Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)
1931-12-30 / 295. szám
Ernszt Sándor karácsonyi misézés közben kétszer elájult Pozsonyból jeleritik: Ernszt Sándor, aki lemondása ntán szülőfalujába, Galgócba utazott pihenésre, karácsony első napján misét celebrált a galgóci templomban. A prelátus mis. közben kétszer elájult, ugy, hogy lakosún kellett szállítani. A prelátus mise közepén hirtelen hátrahanyatlott. A segédkező papok fogták fel az összeeső Ernszt Sándort, aki elvesztette eszméletét. Bevitték a sekrestyébe, ahol néhány perc múlva jobban lett és folytatta a misét. Csak néhány1 percig misézhetett azonban tovább, mert újból rosszul lett és ismét elájult. A második rosszullét után a prelátust hazaszállították lakására, ahol az orvos megállapította, hogy Ernszt a templom rossz levegőjétől lett rosszul, de hozzájárult a rosszulléthez az is, hogy a diétás koszton élő prelátus éhes volt A kettős rosszullét nagy izgalmat keltett Galgóoon. Budapest, december 29. Ernszt Sándor volt népjóléti miniszter egészségi állapotában, amint Pozsonyból érkező távirat jelentette, aggodalomra méltó fordulat következett be. Ernszíet a budapesti papnevelő intézetben ápolták miniszlerségének utolsó heteiben. A papnevelő intézetben azt a felvilágosítást adták, hogy a volt miniszler rosszulléte valószínűleg csak múló természetű dolog és pillanatnyi indiszpozieió következménye. Ugy tudják, hogy Ernszt rövidesen Olaszországba utazik üdülésre. Megkezdődött a munka az ínségesek egységes ellátásáért (A Délmagyarország munkatársától.) A Bezdán Sőzset püspöki helynők által kezdeményezett segélyakció — mint ismeretes — hétfőn a város •gész területén megindult. A kijelölt kerületekben megkezdették a gyűjtést, amely január 15-Ig tart. Alsóvároson az akciót a Szent Ferenc Harmadrendje adminisztrálja P. Schneider Vencel plébános vezetése mellett. Tegnap gyűlést tartottak, amelyen 79-en vállaltak munkát. Miután csak 50 gyüjtőiwel rendelkeztek, még aznap ivek pótlásáról kellett gondoskodni. Alsóváros 90 körzetre van beosztva. Rendkívül előnyt jelent, hogy a gyűjtők szemé, tyesen ismerik az adakozásra felkért családokat. Az akció irodája a otébánián állandóan permanenciában van Móravárosrészben az akció lebonyolítását a Szent Vincze Egyesület vállalta magára. A munkát dr. Halász Pál móraváno«i lemóíz irányítja. Az akció állandó irodája Kálvária.sor 16. szám alatt a lelkészi hivatalban van. A Szent Vincze Egyesület választmánya kedden este népes gyűlést tartott, amelyen Móra. város területét uccák szerint felosztották, az akció teljes erővel megindult A rókust plébánián a szegényakciót a Szent Rókus Egyesülét Breisach Béla tb. kanonok vezetésével bonyolítja le. Itt is megtörtént a munka felosztása Kőrmendy Mátyásné és Gönczi Károly segédlelkész vezetésével- Az akcióra eddig a rókusi egyházközség ha rn1'!'- •<» ösrze-^i 800 pengőt, a rókusi plébánia havi 100, összesen 400 pengőt, Breisach Béla tb. kanonok havi 25, összesen 100 pangőt ajánlott fel. A református jótékony egyesületek a részükre kijelölt területen megkezdték a gyűjtési akció szervezését Bakó Lászlóné vezetésével. A gyűjtés munkáját a Lorántfy Zsuzsanna Egyesület és a Református Leányklub tagjai vállalták. Már az első nap munkája is biztató eredményeket mutat. Felsővároson a Kis Szent Teréz Egyesület tagjai kedden kezdik meg a gyűjtést. Tekintettel arra, hogy a nemrégen megalakult egyesület még kevés tagot számlál, ugy a gyűjtés munkája, mint a szegényellátás ügyében előreláthatólag segítségre fog szorulniJanisár 1-én megszűnik Korom Mihály törvényhatósági mandátuma Apr6 változásod a virilista városatyák listáján — Vita az Igazol6 választmányban a kerületi főkapitány mandátumáról (A Délmagyarország munkatársától.) A törvényhatósági igazoló választmány kedden délten ülést tartott dr. Aigner Károly főispán elnökletével ós az adóhivatal jelentése alapján felülbírálta a virilis jogon beválasztott városatyák mandátumát A törvény "értelmében ezeket a