Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)
1932-08-18 / 188. szám
VIII. i 4. Statárfális bíróság elé kerülnek a Pacsirta uccai támadók? cs(M0rfök8n hozza Megtalálták Full Jtár Erzsébet revolveréi — Az ügyészség meg döntését. lel ezelőtt azonban valamiben csekélység miatt összeveszlek és veszekedés hevéfan egymás szemért veled ék a m"rényte'et (A Dflrrbigt.nrország munkátársá'ól) A Pacsirta-uerai revolvere« női banditák ügye e!érke«,tt a döntés stádiumába Most már valószínűnek látszik a jelekből, hogy Fullajtár F.rzsébet és Ambrus Borbála a rögtönit élő birAsáq elé kerül — talán már csütörtökön, Jelentettük, hogy az ügyészség döntését az a körülmény késleliette, hogy a rendőrség nem tudta előkeríteni azt'a revolvert, amellyel Fullajtár Erzsébet rálőtt Krusch Erzsébetre. Erre azért volt feltétlenül szükség, mert a revolver hiányában a bíróságnak nem állott volna módjában eldönleni. hogy • támadásnál használt ¡ejyver alkalmas volt-e emberi élei kioltására és hogy Fullajtár Erzsébet tudhatta-e. hogy a revolverének lövésével halált okozhat. Napokig tartott a hajsza a revolver után és már ugy látszott, hogy nem sikerül előkerileni, amikor Bauer Ede delektjvcsoportvezelő munkáját siker koronázta. Fullajtár Erzsébet azt vallotta, hogy a revolvert átadta egy barátnőjének. Oláh Jucinak, akinek férje értékesiieni próbálta. A nyom helyes volt, Bauer delektiv Budapesten, a Hársfa-ucca egyik lakásában meg is találta Oláh Jucit, aki azonban azt adta elő. hogy a revolvert visszaadta Fullajtárnak. Hiába vallatták a leányt az megmaradt vallomása mellett holott a detektív tudta, hogy Oláh Juci férje a merénylet utáni hetekben eladásra kínálta a pisztolyt. A nyomozást ezután Szegeden folytatták tovább a pisztoly után és tegnap este meg is találták a fet/yvert egy nyugalmazott főtiszt viselőnél, aki néhány pengőért vásárolta meg. Érdekes, hogy a pisztoly Oláh Juci révén került a főtisztviselőhőz, a leány tehát netn akart vallani a detektiveknek. Szerdán regről már az/ ügyészség birtokában volt o fegyver, amely hat lövetű, hét milliméteres kaliberű, jókarban lévő forgópisztoly és amely az emberi élet kioltására alkalmas. Szerdán délelőtt az ügyészség kérésére • három orvos vette vizsgálat alá a banditákat: dr. Ggurlcza Sándor, dr. Ács Sándor és dr. Knall János börtönorvos. Az ügyészség bekére! le a két fegyverszakérlöt: fíielek örnagvot és Jámbory Lajost, akiktől szakvéleményt kértek. Ezek a szakvélemények, valamint az orvosi vizsgálat eredménye döntő fontossága tényezőként szerepe'nek nz ugy elbírálásánál. Értesülésünk szerint volt még egy lén\c.os pont, amely akadályozta az ügyészség döntését, mégpedig az, hooy a két bandita cz úgyészsé e i visszavonta beismerő vallomásni rs állhahafafnsnn tagndo't. Amíg a rendőrségen mindom beismerlek, nddig az ügyész e/ő'/ már hallani se n akartak a dologról. Azonban, amint értesültünk, a két nő most ismét teljes beismerést ei i>yn. frdel-es hogy milyen körülmények közölt kerültek kézre a revolveres rablók A két nő a merénylet elkövetése után is békés harmonikus baralságot tartott lenn Néhány hc'-tés azzal fenyegette ecvik a másikát hojr.' feljelentést tesz a rendőrségen A vcsz.kedés egy része az ucrán zajlott le és igv a szomszédok is tudomást szereztek a dologról A két nő az uccán kibékült de .1 szomszédok tovább vitték a hirt Az egyik ilyen beszélgetést meghallotta Pawr Kde detektivesr*portvezclö és ezen a nyomon eifogta a letleseket Az ügyészség a két nő ügyeben csütörtök reggel határoz. kl lesz A iövő héten kiderül, hogy a szegedi színház igazgatója A polgórmesterhelyelfes csütörtökön viszi Budapestre a szlnházjügy aktáit (A Délmagyarország munka'ársát61.) Dr. Pá'fy József polgármcs'erhelveltes csütörtökön Budapestre u'azik ahol több fontos városi ügyet intéz el a minisztériumokban, elsősorban a színház kérdésében szerelne döntést kapni A polgármeslerhelyeites szomba'on a város képviseletében résztvesz a Szent Istvánnapi körmenetben. Mint je'entettük, a színház ügyélen a fellebbezés akláit n belügyminiszter véleményezés végett leküldte dr. Aigner Károly főispánhoz, aki mielőtt javaslatát elkészítette volna, néhány kérdésről kikérte a tiszti ügyészség véleményét. A tiszti ügyészség a kérdésekre vonatkozó válaszát visszaküldte a főispánnak, aki szerdán elkés/.i e 'e véleményét. A fellebbezések aktáit dr. Pálfy József polgármesterhclyelles csütörtökön viszi magával Budapestre — Nem tür tovább