Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)
1930-10-11 / 229. szám
2 nPLMAGYAROHSZAG 1030 október 11 „Általános titkos válaszlói fog nélkül nincs kibontakozás" A szociáldemokrata párt határozata (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A szociáldemokrata párt választmánya pénteken este ülést tartott, amelyen a katasztrófái« gazdasági válsággal foglalkozott. A pártválasztmány határozatot fogadott el, amely szerint a fenyegető válság olyan nagyarányú, hogy ha sürgős és radikális segítség nem jön, akikor senki sem tudja elhárítani az összeomlást. A párt a kivezető utat csak uj politikai rendszerben látja é$ megállapítja, hogy az általános titkos választói jog nélkül nincs kibontakozás. A párt a munkanélküliek részére gyorssegélyt, munkanélküliség esetére szóló biztosítást és a 8 órás munkanap bevezetését, valamint egyéb gazdasági rendszabályokat követel. A határozat felszólítja a munkásságot, hogy ezekért szálljon síkra és mindent tegyen meg, hogy magát és az országot a reakciótól megszabadítsa. Felfüggesszietlélc C&iUán Béla pesier&sébeii polgármestert Pesterzsébet, október 10. Pesterzsébe'en meglepetést keltett Chikán Béla polgármesternek állásától való felfüggesztése. A polgármester elleni fegyelmi eljárás és felfüggesztés Szerencsés Ferenc volt városi számvevő feljelentése alapján történt, aki 36 pontból álló feljelentést nyújtott be két hónappal ezelőtt a megyéhez. Pesterzsébet közgyűlési pártjait értekezletre hívták össze. A városban ivet köröznek, amelyben a képviselőtestület tagjai október 13-ára rendkívüli közgyűlés összehívását kérik. Az alispán a polgármesteri teendők ellátását Nagy-Győry István polgármesterhelyettesre bízta. A »Miss Columbia« isméi átrepülte az óceánt A gép az ir partoknál kénytelen volt leszállni (Budapesti tudósítónk teletonjelenté se.) Londonból jelentik: A Miss Columbia gyorsan közeledik Európa felé. A »Virginia« angol hadihajó 200 mértföldnyire látta a gépet az angol partoktól. Miután az időjárás az Atlanti Óceán angol partvidékén kedvező, valószínű, hogy az amerikai pilóták még az éjszaka folyamán Craydonba érnek. Fogadtatásukra Párisból repülőgépen érkezett Craydonba Lcwin bankár, aki — mint ismeretes 1927-ben Chamberlainnel együtt a Miss Co' Ambián repülte át az Atlanti Óceánt. 1 Londonból jelentik: A Miss Columbia» amely I Ujfundlandból jövet megállás nélkül átrepült az Atlanti Óceánon, leszállt Treaeowban, a Sciliyszigeten, az ir partoktól délnyugatra. A Press Association szerint a benzintartály hibája miatt kellett a gépnek leszállani. A repülőknek nincs semmi bajuk. A Miss Columbia 24 óráig volt a levegőben és útját kedvező szél segítette elő. Ez a hatodik eset, hogy az Atlanti Óceánon sikerüli nyugat-keleti irányban átrepülni. A Miss Columbia ugyanaz a monoplán, amelyen 3 évvel ezelőtt Chamberlain és Lewin Amerikából Európába repült. 9 Az R 101 negyvennyolc halottjának utolsó utla Egy tépett lobogó a Szent Pál székesegyház oltárán (Budapesti tudósítónk telefonjelenlése Londonból jelentik: Fényes katonai pompával szállították az R 101 katasztrófájának áldozatait a halottas házból a Westminster kupolacsarnokába. Nagy tömegek állottak az útvonalon mély megilletődéssel. A kora reggeli órákban belát hatatlan tömeg indult meg a parlament kapujához. A virágerdő közepén, angol lobogóval leterítve feküdt a 48 koporsó. A koporsók körül a légi haderők katonái álltak őrséget, lehajtott fejjel és lefelé fordított puskájukra támaszkodva. A katafalk közepéről egy magyar nemzeti szalaggal díszített koszorú látszik, amelyet a magyar nemzet nevében vitéz Béldy alezredes, londoni katonai attasé helyezett el a katafalkra. A Szent Pál székesegyházban tartott gyászistentiszteleten a walesi herceg, aki a királyt képviselte, továbbá a kormány összes tagjai, az indiai fejedelmek és a diplomáciai kar, valamint a 4000 főnyi közönség talpig gyászban jelent meg. Díszhelyet tartottak fenn az áldozatok hozzátartozói számára, akik közül többen a kiállott izgalmaktól súlyos betegen, ápolónőikre támaszkodva érkeztek meg. A szertartás néhány zsoltár elénekléséből és London püspökének imájából állott. Áldást a canterburyi érsek osztott, majd az orgona eljátszotta