Délmagyarország, 1932. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-10 / 7. szám

Sem a város, sem az állam nem gondol Szegeden az építkezésre Megéli a magénéplfkezés és egyre fogy a munkalehetőségek száma (A Délmaggnrország munkatársától.) A r. egye­temi építkeztek félbeszakítása után ismét a nagy építkezési pangás krzdn<lött Szegeden. nmi nagy rnérli klx-n hozzájárult n munkané'külis^g foko­zódásához. A város építkezési hajlandósága Is megszűnt. pe<'lg néhány éven keresztül, amikor a", uj városi bérpaloták épültek sokszáz épitó­munkás és ipnros jutott munkához. Azóta fel­merült néhány olyan ötlet, amelynek megvalósi­tása építkezési lehetőségeket teremtett volna, igy többek között a szociáldemokrata törvényhatósági bizottsági tagok javaslala a lakásadó bevezetésére. Az Indítvány szerint ennek az átmeneti adónak a jövedelméből a váró» többszáz munkáslakást építhetett volna a költségvetés megterhelése nélkül és ezzel évekig munkdt adhatott volna a tzcgedl munkanélkülit k iek, de megold, hattá volna a pincelakusok problémáját is. A Javaslatot azonban nem fogadták el és Igy vég­képen megszűnt a városi építkezések folytatá­sának a lehetősége. legújabban a Duvirtö nagyrészben már fel­töltött terűidének beépítéséről beszélnek. A par­cellázási tervek már régebben elkészült k. A tel­kekért a város a kormánnyal történt megállapo­dás értelmében nem kérhet többet, mint ameny­nyit a dohánygyárnak adott külterületi csereföl. dért- Joga van azonban a városnak, ahhoz, hogy ezeket a telkeket rövll időre szóló építkezési kö. telezettséggel adja el. Dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester még jobban meg akarja könnyíteni az építkezést és azt tervezi, hogy a telkeket teljesen Ingyen bocsát; k az Igénylők rendelkezésére, ha azuk vállal, ják az építési kötelezettséget és vállal, ják az uj lakótelep közmüveinek létesítési költségeit. Ez • terv azonban egyelőre csak nagyon kez. detteges stádiumban van, elsősorban azért, mert « Búvárló területének egyrésze még feltölt ellen. Az államtól kapott segély elfogyat, amikor tavast­szal abbahagyták a szükségmunkát és a népjóléti miniszter nem utalta ki a töltési munka fólytati. sához szükséges harmincezer pengőt. Így telje. sen bizonytalan, hogy mikor kerülhet sor a munka folytatására és még" bizonytalanabb, hogy mikor hajihatják végre a mérnöki hivatalban régen el­készített parcellázási terveket és mikor kezdhetik meg az uj telepen az építési munkát Építkezési szempontból a helyzet tehát sgészen kilátástalan. Arról beszélni sem iehet, hogy a város belátható Időn belül valami nagyobbszabásu épít­kezésbe bocsátkozzék nem azért mintha nem lenne építeni való, hanem a súlyos pénzhiány miatt A város főpénztára csak a legszükségesebb és a leghalr.szthatatlanabb fizetnivalókat egyenlíti ki és állandó yondot okoz a tisztviselői illetmények biz. lositása. •_. , Ugyanilyen kilátástalan a helyzet az államC elsősorban az egyetemi építkezések folytatása k írül. Ha gyors és általános javulás nem történik, még gondolni sem lehet arra, hogy a közeljövőben folytassák a félbehagyott munkát Nem biztató a helyzet a magánépitkerések terén sem, bár néhány hónappal ezelőtt adód­tak olyan tünetek, amelyekből arra lehetett követ­keztetni, hogy bizonyos inagánépitkezés indul meg Szegeden. Ez akkor tőrtént, amikor életbeléptették a bank- és devizakorlátozásokat. Nagyon sokan gondoltak a' kor arra, hogy pénzüket építkezésekbe fektetik és igy mentik meg. Egymásután nyújtot­ták be a városhoz az építkezési engedélyekért a kérvényeket. A város hatósága a legtöbb k Veimet teljesiteite is, az építkezési engedélyekel kiadta, de közben elhalványultak a különböző hirek, a kérvényezők meggondolták magukat és Igy tör­tént, hogy a sok kérvényező közöl mindössze hat kez. dett hozzá at engedélyezett 'oilkezés vég. rehűjtásához. A város különböző részeiben hat uf hdz alapfait rakták le, azóta egyik-másik épület már tető alá került. Ezek a hirtelen épült házak azonban magán­házak, mindössze egy-két lakással és munkalehető­ségek növelése szempontjából jelentőségük alig van. Az építkezési láz gyorsan elmúlt és ma ismét az a helyzet, hogy senki sem gondoC komoluan építkezésre. 