Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)

1930-12-25 / 291. szám

Df.l.M \I.V4KOHSZ\r. 1930 december 25. dom — tisztán emberileg — kétszeresen jól esik nekem az a megértés, amit a napi pártpolitikától egészen elvonatkoztatva Szeged társadalmánál találtam. És mondhatom, c megértés nélkül nem is lehetne sikeres az együttműködés. (Ujabb kopogás, ujabb jelentés: — Wlassics kegyelmes ur kéreti a kegyelmes urat...) — Amikor az egyetemi építkezések első cikfusának zárókövét letettük, — fejezi be a beszélgetést —, még abban az ünnepi hangulatban is átvillant bennem az a kérdés, hogy hogyan kormányozhatnánk tovább Szeged hajóját, hogyan óvhatjuk meg a zátonyra jutástól különösen most, amikor az állam erőforrásai is megfogyatkoztak. Kétszeres örömöm tehát, hogy a belső feltöltésekre ötszázezer, a halastóra pedig a korábbi csatornaépítési segétyen felül kétszázezer pengőt tudunk az inségmunkákra biztosítani. Mindig azt hangoztattam, hogy ezt az összeget ugy használjuk fel, hogy minden rezsi nélkül, minden fillér munkabérre jusson azok kezébe, akiknek a legnehezebb az élet. — Persze ez nem minden. Szegeden is sokan és sokat fognak fázni és nélkülözni, de azért hiszem, "hogy nagyobb megrázkódtatás nélkül átéljük a telet, amely egyike Magyarország legkeményebb teleinek. Ebben a hangulatban együtt aggódom és együtt dolgozom Szeged népével... Egy perc még és bent van az ülésteremben! A felsőház elnöke enunciálja: — Következik a kultuszminiszter ur.,» Peldl Gyula A baloldali folyosón lázas csoportok járnak, vitatkoznak Viták a pamlagon, ellenfelek a fordulóban, megbeszélések a bejárók előtt Többen vannak itt, mint bent a teremben (és a jobboldali folyosó üres) Kormánypártiak át-átjónnek ide, — legalább a folyosón ellenzékiek... És szebbek erre az ablakok is. Amott csak a márvány-Kossuth lehajtott feje és lemondó szomorúsága látszik a zajló város házai között, — itt a baloldal ablakai a Dunára néznek és a fehérbe takart hegyekbe. Remek panoráma ez itt, mozdulatlan kép. Peidt ott áll a szélső ablaknál és átnéz a hegyekre Sápadt és alig beszél. Ncha előveszi zsebkendőjét és köhög Vissza kellene már szerezni az egészségét. — Hogy van képviselő ur? — kérdezem, ahogy megszólítom és ahogy visszafordul a hegyektől. — Talán lehetne még segíteni, — feleli íezignál^n. A betegségérc érti. Hosszú beszédet szeretne mondani, de elnézést kér. — Amikor egyszer Bcnedict professzor megvizsgált — mondja halkan —, azt mondta, hogy nem csak a beszédektől, de még a közbeszólástól is tartózkodnom kell, ha azt akarom, hogy még dolgozhassak... Igaza volt, Ő nagyon jól ismerte az én bajomat. A múltkor a sok nyod ura és szolgája leszek, de tetőled nem fogadok el parancsot. — Hát te különb embernek tartod magad, mint a többi? — ráncolta össze szemöldökét a kalmár. — Különb is, — suttogta a lány. — Ez az igazi spanyol férfi. — Micsoda? — dühödött fel az apa. Hát Don Guzmant, meg Gonzálest, a költőt tán a gólya költötte? — Még pedig valami mór gólya, — legyintett a fiatalember. — Az csak fattyú spanyol lehet, aki megalázkodással szerez asszonyt. Don Mohabim reszketett az izgalomtól. — Hátha a fele vagyonom neked adom? — Hátha a spanyol koronával kinálnálv lennék-e érte cseléded csak egy napra is? — Tudd meg, hogy az én ereimben régibb királyok vére folyik. Én a Boabdil unokája vagyok. — Te meg tudd meg, hogy én meg annak a Borbélynak az unokája xag&'ok. aki a Boabdil uraságot utóljára borotválta meg, mikor