Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-29 / 96. szám

0£LMAGYAKr»!tS7Af. 1931 április 20. ahol Prónay bezárkózott. A ház, előtt több kíváncsi tartózkodik és a riporterek is meg­szállták a környéket. Később ujabb drtektiv­csoport érkezett a házhoz, de előállításra nem tőrtént intézkedés. Az elterjedi hirek szerint (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlin­ből jelentik: Goebbels doktort, a nemzeti szocia­lista párt egyik vezérét hétfőn este Münchenben letartóztatták. Goebbelsnek egész sereg rágalma, zási és becsű letsértési pere van a bíróságok előtt. Hétfőn nyolc ügyben volt vádlottként beidézve és miután az idézésnek nem tett eleget, az ügyész­ség elrendelte letartóztatását. t A detektívek egy étteremben vacsorázás közben találták meg Goebbelst, aki tiltakozott letartózta­tása ellen és mentelmi jogára hivatkozott. A de­tektívek azonban felmutatták a birodalmi gyűlés | a kora reggeli órákban fogják foganc tositani a biróság rendelkezését. Félkettő előtt Prónay egy bizalmasa távozott el a lakásbői, aki közölte, hogy a volt alezre­des lefeküdt aludni. elnökének táviratát, amely szerint Goebbels men­tatmi jogát felfüggesztették. A nemzeti szocialista párt vezérét erután Münchenből Berlinbe szállították és nyomban a charlottenburgi esküdtbíróság elé állították, amely azonnal megkezdte Cíoebbels nyolcrendbeli rágat. mazási ügyének tárgyalását. Goebbels a biróság előtt tiftőkozolt letartóztatása ellen és azt hangoz­tatta, hogy az 6 sérelme, a német alkotmány sé­relme és ennek tiltakozásául a vallomást meg tagadja. A tárgyalást ezután elnapolták. TENNISZ­PULOVER legdivatosabb fazonokban már pengőtől Tennisz-Sokni nagy választékban LUSZTIG IMRE köfütláro hoionleaesseai üzletében Széchenyl-tér Z. vényjavaslatot terjeszt a Ház elé. A részvénytárat­sági jog reformja előkészítés alatt áH A sajtójog reformja és az esküdtszék visszaállítása olyan ettii­nenter politikai kérdések, amelyek, mint a pénz­ügyminiszter }s mondotta, csak a sokkal fontnsabb gazdasági kérdések megoldása ntán kerülhetnek sorra. — A hitbizományi reform elkészül, megvaló­sításánál azonban a gazdasági helyzet az. irányadó, A földbirtok ujabb mozgósítása ma a föld érté­kének csökkenéséne vezetne. Beméli, hogy a gar­dasági viszonyok javultával alkalma lesz a javas­lat benyújtására. A közel jövőben törvényjavas­latot terjeszt be az országos FMdbirtokn ndező Biróság megszüntetéséről. Az ügyvédi rendtartás reformjával is foglal­kozni kell és valamilyen formában meg kell fon­tolni ®z ügyvédi zárószám bevezetését. Ezután a szociáldemokrata szónoknak azzal a vádjával foglalkozott, hogv a ^Népszavát. üldözik. Kijelentette a miniszter, hogy ez a vád teljesen alaptalan. Mig 1930-ban kilencszer kobozták ei a »Népszavát«, addig ebben az évben csak egyizben fordult elő Beszédét igy fejezte be: — A délutáni ülés során megbocsáthatatlanul sarat dobtak a magyar bíróságra. Ez azonban visszahullik az illetőkre, akiknek tesz még olyan pillanatuk az életben, hogy szégyellem fogják ma­gukat azért, hogy ilyenre vetemedtek. A Ház ezután általánosságban elfogadta a tárca költségvetését. Az ülés fél 8 órakor ért véget. Konfliktus a cseh kormánykoaliciű