Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-10 / 230. szám

Az ul illefékrendeteft A Budapesti Közlöny tegnapi számában megje­lent a m. kir. Minisztériumnak 1931. évi 5100/M. E. sz. rendelete - mint a Délmagyarorszftg közölte — egyes illetékek ujabb megállapításáról. Ezt a rendeletet a 33-as bizottság tárgyalásai alapján bocsátották ki és hátlmár a tárgyalásokról közölt rövid kommünikék "Alapján Is előrelátható volt, hogy a kibocsátandó rendelet igen súlyos illeték­felemeléseket fog tartalmazni, mégis a most meg­jelent rendelet a várakozáson felül is olyan súlyos terhe bel hár|t a jogkereső közönségre « kü lönftsképt n az úgyis a léilel küzdő ügy­védi karra amelyek méltán kelthetik fel mind«nkiu«k legna­gyobb megütközését Hogy a rendelet milyen váratlanul és megle­petésszerűig éri a jogkereső közönséget és az ügyvédi kart, arra nézve jellemző, hogy ugyan­csak a Budapesti Közlöny tegnapi számában je­lent meg a budapesti ügyvédi kamarának meg­hívója, amellyel rendkívüli közgyűlésre hivja ösz­sze tagjait október 16-ra, amely közgyűlésnek tár­gya: »Állásfoglalás a törvénykezési illetékek és a bélyegben lerovandó illetékhatár felemelése tár­gyában kiadandó rendelettervezetre vonatkozólag*. Mig tehát a budapesti ügyvédi kamara a kiadan­dó rendelettervezet tárgyában akart 16-án állást foglalni, addig a rendelet már a mai napon vég­leges alakjában, összes súlyos intézkedéseivel meg­jelent A kibocsátott rendelet az okiratok illetékeit, a törvénykezései és közigazgatási Illetékeket as egész vonalon jelentékenyen megdrágítja, legfeltűnőbb része azonban az, hogy éppen á legkisebb ügyeknél éa a legkisebb illetékeknél a törvénykezési illetékeket némely esetben 10—25 szeresére » felemeli, hogy továbbá a készpénzben befizetendő Illeté­keket ai eddigi 20 pengő helyett 50 pengőre emeli fel és mindezekkel az ügyvédekre, akik a bé­lyegeket leletezés terhe alatt előlegezni kötelesek, a mai rossz gazdasági viszonyok kőzött elvtoel­heteHen terheket ró, de egyben lehetetlenné is teszi as eddig kisebb összegű bélyegeknél fogva könnyebben megindítható kisebb összegű perek el­vállalisit, ami viszont a jogkereső közönségnek éppen szegényebb részére fog sérelmesnek mu­tatkozni. A fontlek előrebocsátása után a rendelet fonto­wbb intézkedéseit • következőkben ismertetjük: Az okiratok első ivének általános illetékét az oddigt 160 P helyett 2 P-ben állapítja meg. A kereskedelmi könyvek illetékeit fokozatosan az ed­dlgi illetéknek kb. Ssnorosiban, a marhalevelek illetékeit az eddigieknek sokszorosában, serlés után 4 fillér helyett M fillérben, ló és szarvasmarha után 8 és 16 fillér helyett 60 fillérben és 1 P-ben állapítja meg. Az ügyvédi meghatalmazások bélyege eddig a pernek vagy ügynek értéke szerint 40 P-ig 8 rill, 160 P-ig 16 flll., 400 P-lg 40 flll., 400 P-őn tul 80 filL és 800 P-őn tul 1.60 P volt, most, a rendelet szerint a legkisebb ügy után ts 300 P-lg 50 fillér. 500-1000 P-ig 1 P meghatalmazás! bélyeget keJl leróni. A postai szállítólevelek illetéke 1 fillér he­lyett 10 fillér. Uj rendelkezése a rendeletnek, amely a fu­varozási vállalatokat arra kötelezi, hogy minden küldemény vagy csomag után 30 fillér illetéket tartoznak megfizetni. Az ingó adás-vételi és áru­szállítási szerződések illetékét az eddigi 2 száza­lék helyett 3 százalékra emeli fel. A törvénykezési Illetékek tekintetében az érdemleges beadványok (kereset­levél, előkészítő irat) és a tárgyalási jegyzőköny­vek bélyegeit ugy az egyéb