Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)

1931-05-10 / 105. szám

a DÉLMAGYARORSZAG Hozzászólás a válság kérdéséhez Irta Tonelli Sándor. Tisztelettel ismét szól kérek' a gazdasági irálság kérdésében. Olyan probléma ez, amely­ről nem lehet eleget irni, mert minden meg­magyarázás után maradnak még meg nem magyarázott részletei. Egyúttal olyan problé­ma is, melynél a közgazdasági tudomány eset­leg felmondja a szolgálatot, mert nem boldo­gul olyan gordiusi csomókkal, melyeket az egyszerű józan ész ki tud bogozni Csodálatosan szép példa erre, amit a Nép­szövetség aranybizottsága produkált. Két esz­tendei munka után négy hatalmas kötetben tette közzé kutatásainak eredményét. Ennyi fáradsággal kisütötte ez a tudós bizottság, hogy a világ a háború óta kevés aranyat termel s ez a' válság egyik főokozója. Tudományos neve ennek az elméletnek az aranytakaró elég­telensége. Aki akarja, elhiheti, hogy a Nép­szövetség aranybizottságának igaza van. 'He­gedűs Lóránt azonban egy nagyon ötletes cik­kében megmagyarázta az egész okoskodás kép­telenségét Ha csakugyan az a baj, hogy ke­vés az arany, akkor a másik oldalon emel­kedni kellene a buza, a rozs, a szarvasmarha és az iparcikkek árának. Ehelyett azonban depressziót látunk az egész vonalon. Az árak színvonala alacsony és senki sem vásárol. A bajokat másutt kell keresni. Ezt próbálom teljesen laikus módon elmagyarázni A válság első oka véleményem szerint a tengerentúl emancipálódásában keresendő. Európában az utolsó három évszázad alatt igen nagy gazdagság halmozódott fel, amely­nek alapját a tengerentúl kizsákmányolása szolgáltatta. Szembeállítva egymással, az áru­forgalomban egy európai munkás munkájá­nak termelési értéke tiz, husz, ötven, sőt száz kuli, pária és szerecsen munkájának terme­lési értékével cserélődött ki A kettő közötti különbség hozta létre Európa jólétét és gaz­dagságát Az utolsó harminc év alatt azon­ban forradalmi változás állott be ezen a té­ren. Először a szűz területeken dolgozó ten­gerentúli mezőgazdaság lekonkurrálta az euró­pai mezőgazdaságot, azíután a tengerentúli ál­lamokban és koloniákban nagyrészt európai tökénei óriási uj iparok keletkeztek, amelyek kezdték az európai ipari exportot kiszorítani. A háború alatt, mig Európa önmagát mar­cangolta, ez a tengerentúli ipari fejlődés mér­földes lépésekkel haladt előre. Ma itt van Európa, amely önmaga számára sokat ter­mel, mert termékeit se a tengerentúlnak, se az itthoni keresettelen tömegeknek nem tud­ja eladni. Ez a válság első okozója. Kapcsolatos ezzel Oroszország helyzeti el­tolódása a világgazdaságban. Immár tizennégy éve az orosz piac csak nagyon korlátolt mér­tékben vesz fel iparcikkeket, ellenben az orosz mezőgazdasági dumping öli az európai pia­cot Az európai és amerikai kapitalizmust ellenben mintha a gondviselés vaksággal ver­te volna meg, nem látja, hogy itt is némi vál­tozással ugyanaz történik, mint a teúgeren­tulon. Szállítja a tudást .és a gépek" formájá­ba öltöztetett tökét a szovjet számára. Szál­lítja a fegyvereket, az ütegeket, amelyek el­lene fognak fordulni A válság másik okozója a háború, amely­nek hatását még éveken és évtizedeken át fogjuk érezni. Minden háború, de különösen az olyan küzdelem, amely népek, nemze­tek, államok egész sorára terjed ki, óriási el­tolódásokat idéz elő a jövedelmekben cs va­gyonikban. Sombart tanulmányaiban exakt pontossággal kimutatta, hogy a háborúk a nagy vagyonképződések legerősebb forrásai. Ezek a vagyonok azonban ugy képződnek, hogy ugyanakkor mások elszegényednek. A vagyonok és jövedelmek kumulálódnak és ke­vesebb kézben koncentrálódnak, mint azelőtt. Már most, ha feltételezzük, hogy a vagyon­és jövedelem mennyiség állandó marad is, nem közömbös az összeség szempontjából, hogy ez kevés, vagy sok kéz között oszlik meg. Ha százezer embernek van tisztességes polgári megélhetése, ez sokkal több fogyasztást je­lent, mintha kilencvenkilencezernek a stan­dardja a létminimumra szorul le és a tu­lajdon képeni vagyon és jövedelem ezer em­beré marad. Ezer ember, ha akarná is, nem tud annyit fogyasztani, mint kilencvenkilenc­ezer. Egy szabómesternek a primitív okosko­dásával élve, neki inkább sok közepes, mint kevés tehetős vevőre van szüksége, mert egy ember egyszerre csak egy nadrágot tud vi­selni. A háborús vagyoneltolódás a fogyasz­tás csőkkenését vonta maga után Ezért nincs munkája az iparosnak és forgalma a keres­kedőnek. De nemcsak az egyes társadalmak kere­tén belül van ez igy, hanem a nemzetek kö­zött is. Hogy itt milyen va gyonel tol ód ás o k történtek, azt legjobban Amerika és Francia­ország esete mutatja, amelyek a világ arany­készletének túlnyomó részét felszívták. Nem az a baj, amit a Népszövetség aranybizottsága megállapított, hogy kevés az arany, hanem a meglevő