhatott néki elő. Esztendőre pedig gyerek is visított a házba. Mikor a keresztelő megvolt, már határoztak is, hogy mi legyen. — Paraszt, — kívánta az anyja.— Urat csinálok a fiamból — mondta az apja. Végül is a plébános arat kérték meg, hogy mi legyen a gyerek? — Pap legyen belőle. Isten szolgája. Mikor a Baka gyerek megnőtt, csakugyan pap lett belőle, nyúlánk, tejképű fekete reverendás kis káplán. Mint először beszélt a templomi szószékről, az egész falu-gyülekezet ott volt Hisz falujabeliük az uj pap! — Baka Ignác fia — suttogták. Annyian voltak aznap a lemolomba. hogy sokan be se fértek. Akkora volt bent a meleg, meg a paraszt lélegzet, hogy sokan nem birták ki egymást, szédülten támolyogtak ki a templomból a gyengébbek. De a távozók helyét megtöltötték Ujjak. Még a sánták, vakok is eljöttek, mert mindenki ott akart lenni, hogy hallja a Baka Ignác fia szavát. Ez a nap a Baka Ignác fia napja volt. Ezen a napon csak a kis Baka gyerekről beszéltek. ..... Másik esztendőben-e harmadik esztendóben-e, kitartja számon a muló éveket?... hogy Baka Ignác fia hazagyütt a papi szemináriumból?... hogy pap lett a parókián?... egy hideg téli éjszaka kopogtat tak a plébánia ablakán. Nagy kendőbe burkolt fázós, parasztasszony szólt be. — Plébános ur, nagybeteg az ángyom, pap kéne neki. A plébános lerúgta magáról a takarót, meggyújtotta a mécsest és felöltözött. Maga akarta az utolsó kenetet feladni. A kapuban nyöszörögni kezdi az asszony: — plébános ur, üzeni a nagybeteg ángyom, hogy a kispapnak szeretné meggyónni a vétkit... me még m^ma meg is hal az ángyom... — Ezt ízen te? — Ezt. Visszament a kapuból és felköltötte « káplánt. A káplán ment ei az asszonyai, mellére szorítva vitte az oltári szentséget. Sokáig mentek, sötét, ismeretlen uccákon, sikamlós uton. A pap azt se tudta hová?..., meg, hogy kinek kel! ma meghalnia? — nem kérdezte meg? Minek?... hiszen szenvedő lélek úgyis, akit ma az' ur nevében megáld. Azt mondta az asszony, az ecvik ház előtt: — tlt van a beteg tisztelendő ur! — és gondosan leveregette a káplán kabátjáról a havat. Mikor a pap belépett a házba, kezében a szentséggel, lobot vetettek a gyertyák és nagy fényesség támadt a szent Isten dicsőségére. A ház kiürült. Ketten maradtak bont a haldokló, meg a gvon. tató pap. Azt mondja ekkor a sápadt, haláltváró asszony: — Tisztelendő ur, mondta-é mán meg magának eccer is valaki, hogy magának az én fiamnak kéne lenni?... — Még senki sa mondta. Jó asszony — vála szolt nyugodtan a pap. mert azt hitte, lázas a beteg. Kis szünet. — Pedig tuggya, az ugy vőt... — Más vétke nincsen?.« — szakítja félbe a kérdést a pap. — Tuggya, ugy vót az — kezdte el újra —, hogy az apját becsaptam. Cserbenhagytam, mikor megkért a gazdag Gila Ferus. Aztán meg, az ótár előtt neki hazudtam. Nem akarok én kontrabont csinálni tisztelendő ur, egy jó családba se, fé dög vagyok én má, úgyis e mék. De ezt meg akarom, hogy tuggya... még máma xnegmonggya neki, az apjának, Baka IgnáCnak, hogy mikor haldoklott az a vén asszony, » régi bűnit siratta... ..„Vége lett a gyónásnak. De még nem virradt. Még mindig éjszaka volt. Vak setét. Az uton kint zúgott a szél, seperte a havat, sarkig nyitva állt a kapu, melyen a Baka tisztelendő ur elment. Nem csukta be utána senki. Minek is becsukni, annak a háznak a kapuját, melynek küszöbén a halál gubbaszt?.,. Marné-e azt átlépni gonosz telvaj?...