Délmagyarország, 1931. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-25 / 20. szám

DÉLMAGYARORSZÁG" igr^anuar 23. farsangi naggvásár! Az összes báli dolcjok: flSriSMlftk, cslpkék, flliiffk, ggöngijök, csattok stb. óriási választékban, úgyszintén feni frackingek, mm és nyakkendők q^ij'L nagyon előnyös szabott árakon POIiaK I @$fWÜSF GKVlGla Külön fehérnemű oszlály. Nagy kalapraktár. 313 A világhírű G. F. B. Bembergselyem harisnyák gyári lerakata. VONATON Irta Tonelli Sándor. Minthogy nem az a szándékom, hogy bárkinek is kellemetlenséget okozzak, nem árulom el, hogy az alább elmondandó kis eset mikor és melyik vonalon történt. Még a körülményeket is elváltoztatom, hogy ne lehessen ráismerni a szereplőkre. A lényeg ugyanis nem a történésen van, hanem azon, amit a szereplök egymással beszéltek. Szóval egy esti vonattal utazom Budapest felé. Velem együtt ül a szakaszban egy ur, akit nem ismerek. Az egyik közbeeső állomáson beszáll egy másik ur, aki az elsőt ismerős gyanánt üdvözli és kolléga urnák szólítja. A kölcsönös üdvözlések után az egyes számú ur megkérdezi a másikat, hogy honnan jön és mi járatban volt. A beszélgetésből kiderül, hogy az urak vasúti tisztviselők és a kettes számú ur egy vonatot kisért addig az állomásig, ahol beszállt és most megy haza Budapestre. Az egyes számú ur megkérdezi: — Kolléga ur már visszamehetett volna a hatszáznyolcvankilencessel, miért megy csak most haza Budapestre? — Nem vagyok bolond, nogy hat órán belül visszamenjek. Átugrottam egy félórára Kerekszélre és csináltam egy kis anyagrovanosolást, hogy kitöltsem az időt. Igy beadhatom az utiszámlámat. A beszélgetés megértéséhez tudni kell, hogy a legújabban életbelépett miniszteri rendeletek értelmében állami tisztviselők és vasutasok hat órát meg nem haladó kiküldetések esetén napidíjat nem igényelhetnek'. A diskurzus tovább folyik és a kolléga urak, akiket jelenlétem egy cseppet se zseniroz, szakelőadást tartanak egymásnak, hogy miként lehet a hat órát és félnapot meghaladó kiküldetéseket napidíj szempontjából felfelé kikerekíteni. letárgyalják a jó és rossz állomásokat; az előbbi kategóriába tartoznak azok, •melyeknek menetrendi viszonyai az htiszámla összeállítása szempontjából kedvezőek, az utóbbiak a kedvezőtlenek, mert azoknál nem lehet a kiküldetést mesterségesen megnyújtani. Közben a kettes számú ur anekdótaszerüen elmeséli egy igazgatósághoz beosztott tisztviselőnek az esetét, akinek vonatellenőrzés közben a szél lefújt? a kalapját. A tisztviselő az elveszett kalapot annak rendje és módja szerint beállitotta az elszámolásába, de a számosztály a kalap ára gyanánt felszámított nyolc pengő ötven fillért illetéktelen felszámítás cinén törölte. A tisztviselő a határozat ellen óvást emelt és újból kérte a kalap árát, de megint elutasították. A harmadik utiszámla már teljesen szabályos volt, nem szerepeit benne a kalap. A többi kollégák viccelődve megkérdezték: — Nos, belenyugodtál már, hogy a Máv. nem téríti meg a kalapodat? — Én...? Szó sincs róla... A kalap most volt csak benne igazán az utiszámlában. — Most pedig szálljunk le egy pillanatra a vonatról és nézzünk be valamelyik vonalmenti város állami hivatalainak egyikébe. Bégebben az állami hivatalokban a tisztviselők vagy in natura kapták az irodaszereket, vagy átalányt kapott a hivatalfőnök és abból fedezte tisztviselőinek toll-, tinta-, ceruza- és egyéb irodaszer-szükségletét. Most, mióta takarékoskodunk, egész sor állami hivatalnál az irodaszerek kiadását és az irodai átalány kifizetését beszüntették. Tollról, tintáról, ceruzáról, radírról és más hasonlókról a tisztviselő tartozik gondoskodni. A tisztviselő gondoskodik is, vagyis elszámolásaiban esetrőlesetre felszámítja a — kalapot. Okos ember tudja, hogy mit kell ez alatt érteni, aki pedig nem érti meg, annak úgyis hiábavaló minden magyarázat. Ezek az esetek látszólag humorosak, pedig alapjában véve csak' mélységes szomorúsággal lehet róluk beszélni. Én, aki legkevésbé sem szeretem Írásaimban túlzásokra ragadtatni magamat, kénytelen vagyok azt mondani, hogy az ilyen esetek a magyar társadalom legszomorúbb jelenségei közé tartoznak. És még csak azt se mondhatom, hogy csak a tisztviselőket kell hibáztatni, ha ilyenformán becsapják az államot. Az igazi veszedelem is nem azokban a pengőkben és fillérekben jelentkezik, amelyékkel az állam megrövidül, hanem a sokkalta súlyosabb erkölcsi következésekben. Nem vitázom arról, hogy a kormány menynyiben áll a közvélemény morőlis nyomása alatt, mikor az úgynevezett takarékossági szempontokat kívánja érvényesíteni. Azt se keresem, hogy nem lehetett volna-e a takarékosságot másutt jobban és célravezetőbb módon