Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-16 / 237. szám

X. 16 Lampel és Hegyi-cég jelmondat-pályázatának eredménye: Irodalmi, művészeti és közgazdasági illusztris szaktekintélyekből összeállított bíráló-bizottság a beérkezett 337 pályamunka közül a következő három jelmondatnak Ítélte a kitűzött dijakat: m I. Dil Kötött kosztüm nyertess: II. DU III. Dil N«i kötött jumpsr nyertese: Férfi kötött pulloi Lampel-Hegyí Kötött-szövött I Fogalom a hölgyek kBzBtt. | Kötött áru mesebeli, | Ha gyártöia „Lampel-Hegyi" [ Köt-szövöttben elöljár J • „Lampel és Hegyi" gyár. | Sierzö. Szerző r Ssenő: Kontraszty Jánosné, özv. dr. Bernáth Sándorqé, Schreiner Ferenc, Szeged, Báró .Tósiks uccs 1. ss. Szeged, Fodortelep 139, ss. Szeged, Hajós ucca 4. sí. Mindazoknak, kik jelmondat-pályázatunk sikerét fáradozásaikkal elősegítették, ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket. Tgen sajnáljuk, hogy oly sok kitűnően sikerült és a biráló-bizottság által dicsérettel kitüntetett pályamunka mindagyikét — tekintve, hogy három dijat tűztünk ki — nem volt módunkban honorálni LAMPEL él HEGYI Szeged, Titza LaJos-körut, Püspökbazár.' Gyár: Tábor-ucca 5. IN MEMÓRIÁM . Irta TONELLI SÁNDOR Eltemettük. A fogadalmi templom kiptája ölébe fogadta őt. Az alakja azért itt jár előttünk, ahogy öt-hat esztendeje láttuk. Téglaéa kőlermelékek között, gödrökön és egy lerombolt régi város omladékain át, a hideg tavaszi szélben. -A kezélen egy tervrajz, előtte elment munkatársának, Rerrich Bélának terve. Megáll valahol azon a tájon, ahol most az egyelemi épületek boltive köti össze a Templom-teret a piaristák épülete előtti kis térrel. A fejét kissé lehajtva, átnéz a szemüvege Jölött, abban az irányban, ahol a csonka torony áll. A jobbját kinyújtja és magyaráz: — Allj ide mellém, Veszter. Ha ebben a vonalban lezárjuk a teret, olyan keretet adunk vele a templomnak, hogy nem lesz párja Magyarországon... Ide jönnek az árkádok... Nézd, az árkádok alatt szobrokat lehetne elhelyezni. A Strobl-hagyatékból megszeretem néhány szobrot, azokat a városnak adom... Mit gondoltok, ha ezekkel a szobrokkal megvetnénk az alapját a magyar Pantbeonnak? .. Egy termékeny, kulturális megérzésekben gazdag, mindig alkotni vágyó agynak megnyilatkozásai voltak azok az elgondolások, amelyeket mi szegediek nála esztendőkön ke. resztül a legközvetlenebbül megismertünk. Ragyogó ötletek, amelyeknek egy része valóra vált, más része, — nem akarom és nem szeretem mondani, — talán vele együtt már csak einlók marad a hozzá közelállók számára. Nem életrajz, nem méltatás, amit róla írok". Nem akrrom vázolni érdeklődésérek sokoldalúságát, a színek gazdag változatosságát, Iveket felrakott tervcinek palettájára. Csak felidézem a/t a beszédét, amelyet a szegedi színházban tartott egy es'e a magyar kultura feladatairól és a vidéki centrumok szerepéről ennek a kulturprogramnak megvalósításában. Nem akarok vitába szállni azokkal, akik támadták alkotásaiért és a támadások pergőtüzéhe nem felejtették el belevonni Szegedet, legszebb alkotásainak színterét. Csak ugy érzem, hogy akaratlan, tudatalatti elismerés hangja csendül ki ínég azoknak a szavából is, akik szerették mondogatni: — Nein lelt volna szabad, hogy a s erény, kis Magyarország miniszterének szülessen. Neki a Mediciek korában kellc't volna élni, hogv- szabadon elégíthesse ki óDitö s e.ivedélyét Epilő szenvedély ? Hát lehet erről beszélni? Hát szabad valakit gáncsolni azért, ha mer erőt, reményt, jövőbe vetett liilet verni a legszörnyűbb csapások után a lelkeklc ' £s szabad-e feles leges költekezésről készeim olt. ahol a költekezés nyomán mim' i fakadt és ke ivér termett, ahol mimtea lereU'.