Délmagyarország, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-05 / 150. szám

193Í julius 5. DÉLMAGYAT!ORSZAG A kapitalizmus öngyilkossága Irta Toaelü Sándor. Egy vagy két esztendővel a háboru után előadást tartottam a Magyar Közgazdasági Társaságban arról az előretörésről, melyet • tengerentúl államai tettek ipari téren azon esztendők alatt, mig Európa önmagát marcangolta. Akkor statisztikai adatok még csak hiányosan állottak rendelkezésemre, mégis mertepi kockáztatni azt a nézetet, liQgy a tengerentúlnak ez a emancipálódása az európai és északamerikai ipartól, ha teljesen kibontakozik, egyik legkomolyabb és jelentőségében legsúlyosabb következése lesz a háborúnak. A' régi • ipari államok elvesztik fogyasztó piacaikat, ezer meg ezer munkáskéz válik feleslegessé és az iparba befektetett tőke elveszti jövedelmezőségét. Még ha rendeződnek is a békeszerződések által teremtett farthatatlan állapotok, ez a helyzet még hosszú évtizedeken keresztül mint a depresszió tényezője fogja zavarni a világ- közgazdasági életét. Ennek a nézvtnek igaz&ágáról azóta mindenki meggyőződhetett. Mikor a béke helyreállt, helyesebben, mikor a formális háboru megszűnt, a világnak területileg legnagyobb politikai egysége, Oroszország nem kapcsolódott bele újból az emberi közösség, gazdasági életébe, sőt azzal a termelési.renddel szemben, amelyet az utolsóv két-háromszáz esztendő alatt a kapitalizmus teremtett meg, teljesen ellentétes és ellenséges álláspontra helyezkedett. Kifelé a szovjet politikai, társadalmi és gazdasági törekvései abban foglalhatók össze, hogy a mi polgári és ' kapitalisztikus termelési rendünket kikezdje, aláássa, elpusztítsa. A különbség e tengerentúl és Oroszország kőzött az, hogy az első csak megszűnt a gazdagságot szállítani Európa és Északamerika számára, mig az utóbbi aktív és offenzív módon is törekszik mindent lerombolni, ami a kapitalisztikus termelési rendre van felépítve, • . :i De bár igy az utolsó háborús" és háboru utáni esztendők tapasztalatai bőséges intelmet szolgáltatnak a kapitalizmus számára, ugy látszik, az okulás nagyon kevés. Most, mikor a szovjet kétségbeesett erőfeszítéssel dolgozik" az őt éve? gazdasági terv végrehajtásán, az európai államok egymásután kötik vele a kereskedelmi megállapodásokat, a legnagyobb kapitalista vállalatok pedig egymással versenyezve, szállítják neki a gépeket, üzemi berendezéseket, felszereléseket és fegyvereket, amelyek ellenük fognak fordulni. A szovjet kiéhez-' téti a saját országát, dumping-árakon dobja piacra mezőgazdasági terményeit és termékeit, hogy valutához jusson, ipart tudjon teremteni és néhány esztendő múlva ugyanezt az eljárást tudja sokkal veszedelmesebb formában az ipari kivitel terén megismételni. Ezt ma már mindenki tudja és mindenki látja egész Európában, még sincs ellene orvosság. A pillanatnyi politikai előny és a pillanatnyi gazdasági haszon mintha megzavarná a politikusok és gazdasági vezéremberek agyát. Attól való féltükben, hogyha ők nem tennék meg, más megtenné, ami tényleg történik, képtelenek összefogni a saját megmentésük munkájára, Pedjg tisztán teoretikusan nézve a dolgokat, ezt nekik kellene legjobban megérezni. Bármely társadalmi összeomlásban sokkal több veszteni valójuk van azoknak, akik tisztán a kapitalisztikus rendben tudják megtalálni elhelyezkedésüket, a nagy vagyonok é£ jövedelmek birtokosainak, a föld és az ipari termelési eszkőzök tulajdonosainak. És mégis ők azok", akik legkevésbé látját a kapitalizmus fölött gyülekező sötét fellegeket Mert hogy ilyen fellegek más oldalon is tömörülnek, az kétségtelen. A bécsi Creditanstaít összeomlása a nagy kapitalizmusnak egy másik, szinte öngyilkossággal határos bűnét tárta a világ elé. Hogy mi volt ez a bün, azt nagyon szépen ki lehet olvasni anngk az angol bizottságnak a jelentéséből, melyet a nyújtott pénzügyi támogatás ellenében ültettek a Creditanstaít nyakára. Azt mondja ez a jelentés, hogy az osztrák hitelélet és nagyipar összeomlását csak meggyorsította a rossz konjunktúra, de az előidézője nem ez volt, hanem a vezetők tulmagas javadalmazása. Talán nem is teljesen helyes ez a kifejezés, taert javadalmazás alatt normálisan valami megszolgált, munka ellenében járó jövedelmet szoktunk érteni, mig a Creditanstaít esetében erről szó sem lehet. Ott az tőrtént, hogy mikor a takarékosság címen az egész vonalon racionalizáltak, létszámot apasztottak és leépítettek, tíz esucsvállalat