Délmagyarország, 1932. július (8. évfolyam, 148-174. szám)
1932-07-19 / 163. szám
vn. 19. Hergár Viktor városi főmérnök súlyos motorkerékpár balesete fit' Délmagyarország munkatársától.) 7ler¿őr Viktor városi főmérnököt, aki a városrendezési osztályban teljesít szolgálatot és jelenleg szabadságon van, súlyos motorkerékpárbaleset érte Körmend vidékéh. Jelenleg súlyos sérülésével Budapesten ápolják. Hergár Viktor mintegy három héttel ezelőtt motorkerékpáron indult el Szegedről Velencébe, ahol szabadságának legnagyobb részét eltöltve, visszafelé Ausztrián keresztül igyekezett hazafelé. Körmend környékén motorkerék« párjával nagy esőbe került és a nedves, csúszós országúton a kerékpárt gumldefekl érte, ugy, hogy a motorról leesett, a súlyos gép pedig a lábára zuhant. A főmérnök, bár nagy fájdalmai voltak, Budapestig mégis motorkerékpáron tette meg az utat, de a fővárosban már olyan heves fájdalmak'léptek fel. hogy a Verebély-kHnikára ment Hergár állapota másnap rosszabbra fordult, trombózist kapott. A szerencsétlenül járt főmérnököt gondos ápolásban részesitik és remélik, hogy minden utókövetkezmény nélkül heveri ki u kellemetlen balesetet Segélyt kér a várostól a Makón tengódő szegedi szinészkonzorcram Elkészüli dr. Szedő Miklós színházi szerződéstervezete pi Délmagyarország munkatársától.) A Makón működő konzorciumos színtársulat egyik vezetője, Beck Miklós karnagy hétfőn megjelent dr. Somogyi Szilveszter polgármesternél és arra kérte, hogy a tengődő társulat részire utaljon ki 3000 pengő segélyt. Beck Miklós feltárta a polgármester előtt a társulat kétségbeejtő helyzetét elmondotta, hogy a l mult héten a müvészszemélyzet 48 tagja, a zenekar 12 tagja és a 8 főnyi műszaki személyzet között összesen 450 pengőt osztottak ki és így a társulat a legszörnyűbb nélkülözéssel küzd. A színészek már abba is hagyták a makói szezont amely egyébként julius 28-ig tart de becsületből kitartanak a bérlők miatt A társulat tagjai közül egyesek végső elkeseredésükben már azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a polgármestertől gyűjtési engedélyt kérnek. A polgármester kijelentette, hogy bármenynyire is méltányolja a társulat szomorú helyzetét nem nyújthat segítséget, mert a városnak nincs fedezete rá. Megígérte azonban a polgármester, hogy igyekezni fog a társulat tagjai részére más uton valamennyi pénzt szerezni. A szinügyi bizottság tagjai esetleg megváltják a jövő szezonra még egy páholy bérletét, bár 50—50 pengőt adtak már egyszer a társulat segélyezésére és igy 450 pengő gyűlt össze. A polgármester mégis reméli, hogy újból sikerűi a szinügyi bizottság tagjait adakozásra bírni A dr. Szedő Miklóssal kötendő szerződés pontjait egyébként a tiszti ügyészség írásba foglalta és a tervezetet az egyesitett szinügyi és jogügyi bizottság kedden délután tárgyalja. Görög Sándor fellebbezésével kapcsolatban kijelentette a polgármester, hogy azt a minisztériumhoz terjeszti fial A szegedi kereskedők szerdán délben bezárják üzleteiket, hogy együtt demonstráljanak az Iparosokkal A Kereskedők Szövetsége küldöttségileg vesz részi az Iparosok nagygyűlésén (A Délmagyarország munkatársától.) A Kereskedők Szövetsége nagytanácsának az a határozata, hogy & szegedi kereskedők is csatlakozzanak az iparosoknak a közterhek elleni július 20-ra tervezett tüntetéséhez, — mint ismeretes a kereskedők egy része előtt nem talált tetszésre. Ezek a kereskedők szívesen csatlakoznak a tüntetéshez, mindenben egyetértenek a szövetség nagytanácsának határozatával, csupán azt kifogásolják, hogy julius 20-án hetipiacos nap van Szegeden és sok kereskedő nem szeretne elesni attól a kevés bevételi lehetőségtől, amelyre hetipiacos nai pókon még a mostani rossz viszonyok közepette is számítani lehet Hétfőn délután ezért újból összeült a nagytanács, hogy most már véglegesen döntsön a demonstráció ügyébea. A félhétre raeghirde'ett ül»4« viharos atmoszférában folyt le. A távollevő Varya Mihály helyett Qoda Bertalan elnökölt, aki ismertette az ülés célját és bejelentette, hogy a nagytanács ismert határozatát többen nem res\ pektátták. Felhívja a kereskedőket hogy ebten a fontos kérdésben mutasson a szegcdi ^ kereskedőtársadalom egységet. Elismeri, hogy anyagi károk merülhetnek fel a hetipiacos napon megrendezendő demonstrációval kapcsolatban, mégis az a vélemé• re, hogy rgy *zúrke hétköznapon a kereskedők tünietését alig vennék észre. Dr. Landesberg Jenő ezután a beérkezett indítványokat ismertette, amelyek jórésze azt ^ oélozza. hogy a szövetség ne hetipiacos, hanem hétköznapon tartsa meg a demonstrációt. Rosenberg Béla azt javasolta, hogy a kereskedői demonstrációt julius 20.