pártjai között rBudapestí tudósítónk telefonjelentése.) Prágá. I 61 je'entik: Az agrárpárt és a kormánykoalíció többi pártja között súlyos konfliktus tört ki, amely komoly, kormányválsággal fenyeget Udrzal miniszterelnök, akinek egészségügyi állapota is megrendült, a kor. mánykoáliciőban felmerült nézeteltérések miatt vég­leg elkeseredett és kedden már nyiltan kijelen­tette, hogy a lemondás gondolatával foglalkozik. Sváfci órák, ékszerek 6—8 havi, Alpakka evőeszközök, „His Masters" gramofonok ÍLzSe ,s Tóth órásnál Tört arany, eztlat bev&lt&e éa éra-, ékszerjavitia. ABC IlUZWZéS. A szabadságjogok, az esküdtszék és a sajtószabadság visszaállítását kérték az igazságügyi tárca vitájában Budapest, április 28. A képviselőház mai ülé­sén megkezdték a költségvetés egyes tárcáinak tárgyalását, örffy Imre előadó az igazságügyi tár­cái ismerlette. Baraca Marcel szólt hozzá elsőnek az igaz­ságügyi tárca költségvetéséhez. Hangoztatta az igazságszolgáltatás fontosságát és utalt arra, hogy a teljes egyenlőséget keresztül kell vinni minden téren. Igen figyelemreméltó szempont az állam­háztartás szerepén belül a megtakarítás, de ennek a megtakarításnak nem szabad csökkenteni o jog. szolgáltatás lehetőségét Olcsóbbá és egysz riibhé keli lenni az eljárást, dc nemcsak az állam ré­szére, hanem az állampolgárok részére is. Kifogá­solta, hogy a kormány még mindig a kivételes rendeletek alapján kormányoz, pedig esak' formai okok tartják éleiben ezeket a rend Ideért. Ilyen alapon kezelik a sajtói éa (ivén alapon sziin le/te. I|k az esküdtszéket. — Tartózkodással, sőt félelemmel várjuk az uj sajtótörvényt, mondotta azután, majd rámuta­tott arra, hogy a krimínálitás az utóbbi években emelkedett, ez annak tudható be egyrészt, hogy a magánéletben az erkölcsök sülyedtek, másrészt " munkanélküliség és munkátlanság is bűnre csá­bit. Ebből az okból is szükség van a munkanélkü­liség megszüntetésére. A költségvetést nem fo­gadta el. flslftr József arról beszélt, hogy a törvény­kezési eljárás egyszerűsítését nem lehet kifogásolni. Az ügyvédi munkahiánynak oka az általános gaz­dasági válság és a túlzsúfoltság. A helyzeten vál­toztatni kell, azonban minden kényszer nélkül. Az ügyvédi kar autonómiájának sérelme nélkül kell ennek a szabályozásnak bekövetkezni. Várnai Dániel utalt arra, hogy nemcsak a szo­ciáldemokrata képviselők, hanem • közvélemény Is azt kívánja, hog.v állitsa vissza az Igazságügy­miniszter a szabadságjogokat, az esküdtszéket éa a sajtószabadságot. Az ügyvédi numerus clausus gondolatának felvetését nem helyesli, mert nem lehet az ügyvédi pályára menő ifjúság előtt le­zárni a sorompókat. A biróságok elfogultsága még nem tompult el a szociáldemokrata párttal és a párt sa,itóorganumával, a Népszavával szemben. Az elnök figyelmezteti Várnait. Várnai: Egy külön birót biztak meg a >Nép­sza\-a« ellen indítandó perekkel! Zsftvay igazságú gyminiszter: Rosszhiszeműség ilyent mondani! Várnai Dániel: Az újságok irtik meg hogy Miskolczy Ágoston főügyészhelyettest bizták meg azzal, hogy a »Népszava« elleni eljárásokra uta­sítást adjon. Kérte az emigráció likvidálását, mert ártatlan emberek tömegét nem lehet elzárni attól, hogy hazájukba