igazgatósági tagjainak több volt az évi jövedelme, mint Ausztria egész szorosan vett állami tisztviselői karának fizetése. Ugyanakkor, mikor a vállalatok nem fizettek osztalékot azoknak, akiknek pénze a részvényekben feküdt, a vezetők fejedelmi civillistákat meghaladó jövedelmeket számoltak el a maguk javár^. Volt igazgató, aki spekulált és tizenhárom millió dollárt vesztett a newyorki tőzsdén s a veszteséget elszámolta az intézet terhére. Szokásban volt, hogyha valamelyik ipari vállalatnak" pénzre volt szüksége,- azt nem közvetlenül a bank folyósította, hanem az igazgatók és belső emberek szindikátust alakitottak, ők vették fel a pénzt és a kamaton felül külön tetemes haszonrészesedést kötöttek ki maguknak. Azok, akiknek ugy keltett volna szerepelni, mint a közönség bizalmának, letéteményesei, ezer meg ezer módot tudnak találni saját gyarapodásukra és gazdagodásukra Ha a Creditapstaltpak ez az esete egymagában állana a Kapitalir-'--' -"^áhan, egy szót.- sem lehetne szólni ellene Másokat máskor -is károsítottak meg és voltak máskor is emberek, akik visszaéltek p beléjük helyezett bizalommal. Sőt • a gazdaságtörténelem kutatásai kimutatták azt is, hogy egyes véletlenektől és konjunkturális alakulásoktól eltekintve, amelyek legfeljebb az osztál;.:---játék főnyereményével hasonlíthatók össze ritkaság tekintetében, az igazi nagy vagyonok eredetéhez kétes tisztaságú melléki? is szokott tapadni. Takarékosságból pusztán fillérek, penoek és centek összerakásából még s-nki sem lett multimilliomos. Most azonban más történik. A CreditansUllon kívül az utolsó tiz esztendő alatt a közönségnek Európában es Apierikában egyaránt nagyon sok' esetben volt alkalma tapasztalni, hogy voltak összeomlások és bugások, amelyek száz meg százezer kisember exisztenciáját tették tönkre és ugyanakkor a vezetők, az ipar és tőke kapitányai igen szép és igen nagvszámu milliókat tudtak maguk számára átmenteni. Olyan milliókat, amelyek' messze meghaladják azt sz összeget is, amelyet a máskülönben igen tekintélyes fizetésekből meg lehetett takarítani. Ma, mikor z nyomtatott betű és az újságolvasás korát éljük', az ilyen esetek sokkal veFIYTOX '•gyet, szúnyogot, svábbogarat, poloskát, hangyát, molyt stb. Míndsnütt kaphat*! • . *- 5 1 VEZÉRKÉPVISELET REVESZ EHHÖ és Társa Budapest, V., Nádor ucca 30. szedelmesebbek, mint régente, mikor íralásokat, hitszegéseket, elpártolásokat királyok és fejedelmek javadalmak és latifundiumok adományozásával fizettek meg Ma az emberek olvasnak és gondolkoznak. És bizonyára a Creditanstaít esetében voltak Ausztriában nagyon sokan, akik azt kérdezték, hogy miért kellett eket kitenni az uccára, ha száz embernek annyi volt a jövedelme, hogy abból egymillió ís kényelmesen megélhetett volna. És mit szóljanak a Creditanstaít nyugdí jasai, akik most felszólítást kaptak", hogy mondjanak lenyugdijuk egy részéről, mert ezzel hozzájárulnak a vállalat talpraállitásához. Erre kötelezi őket a szolidaritás a vállalattal szemben, amely nekik kenyeret adott. Bizonyára lesz, aki a közel kétmilliárdos passzívát szembeállítja a maga ötezer schillinges nyugdijával és azokkal a vagyonokkal, amelyek égveS vezetők kezén megmaradtak és azt találja kérdezni, hogy miért rajta kezdik a takarékosságot és mentési akciót és nem a milliókon.. Ha valaki azt kérdezné, hogy miben jelentkezik a kapitalizmus öngyilkossága, ezek után nagyon könnyű megmondani. Téved, aki azt hiszi, hogy a kapitalizmust a nagy vagyonok tulajdonosai, a nagy jövedelmek élvezői és a vezető állásban levők tartják fenn. A kapitalizmus fenntartói, támaszai azok a névtelén ezrek és tízezrek", akik akár mint állami vagy magántisztviselők, mint alkalmazottak, mint tanárok és tanítók, mint újságírók, mint ügyvédek, mint rendfentariók ezt i rendszert hordozzák, munkájukkal szolgálják, eszüket, tollúkat és technikai tudásukat neki béfbea,dják, Ha már most az történik', hogy jó konjunktúra idején a kapitalizmus kapitányai rájuk nem nagyon gondolnak, rossz kopjunktura idején ellenben rajtuk kezdik a takarékos•1 •• — * • —' -- ----- - - - - — --- -TT. • -• •• •-•••• -—: • J ••• -i, laj^ijiTílir '. r. ..ij_i....jíj il.LlJJ. I'lll I •iL.iJ.iUK--'1—..-r <. .u. " -_•-» .' l..ui.'_; L.. !..', JJ ... ^ Bfirfind" és bőrdiszmUáruimat r«ndklyUI ölesén árusítom, mert Iskola ucca 11. ss. alatti fióküzletem megszüntetem I Föüzlet: Kárász ucca 14. Szegszárdy b&röndösmester. Tegyen kísérletet!