Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-29 / 96. szám

19S1 iprffls W DCLMAOYARORSZAG 3 A szinügyi bizottság színigazgatói Javaslatát tárgyalja szerdán a közgyűlés Görög Sándor kedden 30 ezer pengős takarékbetét! könyvei és bankgaranciát, valamint 20 ezer pengős kezességi nyilatkozatot nyújtott be a városházán (A Délmagyarország munkatársától.) Ked­den délben járt le az a legvégső terminus, amelyet a szinigazgatójelölt Görög Sándor szinházi titkár kapott az ötvenezerpengős készpénzóvadék lefizetésére. Görög kedden délfelé megjelent a városházán is letétbe he­lyezett tizenötezer pengőről szól?) takarékpénz­tári betétkönyvet, tizenötezer pengő értékű bu­dapesti bankgaranciát és húszezer pengőről szóló kezességi nyilatkozatot, de bejelentette azt is, hogy a kezességi nyilatkozat beváltá­sára szeptemberig haladékot kell kérnie. Mint emlékezetes, a szinügyi bizottság leg­utóbb, amikor haladékot adott Görög Sándor­nak az óvadék lefizetésére, kimondotta azt is, hogy amennyiben a kitűzött határidőig nem fizeti le készpénzben, vagy takarékbe­tétkönyv formájában az ötvenezer pengőt, a színigazgató pályázatot meghiúsultnak tekinti és azt javasolja, hogy a város hatósága más módon gondoskodjék a szinház bérbeadásáról. Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes ér­deklődésünkre elmondotta, hogy Görög Sán­dor ilyen körülmények kőzött nem tett eleget * pályázati feltételeknek és igy most a köz­gyűlés elé kerül a szinügyi bizottság javas­lata. A szinügyi bizottság erre az esetre azt javasolta, hogy a közgyűlés minősitse ered­ménytelennek az országos pályázatot hatal­mazza föl a polgármestert, hogy a szinügyi bizottság meghallgatása után a legjobb belá­tása szerint meghívás utján töltse be a szín­igazgatói állást és biztosítson a színigazgató számára ugyanolyan városi támogatást mint amilyent eredményes pálzázat. esetén kapott volna az uj színigazgató. Hatvanezer pengő készpénz szubvenciót, húszezer pengő értékű támogatást az operaelőadások rendezéséhez, ezenkívül a büffé és a ruhatár bérletéből származó jövedelmet Elmondotta a polgármesterhelyettes azt is. hogy a szinügyi bizottság már felkészült leg­utóbbi ülésén erre az eshetőségre, összeállí­totta azoknak a szinházi szakembereknek a névsorát, akik alkalmasaknak látszanak a sze­gedi szinház vezetésére. Ebben a névsorban nyolc név szerepel, részben budapesti, rész­ben vidéki szinházi emberek neve és a bi­zottság azt javasolja, hogy a polgármester ezek közül válassza ki a legalkalmasabbat. Értesülésünk szerint a nyolc név a követ­kező: Tarnay Ernő, Janovics Jenő, Fodor Oszkár, Kardos Géza, Unger István, Bárdos Artúr, Görög Sándor és Sebestyén Géza. Ezzel a nyolc szinházi szakemberrel a pol­gármester megbizásából dr. Pálfy József fog tárgyalni, a tárgyalás eredményéről tájékoz­tatja majd a polgármestert és a szinügyi bi­zottságot A polgármester azután meghall­gatja a bizottság javaslatát és két héten belül dönt. A dolog azért sürgős, mert atz nj igaz­gatónak haladéktalanul meg kell kezdenie az uj társulat szervezését A szerdai közgyűlés elé tehát a szánügyi bizottság javaslata kerül, amelyet a kisgyű­lés is elfogadott