22-től 100 százalékig redukálják a városi alkalmazottak külterületi átalányösszegét Részletes vita a szervezési bizottságban (A Délmagyarország munkatársától.') A tőrvény­hatóság novemberi közgyűlésén, mint emlékezetes, nagy vita volt a városi alkalmazottak külterületi napidíj és fuvarköltségátalányának leszállítása kö­rül. A közgyűlés előzőleg n takarékossági bizottság javaslata alapján az idei költségvetésbe ezen a elmen a mult évi előirányzatnak csak a felét, 2S.S74 pengőt irt elő. Ezen az alapon a város hatósága a kisgyűlés utján azt javasolta, hogy a közgyűlés általánosságban ötven százalékkal csök. kentse a külterületi átalányokat. A javaslat ellen é'es támadások hangzottak el, voltak, akik az orvosok, a mérnökök, az utbiztosok érdekében szólaltak fel és kérték ezeken a pontokon a régi átalányösszegek meghagyását. A közgyűlés végül is ugy határozott, hogv kiadja a kérdést vélemé­nyezés végett a szervezési bizottságnak. A szervezési biroíLág szombaton délben tartott ölést dr. palfy Jó/sef poigármesterlielyeltcs el. rő' Vté e' és hissza; \ifa u í i u4y hrrí.- zot:, h>gy az 50 százalékos reJ akció helyett 71-100 száz*. Jé kos redukciót javasol. A bizotlság külön-külön foglalkozott minden kategória átalányának meg­állapításával és javasolja, hogy a külterületi orvo. sok átalányát az eddigi 023 pengőről évi 600 pen­gőre szállítsa le, a mérnökökét 2320 pengőről láOO pengőre, a vámfel ügyelőét 1392 pengőről 100 pengőre, a seqédvámfetügyrlő't 401 pengőről 200 Pen-fiie llso^é a:á íyu re 'u .(15 Javasol a bl otl­sjg a többi kategóriákban is. kivéve a városi fő­mm (0»n^»C(re ellrn a,arttolt aionnall aetft­M1! mindenkorra hlatoaltTa. Non; orvoiaAtf. Iltnar.rll! timerlmftt SO IlUér h«]yt.j elle­„ n#t.«n d,a«krét*n bérmentve kllld: M« « ami Export Budopeti, NeptzInhSz u. 13. Sz kertészt és a fertőtlenítő intézet gondnokát, akik évi 464 pengőt kaptak. A bizottság azt javasolja, hogy a főkertész és a fertőtlenítő "gondnok átalá­nyát teljesen szüntesse be a közgyűlés, mivel sem a főkertésznek, sem a gondnoknak állandó je'legü dolga nincs a külterületen, ha hébe-hóba dolguk akad, akkor kocsit kaphatnak a várostól. A bizottság javaslata a januári közgyűlés elé kerül. Vértes Miksa: kormányfőtanácsos Budapest, január 9. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Vértes Miksának, a szegedi keres, kedeinii és iparkamara alelnökének érdemes te­vékenységéért a kormányfotanácsosl elmet ado­mányozta. Vértes Miksa több mint negyedszázad óta dol­gozik a magyar kereskedelemért és minder.kor bátor, erélyes szókimondu vezetőharcosnak bizo­nyult- A szegedi keresi,edötársadalom megszer­vezésében is jelentős érdemnket szerzett. A sze­gődi kereskedők ezt a munkásságát azzal honorál­ták, hogy a kereskedelmi és Iparkamara alelnöké­nek és a Szegedi Kereskedők Szövetsége ügyvezető­e'nökénck választották. A háború után az első ke­reskedői kongresszus létrehozása Vértes nevéhez fűződik. 1925-ben az OMKE alelnökének válasz­totta és azóta ls résztvesz minden országos keres­kedői mozgalomban. SUPERRE Még nem tudták megállapítani a dorozsmai kettes gyilkosság tettesét (A Délmagyarország munkatársától.) A dorozs­mai kettős rablógvilkosság ügyében a csendőrség, nek mindezidelg nem sikerült a tettes nyomára akadni. A csendőrök a szombati nap folyamán rengeteg embort hallgattak Id olyant, akiről föl­tehető, hogy tudomással bir a bűncselekményről, de a környéki tanyatulajdonosok közül egyik sem tudott érdemleges vallomást tenni. A csendőrség tisztázla a Bozc-liázaspár családi viszonyait. Megállapitotlák, hogy az öregeknek négy leányuk volt, akiket mind férjhezadtak. A tanya és a hozzá­tartozó három hold szántó Bozónéé volt, aki sokat betegeskedett és akiről az volt a vélemény a famíliában, hogy nem húzza már sokáig. A csend­őrség szerint megdőlt az a feltevés is, hogy eset­leg * jussért tőrtént volna a gyilkosság. Az üllésdülői csendőrség a szombati nap folya­mán is óriási munkát végzett. Jelentettük, hogy tegnap két gyanúsítottat vettek őrizetbe. Szómba, ton az őrizctbeveltek s zárna kettővel szaporodottm Igy most négy ember ellen irányul a gyanú. Az őrizelbevettck egyöntetűen tagadják a vádat. Monogram m Címer Pecsétnyomók Névtáblák Drágakövek VESESE r. Molnár MvOsmUüelu Kárász a. 12 Uf lesz hó és sárcipője! NŐI sarokfavitás P 1.20-fói Felelősség mellett anJAl mUheljilnkben. LINÓLEUM IPAR Kárász ucca A. T. IS—12. 2\t Farsanai uidonsáaok választékban Pollák Testvéreknél

Next

/
Thumbnails
Contents