Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-25 / 293. szám

!*oína, ugy ül. Erük Sogy az hazgill kereked eTTT félti'. Fillér nélkül állanak valamennyien, ruhájuk, i cipőjük csak egy van és máris rengeteggel tartoznak a szállásért, kosztért. Ha most az igazgató el. hagyja őket, megszökdöshetnek a faluból. A direktor már indul is, hogy kilépjen a rivaldára. — Barátom, nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy azt az ügyet igy el lehet intézni! — áll elébe a bonviván. Ez a legaljasabb dolog, amiről életembe hallottam. Persze, most ls itthagynát minket és holnap, vagy holnapután uj társulattal szédelegnéd , "égig a vidéket. Hát abból nem eszeli A direktor megszeppen. A bonviván kemény rtu, nem viccel. A társulat többi taeia is fenyegetően viselkedik. _ Nem fogod szétkergetni a társulatot, vén gazember, most karácsony előtt, amikor remélhető, hogy kereshetünk valamennyit! — mondja a szubrett, aki eddig nem igen szólt bele a vitába, tekintettel arra, hogy délelőtt két pengőt tapott a direktortól. — Hát jó, zsaroljatok ki teljesen, öljetek mec — nyögi az öreg —, mit akartok? — Nekem azonnal ideadod a tiz pengőt és holnap a többit — vágja rá a primadonna. Mindenki jelentkezik az igényével. A bonvivánnak bérleti jutalékkal, a színlapok Írásáért járó pénzzel, fellépti dijakkal tartozik, a karmester — két hónap óta nem kapott fizetést, a szubrettnek is ke'l 20 pengő. A direktor mindent megígér. A tagok azonban kikötik, hogy a járandóság felét még n harmadik felvonás kezdése előtt fizesse ki, a többit másnap reggel. Ezután félórás késéssel megkezdődött az előadás. A közönség elcsendesedik, a parasztlegények oldalba lökik egymást, mikor megjclen k a petróleumlámpa mögött, a piszkos függöny nyilasában a direktor kopasz feje. — Mélyen tisztelt hölgyeim és uraira! Világeleiemben tisztelettel viseltettem a többség iránt. Ezért engedjék meg nekem, hogy a többséget üdvözöljem elsősorban, tehát azokat, akik otthon maradtak. De egyúttal sajnálni is kénytelen vagvok őket, mert nem lehetnek részesei a mai este szépségeinek. Előadásra kerül a Zöld bárány cimü operett, a világsiker, amelyet most játszanak Amerikában is. Az operett egy szinház. egy darab életét tárgyazza. A kulisszák gyönyörű világába vezet bennünket a darab, oda, ahová mindenki vágyott, vagy vágyik. Szép a szinház élete, de nehéz. Legnehezebb azonban az igazgató dolga, mert szeretettei és megértéssel kell viseltetnie a tagjaival szemben és a közönségnek a lesiobbat kell nyújtania... Gyenge taps fogadja a konferólást, azután szétlebben a függöny és kezdődik n Zöld bárány. Az igazgatót maga az igazgató játsza, meglehetősen hűen. A legtöbb szerep ki van húzva a darabból, mert nincs rá szereplő. Mindjárt az elején az előadásnak baj van. A karmester, aki a kopott harmoniumot kezeli, megakad, mert az egyik billentyű leragadt és most állandóan szól. De nem jön zavarba. Belenyúl nadrágja zsebébe, előkotorja zsebkését, kinyitja rajta a dugóhuzót és felpöccinti vele a leragadt billentyűt. A kést ezután összecsattantja és méltóságteljesen «pbre vácia, azután pereghet tovább az előadás. A közönség nevet az önkéntelen rögtönzésen. Könnyek szöknek a színészek szemébe ettől a kíméletlen, vad, erőszakos nevetéstől. A darabnak nemsokára vége. Méla akkorddal zárul a felvonás; sárgult faleveleket perget egy kiskosárból a komika a