A szinügyi bizottság javas­latában még azt a kívánságát is kifejezte, hogy az uj színigazgató megválasztásánál a hozzáértésen kívül a pénzügyi, illetve anyagi megbízhatóságot is birálja el a polgármester. Kedden este az a hir terjedt ei, hogy Szik­lai Jenő főrendező, aki annak idején Tolnay Andorral együtt pályázott a színházra, szer­dán fel akarja keresni a polgármestert és bejelenti, hogy 25 ezer pengő készpénzzel fentartja pályázatát Sziklai arra kivánja megkérni a polgármestert, hogy az 6 ajánla­tát is terjessze a közgyűlés elé. Shvoy Kálmán: altábornagy Hivatalosan közlik: A kormányzó vitéz dr. Shvoy Kálmán tábornokot, a szegedi 5. honvéd vegyesdandár pa­rancsnokát altábornaggyá nevezte ki. I Kedden délután terjedt el a hir, hogy a kormányzó vitéz dr. Shvog Kálmánt altá­bornaggyá nevezte ki A kinevezés hire min­denütt őszinte őrömet keltett és a népszerű vegyesdandárparancsnokot a gratulációk egész tömegével halmozták el. Shvoy Kálmán altábornagy egyik* a had­sereg legképzettebb főtisztjeinek. Kivételes képességeivel és szaktudásával fiatalon ra­gyogó katonai karriert futott meg. 1881-ben született Budapesten. A Ludovika Akadémiát 1899-ben jeles eredménnyel vé­gezte. Katonai pályáját Kiskunfélegyházán kezdte, 1901-ben helyezték át Budapestre. Két év múlva a felsőbb tiszti tanfolyam sikeres elvégzése után a bécsi hadiiskolába vezényel­ték, majd a vezérkarhoz osztották be. Ezután került Szegedre, a honvéd Verületi parancs­noksághoz. 1905-ben soronkivül főhadnagy, 1909-ben a kolozsvári honvMdandárparancs­nokság vezérkari tisztje. 1911-ben újból Sze­geden van, 1912-ben századossá nevezték ki. Végigküzdőtte a világháborút és 1918 január 1-én soronkivül őrnaggyá léptették elő. A nemzeti hadsereg megalakulásakor a szegedi első hadsereg vezérkari főnöke lett, 1921 ju­lius 1-én alezredes, december 1-én ezredes. 1923-ig a szegedi körlet vezérkari főnöke volt, 1923-ban Budapestre helyezték, ahol Janky Kocsárd altábornagy szárnysegéde volt 1924-ben a 9-ik" gyalogezred parancsnoka, 1925-ben a szegedi vegyesdandár gyalogsági parancsnoka, 1927 május 1-én tábornok Köz­ben az egyetemen megszerezte a jogi doktorá­tust, 1929-ben a kormányzó vitézzé avatta. Egyik fivére, Shvog István altábornagy, a szombathelyi vegyesdandár parancsnoka, má­sik fivére ShiKiy Lajos székesfehérvári püs­pök. Shvoy altábornagy tevékieny szerepet vál­lalt ugy a szegedi társadalom, mint a sport­életben ís. Mint vezérkari százados, később mint őrnagy a SzAK-ban fejtett ki eredmé­nyes tevékenységet, a forradalmak után ő volt az első elnöke az újjászervezett labda* rugószövetség déli kerületének, majd 1924­ben ő lett a Magyar Labdarugó Szövetség el­nöke. Ebben a pozíciójában rendkivül sokat dolgozott a legnépszerűbb sportág fejlesztésén. Ha premier a a j Belvárosiban QX Szomaházy István A regényéből III. Békeffy- sjjJ Lajthay ^T operettje nyomán ÍMk készült filmvígjáték: a * * íbrahám Pá! slágerzenéivel. ilú Zene — tánc — ének — szépség — szereiere — fiatalság! Főszereplők: frj FÉLIX BRESSRRT frj Hermann Thimig, fty Renata Miiller. Azonkivül: í legalább Miki-film. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents