Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-08 / 78. szám
DÉLM AGY ARORSZ A! 1931 április B. ©sok és táncosok nagyszabású kalandorom csüfSrffílttííl a Korzóban autóbuszok! vagy Kisteleken keresztül teszik meg az utat, amely ebben az esetben 89 kilométer, vagy pedig Sándorfalván keresztül, amely esetben harminc kilométer az ut Egyegy autóbuszon 16 utas fér el, egy-egy a! 31, illetve 24 pengőbe kerül, egy-egy utasra tehát 'átlag egy pengd esik, illetve a visszatéréssel együtt két pengő. Áz idegen üzleti vállalkozás tehát felfedezte Szeged számára Pusztaszert, nem keltene nagyobb meglepetést az sem, ha egy másik utazási vállalkozás felfedezné azokat az üzletf lehetőségeket, amelyeket a tiszai strandolás nyújthat. Földlökések a Kárpátokban (Budapesti tudósítónk telefonjelentése,) Pozsonyból jelentik: Munkács, Ungvár és Beregszász városokban a keddre virradó éjszaka kisebb földiókésekét észleltek. A házak falai megrepedeztek, a szobákban a képek leestek. 'A1 földrengés a lakosságot álmából riasztotta fel. A földrengés központja minden valószínűség szerint a Balkánon volt és igy jutottak el a hullámai a Kárpátokba. Ezüstöt 130 vegyen! Most olcsó! Evőeszközök, tálcák, álsztárguak! "W Régi evőeszközök felujitAsn, hiányzó darabok minta szerinti pótlása, uj késpengék bekészítése pontosan, szakszerűen, gondosan készülnek. "W Brilliáns áruk! Órák, ékszereit a mai viszonyoknak megteleld olcsí árban, kedvező fizetési könnyítéssel Is. Fischer Testvérek Szeged, Kárász neoa NaBV Ara- As AkszarlavllA mllttelv 1 10. Költözködésekei fcregmenies butoikocslkban legolcsóbban váltai Csafa Dezső, Kelemen ucca 3. számHátul az udva'han. ím Telefon : 28-02KOhOgé*, re -edliéu é* hurut ellen legjobb a KAKlJKFt) CUKORKA UrWnuu « Kakákra (Thymui Serpyllnm)) hatlaoa alkatrészeit. Kapató Gergely Jenő 6 Baonf Rókas 0yAgyazcriár6t>an, Kosanth Lajaa 51. as. Ky Egy doboz Ara 4Q fillér. 1&3 Megérkeztek a legújabb OPEL a. WONDER6 ctodakerékpérok WOLF gépáruházban, Hid ucca 1. Alulírottak szomorodott szírrel jelentik* hogy a forrón szeretett jó férj, apa, testvér, nagyapa, sógor és rokon Beck Lajos L évi április hó 6-án, életének 71. és boldog házasságának 40-ik évében, hosszú szenvedés ntán jobblótre ssenderült A drága halott htllt tetemét f. hó 8-án délután 3 órakor ldsérjük a Kossuth Lajos sugárut 107. sz. alatti gyászházból örök nyugalomra a szegedi zsidó temetőbe. Baek LalosaA Back Erni, Beek EraAné „ Nea RárolvnA „ . öz». BackEllásná gyermekei. Neu Károly édennyja. »aje. Back IBCV, Évi. HM Píraska naoktl. m Mit csinálnak rokonaim : a Habsburgok? — elmondja Lipót főherceg Bécs, április T. Ax egyik előkelő belvárosi szálloda foyerjában egy választékos eleganciával öltözött fiatalember ül. Apja a világháború alatt az osztrák-magyar tüzérség főfelügyelője volt: Ll. pót S»IváU>r főherceg. A fiatalember udvariasan feláll és könnyedén meghajolva, bemutatkozik: — Habsburg Lipót. Az egykori főherceg röviddel ezelőtt tflrt vissza Amerikából. — Két Ízben voltam Amerikában — meséli —, 1927 januárjában és 1929-ben. Teljesen önálló akartam lenni, szakítani akartam a régi környezette' és elavult előítéletekkel Sok mindenfélét átéltem^ egyszer lent voltam, máskor fent, olykor üzleteket csináltam, azután ide-oda utaztam, dolgoztam Hollywoodban mint filmszínész, megismerkedtem Charles Schwabbal, az acélkirállyal, Chaplinnel és másokkal, sőt még a bírósággal Is dolgom akadt Mária Terézia főhercegnő nyakéke miatt, ez az ügy azonban 1930. végén felmentésemmel és teljes rehabilitálásommá1 végződött Mindent összevéve, Amerika hallatlanul tetszett nekem. azonban ha valaki 30 évnél idősebb korban kerül oda^ ugy mindig idegen marad. Már öreg ahoz. hogy teljesen beleilleszkedjék az ottani viszonyokba. Ezt az esztendőt arra használom fel, hogy minél többel legyek szüleimmel és testvéreimmel. Családjának emlilése rátereli a szót a többi Habsburgra. Arra a kérdésre, hogy ezek hogyan élnek, Habsburg Lipót ezeket meséli: — Talán nem ismeretes, hogy a háború kitörése óta a volt főhercegek fiatal generációja már nem kapta meg az úgynevezett császári családi alapból az évi 40 000 koronás apanázst. A fiatal főhercegek kizárólag katonai illetékeikre voltak utalva, ugy, hogy