Délmagyarország, 1932. május (8. évfolyam, 100-122. szám)

1932-05-13 / 109. szám

Sport Az Atilla csütörtökön lemondta vasárnapi szegedi szerepléséi Sportkörökben örömmel ToSadbík a/t a hírt, hogy vasárnap a miskolci Attila Szege-len játszik n Szeged FC-vrl. A mérkőzés mindenesetre ér­dekes összehasonlításokra adott volna alkalmat az I. és II. liga erőviszonyára vonatkozólag. Annál kcllemetlcnebbfil halott azonban csütörtökön dél­előtt az a Miskolcról érkezett távirat, amelyben az Attila arra való hivatkozással, hogv pünkösd­kor felvidéki túrát bonvoíit le, a Szrgrd FC elleni mérkőzéséi az utolsó pil'an,ill,an lemondja. A Sze­ged FC vezdüsége — amint velünk közölték — az Attilával a mérkőzésre megállapodott, azt a szövetségben bejelentetlék, a BT birót delegált a mérkőzésre, jog.i volna tehát k irtéritési Igény­nvpl fellépni a miskolciakkal szemben, annál is jiikábh, mert a Szegednek már az idő rövidsége miatt nem lehet mérkőzést biztosítani. A SxAK-pályán pünkösd vasárnap igy • SzVSE —Kisteleki TE bajnoki meccset játszák le és most tárgyalnak arról, hoay a SzAK—SzTK erős csa­patot állítson szembe a Szeged FC-vel. Szegedi csapatok pünkösdi programja A már ismertetett szegedi pünkösdi futball­programon kivül néhány szegedi csapat vidékre megy. A Szeged I-'C pünkösd hétfőn a csabai Bohngiiriri SC vendége fesz. A kerületi bajnok revánsra készül legutóbbi szegedi vereségéért. Pünkösd mindkit napján a KEAC Debrecen­ben a vidéki egyetemek labdarugó körmérkőzé­sén vesz részt a DEAC-cal, a PEAC.caí és a maf­gyaróvári gazdar.igi akadémia csapatával. ilusvét hétfőn a SzVSE Csongrádon játszik a CsAK-kal A Turult törlik a professzionista szövetségből ? A Turul-ügy hullámai még nem simultak el. Az ügynek a legújabb* fejtemén} e az. hogy a Turul­tól az ismeretes felajánlkozás miatt nemcsak a két pontot vettél: el, hanem olyan javaslaloi ter­jesztenek a tan ics elé, hogy a Turult necs k a bajnokságból törölje, hanem a szövetségből is, ami egyet jelentene azzal, hogy a Turul megszűnne létezni. Müller Ferencet, aki az ügyet inscenálta, örökre elliUot.'uk a szövetséggel szembeni minden viselésétől. A Turulnál ez az intézőbizottsági hatá­rozat természeteden nagv konslernáciöt kelleit és azzal érvelne!', hogy Müller Ferenc már nem volt tagja a Turulnak, amikor a pályaválasztási jogról tárgyalt, tehát szerintük az egyesület nem von­ható felelősségre. A szövetségben azonban azt mondják, hogy a Turul eljárása semtniképen sem menthető, a sportetikába ütköző cselekedet és ez­ért példát kell statuálni. Nemzeiközi ienniszmérközés Szegeden Pünkösd két napján Szeged válogatott tennisz­csapata a Vajdaság válogatott csapatávál mérkő­közik az ujszegedi parkban lévő KEAC-páiyán. A mérkőzések sorrendje; vasárnap délutio 3 óra­ABC utasok részére. A: Ha Budapestre jön, szálljon meg a dunaparti elsőrangú BRISTOL szállódéban, B : mert olcsó áron nyújt mindent: szép szobát, kitűnő ellátást és szórakozást, hisz ugy a délutáni teánál, mint az esti vacsoránál tánc van. C: Mindezt (szobát teljes kitűnő ellátással) — a szoba fekvésétől függőleg — mar napi ÍZ.