Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)
1932-08-24 / 192. szám
Sporí A Szeged FC Jérgyal&sal Ismerete*, hogv a Szeged FG-nek augusztus 2ft-ára a Bocskay volt ellenfélül kisorsolva Debrecenben. A drbrcocni proíicsapat azonban hollandiai Imája miatt arra kérte a Szeged vez®. tőségét, hogy egyezzék bele a mérkőzé« elhalás», fásába. A Szeged FC hozzájárult a Bocskiy kéréséhez és így vasárnap • Szegednek szabad napja lesz. amit • természetesen Igyekeznrk kihasználni. Három ajánlat fekszik a Szeged FC elüti Elsősorban ajánlkozott a svájci Yoang Feflow. amely most Magyarországon tartózkodik. A «vájd csapat szegedi szrreplése érdekes attrakció lenn«. A tárgyalások folyamatban vannak. Szeretne lej Anni Szegedre a II. liga válogatott csapata is. Határozottan érdekes sportot nyújtana a volt kollégák találkozása. A Szeged FC-ét Orosházára ls hívják barátságos mérkőzésre. A tárgyalások most folynak ás egy-két napon belül eldől, hogyan használja fel a Szeged FC szabad vasárnapját. +mrnamzmm . Kapunyitás az amatőröknél dseceálHfotlák a szegedi válogatottal Békéacaaba A déli kerületben vasárnap megkezdődnek a bajnoki mérkőzések. E pillanatban azonban még bizonytalan, hogy a kisorsolt mérkőzések közül melyek kerülnek lebonyolításra, mert vasárnap lesz a Szeged—Békéscsaba közötti látogatott mérkőzés é» azok az egyesületek, amelyek a szegedi válogatottba játékost adnak, nem kötelesek bajnoki mérkőzésre kiállni. A program szerint a következő mérkőzéseket kel. lena lejátszani Szegeden: SzAK—HTVE, UTC— SzTg. vidéken: MAK—CSAR, KTK—Vasutas, HMTE—KTE, KAC—MTE. Közben kedden összeállították a Békéscsaba ellen játszó válogatott csapatot, amely a kővetkező: Pataki (SzTK)—Karácsonyi, Tóth (KEAC)—Fjxpier (SzTK). Szekeres (UTC), Herczeg (KEAC)— [Tóth n.. Solti IV. (KEAC), Horváth, Heim, Tomfcácz (SzTK). Tartalék dr. Csányi (KEAC), Szélpál (SzTK), fláth (Vasutas). A válogatott körűi n6m komplikáció keletkezett, mert a KEAC vasárnap szereíné lejátszani a Vasassal e*edéke* Magyar Kupa-mectítét. A KEfC isezetősége evégből Interveniált, hogv válogatottjait a szövetség engedje k|, miután az egyetemi csapatnak nagy érdke, hogy a kupamérkőzést angosztus 2R-án lejátsza. A válogatott mérkőzés miatt miuden valószínűség amint a bajnoki program annyiban szenved változást, hogv Szegeden elmarad az UTC—SzTK tneces. Félegyházán pedig a KTK—Vasutas mérkőzés. Szegedi fennlszslkerek Balaton« almádfn Balatonalmádin most tartották meg as országos vidéki bajnokság döntőmérkőzéseit Az alföldi kerületet a KEAC csapata (tagjai: dr. Csermák Ernő, Civin Vilmos és Dzurik József), mig a hölgyeket Gát Magda és Sass Márta képviselték. A KEAC második lett Szolnok csapata után, megelőzve az igen erős játéktudást reprezentáló Mátyásföldet, amelyet 4:0 arányban győzött la és a Szombathelyi SE-t. Dr. Csermák nagy formában verte Lászlót és Rónait és csak Romek dl«n vesztett pontot Ctvin mindhárom férfiegyes számát megnyerte. '<>- Herzum dr-t verte 6:1, 6:4 arányban. Nőjátékosai. 