a monarchia összeomlásával a volt uralkodóház ezen tagjai, akik egyébként sem rendelkeztek jelentősebb magánvagyonnal, ínséges helyzetbe kerültek és kénytelenek voltak — dolgozni. — így nemrégiben elhalálozott fivérem, Ralner, motorkerékpáros volt. Résztvett számos versenyen és filmeket szállított mozikba. Antal fivérem, aki mérnők és Ferenc József fivérem pilóták. Én magam üzletember vagyok. Apám, akinek nagy családot kell eltartania, anyámmal és fiatalabb testvéreimmel Barcelonában él és csak olykor jön Bécsbe, hogy ellenőrizze keveset, vagy semmit sem jövedelmező megmaradt birtokainkat — Sokkal jobb helyzetben vannak azok az idősebb főhercegek, akik birtokaik konfiskációjából, amelyet főként Csehszlovákia és Jugoszlávia hajtottak végre, tekintélyes összegeket kaptak. így Frigyes főherceg, az osztrák—magyar hadsereg volt főparancsnoka, aki Csehszlovákiában és Jugoszláviában elvesztette birtokainak felét, még mindig a leggazdagabb ez Összes Habsburgok kőzött, úgyszintén egyetlen fia, Albrecht főherceg. — Frigyes fivére, Kárely István főherceg galíciai birtokát három évig tartott konfiskáció után fiainak. Leo és Albrecht főhercegeknek ügyessége révén visszakapta és most velük együtt gazdálkodik. Ezzel szemben harmadik fia, Vilmos Párisban telepedett le. A Habsburgok ezen ága két királyi koronára aspirált Az apa, Károly István Lengyelország. fia, Vilmos pedig Ukrajna trónjára pályázott. Amig Károly István, Leo és Albrecht fiaival Lengyelország oldalán álUott, addig Vilmos nyiltan az ukránokkal rokonszenvezett és amikor a két nemzet közötti harcokban Vilmos, mint az ukránok vezére lépett fel. Károly István ezen fiát kitagadta. — Jenő főherceg, Frigyes másik fivére, a német lovagrend egykori nagymestere és a tiroli front főparancsnoka kicsiny magánjövedelméből az öszszeomlás óta Bázelben él. — Ferenc József veje, Ferenc Szalvitor, az elhunyt Mária Valéria férje, 1919-ben letette a hűségesküt az osztrák köztársaságra és azóta mint egyszerű osztrák állampolgár gyermekeivel részben bécsi palotájában^ részben wallseei birtokán él. Legidősebb fia, Hubert Szalvátor, aki nem mondott le jogairól, jogtudományi doktor. — A szerencsétlen Károly egyetlen fivére, Miksa egy Hohenlohe hercegnőt vett el feleségül és igy rokonságba került a gazdag Mayr-Melnhofcsaláddal. — A Habsburg-ház toszkánai ága mindig peches volt A legidősebbnek, Wölíüng Lipótnak életfutása ismeretes. Jelenleg kicsiny IüszerüzietB van. Nővére, Lujza volt szász trónörökösnő, aki TosellI olasz zongoraművésszel megszökött, most Brüszszelben tengődik. József Ferdinánd főherceg, aki a luckl vereség után l;egyvesz«tt tett, Salzburgban él. mint szerény nyugdíjas. Hasonlóképen fivérei, Henrik Ferdinánd, aki tehetsége* festő ős Péter Ferdinánd. — Ferenc Ferdinánd gyermekei, dr. Hohenberg Miksa és Hohenberg Ernő hercegek igen szűkös viszonyok között élnel^ mivel a cseh kormány birtokaik javarészét elkobozta. Nővérük, Zsófia egy cseh arisztokratához ment feleségül. -— Mint minden nagy és szétágazó családba* — fejezte be Lipót főherceg — vannak olyanok, akiknek jól megy és vannak olyanok, akiknek nincsen semmijök. Rendszerint az utóbbiak vannak többségben és ez alól"a Habsburg-család sem kivétel .. . BUDPPESTI NEMZETKÖZI VRSRR május 9—IS. Az utolsó 10 év Ipari fejlődésének átfogó bemutatója. 200 gyáripart szabna, • nesSgazdaaáo éa a kézműipar termékeinek lehronaláaával. Nemzett pavlllonok a külföldi Ipar axámdra. 50-7oOS utazási kedvezmény mdfm 4-töl 20-10 a magyar vasúti és Oo/iJidil vállalatoknál valamint a MAVART autóbusz vonalain. B,8 FeMlágositás fis vásárigazolvány kapható: Bndapesfes a Vdsdrlroddndl, V., Alkotainy n. 8. Szegeti-en : Kereskedelmi és Iparkamardodl A legjobb órák, legszebb ékszerek mélyen leszállított árban részletfizetésre 1*. JavUAaok lélArban. |au£_i BX.I. óra* é» ékízeréiJniél uyori Beia Kiauiai^2. 23< ' salát érdiben kérjen érsiáiv tbt a Szegedi Fuvarozási Vállalattá! lff szeg ed. 21-42. Pacsirta ucca 28. Te'efon 22-33. Telefon 21 MEGJELENT UMBERTÓ MOBILE tábornok könyve: az jm\r ESZaKSflRKI uua 432 oldalnyi mű, az expedíció tagjainak fényképeivel, iüusztrácI6k!*al és térképekkel. A könyv bolti ára 10 P, a DéSmagyarerszág előfizetőinek 7 P.