visszatérjenek. Sürgette a bit­bizományi jog reformját A költségvetést nem fo­gadta el. SZEMÜVEGET Kárász ucca 3, 32 Okulórium, KellnérnéL Wolft Károly állást foglalt a magyar biróság mellett. Magyarországon birói kilengésekről szó sem lehet. A magyar bíróság mindig az igazságot keresi és semmiféle politikai terrort nem ismer akár a »Népszava« ügyében, akár más sajtóorgá­num ügyében Uélkezik. Gondoskodni kell a bíró­ságnál megfelelő utánpótlásról és ezért lehetővé kell tenni, hogy a jctggyakoraokok a bíróságnál nyerjenek alkalmazást. A költségvetést elfognál a. Rothensteln Mór a szabadságjogok helyreállttá, sál és a lapbeliltások kérdését tette szóvá és az emigráció likvidálását követelte. A költségvetést nem fogadta el. Váry Albert azt mondotta, hogy emigráció tu­lajdonképen már nincs. Varnak politikai szökevé­nyek és vannak magukat magyaroknak nevező .egyének, akik ellen külföldön elkövetett nemzet­gyalázás bűncselekménye miatt bűnvádi eljárás folyik, de sem egyik, sem másik csoport nem olyan •'' nagv, hogy likvidálásról, vagy pedig az ellenfor­radalmi romok eltakarításáról lehetne beszélni. Ma már mindenki hazajöhet, biróság elé állhat és ellene a rendes biróság jár el. Szünet után Kéthly Anna a ninctajog vissza­itiaradpUságával foglalkozott. A munkástestületek ki vannak szolgáltatva a munká'tntók önkénytnek. Az igazságügyi tárca — mondotta — a kapita­lizmus szolgálatában áll. (Zaj.) Ezután a biróság .szerepével foglalkozott. Azt mondotta, hogy a tike irányában részrehajlás a biróság előtt is érezht'tő. (Viharos zaj a jobboldalon.) Zsitvay igazságú gyminiszter az asztalra csapva kiáltott a szónok felé: Igy nem lehet R magyar bíróságról beszélni! Kéthly Anna végül » titkos vú asztéjogol ku-ve­telte. A tárca költségvetését ne n fogadta el. Herczeg Béla elismeréssel szólt arról az .odú­adásról és lelkiismeretességről, amellyel a magvar biróság végzi feladatát. Propper Sándor az emigráció likvidálását köve­telte, valamint azt, hogy a gyorsított tanácsok Zitéleteit vegyék revízió alá. A költségvetést nem fogadta el. Farkas Tibor igazságtalannak tartja a biró­ság ellen elhangzott támadásokat. Helyesnek tar­tana ha a politikai és sajtóügyeket esküdíl>Író­ságokra bíznák. Az ósszeférbclellenség problémáit újból kell szabályozni. Mojzes János a liitbizományo' neformjárc1 mon­dotta el szüzbeszédét. Hangoztalta, hogy a ma­gyar parlamentben már közel száz éve folyik a küzdelem a hitbizományok ellen. A hitbizomá­nyok akadályozzák a kisbirtokol: egészséges fej­lődését és elszegényitik a környék lakosságát. Fenntartásuk nem közérdek. Mihelyt az idő el­érkezik és a pénzügyi megoldás is lehetővé vá­lik, el kell törötni a hitbizományokat. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter válaszolt ezután a felszólalásokra. EddifT a parlame.it vi­táiba nem volt szokás pártpolitikát vegyite.ii a vita anyagába az igazságügy kérdéseinél — mon­dotta. Bántóan hatolt tehát az a hang, amelyet egy szocialista szónok megütött. Bejelentette, bogy a munkásbiztosatási bíráskodás gyorsításáról tör­Letartóztatták GoebboSst, a Hitler-párt alvezérét Berlinbe viilék és az esküdtbíróság elé állították

Next

/
Thumbnails
Contents