Délmagyarország, 1932. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)
1932-09-10 / 206. szám
IXIO bél is Haladéktalanul meg kellene szüntelnl. hasonló értelemben nyilatkozott dr. P&lfy Józaet polgármesterhelyettes. — Véleménvem szerint a városnak föltétlenül támogatnia kell a fölvehető hallcatúk kontingentálásának megszüntetésére irányuló akciót, l.ülönösen ha az az egyetem tanácsától indul ki. Hogy a mni rendszer nem megfelelő, mi sem bizonyít ja jobban, mint az. hogy napról-napra érkeznek hozzám ebben nz ügvben panaszok. Legalább eg* Nmert szegedi polgár járt nálsm. aki elkeseredve panaszolta el, hogy jól érett fiát nem vették föl a szegedi egyetemre, mert betelt a létszám. Hivatkozott arra, hogy hatezer pengő adót fizet évenkint, így jelentékeny összeggel járul hozzá azokhoz a terhekhez, amelyeket a város vállalt magára az egyetemért és hivatkozott arra a közgvüléíi határozatba is foglalt polgármesteri nyilatkozatra, amely szerint a yáros közönsége ragaszkodik ahhoz, hogy a szegedi egyetemen minden szegedi polgár fia akadálytalanul tanulhasson. Belvárost Mozi A budapetu RoyaJ Apolló bájoa Egy nap a paradicsomban vlo »almaOzveoy hUlúrla, legtöbb nemet *zln«»uk MMerepléMval. 0 Reklám-vér a Gleich-cirkusz körül lárgyaids a Járásbíróságon és a rendőrségen (A Délmagyarország munkatársától.) A »Magyar Hirdető Iroda« szegedi fiókja kártérítés iránti kenese:et nyujtott fce a Szegeden állomásozó Gleich-cirkusz ellen. A keresetelőadta, hogy mint a város hirdetési monopóliumának bérlője, annakidején megállapodást létesített a cirkusszal a szegedi reklám kampány lebonyolítására. A megegyezés értelmében Glcícb lefizette a kikötött összeget és saját embereivel elhelyezte a plakátjait, röpcédu. Iáit. De — mondja a kereset — Gleich túllépte a szerződés határait és nagyobb keretek kőzött rrklamfrozotts mint ahogy a megállapodás szólt. Megtörtént például az, hogy Glcich emberei magánházak falára is ragasztottak plakátokat és ezért a Háztulajdonosok a Hirdető Irodát vonják felelősségre. A kereset a bíróságtól 1500 pengő kártérítési összeg megítélését kérte. Az ügyben pénteken tartott tárgyalást dr. Szűcs járásbiró. Gleichék érdekes módon védekeztek a kereset ellen. Előadták, hogy a keresetnek Gleich Gyulával szemben helye nincs, mert Gleich igazgatónak semmi köte sincs a hirdetésekhez. A cirkusz minden organizációja önálló hatáskörrel biró vállalkozó krzeben van, akiknek szerződésük van Gleich Gyulával. A reklámosztály is vállalkozó k-zében van, tehát a kereselet is csak e vállalkozóval szemben lehet megindítani. A bíróság tekintettel arrra, hogy Gleichék a tárgyaláson nem tudták felmutatni ftz erre vonatkozó szerződéseket, a tárgy dást elnapolta és folytatását U-éres tözte ki. Ezen a tárgyaláson Gleichéknek be kell mutatniok a szerződésekel Gleichék' egyébként pénteken déle'őtt ebből az ügyből kifolyólag a kihágást bíróság előtt is szerepeltek. Ugyanis azzal, hogy plakátjaikat meg nem engeJett helyekre ragasztották ki, kihágást követtek el. Gleichék nevében Bergelinó reklámfőnök vállalta a felelősséget és igy őt vonta felelősségre a kihágási biró. A reklámfőnököt 50 pengő pénzbüntelésre Ítélték. Vakmerő rabsxökés a Csillagbörtönből Egy 5 évre elliélt fegyenc lepedőkből iont "kőtélen leereszkedett a Mars-térre, ajt