kiszaladt az országból. — De^ hát ki vagy te tulajdonképen, hogy ennyi gőg szorult beléd? — Én Aeneas Parafucilló vagyok, a sevillai bor bély, Az utolsó moriszkó kimeresztette a szemét, előrekapott mind a két kezével, alighanem a próféta köpönyegébe akart belekapaszkodni, aztán arcra bukott és föl se kelt többet. így mentette meg a hazáját a sevillai borbély attól a szégyentől, amit az jelentene, ha most nem igazhitű keresztények köpködnének a szent Ferdinánd szobra körül, hanem kutyahitü mozieminek. S a történelmi jelenet megérdemelte azt a négy vásznat, amelyiken a barcelonai képtárban ma is láthatö a megbűnhődött eretnek, a világszép Consuéla, a megszégyenült csillagász és a büszke borbély. izgató kép láttára mód fölött izgalomba jöttem és nem tudtam megállni, hogy közbe ne szóljak, — pedig nem tartozom az izgága emberek közé. E kényszerű közbeszólás után félóráig nem tudtam felkelni a helyemről és sokáig súlyos fájdalmaim voltak... Látja igy vagyok... A múltkor pedig bent a szövetkeztben muszáj volt egy ülésen felszólalni^ Alig beszéltem néhány percig, még ki se tudtam fejteni gondolatomat, amikor hirtelen ugy berekedtem, hogy képtelen vollam folytatni a beszédet... De azért, ha akármi történik is, tavasszal lemegyek Szegedre. Vállalom becsülettel a rám bizott feladatot és ha csak kevésszer is tudok beszélni, minden erőmmel és meggyőződésemmel dolgozom. Most szünetet kell tartani. Czettler alelnök jön a sarokhoz, ahol beszélgetünk«1 Üdvözli Peidl Gyulát és érdeklődik. Aztán még halkabban folytatódik a beszélgetés. Minden szegedi dologról tud, minden részletről, minden eseményről. Pereket emlit, munkanélküliségről beszél és a tanyáról. Résiletesen ismeri a tanyai kérdést és az utolsó eseményeket. Aztán igy folytatja: — Azt mondják Somogyi polgármesterről, hogy okos ember. Fel kell tenni a kérdést, hogy miért nem csinálta meg előbb a földbérreviziól?Miért várt eddig, amikor egyesek fölismerték a helyzetet és igyekeznek a saját céljukra kihasználni? Hogy' másról ne beszéljek, nagy taktikai hiba volt az, megvárni, amig mások fedezik fel a helyzetet.).. Most beszélhetnek aztán »titokzatos izgatásokról...« Most majd mások használják ki a város elkésett revízióját. — De nemcsak itt van a baj. Egyszerűen gyenge, sőt a bajok fészkében nehéz, rossz a föld. Már régen hozzá kellett volna fogni a gyökeres és eredményes talajjavításhoz. És termelőeszközökről is gondoskodni kellett volna, mert megfelelő eszközök nélkül még prima földet sem lehet megfelelően megmtt* vélni... Ujabb szünet, pihenés. Aztán Klebelsbergről és Scitovszkyról beszél, akikkel számos szegedi ügyről tárgyalt, — csak éppen nem harsonázza ki az eredményeket. És egyes szegedi választási asj-i-ációkról beszél, mindenről tud és mindent figyel. Személyekről beszél a szomorú szegedi keretben, közgyűlési vitákról, gyűlésekről. €sak éppen megkér, hogy ne irjak róla. Csendesen dolgozik és csendesen figyel. — Mit gondol képviselő ur, 931-ben meglesz-e a választás? — Ha a kormány nem tud kölcsönt szerezni, feleli, akkor nem hiszem, hogy ki mer menni a választók elé ebben a nyomorban ... Peidl Gyula nem szokott interjút adni. Igy volt az intim beszélgetés a folyosó sarkában szábalyos kérdések és kinyitott jegyzőblokk! nélkül. Tavasszal Szegedre jön, beszélgetni mindenkivel és egész Szegeddel. Rassay Káróly Csoportok állják körül. Véleményét kérdezik, véleményét hallgatják. Láthatólag vezér itt a parlamentben, láthatólag