halasztást ez a kérdés —- mondotta a polgármesterhelyeltes —, a döntést a tehető leggyorsabban ki kelt most már forszíroznunk, miulán két hét és már is ilt van az uj szezon. Most már hozzá kellene látni az uj igazgatónak a társulat megszervezéséhez, hogy kellő időlen megkezdhetők legjenek az előadások. Bizonyosra veszem, hogy a szinházügy kérdése a jovö hét elején megoldást nyer. A polgármeslerhelye tes budapesti tartózkodását arra is felhasználja hogy felkeresi a pénzügyminisztériumban Vargha államtitkárt, akihez abban az irányban intéz kérdést hogy a város cselekvő tőkéinek mintegy 25—30 százaléka e-ejéig nyerhetne kölcsönkötvény kihocsái á"l j«got. Amennyiben az államtilkár kedvezően fogadná a polgármesterhelyettes tervét — amit a Délmagyarország már részletesen isinerletett —, akkor ez a terv a városok legközelebbi kongresszusa elé. kerülne és ha ott is elfogadják, a javaslatot benyújtják a kormányhoz. A polgármeslerhelyeltes vasárnap érkezik vissza Budapestről. Megszüntetik a népkonyhai ebédoszlást, helyette bevezetik az inségeselí természetbeni ellátását v UJ terv a munkanélküliek téli segélyezésére Mű, csütörtökön utoljára RUMBALOVAG II Széchenyi Moziban (A Dél magyar ország manka'ársátót.) Szeged Ínségeseinek ellá ására vonatkozólag «szerdai tanácsülésen dr. Pálfy György aljegyző uj javaslatot terjeszlett elő. A javaslat szerint a népkonyhai élelmezés helyeit az ellátatlanokat a város a jövőben természetben segélyezné, még pedig minden Ínséges havonta és fejen, ként 6 kilogram lisz'et. <? kilngram burgonyát, félkilogram zsirsznlonnát. félkilogram babot, fél kilóg ram lencsét, sót és paprikát, fűzfát, szappant, peiróleumot, gyufát, tejet és cipőutalványokat kapna. A javaslat szerint az ellátását igénybevevő ínségesek három,napot tartoznának havonta ellenszolgállatáíTrrélbül a városnak dolgozni. v A javaslat kifejti, hogy a mai népkonyhái rendszer lovább nem tartható lenn. A helyzet most nyáron az. hogy a népkonyhán az augusztus 17-i kimutatás szerint 4112 adag e'wdet osztottak ki ó.> ennek a számnak a közeledő télé i r.ein a kétszeresére, dr háromszorosára lehel számítani A népkonyhán alkat mázol lak kai e/t a munkát elvégezni nem lehel. A lernvs/e!leni ellá! ás bevezetése cselén me,'szunnc az az egyre tűrhetetlenebbé váló helyzeí, hogv n n,\J; ngl.ára járó insé•/csel: már délelőtt 10 órakor gyülekezni kezd. lek és rendkívül hossza i,ln lelt el. amij min. t:c"ki hozzájuthatott gye ige minőségű ebéd. léhez. Dr. Pálfy György javaslala szerint a természetbeni ellátás cselén mindenki kifogástalan élelmiszerekhez jutna Ma ouy Ínséges ellátása havonta három pengő un fit/érhe kerul a népkonyhán a !ernyszellvui ellátásért fejőnkén! 3 ncnjő }S Iliiért fi/e! ne ;i város. A j.ivasla! s/e int munka- és kereset képk ,tle.szolgált,n< lk.it kapnák nw7 az clrlmisz-rekel. A városnak arról is gondoskodnia kellene, hoiry azok az ínségesek, akiknek szakkép;«:tségük van — például kőművesek, lakatosok, asztalosok, stb. —, a lermészetbeni ellátáson kivűl valamilyen órabért is kapjanak. A szakképzelt Ínségeseket a város kizárólag a szakmájukban foglalkoztatná. Arra kérte dr. Pálfy György a tanácsot, hogy javaslatát elvben fogadják el, a gyakorlati kivitel ügyét halasszák el a pécsi kongresszus után, amelyen — mint ismeretes — arról lesz szó, hogy hogyan lehelne az országban ogységesen megoldani az inséj^esek téli ellálását. Egyben kérte, hogy a polgármester utasítsa a mérnökségei az ínségesek számára kijelölendő munkaprogram ledolgozására. A népjóléti hiva'al minden infég^st beutalna a mérnökséghez, amely felügyelne arra, hogv a kijelölt munkát az ínségesek elvégezzék. A lerv szerint azt az Ínséges!. aki megtagadná a háromnapos munkában való részvé'elt, a város kizárná a további ellátásból, ha pedig valamilyen okból távolnarndna. ugy azt hiielérdemlően kellene ig*. zolni. Végül arra kérte dr. Pálfy György a polgármeslerhelye test, hogy a népkonyha megszün'e ését elvben máris mondja ki. Az Ínségesek elláIására vonatkozó reformtervel a tanács tagjai nagy érdeklődéssel halt gillák végig. Elvben kimondotiák, hogy a népkonyhai ellátást megszünle,.l*,<é8 ehe,ye« természetbeni ellátás rendszerét vezetik be, rrinlhogy Vásárhelyen és még több vidéki varosban ez a rendsor már bevált Dr. Pálfy József polgármeslerhelye!tes a javaslatot kiadta1 a számvevőségnek, hogy anyagi szempontból vizsgálja felül. A végleges döntést a pecsi kongresszus ulán hozzák me<*.