szinpadra... — Nem most van a levélhullásl — orHitia a szerep szerint a direktor. — Az olezánc... — válaszol busán a komika. ís ahogy összecsapódik a függöny, a direktornak c<ik az egész társulat, mert nem váltotta be az igérelét. Nem fizette ki a harmadik felvonás előtt a megígért pénzeket. A primadonna uiból sírógörcsöket kap. — Most már megmondom, hogy mire kellett volna a pénz... holnap jön a vőlegényem és szerettem volna erre az alkalomra főzni valami jó ebédet. Mindenki sajnálja a vérszegény szőkét, aki egész tehetséges, évekkel ezelőtt Miskoloon volt a karban ... A színészek levertek, a direktor remcave figyeli őket egy sarokból. Egy parasztlegényke állit most be. Illendően <öszön és átnyújt egy kis csomagot a primadonnának. — A kántor ur küldi, tessék jó egészséggel elfogyasztani ... A primadonna izgatottan bontogatja a papirost és nemsokára előkerül belőle egy kis üv?ghordóruszli. — Ruszlil — sikoltja el magát a könnyei közölt is nevetve a primadonna. — Ruszli. 0, hogy imádom! Az egész társulat felderül. — Gyerekek — mondja a direktor —, csapjunk «na este egy jó lakomát. A ruszlihoz én fizetem a bort.... GyerünkI £s a fáradt, elcsigázott kis társulat megbékélve •Ijndul a ruszli nyomában. imár Gyula. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL („Beküldetett") Kedves Szerdesztő ur! Szeretetreméltó írásaitokban, amelyeket rólunk követte k el, gyakran szerepel a mi állatvilágunk. Igen hízelgő reánk nézve az is, hogy jóbarálainknak — amikor különösen előnyös hangulatban vagytok — azt mondjátok, te állat! — nyilván, hogy kiemeljétek a megszokott alacsonyabb körből. Biztositalak, kedves Szerkesztő ur, hogy nálunk sincs az különben. Élénken emlékezem, például, egy jeleneire, a molnár és a szamara szerepeltek benne. A molnár fel volt bőszülve, ütötte a társát és azt kiabálta: — Miért nem lettél politikus? Szegény jószág ezen annyira elkeseredett, hogy levágta magát a földre, az Istennek se mozdult meg. Ott busűlt, töprengett s mikor megkérdeztem, mi baja? — azt felelte, hogy a molnár csúnyán megsértette. — H« csak bunkósbottal ver, az nem fái ugy, mint a szavaiban rejlő guny. Allatmeséitekben, kedves Szerkesztő ur, szerettek hasonlaiokkal élni s mig gvermektrk elé teljesen hamis képet festetek rólunk, a süldőlányt kislibának, az uzsorást piócának, Elemért gólyának, az anyóst viperának, barátnőtöket tyúknak, a korzó-sarkon állást kereső asszonyokat futó gémBÚTOR Ízléses kivitelben, megbízható minőségben utolérhetetlen Gyári árakon kizárólag a készítőnél vásárolható: Szegedi Bútorgyár Rt. Szeged, Cserzy Mihály u. 11. Telefon: 21-49 Nem tartunk drága belvárosi üzletet. Sokat megtakarít, ha nálunk vasáról nek, a hőst nvulnak. a dÍDlomatát rókánrk nevezitek. Ezen az utóbbin lovagoltok a legszívesebben. — Diplomata? Ah, az ravasz róka! Szemetek mosolyog ilyenkor, finom humort boesájtottalok szabadjára, másrészt halálos komolysággal hiszitek és híresztelitek, hogy a diplomata csakugyan egy nagy ravasz, akácsak az én fajtám, amely benneteket állandóan becsap, hogy ugy mondjam, az orrotoknál fogva vezet, szóval az élet és az érvényesülés mestere. Számtalan régebbi és ujabb, de adott, eset kényszerit arra, hogy nemzetségem megbízásából a következőket kérjem: Ne hasonlítsátok ezentúl a diplomatáitokat a rókához. Nem mintha a ravaszság speciális erény volna, — azonban ha megvan, pláne ha