figyelik és értékelik. Siétve jön, tárgyal és beszél, instruál és szervezkedik. Szerkesztőségből jön, az ülésteremben beszédet mond, a folyosón tárgyal és a pártirodába siet. Négykor ebédel, hajnalban vacsorázik, (most zeng a fővárosi választások legforróbb izgalma.) A legnehezebb interjú-alany, — csak perceket lehet elcsenni vibráló óráiból. Most Sándor Pállal tárgyal, amott Lakatos Gyulával vitáz, a fordulóban jobboldali különítmény állja körül, a keresztfolyosón Klebelsberggel sétál. Már indul a pártirodába, az ablaknál elébe áll a kérdés: Szeged. Nincs idő nagy n^kikészülésnek, pamlagkeresésnek; százas tempóban kovácsolja a mondatokat, — igy szalad a ceruza: — Szeged városára most is ugy gondolok, mint az első pillanatban, amikor megismertem. Szegedre most is, mint a haladó politikának második legnagyobb várára gondolok a legmelegebb érzésekkel. A budapesti izgalmas választások lezajlása után, most már módot fogók keresni arra, hogy miként itt történt Pesten, Szegeden is teljesen újjászülessen a szabadelvű gondolat és a szabadelvű párt. Ebben a célkitűzésben ugyanazok a szempontok fognak vezetni, mint a szabadelvüség budapesti várának megszervezésénél. — Ezeknek a szempontoknak szigorú megtartása tette lehetővé, hogy itt Pesten a Nemzeti Szabadelvű Pártnak má- a nyilt szavazással egyenlő ajánlásoknál sikerült a párt zászlaja alá hozni nemcsak a polgárság legszélesebb rétegeit, de a magyar arisztokráciától kezdve egészert a legegyszerűbb munkásig felekezetre és foglalkozásra való tekintet nélkül mindenkit, aki n szabadeelvüség jegyében egy uj és haladó Magyarországért kiván dolgozni. Itt Budapesten nemcsak a polgárság tömegei értették meg célkitűzéseinket, de hogy egyebet ne említsek, aláíróink között szerepelt a többek kőzött özv. gróf Andrássy Gyuláné, a fiatalabb Pírét, de Bihaln báró, Kállay Tibor, Diószeghy János nyugalmazott államtitkár, Menillard Viktor altábornagy és számosan még a társadalomnak ebből a köréből. — Meg vagyok győződve, hogy Szeged közönsége, amely az igazi nemzeti haladó politikának nemcsak támogatója, de mindenkor lelkes harcosa is volt, most sem fog érzéketlen lenni ez iránt a politika iránt és ezekkel a példákkal és ideálokkal szemben. Biztos vagyok benne, hogy a szegedi liberális párt — ugy mint a múltban eddig is — most is felismeri ennek a gondolatnak és célkitűzésnek jelentőségét és minden erélyével segíteni fog bennünket abban, hogy a tavaszi hónapokban a Nemzeti Szabadelvű Pártot Szegeden is döntő tényezővé tegyük. Változatlan szeretettel és melegséggel gondolok ma is Szegedre és egészen közel érzem magamat ehhez a tradíciókban oly hősi magyar városhoz. És a kabátjáért siet, megvívni az utolsó csatát a fővárosi választásokon. — Hittel hiszem, — mondja még —, hogy, ez a harcunk nem lesz eredménytelen és már most ezeken a választásokon kiderül, hogy nem volt céltalan vállalni a szervezés verejtékes munkáját. Látom, hogy a Wolff-párt és a szociáldemokraták mellett a szabadelvű párt kapja a legtöbb szavazatot még az ismert előzményk után is! Az autó elindult. Rassay vibráló óráiból csak perceket lehet megállítani. Igy beszélt Szegedről Szeged három képviselője, cialista és a liberális. Az a volt miniszterelnök és a kár. Három politikai vezér. Szeged szomorú gondjai, parlament gótikus csipkéi alatt - távol Szegedtől — A miniszter, a szoaktiv kultuszminiszter, nyugalmazott államtithárom egyéniség, fájó nyomorúsága a és fénylő márványai Vér György,