Délmagyarország, 1932. július (8. évfolyam, 148-174. szám)
1932-07-07 / 153. szám
vn. 7. Eső és napernyők gj« PoHák Testvéreknél ffA Jövő évi költségvetésnél keservesebbet még nem állított össze Szeged , Jelentősen felemelik a pótodét - 70 helyett 100 százalék ? A polgármester a város helyzetéről (A Délmagyarország munkatársától.) A számvevőség már erősen dolgozik • város jóvá évi költségvetés-tervezetének összeállításán éi talán soha nem végzett még olyan nehéz munkát, mint most A háború után, az inflációs Időkben sem volt könnyű dolog a költségvetés összeállítása, hiszen a korona értéke napról-napra változott és senki sem tudta, hogy a papirkoronában megszabott költségvetési tételek milyen kicsire zsugoródnak össze, mire a megvalósítás állapotába kerülnek. A város helyzete akkor még is lényegesen könnyebb volt, mert hiszen a bevételek szinte óráról-órára emelkedtek, a kiadási kötelezettségek viszont elvesztették minden .elentőségüket. A Város a háború előtt és a háború alatt csinált és a százmillió koronához igen közel járó adósságait néhány vagon buza árából fizette ld és igy megszabadult a tartozások horribilis kamatterheitől is. Most a helyzet teljesen megfordult A városi terhek csők kenésé re nem lehet számítani, ezzel szemben a bevételek egyre gyorsabb fokozatokban zsugorodjak össze. Reális költségvetést ilyen körülmények között szinte lehetetlen összeáll! tani. Erről a most készülő költségvetésről dr. Somogyi Szilveszter polgármester a kővetkezőket mondotta: ~ — Nyári szabadságomat augusztus közepén Kezdem meg, mert részt akarok venni a jövő évi költségvetés közgyűlési tárgyalásán. Ugy érzem, hogy ... ennél keservesebb külségvetést még nem.álWoft össze soha Szeged. Egyelőre halvány fogalmam sincs arról, hogy hány százalékos lesz a jövő évben a községi pótadó, azt azonban biztosra vehetjük, hogy lényegesen magasabb lesz, mint volt ebben az évben, pedig az idei költségvetés az első a város történetében, amely ötven százalékBál magasabb pótadóval dolgozik. — A pótadó kulcsa ugyanis az idén hetven százalék. Tavaly még az volt a helyzet, amikor a költségvetést összeállította a közgyűlés, hogy' minden pótadó-százalék húszezer pengő bevételt jelentett a város számára, ma azonban már nem jelent tizenötezer pengőnél többet, mivel a házbérek igen nagymértékben csökkenlek a város egész területén. Ha tehát azt akarnánk, hogy pótadó cimén a városnak a jövő évben is ugyanannyi jövedelme legyen, mint amennyit az idén biztosított a hetvenszázalékos adókulcs, akkor m pótadó kulcsát körülbelül 14 százalékban kell megállapítanunk. Mivel azonban a város bevételei minden vonalon visszaestek, a kiadások csökkenése pedig rifem áll arányban a jóvede'em-csökkenéssel, valószínűnek látszik, hogy elkerülhetetlen lesz a pótadó kulcsának további emelése és igy könnyen megtörténhetik, hogy c pót adó még a száz százaléknál is magasabbra emelkedik Zálogjegyéi mielőtt eladná győződjön meg, hogy legtöbbet fizet érte GÁsp^r, Mikszáth Rálmán-u. 5. sz. •veresek megvételre higaoyt, hamis ctonirogalül. Dilihán« ékszert, régi arany és ezüstpénzeket 42 «erem a cJmra Baymlnll A helyzet azért nehéz, mert jól tudjuk, hogy á polgárság leherblróképességét teljesen kimerítik már a meglévő közterhek, sőt a gazdasági válság fokozódása következtében ez a teherbiróképesség is jelentékeny mértékben csökkent, tehát nagyon problematikus, hogy a költségvetés problémáját reálisan meg lehet-e maid oldani a pótadó felemelér sével il; " A polgármester elég sötéten látja a város pénzügyi helyzetét, pedig kétségtelen, hogy a város terhei az utóbbi hetek alatt jelentékeny arányban csökkentek. A tisztviselők fizetésének csökkentése, valamint a függő kölcsönök kamatlábának leszállítása következtében a város költségvetése eddig több, mint félmillió pengővel tetier mentesült, ami tizenötezer pengős, léhát redukált pót adószázalékban kifejezve (óbb, mint harminc százaléknak felel meg. Igy tehát, ha a földbérjővedel. mek további csökkenésére nem kell számitan! — hiszen a háború óta a város földbérjövedelme a háború előtti jövedelemnek majd egy harmadára esett vissza — ez a tehercsökkenés fedezi a pótadószázalék értékcsökkenését Ilyen körülmények között tehát nem elkerülhetetlen szükségesség a pótadó