1 bajnokságot nyertek nagy fölénnyel, dacára, . ^gy dr» Szentgyörgyhegyinét, a h , v-;«oknőj*t a...' ''ózni voltak kénytelen, f ,-í .k -.i ..." Ti*' -«*|d Pestvidék és '• ou t ^ru.mn i;'t.:'«il krületé*p- isetöt ... Főbérletl lakást ss; (egy szoba, eltfszcJfürdőszoba) keres november l-re nőtlen tiszt. — Ajanlatok NOVEMBER" |eli«6re a kiadóhivatalba, i Apróhirdetések A következő napra esak détatá" 5 éráig fnjid « apróhirdetést a kiadóhivatal. Alkalmi vételekből származó aranyláncok, gyürflk, órák. karékek, k a r 6 r á kr evőszerek, oyémánt ét ¿rQlláns függők, táskagramofonok Dotom áron ÍM érénél, Kölcsey acca 7 m BÚTOROZOTT SZOdAK, Bútorozott szoba'kiadó olcsón. Margit u. ajtó 3. Eleginean bútorozott szoba esetleg ellátással Is kiadó, üzletberendezés eladó. Margit ucca 3, I. t. Több bútorozott szoba fürdőszobákká (esetleg ellátással kiadó. Apponyt u. 19. Különbejáratu elegáns uccai szoba, fürdőszobával kettőnek is kiadó. Tömörkény a. 8. Lakás - Üzlet.. •Ikőltözós miatt 3 szobás emeleli. komfortos lakás kiadó Petőfi S. eugárnt 14. Bátorok, berendezési tárgyak és egy nagy mázsa eladók. A fogadalmi templom téren k*t káronirsfcit lakás és m táaai Izistteivlsé« azonnalrs, vagy novemberre olcsón kiadó. Tndako sódhatol Somogyi ucca 11. • básfelfl gyotönél. u 1, I 3 szobás ]ak is k kiadók. Pulcz u 7. i Kinderliebendes deutsches Fráuiein im Haushalte hflflich wird nach Békéscsaba gesucht Lampef & íegyl Szeged. Püspökbazár. Alkalmi m mellékkereset naar iamoretséggol bíró férfiak és nők részére. Felvilágosítást nyújt Ken Ernő banküzlete Kigyó n. 5 Egyedülálló 50 éves jobb leány hosszú bironv'jv.'n vaf házveze tőnől állast keres, vidékre is. Trkáts Veron, ka, Tisza Lajos kirut 68. szám. Délelőtti órák a takiri. tónőt felveszek. JelenL kezés délben 1—2 óra közt Pusztaszeri acca 18, földszint 1 .sz. Jólfőző mindenes szakácsnő állást kero-'.évcs bizonyítvánnyal beiár'inak vagy t>cnn lnk>nak »Perfekt« jelige. Jó bizonyítvánnyal jobb leány mindenesu: k elmenne, főzéshez is ért, esetleg vidékre. Hattyú u. 4. G. M. Jó munkás hölgy fodrász segédlányt feív®. s*k. ugyanolt egy tohér üzleti k^za tükörrel eladó. Fohsz, Kálvária tér, Heller-báz. szakácsné ejsőreidü szakerő, kitűnő bizonyítványokkal állást keres *Csak jobb konyha« jeligére. Aű/í S-VETÉL «lálWld legnagyobb láblaDvag raktára Körösi Géza üvegezést vállalat Szeged. Méret occa 8 Telefan 19*57. 11 ReaitkMlI alkalmi Cdsevétel emeletes bérház alápincézve, jókarban Kossuth Lajos sugárnt elejénél sflrgósen 23000P eladó, vételárból 10.000 P több évre törleszthető. Héxor Irodánál Horthy Miklós a. 2. (Kuttarpalotánál. 23 A „riLLtSES nozeALora'ban konyhiielazereléal ée finom vasáru szakOslatem réut tni, neríiirlla el«tt okveUen tekintse meg fillére« kirakataimat. Minden olcsóbb mint volt SsdnM Jómmot somlneArnh&za. a kSxpontl husbt&rnok mellett. 23 Olcsóbb lett a kenyér! 32 a teher. 