Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)
1930-11-29 / 270. szám
4 Of.LUU.I AhUiiMAli J930 november 29. | Nancy Carroll Charles Rogers | A kínai 0rV0S bOSSZUja <^¿¡¡¡2?* ,z0almaa I | AbrlS rÓZSafaban hé.fs, kedd Belv&rosi | WARNER OLAND főszereplései h^lfőlői „eHA.n a Korzóban \ város pályázhatná meg a Városi Színház bérletét, végül az a kérdés került napirendre, hogy abban az esetben, ha Kürlhy eredményesen pályázna Buda pest en, a város kiengedné-e Kürthyt szerződéséből? A bizottság az első két kérdésre egyhangú 'S határozott )-nem«-mel válaszolt. Kimondotta, hogy sem a budapesti Városi Színházzal való esetleges kooperációt nem javasolja, sem pedig a/.t, hogy Szeged is belépjen a pályázók közé. A harmadik kérdésre ezzel szemben határozott igen volt a válasz. A bizottság kimondotta, hogy készségcsen hozzájárul Kürtiig György szerződésének felbontásához abban az esetben, ha megkapná a budapesti Városi Színházat. •' Foglalkozott ezután a bizottság azzal a kérdéssel is, hogy mi történik abban az esetben, ha a szegedi szinház igazgatói tisztsége Kürthy távozásával esetleg a szezon közepén megüresedik. Megállapitolla a bizottság, hogy a kérdés személyi vonatkozásaival foglalkozni egyelőre időszerűtlen lenne, elhatározta azonban a bizottság, hogy javaslatot terjeszt a polgármester, illetve a közgyűlés elé a kérdés elvi részének tisztázása érdekében. Javasolja, hogy a színigazgatói állás megüresedése esetén az állást a szinügyi bizottság javaslata alapján a polgármester töltse be. Elhatározta a bizottság azt is, hogy ha Kürthy megkapná a Városi Színházat, újból ülést tart és akkor a kérdés személyi vonatkozású részeivel is foglalkozik. Javaslatot terjeszt a bizottság a közgyűlés elé, hogy a szinigazgatóválasztás jogát, amelyet legutóbb a kisgyülésre ruháztak, ismét a polgármester hatáskörébe utalják és a polgármester döntsön abban is, hogy az igazgatói állást pályázat, vagy meghívás utján kivánja-e betölteni. A szinügyi bizottság ülésén egyébként az az egyhangú vélemény alakult ki, hogy Kürthy távozása esetén a szegedi szinház élére sem a tagokból alakítandó konzorcium, sem direktórium nem kerülhet. A szinügyi bizottság javaslatát, mivel hir szerint a budapesti'Városi Szinház ügye rövidesen eldől, a polgármester póttárgyként a szombati közgyűlés napirendjére tűzi kl. Vízzel és mésszel hamisítják a tejel A vegyktsérlell állomás szerinl a szegedi piacra kerülő le) lele hamisított (A Délmaggarország munkatársától.) A vegykisérleti állomás állandó razziákkal ellenőrzi a szegedi piacra kerülő tejek minőségét Az állomás közegei minden egyes alkalommal negyven-ötven tejirustól vesznek mintát és azt az intézet azután vegyelemzi. A vegyelemzés eredményeként megdöbbentő adatok derültek ki. Kiderült, hogy a tejmintdkn.sk legalább a felén megállapítható a hamisítás. Vízzel, mésszel hamisítják leginkább a tejet és teljes tejként árusítják a hig, lefölözött tejet is. A vegyvizsgáló intézet minden egyes hamisításról jelentést tesz a kihágást bíróságnak, amely azonnal megindítja az eljárást a hamis tej árusai ellen. A nagyméretű visszaélés megakadályozása és az ellenőrzés megkönnyítése érdekében most azzal a tervvel foglalkoznak a városházán, hogy a tejpiacot ismét koncentrálják a Klauzál téren. A Klauzál.téri tejpiac ugyanis az utóbbi esztendők alatt észrevétlenül felőrlődött. A tejeskofák az uccákon és más piacokon mérték a tejet. Értesülésünk szerint a város hatósága elrendeli, hogy január elsejétől kezdve tejet kizárólag a Klauzáltéren árulhassanak a tejesek. A kihágási bíróság egyébként hétről-hétre egy sereg tejhamisitó felett ítélkezik, ugy látszik azonban, hogy a tejhamisitás igen jó üzlet, mert a birságok sem riasztják vissza a tejárusokat a visszaélésektől. E/en a héten negyvenhárom tejárust itélt el a kihágási bíróság ¿0—100 pengőig terjedő pénzbirságra, köztük Veselino Emiiné ujszenUváni aszszonyt néggnapi elzárásra és № pengő pénzbüntetésre, Hegedűs Antalné algyői asszonyt pedig egynapi elzárásra is */ pengő pénzbüntetésre. A detektívek kétnapi nyomozás után elfogták a rókusi csecsemő gyilkosát (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrkapitányság három dctektivje: vitéz Paál Károly, Bauer Ede és Tumó Péter két napig hajszolták a rókusi szeméttelepen talált csecsemő gyilkosát, akit pénteken délelőtt sikerült elfogni. A gyermekgyilkos anyára a Horthy Miklós-ucca 7 számú házban akadtak rá a detektívek. Egy ka. tonatisztnél állott szolgálatban Dekmár Mária 22 :ISS Szemüvegek legmegbízhatóbbak Sandberő nemiknél. ^GréMéje boraxos kölnivíz upy illatánál, mint boraxtartalmánál fogva kitűnő hatáau. Csak zárt üvegekben kapható a 7 Szent Rókus gyógyszertárban. KI* Üveg Ara l.*0. nngy Uveffl Aro 2.40. Felejthetetlen drága Rózsikánkat eltemettük. Mindazok, kik mérhetetlen Ié|d almunkat vigasztaló szóval enyhíteni * igyekeztek, ez uton fogadják hálánkat. Részvéilátogalésok mellőzését kérjük. Paizauer István Adler Mór és családfa. 429 és családfa. éves mindenes, akire sohasem volt panasz, rendesen elvégezte a dolgát. A lány barátságot tartott egy fiatalemberrel, aki nemrégiben elhagyta az áldott állapotban lévő lányt és Budapestre utazott. A lány szombaton rosszul lett, de szenvedéseit nem árulta el. Vasárnap délután 5 órakor fiúgyermeknek adot életet, letette maga mellé, azután megmosdott, felöltözött és amikor látta, hogy az ujszülött lélekzik, két kezével összeszorította a kis csecsemő torkát, aki egy pillanat alatt kiszenvedett. Dekmár Mária ezután elővett egy iv papirost, szépen becsomagolta a csecsemő holttestét és be. zárta a szekrényébe. Hétre járt már az idő, gazdái hazafelé tartottak, sietni kellett a vacsora előkészületeivel. Félnyolckor Dekmár Mária pontosan felszolgálta a vacsorát Két napig rejtegette szekrényében a fiatal cselédlány gyermekének holttestét, amely már oszlásnak Indult Ezért elhatározta, hogy mindenáron el fogja távolítani a lakásból. Ekkor jutott Dekmár Mária arra a gondolatra, hogy a szemetessel kiviteti a kis holttestet a szeméttelepre, ott bizonyosan nem veszi észre senki. Szerdán reggel a konyha szemetesládájába el is helyezte a holttestet, szeméttel befödte, azután átadta a fuvarozó vállalat kocsisának, aki mit sem sejtve ürítette ki a láda tartalmát A lány a detektívek előtt először tagadni próbált, a nyomban megejtett házkutatás során azonban olyan adatokat találtak, amelyek kétségtelenül bizonyították, hogy a lány eltüntette gyermekét. Ezután a lány nem is tagadott tovább. Elmondta, hogy vőlegénye elhagyta, szégyelte baját, a legnagyobb baj azonban az volt, hogy szerény keresetéből még két kisebb testvérét is el kellett tar-| tani. Nem tudta, hogy ilyen körülmények kőzött, hogyan és miből nevelje fel gyermekét. x Dekmár Máriát a rendőrség letartóztatta, szombaton kisérík át az ügyészségre. t H Délmagyarorszáa kölcsönkönyvtárában az előfizetési ú\\: a Délmagyarorszáq előfizetői részére havonkin! 1 pengő, munkáselőfizetőknek hetenkint 16 fillér, mindenki más részére 1*60 pengő havonkint. Budapesti Ipgelsőrendii minőségben házhoz szállít a Szénkereskedelml Részvény társaság Boldogasszony sugárút 17. szám. Telefon 19-58. Katona Dr. jogi szemináriuma alapvizsgára I felvilágosítás JWVIB szigorlatra I Ingyen előkészít. — KltUnö Jegyietek. Somogyi ucca 22.87 Telefoni Aut. 15-74. Hosszú divat télikabát Földes Zoltán 38 377a Híd u. P ruhallzletében Délmagyarország jegyiroda Harmónia XII. 3. Tisza. 8. Iványiné Köszeghváry Erzsébet ária- és da!estje. Közreműködik Bisztriczky Tibor hegedOmnvész. Kísér Weigerfh Aladár zongoraművész. )egy Délmagyarorszíg Jegyirodában 1—5 pengőért. MEGJELENT UMBERTO NOBILE tábornok könyve: DZ JTALír ÉSZflKSBRKI UTIB mmmmmmmmammmmmatmammm 432 oldalnyi mű, az expedíció tagjainak fényképei" vei, illusztrációkkal és térképekkel. fl könyv bolti ára 10 P, a Délmagyarország előfizetőinek 7 P.