emelése. Megdöbbentő gyilkosság Smés és s mékm ember elOtt egy flatal legény tejsi sokkal megült egy battonyal aissonyt — A piac kOiOn» lége meg akarta lincselni a gyilkost (A Délmagyarország munkatársá>ól.) Szerdán a kora teggeli órákban szörnyű gyilkosság történt Mezőkovácsháza piacterén száz és száz ember -szemeláttára. Egy fiatal legény több fejszecsapással megölt egg aszszonyt. A gyilkost csak a csendőrök erélyes közbelépése mentette meg a feldühödött tömeg bosszújától. A gyilkosság reggel 6 és félhét óra között történt A piacos asszonyok soraiban árult zöldséget Bíró Györgyné battonyai aszszony. Biró Györgyné beszélgetésbe elegyedett Lipták Mihály 26 esztendős végegyházai legénnyel. A beszélgetésből veszekedés tett A legény hevesen gesztikulálva rontott neki az asszonynak, majd a piac közönsége borzadva tóttá, hogy a legény baltát ránt elő és azzal ütlegelni kezdi az asszonyt. A rémülettől senki sem mert beleavatkozni a verekedésbe Biró Györgyné sikoltozva menekült a kosarak kőzött a vadul csapkodó legény elől, de Lipták Mihály mindenütt a nyomában volt és ott ütötte, ahol érte. Az egész jelenet néhány pillanatig tartott • Bíró Györgyné, solyos sebekkel o fefén, lerogyott a (Kidre. * t .'' 1 r A legény a földön f/ekvő asszony fejire még egy utolsó csapást mért, majd baltáját a kabátja alá dugva menekülésre fogta a dolgot. Addigra a piac közönsége is felocsúdott. Asszonyok, férfiak, gyermekek rohanták meg a gyilkost. A tömeg percek alatt földreteperte Liplákot és ha a csendőrség hirtelen közbe nem lép, meglincselték volna. A szerencsétlen asszonyhoz azonnal orvnst hívtak, de az orvos már csak a beállott halált konstatálhatta. A gyilkos baltája körülbelül tizenöt—hosz halálos csapást mért az asszonyra. Biró Györgyné fejét teljesen szétverte a legény. Több helyen is talált az orvos sérüléseket, igy főleg a háton és a lapockákon, amint a gyilkos a menekülő aszszonyt hátulról ütötte. Az orvos azt is megállapította, hogy Biró Györgyné azután hogy a földre zuhant, még néhány [>ercig élt. A borzalmas gyilkosság óriási felháborodást keltett a kis községben. A piac forgalma megakadt, a nép a községháza eié tódult, ahová a ¿yilkost vitték a csendőrök. A gyilkosság okáról faggatták a csendőrök Lipták hályt, de a legény minden felvilágosítási MSAz eddigi jelekből valószínűnek látszik,-hogy nem egyszerű veszekedésből kifolyólag tör* tént a gyilkosság, hanem Lipták előre készült tettére. Ezt bizonyttja az is, hogy a baltát, mialatt az asszonnyal beszélgetett, kabátja alatt rejtegette. Állítólag a legény még Battonyáról ismerte az asszonyt, akivel haragos viszonyban volt Szerdán reggel Lipták! azért mert a mezőkovácsházai piacra, mert tudta, hogy az asszony is oda igyekszik és hogy ott találkozhat vele. A csendőrség a gyilkost letartóztatta, az esetről pedig telefonon jelentést tett a szegedi ügyészségnek. Zomborg János vizsgálóbíró és a törvényszéki orvosszakértő csütörtökön reggel kiszáll Miezőkovácsházára a vizsgálat, illetve a boncolás megejtése végett. Lipták Györgyöt a helyszínen vsló kihallgatás után beszállítják a szegedi ügyészség fogházába és rövidesen bíróság elé állítják. Szabadlábrahelyeztík a diplomabanüslté tanárt, mert bBncselekményei elévültek Budapest, julius & Rátshag Vilmost, a Konvéducrai polgári iskola tanárát a minap őrizetbe vette a rendőrség o^irathamisitás miatt Rá1«kay 1923-ban tanári oklevelet hamisítóit és azzal be tudott kerülní a főváros szolgáltába A Honvéd-uccai polgári iskolába osztották be és zavartalanul végezte tanári munkáját hamis okfue'e alap] in. Védője már a rendőrségen e'öterj^sztést tett hogy helyezzék szabadlábra, miután cselekménye 1923-ból származik. Az elévülési időtartam ugyanis ót Sv. ilyenformán Rátskay cselekményének büntethetősége elévült. A rendőrség nem fogadu er a védő előterjesztését, har.em ugy döntött, hogy a kérdésről a bíróság hivatott határozni és ezért Rátskayt átkísértette az ügyészség fogházába. \agy Pát vizs. gálóbíró most az ügyet megvizsgálván, szabadlábra helyezte RdtsMyty miután elfogadta az érvelést hogy az ügy elévült. Az ügyészség felfolyamodott a vizsgálóbírói végzé6 el tea Jégszekrények mellett legolcsóbban beszerezhetők. FekefeVdn Cfor Ko«»nih Lelo« saoárut 18. — Telefon 20-72