szolgálni. Aliitom ellenben a gyakorlati élet jelenségeinek' ismeretében, a felelősség teljes súlya alatt, hogy a helytelenül alkalmazott takarékosság nemcsak célra nem vezet, hanem morólis dekadenciát idéz elő. A kormány a közvéleményben kétségtelenül tapasztalható tisztviselő-ellenes hangulat nyomása alatt akart valamit mutatni és rendezte a kiszállások és napidijak ügyét. Az uj rendezésnek egyik sarkalatos pontja, hogy hat óránál rövidebb kiküldetésekre napidíj nem jár. Most veszem a cikkem elején emiitett kettes számú kolléga ur esetét. Tegyük fél, van neki havi háromszáz-négyszáz pengő fizetése és ehhez a fizetéshez felesége és kéthárom gyereke. Nem lévén földi javakkal túlságosan megáldva, Budapestnek" nem valamelyik előkelő negyedében, hanem a legsötétebb Ferencvárosban lakik, a Mester-ucca tájékán. Ha kiküldik hivatalos útra Vácra, Hatvanba vagy Monorra. villamoson megy ki a nyugati vagy keleti pályaudvarra és villamoson megy haza. Ez negyvennyolc fillér. Ha elkísérte a vonatot a rendeltetési állomásig, nem kívánhatom tőle, hogy ilyenkor télviz idején két órát kószáljon a sáros uccákon, hanem emberileg is érthetőnek tartom, hogy beül a restibe, vagy az állomás melletti korcsmába és megiszik egy kávét, vagy egy pohár sört, hogy agyonüsse az idejét. Van neki ismét hetven fillértől egy pengőig terjedő kiadása, nem is beszélve arról, hogy odaadta azt az idejét, amelyet kisebbik fiának' tanítására, leckéjének kikérdezésére, vagy esetleg valami gyengén díjazott külön munkára fordíthatott volna. Kisfizetésű tisztviselőnél, ha ez a kiküldetés egy hónapban ötször-hatszor ismétlődik, már rubrika. Senki se csodáikőzzék, há a tisztviselő, akinek a külön kereseti adóval arougy is leszállították a fizetését, védekezik javadalmazásának e burkolt formában való ujabb csökkentése ellen. Eredmény: a kiküldetések mesterséges kihuzása és illuzórius költségek felszámítása. És vájjon jobban állunk az iroda-átalányok beszüntetésével? Vájjon megfelel-e a hivatali erkölcs szabályainak, ha burkoltan számítják fel azokat a költségeket, amelyeket tényleg a hivatalnak kellett volna fedezni? Nincs-e romboló hatása, ha a tisztviselő mást állit be a felső hatóságnak szóló elszámolásába, mint amit tényleg kiadott? Ne mondja senki, hogy' ez csak ' kicsiség, csak fillérekre megy. Er* köles dolgában nincs fillér és nincs pengő és a veszedelem abban van, ha a tisztviselő kényszerűségből megtanulja, hogy igy is tehet csinálni. Senki se örüljön annak a takarékosságnak, amely a tisztviselőktől elszedett fillérekkel akarja megmenteni a hazát. Az ilyén taka. rékosságot az ország sinyli meg, mert as ilyen takarékosság a rossz és lelkiismeretlea tisztviselőnek haszon, a jónak ellenben tüntetés. Az előbbi ezentúl is megy kiküldetésekre, legfeljebb tovább lóg el a hivatalától, hogy megkapja a kiszállási dijat; elszámolja az irodaszert idegen elmeken, szóval őt nem' érinti a dolog. A jó és becsületes tisztviselő viszont védekezik a kiszállások ellen, mert nem akarja megrövidíteni a családját. Tessék megkérdezni, akármelyik hivatalfőnőkőt, aki nem hunyja be a szemét: ez a valóság ! és ez az élet. ... A vonat beérkezett Budapestre. Az egyes kolléga ur búcsúzott a kettestől: — Viszontlátásra, kolléga ur, holnap délelőtt — Sajnálom, kolléga ur, holnap nem várhatom. Bovancsolni megyek Gödényfalvára. Este jövök haza az ezerötvenőtőssel. Néhány szó a városfejlesztési javaslathoz Kogutowicz barátom városfejlesztési javaslata kapcsán rá akarok mutatni arra a körülményre, hogy például a vásárcsarnok évek óta vajúdó ügyét miképen lehetne teljes mértékben megoldani hogy a körutakat és uccákat mentesítsük a dísztelen piacoktól s mentesítsük legszebb terünket egy lerongyolódott ódon épülettől. óriási méreténél fogva a város szivében kínálkozik erre a célra alkalmas megoldás, ha a Bach testvérektől megvett, most a város tulajdonát képező, úgynevezett Zsótér-féle házat a Széchenyi-téren szakszerűen átalakítanánk. A térre néző főhomlokzat elé uj, diszes kiképzésű főhomlokzatot építenénk, a városháza főhomlokzatának vonalába s ennek emeletein több kulturális intézmény, többek közt a városi képtár is, elhelyezhető volna. Igy sok hely fölszabadulna a kultúrpalotában és tágulnának' a Somogyi-könyvtár, valamint a régészeti muzeum helyiségei. Ez a nagyszabású átalakítás apasztani 8 munkanélküliek jelentős számát is. A városnak erre befektetett költsége, véleményem szerint pár év alatt kamatostól megtérülne a bérleti összegekből. Az átalakításra és költségekre vonatkozólag többféle eszmét dolgoztam ki, amelyeket alkalmas időben leszek bátor a város vezetőségének majd előterjeszteni. Fluck Dezső, okleveles mérnök.