Délmagyarország, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-27 / 193. szám

DÉLMAGYARO!?^ V T931 augusztus 27. lékicai szállítják le. A közalkalmazóttáT fizetése progresszíven 20 százalékig ter­jedő csökkenést szenved. A kistisztvise­lőknél a redukció 2 százalék. Londonból jelentik: MacDonald szerdán levelet küldött a munkáspárt valamennyi képviselőjének, amelyben arra kéri őket. mérlegeljék azokat a körülményeket, ame­lyek arra indították, hogy tárcát vállal­jon a nemzeti egység kormányában. — A helyzet annyira válságos volt — Írja levelében MacDonald —, hogy a fe­nyegető végzetes következményeket csak gyors és határozott cselekvéssel lehetett elhárítani. Végül arra kéri a képviselő­ket, hogy ne Ítéljék el őt addig, amig nem ismerik azokat a tényeket és okokat, ame­lyek a munkáskormány lemondására ve­zettek. Ezeknek megismerésére pedig . a Í >arlament összeillésekor bőven alkalmuk esz. ' Thomas gyarmatügyi miniszter, az an­S ol vasutasok szakszervezetének elnöke asonló levelet intézett a szakszervezétek vezéreihez, amelyben igazolni próbálja a koalícióhoz való csatlakozását. — Még a népszerűtlenség kockázatát is vállaltam — irja Thomas —, mert meg vagyok győződve arról, hogy az uj kor­mány részéről tervbe vett takarékossági rendszabályok végeredményben a mun­kásság javát szolgálják. A munkáspárt kongresszusának végre­hajtó bizottsága, a szakszervezetek főta­nácsa és a parlamenti frakció tanácsadó bizottsága együttes ülést tartott, amelyen MacDonald már nem vett részt. A szakszervezeti főtanács, a munkáspárt nemzeti végrehajtó bizottsága és a par­lamenti munkáspárt tanácsadó bizottsága együttes értekezlete a kiadott kommüniké szerint egyhangúlag arra a meggyőződésre i jutott, hogy a szocialista mozgalomnak a legerélyesebben fel kell venni a küzdel­met a parlamentben és az egész országban egyaránt. Ajánlja az értekezlet, hogy a parlamenti munkáspárt alakuljon át hi­vatalos ellenzékké. Károly! Gyula és Keresztes-Fischer a kereszténypártban (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A kormánytámogató Wolf-párt ma este értekez­letet tartott, amelyen megjelent Károlyi Gyula miniszterelnök is Keresztes-Fischer belügyminiszter társaságában. Wolf Károly üd­vözölte Károlyit és kijelentette, hogy a ke­resztény párt minden hátsó gondolat nél­kül áll a kormány mellett. Ezután Károlyi Gyula a következőket mondotta: — A nehéz munkára erőt meritek ebből, mert tudom, hogy erre a pártra támaszkod­hatunk. Ennek a pártnak felfogása, irány­elvei, programja mindenben fedi az én fel­fogásomat. A keresztény és nemzeti iránytól lel nem fogok térni, mig ezt a sártekét tapo­som. Ha a Bethlen-kormány megmaradt volna, most ő is azokon az utakon járna, amelye­ken én fogok járni. Ez a kormány Sok tekin­tetben nem fogja azokat a metódusokat kö­vetni, amelyeket az előző kormány. Ezzel nem akarok elitélő bírálatot mondani elődeinkre, hanem csak alkalmazkodni akarunk a válto­zott gazdasági viszonyokhoz. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a ránk rótt nehéz feladatot sikerrel elvégezzük. Ezután vitéz Keresztes-Fischer belügymi­niszter beszélt: — Nyugodt lélekkel állítom, hogy a kóteles­ségteljesitésben mindig a keresztény és nem­zeti gondolat vezetett és ez alkotja minden cselekedetem rugóját. Kérem a pártot, felejtse ei a félreértést és méltóztassék rólam majd működésem alapján bírálatot mondani llagántiszfviseldk temetése Budapesten \ rendőrség hardlappal oszlana siet a tömeget CBudapesti tudósitónk telefonjelentése.) Szerdán a Jókai-ucca 4. számú házban, a Magyarországi Utazók Egyesületé épüle­tében gyűlést tartottak a magántisztvise­lők. A gyűlésen körülbelül 800-an vettek részt, a gazdasági helyzetről Kertész Mik­lós és Kéthly Anna országgyűlési képvi­selő mondottak beszédet. A gyűlés meg­lehetősen izgalmas hangulatban folyt le és este 10 órakor ért véget. Amikor a gyűlésről a tömeg távozott, az úccákon ütemesen kiabálni kezdték: — Munkát, kenyeret! Azonnal nagyobb rendőri készenlét vo­nult fel, amely kardlappal széjjeloszial'a a tömeget. Többen ellenálltak, ezek kö­zül tizenkettőt előállítottak a központi ügyeletre. Franklin András magántisztvi­selő egy kardlapozó rendőr elől. mene­külve a földre zuhant és olyan suiyos sé­rüléseket szenvedett, hogy. a Rókus-kór­házba kellett beszállítani. 