2-4 a barna Kapható Kossuth Lajos sngárut 11 szám, Bo'dogasszony sugárut 47 sz. tm Argemán szőnyeg 3—4es nagyságban olcsón eladó Polgár n. 21, házmesternél. Olcsón eladó diófa kr©. denc szekrények, ágyak rugós betétek éjjelissekréayek, Attila u. 3. Egy nikkelezett fekvő gvermekkocsi eladó. Rákóczi tér 1, szabóüzlet Kenyér őSr£ lója 30 t. forgó aOtó 4a Pásztor ucos 33. város. Alsó326 Elsdó keményfa szekrény, amerikai Íróasztal, sezfon Dugonics tér 2, földszint. 4—5 m. argaman szőnyeg, h'ntaszék, • ágy, szekrények, két att/s jégszekrény. többféle bútorok, garantáltan — tiszta, eladó. Jókai ucca 10. sz., I. tm, bal Teljes ellátásra keres egy vagy két középiskolás lánykát úrinő. Elsőrendű koszt, lakás az iskolák közelében „Otthon" jeligére. 2-3 középi k.'ri a uló teljes ellátást kap! et özv. urinőnél. Családi o'tbon szülői feíúgyolet. Cim ózv. B I ntné P írisi körút 38. Diáklányt elütésre, correpetálással elfogad — Zettlné, Milizáth ucca 14. szám. vm.24 liiilWiltiKI 18 éves jeligén levfl van. Kérem átvenni. Zürichi devizazárlat: Páris 20.165, London 17.83, Newvork 514.75. Brüsszel 7150, Milano 26.39. itladrid 41.45, Amsterdam 207.25, Berlin 122.40, Szófia 3.73, Prága 15^2, Varsó 57.60, Buka-est 3.05. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos ár« folyamjelenlése: Angol font 19.80—20.20, belga frank 79.16—79.74, cseh korona 16^617.06, dán korona 105.00-106.00, dinár, 9M10.07, dollár 570.50-573.50. francia frank 22.30—22^50, hollandi forint 229.70-?3l.l0, lengyel zlotv 63.95-64.45, len 3.46-3.56, Icva 4.06—4.19, íira 29.90—30^0, német márka 135.70—136 60, norvég korona 98.70—99.70, osztrák schilling —, svájci frank 110.70— 111.40. svéd korona 101.10—102.10. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza, tiszai 77 kg-M 14.00-14^5, 78-as 14J25—14.40, 79-es 14.30—14.40, 80-as 14^5—14.60, felsőtiszai 77 kg-os 13.60—13.80 , 78-as 13.7513.95, 79-es 13.90—14.05, 80-as 14.00—1420, jászsági 77 Ig-os 13.60-13.90, 78-as 13.7513.95, 79-es 13.95—14.05. 80-as 14.00—14^0, dunántuli 77 kg-os 13J25—13.50, 78-as 13.40— 13.65, 79 kg-os 13^5—13.50, 80-as 13ÍO13^5, pestvidéki bácskai 77 kg-os 13.25— 1355, 78-as 13.4C?—13.70, 79-es 13^5—13^0. 80-as 13.65—13.95. fejérmegyei 77 kg-oa 13.25 —13.50, 78-as 13.40—13.65, 79-es 13..55—1300, 80-as 13.65—13.95, Rozs pestvidéki 7.50—7.70, egyéb 7.60—7.90, árpa tak. I. 9.65—10.00, IL 925—9.50, felvidéki sőrárpa 1050—11.50, egyéb 10^0-1100, zab I. 10.60—10^0, U. 10.25-10.60, repce 23.50—2400, tiszai teQgeri 14.60—14.75, korpa 7^0—7.40. Csikágói terménytőzsde zárlat: Az irányzat barátságos. Buza szeptemberre 5100, (50JT* decemberre 51.625, (54.4), máiusra 59J (58.625), tengeri szeptemberre 30.75, 30.37A decemberre 32.37.5, (32^5). májusra 37J00 f36.75), rozs szeptemberre 3050, (30.7ŐJ5), decemberre 33.50, (33.375), májusra 38.00 (37.62.5). Felelős sznrkesz16s PÁSZTOR JóZSEP. Nyoma tett a fciadótatojdonoa Délmagyaranaig HirUp- és NyoriflaváitaTat Rt. könyvnyomdájába a. FeleVSs Dzemvezetót Klein Sándor. 