Haendel Sauljának gyászindulóját, miközben a basszus regiszterek a léghajómotorok csattogását utánozták. Végül a székesegyház kupolájának karzatáról, a beláthatatlan magasságból takarodót fújtak a légi haderő trombitásai. A közönség nagy meghatottsággal állta körül az oltárt, amely, egy nemzeti lobogó megpörkölt rongyaival volt leterítve. Ez a zászló az R 101 lobogója volt. A westminsteri székesegyházban Bourne bíboros érsek rekviemet mondott a katolikus áldozatok lelkiüdvéért. A westminsteri csarnok előtt mérföldes hoszszuságban négyes sorokban vártak az emberek szakadatlanul bebocsátásra, hogy elhaladhassanak a koporsók előtt. Németországban 6 százaiéit kai redukálják az állami tisztviselők fizetését (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelenük: Az állami tisztviselők fizetésének leszállítása befejezettnek tekinth tő. A pénzügyminiszter pénteken a közigazgatásban alkalmazott összes tisztviselők szolgálati szerződését 1931 május l-re felmondotta. 1931 április 1-én már az uj fizetések lépnek életbe, amelyek hat százalékkal lesznek alacsonyabbak a mostani fizetéseknél. AZ ANGOL „SE LTON A" önszinező ^ptfiex. Kézikönyv dlfialan. Kapható: Lietbmann Kelemen ncca A bolgár király Rómában (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Szófiából jelentik: Boris bolgár király szombaton reggel Rómába utazik, ahoj ezúttal csak néhány napot tölt és az olasz Királyi pár vendége lesz. Boris a jövő hét végén visszatér Szófiába, majd október végén utazik ismét menyasszonyáért az olasz fővárosba. Ezen a második utján fényes küldöttség fogja kisérni. A szófiai esketést — hir szerint — a szófiai katolikus templomban tartják meg az ortodox klérus püspökeinek jelenlétében. fl Nagyszeged-párt — megszavazza a szivattyuzási adót (A Délmagyarország munkatársától} A Nagyszeged-párt pénteken este folytatta az ipari testület székházában a város jövő évi költségvetésének tárgyalását begavári Back Bernát elnökletével. Scultéty Sándor főszámvevő az inségadó szabályrendelettervezetét ismertette és bejelen-J tette, hogy a tervezet szerint ilyen módon félévi alatt 550.000 pengő folyna be, amiből a város solt munkaalkalmat teremthetne. A tervezetet a pártértekezlet hozzájárult. A szivattyuzási adó kérdés sének tárgyalása során dr. Sz|vessy Lehel hivatkozott arra, hogy az uj adó ellenszenves a közönség előtt, /.ert hiszen a város ezt nem a csatornázás költségeire kivánja forditani, hanem a költségvetési deficit eltüntetésére. Az adót a polgármester vette védelmébe és azzal érvelt, hogy mái minden más városban bevezették és fizetik is* A Nagyszeged-párt ezekután kimondotta, hogy] megszavazza az uj adóterhet. Foglalkozott még a párt a felekezeti segélyek» a városi alkalmazottak huszonötszázalékos pótlékának és vasúti igazolványának kérelmével is. Rio de Janeiro! fenyegetik a brazíliai forradalmárok Newyork, október 10. Minden jel arra mutat, hogy a brazíliai forradalom nem lesz olyan egyszerű lefolyású, mint az elmúlt hónapokban lejátszódott délamerikai forradalmak. A forradalmárok igen sok várost még mindig hatalmukban! tartanak és komoly veszély fenyegeti a fővárost te. A köztársasági elnök kijelentette, hogy nincs szándékában lemondani. A kormány az Egyesült Államoktól sürgősen modern bombavető repülőgépeket akar vásárolni. A felkelők vezére, Vargas, elhagyta rio grandé de suli főhadiszállását és átvette a csapatok vezénylését, amelyek Sao Paolo felé menetelnek. Riö Gerde kikötőjében a felkelők számos hajót elsülyesztettek és aknákat helyeztek el, hogy a kormányhoz hü hadihajók ne jöhessenek a kikötőbe* jHa a császár visszatéri AZ ELET CSODÁI H. G. WELLS nagy blologlája Ember, állat, növény Pnntheon Kiadós Három hatalmas kötet. 1000 oldal, 1000 egyszínű és sxlnes kép. Fordito'ta: Dr. Lambrecht Kálmán, |AWA 78 PENPoj Ebből a könyvből mindenki megismerheti és megértheti az egyén és fal útjait, az ember, állat és növényvilág izgalma« san érdekes életéi. A világ legnéoszerObb iróia és a zseniális tudós közérthetően táriák elibénk a lét változatos formáit és gyakorlati utmu'atással szolgálnak a helyes és eqészsége» életre. Szegeden kapható — részletfizetésre Is - a g Pélma^qarorszag kiadóhivatalában