aranykészlet eloszlása észszerűt­len és gazdaságellenes. Az egyik rész az arany­ban fekvő holt tőkéjének csak bizonyos há­nyadát tudja felhasználni, a többit pedig nem meri a termelésbe belevinni, mig a másik rész nem tud dolgozni, mert tőkéje vagy nincsen, vagy csak olyan drágán jut hozzá, hogy az a racionális termelést lehetetlenné teszi. A válságnak ez a fejezete az, amelyet külön hitelválság néven ismernek. A meggazdagodásnak és az elszegényedés­nek ez a jelensége akaratlanul rávezet továb­bi következtetésekre is. Azok, akik már fel­pőtt ésszel ismerték a háború előtti életet is, nagyon jól visszaemlékezhetnek arra, hogy a háború előtt majd minden polgári családnak volt egy kis vagyonkája, amely a hetvenes évektől kezdve a félszázados békeperiódus alatt gyűlt össze. Igy volt ez nemcsak nálunk, hanern Európaszerte mindenütt. Ez a vagyon volt a polgári jólét alapja és a középosztály életének gazdasági tartaléka. A tisztviselő nor­málisan felélte a fizetését, de ez a tartalék volt az, amelyből negyedévenként, mikor esedé­kesek voltak a kamatok, mikor befolyt a házrészből eredő bérjövedelem, a szőlőnek vagy a földnek a jövedelme, vagy más egyéb, az asszony ruhát vett a gyerekeknek, kiegé­szitette a háztartás berendezését, a megma­radt részt pedig takarékba tette. A háború és a háborút követő esztendők alatt, ezeket a kis tökéket világszerte felélték. A polgári háztartások ezrei és százezrei igy vesztették el azt a tartalékukat, amely egyik legfonto­sabb táplálója volt az iparnak és kereskede­lemnek. Ez idézte elő azt a bizonyos sokat emlegetett lerongvolódást az egyik oldalon és a pangást a másik oldalon. Egészen érthető, ha nincv miből költeni, akkor össze kell szorítani az igényeket és takarékoskodni keli. Viszont érthető azonban az is, ha azok, akik mélyebben látják a vál­ság okait, töprengeni kezdenek azon, hogy a takarékosságnak a szüntelen hangoztatása önmagában elegendő-e arra, hogy a válság­ból ki tudjunk evickélni. Angliának egyik leg­nagyobb gazdasági szakértője, Keynes. aki a békeszerződések gazdasági következményei­nek taglálásávál tett sz>ert világhírre, taka­rékossági járványnak nevezi azt, ami előttünk lejátszódik és a kereskedelem és ipar meg­mentése érdekében hirdeti a pénz megforga­tásának szükségességét. Ez a probléma má­sokat is foglalkoztat. Épen, mikor ezeket a sorokat irom, fekszik előttem a Magyar Köz­gazdasági Társaság meghívója, Haj«k Frigyes JANTZEN rÜKDÖMIlIÁIí és egyéb kitűnő minőségű valamint az Összes fflrdO­cihhek nagg választókban. LISZTIG IMRE Széctienol tér 2. m dr.-nak, a bécsi koujunkturákutató intézet igazgatójának az előadására, amelynek már a cime felveti a nagy kérdést: Sparen oder, Geld ausgeben in der Krisef. ' Nehogy félreértsenek, szeretném nagyon vi­lágosan kifejezni magamat Minden emberi intézmény azért van, hogy valami célt szol- j gáljon. A család célja az utódok nevelése. Az ipar célja a termelés. A vasút célja a for­galom lebonyolítása. A hivatal célja a köz­igazgatás. A takarékosság egyiknél nem ön­cél, hanem csak járulékos tényező, melyet szem előtt kell tartani, hogy minél kevesebb kiadással minél nagyobb eredményt érjen eL Ez az, amit a takarékossági járvány bacil­lushordozói mindig elfelejtenek. Nem az éhe­ző munkás és tisztviselő az olcsó, hanem a jó munkás és jó tisztviselő. Nem a pénzki­adástól való irtózással szolgáljuk a közgaz­daságot, hanem a helyes befektetéssel. Nem az értékek lerombolása menti meg a társa­dalmat, hanem azok konzerválása és ápolása. Ez a kis elmefuttatás a legkevésbbé sem tarthat számot arra, hogy feltárja a vál­ság összes okait De az elmondottak ujj­mutatással szolgálnak a jövőre. Azon, hogy a tengerentúli ipari piacokat Európa a régi mértékben visszaszerezze, már számitani nem lehet. Ez már kivül esik a lehetőségek kö­rén. Menteni kell azonban, ami *raég ment­hető: Európának önmagára kell találni és most már védekezés formájában kell legalább biztosítani azt, hogy a tengerentúl és Orosz­ország mezőgazdasági terményeinek az itteni piacokra való dobásával ne tegye tőnkre azt a mezőgazdaságot, amely az- iparnak és ke­reskedelemnek vásárlója. Nivellálódni kell a vagyonok és jövedelmek aránytalanságainak, amely ugy az egyedek, mint az államok egy­másközötti viszonyában tapasztalható. Ismét meg kell kezdődni a mesterségesen megkö­tött tőkék forgalmának és a gazdasági ki­egyenlitődésnek a gazdag és szegény orszá­gok között Erre van is bizonyos remény­ség, mert az aranyinfláció állapota már kez­észségét és vagyonát menti: ha házát, nedves lakását szárazzá teszi az örökre biztosan ható t,Blbet>*F", teljesen szagtalan fehér szigeteli anyaggal. Beszerezheti: Landesberg Mór épitési anyagkereskedfi és Haraszthy Géza festékkereskedő cégeknél, Szeged. B8

Next

/
Thumbnails
Contents