beadványok és jegy­zökönyvek, valamint a beadványok többi Ívelnek és a mellékleteknek bélyegeit is különösen a ki­sebb ügyeknél, sokszorosan felemell a rendelet Az érdemleges beadványoknál az eddigi 40 P-ig 4 fillér, 80 P-lg 8 fillér és 80 P-őn tul minden megkezdett 80 P után 8 fillér bélyeg helyett most 100 P-ig 50 fillér (tehát 12 szeres), 200 p-ig 1 P, 400 P-ig 1.25 P, 600 P-ig 1.50 P, 1000 P-lg 3 P és igy tovább fokozatosan emelkedő, a nem ér­demleges beadványok után az eddigi 400 P-ig 4 fillér, 800 P-ig 8 fillér és tovább mindén 800 P után 8 fillér helyett 100 P-ig 50 fillér, 1000 P-ig 1 P 46 igy fokozatosan emelkedő bélyegilletékeket állapit meg, mig a mellékletek és a többi ivek után 800 P-lg 2 fillér, 800 P-n tul 4 fillér bélyeg helyett most 100 P-ig 30 fillér (15 szörős), 100 P-őn tul 40 fillér (bu*z<zoro«, Ili. tízszeres) bél, e­get kell leróni. Sokszorosan felemeli a rendelet a közbenszóló határozatok és a különleges ügyek­ben hozott ítéletek, valamint a fellebbviteli be­adványok illetékeit, úgyszintén a cégbírósághoz intézett beadványok illetékeit is. A közigazgatási beadványóknál az általános illetéktételt 1.60 P-ről 2 P.re, a mel­lékletek és fedezetek illetékeit 16 fillérről 30 fil­lérre emeli fel, valamint lényegesen felemell az egyes közigazgatási beadványok, igy iparengedélyi kérvények, hatóságokhoz intézett beadványok és a közigazgatási bírósághoz beadandó beadványok bélyegilletékeit ls. Igen súlyos rendelkezéseket tartalmaz a rendelet (A Délmagyarorszdg munkatársitól) Tavasszal történt, hogy u egyik kisteleki hentesmester ismeretlen lettesek ellen, akik üzlstéből szalonnát és kolbászt loptak, fel­jelentést tett a rendőrségen. Ar ügyben Bartucz János rendőr nyomozott és a beszerzett adatokból ugy látta, hogy a topást Vig István, Ztlti István és Zelei András kisteleki legények követték el. Be ls kisérte mindhármu­kat a rendőrségre, ahol vallatóra fogta őket. A legények energikusan tagadtak és mivel tárgyi bizonyíték nem volt ellenük, szabadon kellett őket bocsájtani. A három legény kiszabadulása után elhatározta, hogy bonttat áll a remlOrön. aki őket alaptalanul gyanúsította meg. Heteken keresztül leselkedtek Bartucz János után t* várták a kedvező pillanatot. Három hét után, egyik est* megpillantották a rendőrt, amint az egyik sötét ucoán haladt hazafelé. Utána osontak és megtámadták. Vig lefogta hátulról a kezét, a két Zelei pedig csukott az illetékbirságok felemelése és az illetékek lero­vásí módja tekintetében is, ugy az okirati, mint a törvénykezési és a telekkönvvi bejegyzési illeté­keknél, az eddigi 16 P, illetve 20 P, illetve 48 P értékhatár helyett 50 P-ig kőtelező az illetéknek azonnal, bélyegben való lerovása. A rendelet oklóber 10 én lép életbe és ezzel a már a közönségre hárult ujabb nagy adóterhe­ken tul ezeket a súlyos ílletéktételekct is kénytelen lesz viselni a jogkeraső és ügyleteket kőtő közön­ség, aminek bizonyára nagy visszahatása lesz az ügyletek létrejőve telére és a jogok érvényesíté­sére is. Dr. B. D. bicskával agyba-főbe verte és csak akkor engedték el, ami­kor eszméletlenül, több sebből vérezve elterült a földön. Bartucz János kórházba került és csak hónapok múlva gyógyult fel teljesen. A három legény ellen hatósági közeg ellent erőszak is súlyos testisértés büntette miatt indult meg a bűn­vádi eljárás. Ügyüket pénteken tárgyalta a szegedi tör­vényszéken dr. Apezy egye*blró. A legények elismer­ték, hogy ők voltak azok, akik a rendőrt véresre