őr ésxrevelte és atúna lőtt — Izgalmas üldözés atán néhány óra múlva elfogták a vakmerő szökevényt (A Délmagyarország munkatársától.) Izgalmas, filmvászonra való fegyencüldözés ját. szódott le pénteken hajnalban a Caillagbórtön környékén. Hajnali 3 órakor a kerületi börtön Mars. téri frontja előtt álló fegyveres őr észrevette, hogy egy fehérbe öltözött ember ugrik le az épü'etből a járdára. Az őr lekapta fegyverét és megállásra szólította fel az embert, aki felelet helyett vad iramban rohant a Kertészucca irányában. Az őr megpillantotta a falró' lelógó, összekötözött, lepedőkből készült kötelet; kétségtelen volt, hogy egy fogoly szökést kísérelt meg. Az őr fegyverével a menekülő fogoly után lőlt, de a golyók a sötétben célt tévesztettek' A lóvésok zajára azonnal alarmiroztáR az őrséget Pillanatok alatt kerékpáros és fegyveres őrök rohantak a szökevény után, aki addigra a Kertész-ucca végén elterülő kukori. cásba vette magát. A meglehetős nagy kiter;erlésü kukoricatáblát az őrség teljesen körülzárta és minc!e:i ember lövésre készen tartott fegyverrel lese a szökevény felbukkanását. A szökevény azonban nem mutatkozott, Viszont a koromsötét éjszakában a kukoricás átkutatása lehetetlennek látszott. A fegyőrök fegyverrel a kezükben addig vártak, amig ki nem világosodott. Ekkor az őrsökből álló gyürü megindult a kukoricás belseje felé. Mindég szűkebbre és szűkebbre szorult a kör, melynek közepén az üldözött volt. Az őrök óvatosan, lépésről-lépésre nyomultak beljebb és jól hallották a kukorica zizegéséből, hogy a szökevény merre bujkál. Izgalmas percek multak el. A kör végül teljesen összeszűkült és a középen ott volt, egy csomó fegyvertől körülvéve: Barla Lajos öt esztendőre etiléit fegyenc. A felszólí. tásra megadta magát, megbilincselve kisérték vissza a börtönbe. Ezalatt a börtönépületben lefolyt a házivizsgá'at á szökés körülményeinek tisztázására. A vizsgálat során a következőket állapították meg: • Barla Lajos néhány nap óta a rabkórház egyik kórtermében feküdt. Valószínűleg már régebben foglalkozott a szökés gondolatával, mert elhatározását leleményesen és tervíze. rüen hajtotta végre. Három lepedői hasított szét és belőlük kötelet font a sötét kórteremben. Ezután hozzáfogott, hogv az ablak vasrácsait kifeszítse, óriási erőfeszítéssel ezl is sikerült, anélkül, hogy felfedezték volna a dolgot Most már nyitva állott az ut a Marstér felé. Azonban közvetlenül az ablakkal szemben állott az állandó fegyveres őr. Barta mégis megkockáztntta a szökést, mert arra számított, hogv az őr az ablak alatt lévő akácfáktól nem láthatja. A kötél végét az ablakrácshoz kötötte és a le^nayyobb cstndl.en ereszkedett lefelé. A Kőtél azonban non ért le teljesen a földig és igy körüliéiül két méter magassághói le kellett ugrani. Erre az őr figyelmes lett — aki egyébként a fák koronijá. tói' semmit sem láthatott - és igy fedezték fel a szökést A vskmerő szökés után néhány óra múlva a szökevény már ismét a Csillagbörtön lakója volt. Bz állandó húsipari árucsarnik ís az ülődik szegedi vísir •z Ipartestület előljáróságl ülésén (A Délmagyarország munkatársától.) Az Ipartestület elöljárósága a nyári szünet atán pénteken délután tartotta első Illését Könnerrfy Mátyás elnökletével. A második évnegyed pénztári jelentéseinek