44 ezer pengő nemesített vetőmagra Kedvezményes akció — megfizethetetlen árakkal (A Délmagyarország munkatársától.) Isme­retes az az akció, amit a szegedi jégkáro­sultak ügyében indítottak. Ennek első ered­ménye képen öt vagon olcsó buza érkezett Szegedre, mig most a földmüvelésügyi minisz­térium arról értesítette a várost, hogy az elemi csapást szenvedett gazdák segélyezé­sére, tehát azoknak a segélyezésére is, akik nemcsak jégkárt, hanem a nagy szárazság következtében aszálykárt szenvedtek, 44 ezer pengő hitelt bocsájt rendelkezésére abból a célból, hogy az összegen nemesitett vetőmag­vakat szerezzen be a város és azt az igénylők kőzött ossza szét. A földművelésügyi minisztérium rendelete szerint a vetőmagvak beszerzésére és a káro­sultak segélyezési módjának megállapítására központi bizottságot köteles alakítani a város, amely mindaddig permanenciában marad, amig a segélyakció befejezést nem nyer. A központi bizottság szerdán délben alakult meg a városházán. Tagjai a főispán, a polgár­mester, a gazdasági tanácsnok, a gazdasági felügyelő, a város gazdasági szakértői és a Gazdasági Egyesület megbízottai. Az ülésen dr. SomogyiSzilveszter polgármester elnökölt, a segélyezés ügyét dr. Pám5 Ferenc tb. ta­nácsnok ismertette Bejelentette a tanácsnok, hogy a minisztérium a 44 ezer pengős hitelt egy évre bocsájtja a károsultak rendelkezé­sére kőlcsőnképen, amit 1932 szeptember 30-ig kell visszafizetni. A 44 ezer pengőért a város­nak kell szavatosságot vállalni és ezért a bi­zottság határozatát a legközelebbi kisgyűlés elé kell terjeszteni. Nagy vitára adott alkalmat a bizottságban az-az ár, amit a gazdáknak a vetőmagvakért fizetni kell. A minisztérium ugyanis előirta, hogy a gazdák a buza mindenkori piaci árát plusz hat pengő bolettát fizetnek. Az állam­nak járó 4 pengő bolelta fizetésétől a minisz­ter a károsultaknál eltekint. Ez az ár azonban tulmagas, ugy, hogy a bizottságban aggályok merültek fel, hogy ezt az összeget n ftazdák nem tudják megfizetni, annál is inkábh, mert a nemesített vetőmag mázsánkint általában két pengővel drágább a közönséges buza árá­nál. Ezért a bizottság felir a földművelés­ügyi miniszternek, hogy a két pengős diffe­renciát a miniszter vállalja. Miután az igényléseket legkésőbb szeptemf- ; ber 2-ig lehet bejelenteni, a bizottság utasította a város gazdasági szakértőit, hogy ar igényié­seket egy hét alatt irják össze és arról a bi­zottság szeptember 2-án tartandó ülésén te­gyenek jelentést ,. { A rendelkezésre bocsájtott 44 ezer pengőből a nemesített velfmagvakat a város nem Sze­geden szerzi be, hanem más területekről ho­zatja, miután meg akarják kísérelni a földek- . nek nemesitett vetőmagvakkal való bevetését j mi^m^m^mmm Bethlen Grazban? (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bécsből jelentik: Az Extrablatt értesülése sáe­rint Bethlen István szerdán Grazba érkezett. Bethlen néhány napig egy stájerországi ba­rátjának a vendége lesz, azután hosszabb tar­tózkodásra Olaszországba utazik. 50 állami autó Budapest, augusztus 26. Mint ismeretes, Mt uj miniszterelnök elrendelte, hogy állítsák le a minisztériumok személyi autóit 1930 ősaén Bethlen István az egységes pártban részletes nyilatkozatot tett az állami autók ügyéről. El­mondotta Bethlen, hogy ötvenhét állami aató. fut az egyes minisztériumok és üzemek kere­tében. Az állami autók megoszlása ezidősze- j rint a következő:: Miniszterelnökség 3, belügyminisztérium í, a budapesti államrendőrség 8, pestvidéki rend­őrség 1, pénzügyminisztérium 2, földmivelés- ; ügyi minisztérium 3, kultuszminisztérium 2, népjóléti minisztérium 3, igazságügyminiszté­rium 2, közgazdasági minisztérium 1, külügy­minisztérium 2, felsőház 1, képviselőház 1, j állami utigépjavitó telep 1, állami gépjármű­vezető tanfolyam 4, államvasutak igazgatósága 2, állami vasgyárak igazgatósága Budapest 2, állami vasgyárak igazgatósága Diósgyőr 2, ál­lami pénzverő 1, állami gyermekmenhely J, j nyugdíj járulékalap 1. Az 1930. évi októberi állapotot tünteh tel ez az összeállítás, amely még néhány itt fel nem sorolt autóval együtt ötvenhetet tett ki akkoriban. Ez a szám a közelmúltban ötvenre^ csökkenL Ezeken kívül futnak a főispáni autók, a főszolgabírói autók, fut a Margit­szigeti Gyógyfürdő állami kocsija, autóik van­nak olyan részvénytársaságoknak is, amelyek­ben csak érdekeltsége van az államnak, tehát amelyek állami pénzzel gazdálkodnak. Az autók költsége egy évben több, mint félmillió pengőt jelent. Darányi Kálmán miniszterelnökségi állam­titkár kijelentette, hogy néhány nap alatt megtörténik az állami autók státusának össze­állítása és a megszüntetés szeptember elsején lép életbe. Ma délelőtt hivatalosan leállították Bp. 14—291. és a Bp. 14—292. rendszámú alumi­niíimhütős Minerva kocsit. A két luxus­kocsit, amelyek közül az egyiket Scitovszkg Béla belügyminiszter, a másikat Sztranyauszky Sándor államtitkár használta, először a fő­kapitányság Zrinyi-uccai garázsában akarták elhelyezni. Itt azonban nem volt hely, ezért ugy intézkedtek, hogy a Mosonyi-uccai lak­tanifa nagy garázsába viszik a két autót. Dél­ben elindult utolsó útjára a két hires Minerva. Salamon Béla Nagy Endre, Daibukát Ilona. Karlnthv, W«>ygond szerepelnek n Nevető Budapestben péntektől a Belvárosiban.

Next

/
Thumbnails
Contents