— pengőért kaphatja. kor Fadovanovits, M»theisz Lenke — dr. Cser­mák dr. Szentgyörgyiné vegyespáros, Flann, Matá­novits Helén-Dzürik, Horváthné vegyespáros; 4 órakor Rilrk dr. ErU-Kuhn, Civin férfi páros, Leszmciszter-Kárpáti férfi egyes; 5 órakor Bado­vanovits I Unn-dr. Csermák, Dzúrik férfi páros, Matanov'its Hclén-Sass Márta női egyes. Hétfőn délután 3 órakor Mathoisz Lenke- dr. Szcntgyörgyiné n-Vi egyes; dr. F.rtl-Dzürik férfi egve^'4 órakor Flann—dr. Csermák rérfi egyes; Bl­lek Leiszmeiszter KnrpáU, Horváth férfi páros. 5 órakor Badovnnovits— Aldássy férfi egyes; Mat­heisz, Malanovits-dr. Szentgyőrgyiné; Horvátné női páros. A Hungária kikapott pragáb'n. Prágából jelen­tik- A Hungária csütörtökön a cseh válogatottal játszott és 6-3 (4:1) arányban vereséget szenvedett. A magyar csapat ni első negyedórában jól tar­totta magát. A BBTE mé»us 22-én Sseged« *» rsvaosot a SíUE-nck. A BBTE a mult szombaton SO-ás ve­reséget mért a SzUE vízipóló csapatára- A vere­ség sportkörökben feltűnést keltett, de a tréning­hiánnyal magyaráznák a balsikert A SzUE azóta szorgalmasan trenirozik, mert a levánsra már • közeli napokban alkalom nyílik, amennyiben má­jus 22-én a szegedi országos bajnoki versenyre a BBTE is lejön és miután a bajnokság most két­fordulós, a második meccset itt játszák le. A szegedi csapat erősen bUik abban, hogy a reváns sikerülni fog. A Sahárfa aj neve: Va« FC. Ismeretes, hogy a Sabáriát a PLAfz törölte a professzionista ligából. A csapat azonban nem oszlott fel, ha­nem uj együttes néven újból sierepelni fog a II- ligában. A Vasi FC vasárnap barátságos mér­kőzést játszik. A Sabária-Vasi FC tehát mindent kezd elölről. SzMTE—SzTK-SzVSE klubUW boxmerMzéS. Pünkösd vasárnapián boxmérkőzés lesz a rókusi tornacsarnokban «z S'MTE. az SzTK, a SzVSE boxcsapatai között. Ez lesz az első boxveraenv, amelyen csapatok állanak szemben egymással. A versenv délelőtt 10 és délután 4 órakor kez­dőd k." Tréning­öltönyök Sportingek LUSZTIGIMRE kfltfltUrn kfllónlegewégt Őrlet, SzácbSRTi Mr 2. 2* Lakás - Üzlet > város központjában ót szobás or| lakás, vagy egy négyszobás komfortos lakis és háromszobás ire. dahelglség Kelemen a. 7. iz. /. emeleten kiadó. II. emeleten lépcsőházi l>e járatú 2 nccai szoba fürdőszobával garzon la­kásnak kiadó 50 pen­gőért. Oroszlán ucca 2., házfelügyelőnél. Tiszta 3 szobás és k t szobás lakás és egy bú­torozott szoha kiadő.— Teleky ucca 17. 3 szobás modern lakást keresek a nagykörúton belül. »0lcsó bérért, ligére. t« je­2 szobás, parkettás, für­dőszobás modern belvá­rosi lakást keresek augusztus vagv novem­berre. Fö lözi viselő jeli. Mák, dióbél mogyoróbél. mandula, maznola. rsokaJádék, cukor­kák, rendkívül olcsó dr on kap&alók Csikósnál Tlmma Ca/ot kOrmi SX mndenklnck sa|6f erdeke hogy szép és olcsó növényt vegven és kertjét par. klrozar Ehhez mindenfajta növényt nálam besze­rezhet. Vállalom kertek, s|r0k beültetését, beteg nö­vények ápolását, csokrok és kosao uk kötéséi a leg­szebb élővirágokból legolcsóbb árért- Szives párt­fogást kér HUSZT* PAL kertész, Pálfy-n. 4. 60 Zürichi devza jártat: Páriis 20.17, London 13.70, Newyork 511.12, Brüsszel 71.825, Milánó 2636, Madrid 41.30, Amsterdam 207.30, Berlin 121.R5. ?z '.fia 3.70, Prága 15.15. Varsó 57-15. Belgrád 9.05. Bukarest 3.06. A Magyar Nemzeti B nk hlvatulos árfolyam­jelentése: Angol font 21.00—21.40, belga fr; nk 80.25 —80 50, cseh korona 1698—17.08, dán korona Í14.00 —11500, dinár 9.65-10.07, dollár 570 50-573.50, francia frank 22 30—22.50, hollandi forini 231.25— 232.65, lengyel zoty 60.00—64.50, leu 3.4Ö-3.56, leva 1.06—4.19, líra 29.30-29 60, német márka 135.70 — -13G.60, norvég korona 106.10—107.10. osztrák schilling —.