felolvasása mán dr. Gyuri« István titkár elnöki előterjesztésekről referált A Bitó János halálával megüresedett elöljáróság! tagsági helyre Ábrahám Mátyás póttá«* hívták be. Az ipartestület arra kérte a város balóságát, hogy a vásártérre vezető a tat csináltassa aíeg. Caerép Sándor javastatára felkérik a várost, hogy ezt az ntépitést az ¡nségmunka. keretében készttessék el Parázs vfta kerekedett Cserép Sándornak egy felszólalása körűi, aki azt kérte, hogy az ipartestületi vendéglő bérbeadásira vonatkozó Intézkedéseket ne csak a vendéglői bizottság, hanem a gasdaaágl b'zottság is tárgyalja la A felszólalásokat Ivatott közbeszólások kisérték. — Ne legyán gyanoaitás — mondotta Kőrmendy. elnök — majd kivizsgáljuk ax ügyet A vásárbizottság fontos javaslatokat terjesztett az elöljáróság «16. Legfontosabb az, hogy as Ipartestület alakítsa meg as állandó kisipari árnesnrnokot; *z ötödik ipari vásárt széles keretek körött rendezzék m?g, amelyre vegyék Igénybe az ipartestület valamennyi helyiségét é» udvarát Az elöljáróig felkérte a vísárblrottságot hogy az átalakításokkal kapcsolatos részletes költségvetést dolgozzon ki. Olyan javaslat is elhangzott hogy a jövőben ne vásárokat rendezzenek, hanem nívósabb kézműipari tárlatot. Kflrmenűy Mátyás beje* lentette, hogy állandó kisipari csarnok létesítésére öt éven keresztül évi 6000 pengőt kért a kereskedelmi kormánytól, A számvizsgáló bizottság as ipartestület adminisztrációjának csökkentésére különböző javasla* tert terjesztett az elöljáróság elé. A javaslataikat Cserép Sándor, PareaeHea Mihály, Wolf Endre és Podven Henrik felszólalása után elfogadták. Dr. Gyuris István beterjesztette ezntán, hogy as ipartestületi könyvtár két hét nulva megnyfllfc A kőszegi országos lparoskongressznsről szőlő jelentést Tak4«* Béla alelnök olvasta fel A Jelentést Schódly Gyula fels^őlaláf» atán tudomásul vették. Dr. Gyuris István bejelentette, hogy « szeptember 12-ére tervezett országos demonstratív Iparos nagygyűlés elmarad. a kereskedelemügyi miniszter közölte az előkészítő bizottsággal, hogy a Vőzüzemek megszüntetése folyamatban van és az Inarosság más sérelmeit orvosolni fogják. Trinknla lózsef, Parcsetlcs Mihály felszólalása és több apróbb ügy letárgyalása után az ülés este 9 órakor ért véget Leatcebb 47 névnapi viröfnolc kaphatok én megrendei^eiak a Virágsssalon'ban, GróMeponyl Albert (iskola) ucca IS. w. alatt. Olcsó árnKt Gyora ttlsmolgdiaal » Kerékpárosok Egyik nagy gyáramtól sikerölt az alábbi keleket lékekét olcsón KfllíSffnmml k«. bul. 3-W—V— V megvásárolni. k. h. !*>— t'40 ftoluftjrnmmi „ n 1.40—1.80 Ho»rh drnumA . . löm—17\V) PedAIok . . l-fi0-2'40 K&rhMMmpft . . 4.*) El.ftlék w . 1*40—1*90 faUnloirtflnmr« . 1.85— 1.90 Mne . . 1-S0-2-20 r„«miBtiirM . . 1.10- 1.40 Knprn»6»nyer. . «.W-T-V) Mrttorr.v»p«i .ítnM 8.«V- 9.«> PArrMfl . . 1'70-—2.20 Szem» TiUikt . , 1.30- I-M Mh»«-pnmp» . . 1'90— 2-50 Onmmi fogó pirj» . —38 —.43 Kerékpárokból a világhírű »STYRIA«, »TTUUMPH« és »PUCH« gyrtrtrr'.-; "'< raktáron. A magyar gyártmányú »CSEPEL« kerékpár nálam kapható. RADIO és VARROf,ÉPEKBEN vezető márkákat tartok. GYERMEKKOCSIKBÓL a Jecjotcsóbbtót 3 legdíszesebbig. Javítások olcsón, összes alkatrészek raktáron. i«i Szántó Sándor <j*>pkereskedő Szeged, Kiss Dávid (alota, Kiss ucca 2. "ám'