án tartsák meg, de csak délelőtt 10 óráiéi zárják be üzleteiket. Ezután az egyes szakosztályok képvise'ői is-nertették felfogásukat Dacsó Arnold hejelenti, hogy a fa- és szénkereskedő-szakcsoportja ragaszkodik a julius 20-i demonstrációhoz. Rosenberg Béla inditványát erre visszavonta és hangsúlyozta, hogy a szövetségnek minden lépését az iparossággal összhangban és egyetértve kell megtennie. Nemecz Dezső a demonstráció mellett foglalt állást Adtér Mór azt kérte, hogy az elnökség mindenképen szerezzen érvényt a hozandó határozatnak. Koch Imre a rövidáru szakosztály nevében bejelenti, hogy ez a kereskedő ré:e^ az, amelyik legjobban érzi a hetipiacos nap forgalmát éppen ezért nem járul hozzá a julius. 20-i dátumhoz. Péterfi Ferenc széthúzást lát a kereskedők között ebben a kérdésben. Hangsúlyozza az iparosokkal való teljes egyetértés és összműködés szükségességét »is ragaszkodik ahhoz, hogy julius 20-án teljes napon át demonstráljanak a kereskedők. Szegő Árpád azt indítványozza, hogy délelőtt 11 órától délután 3 óráig tartsanak zárva. Szántó József azt szeretné, ha csak délután tar'anák zárva üzleteiket. Winternitz Lipót erélyes hátbatámadásnak ; mondja, hogy vannak olyan kereskedők, akik nem akarják a julius 20-i demonstrációt meg- . tartani. — Ezt a mozgalmat a jól szituált kereskedők gáncsolják el — mondja Winternitz —, akiknek nem fáj a sok adó. A többség azt határozta, hogy julius 20-án demonstrálni kell, tessék a dátumot betartani Gerő Adolf azt ajánlja, hogy délután a órától tartsák bezárva az üzletet Pollák Manó nem hetipiacos napon kivánja a demonstrációt délelőtt 11 órától 12-ig. Benkő Béla a délutáni zárás mellett foglal állást Lévai Henrik a nagygyűlés kezdetének időpontjától délután S-ig javasolja az üzletek bezárását Rosenbery Béla a zárszó jogán azt Javasolja, hogy a nagygyűlés kezdetétől egész napon át tartsák zárva az üzleteket. Boda Bertalan összegezve a felszólalásokat bejelenti, hogy a szegedi kereskedők összességének lesz annyi hatalma, hogy határozatának valamennyi kereskedővel szemben érvényt szerezzen. Az elnök ezután szavazásra 'lette fel a kérdést elsősorban azt hogy a kereskedők a s-serdai napra kivánják-e a demonstrációt Huszonkét szavazóból tiztnkilenc a szerdai demonstráció mellett, három ellene foglalt állást A nagytanács ezután szótöbbséggel kimondotta, hogy a kereskedők déli 12 órától estig kötetesek zárva tartani űzteteiket A Kereskedők Szövetsége őttagu küldöttséget meneszt az iparosok nagyggülésére, amelyen a küldöttség tagjai a kereskedőkivánsá^okat ismertetik. A küldöttség tagjai Boda Bertalan, Adler Mór, Dacsó Arnold, Winternitz Lipót Rosenberg Béla, azonkívül csatlakoznak a küldöttséghez azok is, akik akarnak. Rosenberg Béla azt indítványozta, hogy a kereskedők előterjesztendő kívánságaikhoz vegyék hozzá a fényűzési forgalmiadó eltörlését, amihez a nagytanács hpzzájárult * Végül kijelölte a nagytanács azokat a kereskedőkei, akik Pásztor József törvényhatósági bizottsági tag ismert indítványával kapcsolatban a tisztviselői beszerzések ügyében összeülő értekezteten a szegedi kereskedőket képviselik. Ezek: Lévai Henrik, Kovács Károly, Rostnberg Béla, Löjjler György, Iritz Béla, Korda Jenő, Koch Imre, Adlzr Mór, Flamm Arthur és Hojjmann János. Az ülés este 9 órakor ért véget Az iparosság demonstrációid Az ipartestület titkársága az alábbiak közlését kérte: »Az iparosság széles köreiben mind egj-ségesebhen alakul ki a mozgalom, amely a 20-án, szerdán tartandó iüntető munkaszünetre irányuL Olyan megmozdulás lesz ez, ameiy mindennél ékesebben bizonyítja, hogy az*iparosság elérkezett ahhoz a határhoz, ameiyen átlépnie saját magi és az egész magyar társadalom érdekéhen nem szabad. Egész sora ment már tönkre az iparosoknak a kibírhatatlan közterhek súlya alatt. Akik még megmaradtak, akik még nem estek össze, mühdyük, üzletük egynapos némaságával tesznek tanúságot egységes tiltakozásukról. Ez a megmozdulás nemcsak helyi jeltegü. Zárva lesznek szerdán a műhelyek egész Csongrád vármegyében. A megye városaiból, községeiből egymásután jetentik be nemcsak az iparoCL1VE BROOK, CONRAD NAGEL A végzetes csók rsmulth« alkotott m<Mtormft