—, svájci frank 110.70-111.40, svéd korona 105 80—106.80. Budapesti terménytőzsde zártai; Buza Uszai 77 kg-os 12.15—12.60, 78 as 12.30-12 70, 79^s 12 45 — 12.90, 80-as 12 55-13.00; felsőtiízú és jászsági 77 kg-os 12.05—12.20 78-as 1220-12 3.% 79 es 12 35 — 12 50, 80 as 12.45- 12.65; rozs pestvidéki és egyéb 14.05—1125: takarmányárpa 1. 16.00-1625. II. 15.75 —16.00; sórárpa felvidéki 17.00- 18.00, egvéb 16.50 —17.00; zab I. 19.50- 20.50, II. 18.60-19.2."); tengeri tiszai 16-55—16.65; korpa 1260—1290. Ofcájól lermény őmde /árlit; irányzat lany­huló. Buza májusra 54.125 (55.50), juliusra 5612 5 (57.60.5), szeptemberre 58.37.5 (6000); tengeri má­jus'a 29.00 (29.87.5), juliusra 32.125 (33.Ű0), sz p­teni bérre 31-50 (35.55); rozs májusra 3áó0 (—), juliusra 40-50 (41.625), szeptemberre 41.50 (43 25 , Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatot! a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- es Nyomda vállakat R| könyvnyomdájában Felelő* üzemvezető: Klein Sándor. Az újjáépülő »Fekete­házban< (Somogyi ucca 20) e^y legmodernebb kivitelű minden mellék­helyiséggel ellá'ott occai és egy ugyanilyen ud­vari bkás kiadó aug. l-re. Trtekezni Fischer kőfar igónál, Kálvár au. 3. szám. Keresek augusztusra szép egvszoba. konvhás lakást, lehetőleg mo­dern" t Belvárosban. »Ál­landói jeligére. Teljesen modern lakások Ujszetjeden három és egyszobás ffür­döszrba etb.) ausrusztusra kiadók. Érdeklődni Pollák Testvéreknél Csekonies-u. Német kisasszonyt 1» S éves kislányhoz kere­I sek. Mikszáth' Kálmán j u. 11. 11. em. 2 330 Deutsches Fr-lulein sucht Slelle zu Kindern v. 8—6h. Bezahbm^ nicht :mbedingt notwen­dig. »Intelligentt. Peiáiónő mindenes ál­lást keres 15-re. Szor. galom jeligére. Német kisasszony két gvermek mellé azonnal­ra felvétetik. — I nter »Deutsch«. ADAS,VÉTEL Bérmá<á»ra lack pántos cipő r!sőrendfi kivitet, fehér varrással 31 1*1 36 számi i p 9a80 László Áruház Tisza Lajos körút és Károlyi ucca sarok. Veszek kocsit. eére. fehér gyermek­»Júkarban« jeli­3 r.—S 7. to^foaMTlM« oamfl B tfirelöanvaiot untmkl hishAt wáUlt Siernberg Zoltán épSleffa «• i«»rlA»«T»gfcf» mkeM, BákAcsI Mr "3­Alig használt ruhák, felöltők olcsón kaphatók. Mars tér 6 a. Scnwartz. 329 Gummitalpu cipő 34 számig P 3MI . N 2'38 42^. „ 2'78 Tisza Áruház Pllspökbaiár CrirMMja mellett. W3 Használt ruháit öltönyszövetre becserélem. Petőfi Sán­dor sugárut 51. 333 Nikkelezett nagy gyer­mekkocsi eladó, r.nlamb u. 11., megtekinthető d. n. 3—4. Football­ktilsö elsőrendű marha­bőrből I. szám pT98 azámonkint 50 fillér emelkedéssel LászlóAruház Tisza Lajoa kSnd és Károlyi ncca Tég'a. cserép, ablak ol­csón eladó. Alföldi a. 20. szám. Eladó keveset használt gveiwkkerékpár. Kész. pénz jeligére. Divaíkalap­és sapka-* újdonságok legolcsóbban beszerezhe­tők Vilma kalap­szalonban. Feketesaa-n. 16 Veszek jómárkáju m<v lorkerékpárt. >01dalko­csival« jeligére. GQermek­szondálok piros, barna, kék bőrből elsőrendű kézimunka p 2*98 LászlóAruház Tisza La|oa körül éa Károlyi ncca sarok. Veszek bőrgarnitúrát. »Finom« jeligére. Keresek antik álló és csüngő iietróli umlámpá­kat Róhmné, Tisza La­jos körút 18­Dorco öntött talpú, csak szürke mig a kéirlet tart M-J7 28-34 198 2 38 Schwarcz Tettvérek Széchenyi 14.

Next

/
Thumbnails
Contents