verték, de ezt azért tették — mondották —, mert lopás­sal merte őket gyanúsítani. A biróság bűnösöknek mondotta ki a legényeket a a vádirat szerinti bűncselekményekben és Vig Istvánt négyhónapi, Zelei Istvánt t hónapi és Zelei Andrást S hónapi fogházra itilte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Borzalmas hármas öngyilkossági kísérlet a tanyán A tönkrement gazda máglyát rakott a szoba közepén és teleségérel, anyjával együtt öngyilkosságot akart elkövetni (A Délmagyarország munkatársától) Csütörtökről péntekre virradó éjszakán megdöb­bentő, hármas öngyilkossági kísérlet történi az egyik vásárhelyi tanyán. Vásárhely határában fekvő tanyák egyikén lakott Kovács Dénes gazdálkodó feleségével és idős any­jával együtt A gazdálkodó és a két asszony szorgalmasan művelte a néhány holdnyi földet és a jövedelemből, ha szűkösen is, de megéltek. A józan életű Kovács Dénes hónapokkal ezelőtt rossz társaságba keveredett. Egyre gyakrabban marado­zott el hazulról, kötelességét nem teljesítette, mu­latozott és ez az élet egy-kettőre felemésztette kis vagyonit. Tartozásait fizetni nem tudta és pén­tekre árverés volt kitűzve minden ingó és ingat­lan vagyonára. Csütörtök este a Kovács-család szomorúan üldögélt a tanyában. A gazdálkodó­nak felesége és apja szemrehányást tettek, hogy tönkretette őket is, saját magét is, földönfutók lettek, mert másnap elárvereznek mindent Kovács Dénes teljesen kétségbeesett. Ki* Idő múlva azt az ajánlatot tette feleségének és édesanyjának, hogy még az éj folyamán Itatfanak meg mind a hárman körösen, ugy sincs értelme löbbé az élei­nek. Ezután mind a hárman bementek a belső szo­bába és magukra zárták az ajtót, majd a s.'oba közepén tüzet gyújtottak és arra széndarabokat, kénszálakai és hasonló anyagokat tettek. Azután lefeküdtek és várták a halált A szobá­ban vastag, fojtó füst terült szét Egyre nehezeb­ben lélegzettek, a fiatalasszony rövidesen el ia vesztette esméletét Az öreg Kovácsné ekkor még ujabb kénszálakat dobott a parázsra és ő is 1®­feküdt Éjfél tájban a tanyához ért özv. Kovács­né fivére, aki bekopogott az ajtón. Miután választ nem kiapott, rosszat sejtve, betörte az ajtót és megtalálta a fojtó füsttengerben a három em­bert, akik ekkorra már eszméletlenül feküdtek, hörögtek es nehezen lélegzettek. A gazda azonnal ablakokat nyitott, majd orvosért szaladt, aki rö­videsen eszméletre téritette mind a három em­bert Szerencsére a fejlődött gáz nem volt elegendő arra, hogy rövid idő alatt végezzen velük. Kovács Déneséket ápolják. A rendőrség a nyo­mozást megindította. Legújabb hálózati rádiók H® 12b Havi ré8Zlel p ín-so ^ TeSefunken Standard 2 av. » w „ IO 50 r ,,xM„IAt(lfc Standard 2 a, „ „ 7-50 készülékek Tisza Trt. 2+1, „ 7'- 18 havi részletre. Ui éB használt írógépek nagy választékban. Watfenrad, DOrkop kerék­párok, Csepel varrógépek és gramofonok kedvező részletre be­szerezhető HÍAlAiMAn M4M*JWMMIM&l Keleman-u. 11. (Főposta mellett.) •u F%©B©IBB©B1 B^IOTH S©ialllfflil Na<ry alkatrész raktár és javítóműhely. Szegediek találkozó helye az István Király szálloda » (Nyugati pályaudvar mellett.) — Telefon (Interurbán) 202—48., 294—84. — Sürgönyeim: HOTELIST. Sxobálnh árát mérsékelíUR. £ lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fUiés, folyó hideg-meleg vlsc, lift, lelelonos szobák. Teljes komfort. 13 A szállodában étierem, kávéház és amerlcan bar. ÍÉSÉSÉÍ A lopással gyanúsított legényik megtámadták és leütötték a rendőrt

Next

/
Thumbnails
Contents