tökéletes, akkor épp olyan művészet, mint más. A betőrőkirály is ideges lesz, ha együtt emlegetik a tyuktoivajjal. Az oroszlán lelkiismereti furdalás nélkül széttépi az embert, de felordít, ha az egerésző macska kalandjairól hall. Nem bánom, mondjátok a diplomatákat szelíd galambnak, hivatali rangban előrejutó, években és tapasztalatokban gazdagodó báránykának, — de a ravasz jelzőt hagyjátok el a foglalkozásuk mellől, mert ez bennünket a legnagyobb mértékben sért Hogy világosabban beszéljek: Kikérjük magunknak! Tisztelő hived: ravaszdi Róka s. k. (Álmodik a fúrj) Náci, kedves időjósom, ilyenkor már régen megmondta, hogy milyen lesz a telünk, de amióta onnan felülről figyeli a világ járását, lehetséges, hogy még hamarabb tudomást szerez a titkokról, épp csak hogy nem közli velünk. — Kérem, nem én mondom, hanem a madarak, mentegetőzött, ha a tudománya felül érdeklődött valaki. Nyáron már hajnalban künn járt a Marostőben, nem volt az a madár, amit hangban~7itánozni ne tudott volna, rajongott a szárnyas kis proletárokért, a szürke fejedelmekért s olyan gyöngédséggel fogta őket a kezébe, mintha szappanbuborékot akart volna megőrizni. Jelen volt a húzásokon, ő bucsuzott el a költözőktől utolsónak, ő köszöntötte őket megérkezésükkor. Nem volt madár, amelyiknek legféltettebb titkát ne ismerte volna, mindenkit szeretett, csak azt a népet nem, amelyet igy definiált. — Utolsó az kérem, hálóval fogja a fecskét, aztán lesózza hordóba és megeszi. Voltaképpen Lajosnak hívták, csak mi kentük rá a Náci nevet, mert hogy ezen a vidéken szeret az ember mindenkit másképpen hívni. Luca napján Lajosunk keskeny földágyacskít készített, azt bevetette búzával és elhelyezte a fürj kalitkája előtt. Pitypalaty úrfi igen fürgén szemlélődött nyár óta, sehogy sem tudta megérteni, micsoda változás történt az életben, hol a buzavetés, hova lettek az atyafiak, a pajtások? Szava is veszett azóta, ült naphosszat a kalitkában, tűnődött, — csak ő volna a megmondhatója, hogy min. A kis ágyban azonban egyszerre csak kipattantak a buzaszemek, szinte apró haloványzőld bogárkáknak tetszettek. A szomszédos kalitkában a rütyü, meg a stíglic eleget ágaskodott, hogy hejnye, de jó lenne arrafelé bogarászni. Aztán hegyes kis tücskék alakultak ki, másnapra dárdaformát vettek fel s ahogy sűrűsödött az egész, olyan volt már, mint Huszár Károly képviselő ur frizurája. A buza nőni kezdett, minden éjszaka titkon gyarapodott néhány milliméterrel. — Ejnye, de gyanús ez, gondolta a fürj, amtnt oldalvást fordítva a fejét, kikiváncsiaskodott a rá« cson. Olyan, mintha buza volna. A lucanapi buza karácsonyra arasztos szokott lenni. Ezzel is hasonló történt, megnőtt, feléTl a rabmadárhoz, aki erre megszólalt. Azt mondta nevezetesen: — Pitypalatty, pitypalattyt — Nézze, mutatta nekem Lajos, örömet akar tam szerezni szegénykének, hogy ne érezze a rabságot. Most a kalitka elejét egészen elbontja » buza, ezért álmodja a kis bolondos, hogy a földeken jár, jön a nyár. . . . Igazad van, kedves Lajos, akihez elszáll most az emlékezetem. Hiszen igy vagyunk ml ma gunk is, tollallan kétlábuak. Minden igyekezetünl csak magvetés, de a termésünk alig arasztra hi megnő. Egy pillanatra kitekintünk az élet kalit kájából, látunk valami remény-szint és rögtön elhisszük, hogy jön a nyár, még dalos kedvünk is támad. Pedig tél van s a tavaszunk álmai* hó borilia. Bob,