-.clt li.lér ép ek megformájában évtizedekre^ évszázadodra maradt? Azt hiszem ma, mikor — sajnos, — senki sem mondhatja már, hogy a legkisebb személyes célzatuk van ezeWc a soroknak, tanuságtételre hívhatom az egyetemi épitő bizottság valamennyi tagját, hogy Magyarországon még sehasem épüeltek olyan fillérekre néző takarékossággal és sohasem' hoztak létre viszonylag csekély eszközökkel olyan művészi és kulturális értékeket, mint a sokat emlegetett szegedi Szent Márk-tér táján. Ezt Klebelsberg elmúlása után is tartozunk, mí sáeged'ek, hangos szóval hirdetni az egész ország közvéleménye előtt. Mi szegediek, nagyon sokkal tartozunk Klebelsberg emlékének. Nekünk ő nemcsak miíTlszter volt, nemcsak országgyűlési képviselő, nemcsak alkotó, nemcsak a Nemzeti Emlékcsarnok megteremtője, nekünk ember is volt, akinek nyugtalan, csapongó, de mindig alkotni vágyó zsenije itt pihent meg a mi körünkben, aki ezt a várost nagyon, de nagyon szerelte. Formailag mondtak talán nála szebbeket Szegedről. De meggyőződéstől jobban áthatva senki sem tudott beszélni ennek a városnak, az alföldi magyarság déli kulturcentrumának jövő hivatásáról, mint ő. Az egyéniségéhen feltétlenül volt valami a reneszánsz embereinek átfogó művészi ihletéből. De munkájának rendszere, technikája modern volt minden izében. A kedélyében pedig szökellve játszadoztak a gyermeki vonások. Senki se vegye ezí a mondást kicsinyítésnek. Igazán nagy ember csak az tud lenni, aki minél többet meg tud őrizni a gyermek lelkéből és a gyermeki lélek tiszta, érdeknélküli örömeiből. Klebelsl ergnek voltak ilyen örömei, amelyeket talán sokan nem értenek meg, de sokat elárulnak a nagy alkotónak igazi lelkéből. Egy-két ilyen kk-siny, de igazán emberi vonást én is őrzők az emlékeimben. Egy izben, mikor felkerestem hidegkúti otthonában, amelynek könyvtárszobájára és dolgozószobájára volt a legbüszkébb, éppen a telefonnál ült, mikor hozzá beléptem. Mig telefonált, — elég sokáig tartott a beszélgetés, — a könyvelt nézegettem. A telefonálás végeztével megkérdezte: —Nos, mit szólsz a könyveimhez? A válaszom az volt, hogy a könyvekről ítélve, legutóbb a békeszerződések ügyével foglalkozhatott Klebelsberg megdöbbent: — Honnan tudod? Három könyvre mutattam rá: —• Ezeket a könyveket az Ina« fordítva tette be a helyükre. A könyvek mind a békeszerződésre vonatkoznak. Ha régebien történt volna, egy ilyen rendes könyvtár gazdája észrevette volna, hogy a könyvek fejükkel lefelé fordítva állanak. Klebelsberg ezen a sherlork holmesi megállapításon ugy mulatott, mint e$y gyermek. Rögtön felvetette azonban a második kérdést: — Mit gondolsz, hány könyv van ebben a szobában? Kimondtam egy számot, ha jól emlékszem, hatezer körül. Utána következett a második nagy, gyermeki öröm: — Tudod, hogy az első ember vagy, aki majdnem pontosan eltalálta... Hogy számítottad ki? A számítás nem volt nehéz. A negálok számát megszoroztam az egy polcon álló könyvek számúval és mert sok volt a kis formájú kötet, hozzáütöttem még ezret. Könyvtári dolgokban kissé gyakorlott szemnek nem ne'iéz az ilyesmi. Klebelsberg azonban, akiben hihetetlenül ki volt fejlődve a kulturemberrek minden kulturális dolog iránti érzéke, végtelenül tudta értékelni az ilyen apróságokat. Eszembe jut az is, hogy egy pesti látogatásom alkalmával telefonon kéretett magához, mert fontos dolgot akar közölni velem. Mikor kimentem hozzá, a »Languedoc« cimü francia folyóiratnak egy számát tartotta elém: — Mi" gondo'sz, mi van ebben a :o,yóir:.tban? — ? ? — Sikerült megállapítanom, hogy a sre ;edi árpádko i ¡orony épit szeti stílusa honnőt szárBUDAPESTI OAZKOHSZ —m——tar fogyasztóinkat értesítjük, hogy a koksz kiszolgáltatását megkezdtük WfDTFC Szénhcrcshedelml R&zvftigtórsasᣠ• 8 L' Boldogasszony sugárut 17. sz.