mandátumokat minden év végével meg kell vizsgálni és ki kell igazítani az adófizetések terén bekövetkezett változások szerint. __ A városi adóhivatal eddig minden évben összeállította a legtöbb adót fizetők névjegyzékét, az idén azonban — költségkímélés céljából — nem állította össze, csupán a virilis jogon megválasztott városatyák adóját állapította meg, hogy annak' alapján az igazoló választmány elbírálhassa a mandátumokat. Az adóhivatal jelentése szerint a virilis jogon mandátumot nyert városatyák közül csupán a harmadik kúriába beválasztott Korom Mihály adója maradt alól az 1929 szeptemberében megállapított minimumon, 666 pengő 88 filléren. Korom Mihály 573 pengő 8 fillér adót fizetett és igy virilis joga megszűnt, mert a legtöbb adót fizetők névjegyzékének legutolsó helyén szereplő adózó is többet fizet Az igazolóválasztmány kimondotta, hogy Korom Mihály mandátuma január elsejével megszűnik. Ezt a határozatot Korom megpanaszolhatja a közigazgatási bíróságnál, ha azonban a határozat jogerőre emelkedik, mandátumát elveszíti és helyébe a közgyűlés elnöke a soron következő póttagot, Vass Vince Szenthárom^ ság-uccai kocsmárost hivja be. Korom Mihály adója azért zsugorodott össze, mert egyik házát vejének, dr. Széli Bélának ajándékozta, magának nem kötött ki haszonélvezetet, tehát adót nem fizet az elajándékozott ház után, illetve a ház után esedékes adót nem írhatja az adóhivatal az ő javára. A virilista városatyák listáján egyébként más, lényeges változás nem lesz, mindössze annyi, hogy az adóösszegek körül előállott eltolódások következtében dr. Turóczy Mihály ny. tiszti főügyész és Wimmer Fülöp, akik eddig az első kúriában szerepeltek, átkerülnek a második kúriába, a második kúriából viszont Winkler Andor a harmadik kúriába kerül, de mandátumát természetesen mind a három megtartja. Érdekes vita támadt az igazoló választmányban dr. Szalay József kerületi főkapitány mandátuma körül. Dr. Tóth Béla főjegyző bejelentette, hogy a 6500-as kormányrendelet január elsejével megszünteti a vidéki kerületi főkapitányságokat, kőztük a szegedit is és a kerületi főkapitányságok vezetőit rendelkezési állományba helyezi. Igy rendelkezési állományba kerül dr. Szalay József, a szegedi rendőrkerület főkapitánya is. A közigazgatási tőrvényi szerint a közgyűlésnek szakképviselet címért hivatalból tagja a kerületi főkapitány, akit' akadályoztatása esetén a helyi kapitányság vezetője helyettesíthet A megszűnettett vidékii főkapitányságok hatáskörét a rendőrség vidéki! főkapitánysága veszi át, amelynek székhelyei Budapest és vezetője dr. Ghiczy Tihamér fő-; kapitány lesz. Dr. Tóth Béla bejelentette azt is, hogy véleménye szerint a vidéki főkapir1 tányságok megszűntetésével megszűnik az d mandátum is. amely eddia hivatalból a főkapitányé volt, Dr. Aignor "Károly főispán ezzel* szemben' azt fejtegette, hogy véleménye szerint a főkapitányságokat nem szűntette meg a kormány, csupán beolvasztotta a Budapesten' székelő vidéki főkapitányságba és igy dr. Szalay József mandátuma dr. Ghiczy Tihamérre száll. A törvénynek a főispán szerint nem lehet az az intenciója, hogy a közgyűlési tagok számát megcsonkítsa, Dr. Pap Róbert felszólalásában kijelentette^ hogy nem célszerű a törvényhatósági bizottság függő viszonyban lévő tagjr.inak számát szaporítani. mert a közgyűlés csak akkor fejthel ki eredményes működést, csak akkor teljesítheti hivatását ha minél kevesebb függő viszonyban lévő tagja van. Éppen ezért azt javasolja, hogy a bizottság a kormányrendeletet és a törvényt a legszigo' rubb módon alkalmazza és ne igyekezzék d rendelkezési állományba helyezett főkapitány helyét egy másik függő viszonyban lévő tisztviselővel betölteni. A törvény szerint a kerületi főkapitányt csak akadályoztatása esetén helyettesitheti a kapitányság vezetője, mái pedig az, hogy a főkapitányt rendelkezési állományba helyezték, hogy a főkapitányságol megszüntették, nem jelentheti azt, hogy dr. Szalay József akadályoztatása miatt nem jelen'