157(5-1932 vb. »z*m 33S Árverési hirdetmény Aldlüro'.t DMil^l véttehaltó ÍJ 1881. M LX. t-C. 102. M MsM' ben ewnne. «htblrr* teixl boar» stegeJI k)r. férithirMg JSS1* évi 23706 axlmn <réan*<- kSvetlmrtébeo dr. Betek Perase tovéd «Ital képviselt Sittfbe-g Henrik |avátra 150 peegó |£«* lé kai erejéig 1031. évi sxep mber taó 11-én foganatosított ki-égi* (évi végretia'*'* nt(in le éa (•»01'ovtslt éi IS4S pengAre beertt1 kOvetkeiö irgistgok u. m > biti bu'orok, rádió, képkere'ek, tflgcflnrOk stb. és egyéb Ingók a 12. t a. kivételévelnyltvinoa átverésen eladatnak Ai ái verés az alubb megnevetett foglalta tök lávára 1* elrendeltetik, (mennyiben követHéjdk m>g lenn áll. Eten árverésnek n ategedl ktr. t*r*«lxróslg 19% ávt Pk. 42.194 sz. végzése tohUn 100 pengS tSkekfl vetelé*. eaack 1081 év sieptember 10 napf t 61 Járó lo stázaMkoa kamatai «a eddig 4» p. 32 flllétben híróilag mi: megállapított és a még MmerOlendó kO'tségek erejéig Szeged, S mogyl ncca 24 ss. a. és folytatólag Szeged, Kóknsi leketelfl dek 132 sz. a. leendS foganat^sltisira 1931. évi sugvss'ns bó 24 napiirsk délelőtt lét 12 óráfc határidAfll kitdxeilk es abhoz venni srándékozók oly ^egfeiyséssei, blvatnak m-g. hogy az érintett ingóságok aa 1881 LX Ve. 107. 108. S-ai érie'mében készpénzfizit is mellett a legtöbbet ígértnek szflkaég esetén a hec«ár"n alul la H fognak adatni. E'ifibbséget igénylők ezen IgényOket legkésóbb aa árverta napjáig beje'entent tartósnak. Szeged. 1933 sugnstfns 2 napl.tn. dr. vitéz Szentannay r«Mbc k>r. Mr végrefea|fó 20904—1932 vb szám. SS0 Árverést hirdetmény. AlotiroM Mrtságl Végrehajtó aa WL évi CX. te. Stt S-e értelmében ezennel kSthlrré te ni. hogy a szegedi klr. táfáaMrtaág 1932 évi f «150 sz. v^zése következtébe« d,. M*«var István Ogyvéd ál'al képviselt Magysr ^• TkrtT rt (aTlrl 2754 peng« és táralikai ereiéig 1932. évi augnszlas hó 2-án foganstneHo't klstégitéai végrebaltáa a'Ián lefoglalt és 1614 aengóre becsBIt kSvetkert Ingóságok 1. m.; SsiatDerendezés. nói ruhák, kabfiok éa egyén ingók nyilván is árverésen etadattsk. Az árverés az aUbh megnevezett foglaltató* tavára is al.'endeltetik, »mennyiben kSveteléaSk még lena áll. fTW. V ,ie,e<" Wr-Uráablrtaég végvés« folytán 2754 pengft (ftVeVflvcte.é-:. ennek végzé > »érinti napjától járó kamatai év eldig Bsstesen 3 fJ 22 p-nitóten biróilsg már megá!lsp,»ntt s * még felmernie 11 dókBItségek ereiét* Szeged. Srécftenyi-tér 1. sz. alatt 1e> nd0 fneanatnaltására 10TZ. évt angusz'"* hó 27 naplánalr délelóttl 10 45 órája hatarldASI kJtfizetlk és akb«a »enni sUnd ttoróc oly metlegyzésset hivatnak mer. hogy a» érintett ingóiáeok *r 18*1. évi LX. «e. 107, 118 §.«| értelmében kászpcaalizetés SK't"tl a legtöbbet Ígértnek szűkség esetén becsár-tn s'ul s el fognak adsinl Eisóbbséje« igérvlók tren Igényüket legkésőbb u átverés meg lezdéséig teje leveri iiri.izrak ^ Keit Szeied, 1U32. évt < ng. ho II. nspián. -vuez OA1 Jözaef. Wr. bit. végrehajtó