Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-11 / 229. szám

DfiLMAGYA 7.2 "SZAG államsegélyt kap a város a belvárosi uccák teliöliésére és a ie&érlói halastóra Az Ünnepségek után megkezdik a „Tanítók fidza" és két gazda­sági iskola építését 1930 október 11. Megállapították a kormányzó szegedi tar­tózkodásának programját (A Délmagyarország munkatársától.) Mint jelentettük, az országos ünnepségeket rendező bizottság összeállította az ünnepségek részle­tes programját. A 25-iki ünnepségeken részt­vesz a kormányzó is. Ennek a napnak pro­gramja a következő: A kormányzó szombaton 8 órakor érkezik a szegedi pályaudvarra. Hivatalos fogadtatás: főispán, polgármester üdvözlő beszéde. Szemle. Elvonulás kocsikon a Mars-téri laktanyába. Fél 9-kor laktanyai ünnepség, ezred átvétel. Fél 10-kor ünnepi nagymise a fogadalmi templomban, Dohnánvi nagymiséjének bemu­tatója. 11 óra 30-tól 11 óra 50-ig kivonulás a temp­lomból, ami alatt a kormányzó megtekinti az orgonát. 11 óra 50-kor a Nemzeti Megújhodás dom­bormüvének felavatása. Beszédet mond a fő­ispán és a honvédelmi miniszter. 2 órakor a kormányzó legszűkebb kíséreté­vel a rókusi elemi iskolához megy. Itt a kul­tuszminiszter beszél. Délután 3-kor a kormányzó a »Nemzeti Emlékcsarnok« felavatási ünnepségéhez megy. 3 óra 10. A fogadalmi templom kapui meg­nyílnak és megszólal az orgona Megindulnak a menetek: a papság menete a csanádi püs­pök vezetésével, az alkotók menete a kultusz­miniszter vezetésével, Szeged város menete a polgármester vezetésével, a szegedi egyetem menete a rektor vezetésével. Ezután a csa­nádi püspök beszél, majd a kultuszminiszter, a polgármester és a rektor mond beszédet A kormányzó ezután felavatja a »Nemzeti Em­]ékcsarnok<-ot, majd megtekinti a »Nemzeti Emlékcsarnok« szobormüveit. (A'szobrászmű­vészek emlékmüveik előtt foglalnak helyet.) Az árkádok alatt, az elméleti tanszék épüle­tében az egyetem zárókövének ünnepélyes el­helyezése következik, majd a kultuszminiszter beszél. A kormányzó az ünnepség után a püs­pöki palotába vonul. Este 9-kor lampionos felvonulás, amelyben a népiskolák, a középiskolák tanulói, a sze­gedi egyetemi diákság, vitézek, leány és fiu cserkészek, leventék, daloskörök, Szeged tör­vényhatósági bizottsága, a szegedi testületek, egyesületek, egyletek vesznek részt. A kor­mányzó a felvonulást a kémiai intézet erké­lyéről néz ivégig. Majd 11 órakor a kormánvzó elutazik Szegedről. Összeállították az orgonahangversenyek programját is. Az első hangverseny 24-én este 8 órakor lesz és ezen Dohnányi Ernő vezényletével a Palesztrina Kórus fog énekelni Antos Kál­mán karnagy orgonakisérete mellett. 25-én 6 órakor Schmidthauer Lajos fogja eljátszani Bossi orgonahangversenyét a sze­gedi filharmonikus zenekar kísérete mellett. 26-án este 7 órakor Wehner Géza játszik. A műsor keretében Felvinczi Takács Alice he­gedű- és Szent-Tamási Alma énekszámokat adnak elő. Ezeket a hangversenyeket egyébként a rádió is közvetíteni fogja. | RflMON NQVflRRoZZl (A Délmagyarország munkatársától.) Jelen­tette a Délmagyarország, hogy a kormány a csütörtöki minisztertanácson állította össze a munkanélküliség enyhítését célzó közmunkák programját. Ebben a programban — kétség­telenül a kultuszminiszter intervenciójára — tekintélyes részt kapott Szeged. Amikör a polgármester tájékoztatta nemrégen a belügy­minisztert a Szegeden elvégezhető hasznos köz­munkákról és bemutatta a mérnöki hivatal által készitett munkaprogramot, szó került két nagyjelentőségű földmunkáról, a belvárosi uccák feltöltéséről és a Fehértó egy részének halastóvá való átalakításáról. Kiebelsberg kul­tuszminiszter vetette fel azt a gondolatot, hngy a város megfelelő állami segítséggel ezeket a munkálatokat a téli hónapokban elvégeztet­hetné. Most a polgármester a következőkben tájé­koztatta az eredményről a Délmagyarország munkatársát: — A kultuszminiszter ma délelőtt tizenegy órakor telefonon felhivta szatymazi villájá­ban dr. Aigner Károly főispánt, azután pe­dig engemet és tájékoztatott bennünket a csü­törtöki minisztertanács Szegedet érdeklő hatá­rozatairól. Elmondotta, hogy a minisztertanács ötszázezer pengő államsegélyt szavazott meg a belvárosi uccák, valamint a Mars-tér, a Lechner-tér és a Kálvária-tér feltöltésének költsé­geihez, ezenkívül kétszázötven­ezer pengő államsegélyt szava­zott meg a Fehértó medrének szabályozásához és hasznosítá­sához. Ez a hétszázötvenezerpengős államsegély rend­kívül sok munkaalkalmat teremt a szegedi munkanélküliség enyhítésére, bár kikötötte a minisztertanács azt is, hogy a fehértói mun­kálatoknál a szegedieken kívül a csongrádme­gyei munkásokat is foglalkoztatni kell. — Arról is értesített a kultuszminiszter, hogy, vasárnap éjjel Szegedre jön és itt tölt három teljes napot. Hétfőn, mint kultuszminiszter tartózkodik majd Szegeden, lehozza magával a budapesti lapok munkatársait és bemutatja nekik az egyetemi építkezéseket és megtekinti azokat az uj iskolákat és óvodákat, amelyeket még nem látott befejezésük óta. Keddet és szerdát már mint a város országgyűlési kép­viselője tölti a miniszter Szegeden. Engem kért meg arra, hogy kedden állítsam elő a tanya­világ lakosságának képviselőit, a polgári kö­rök, a népkörök megbízottait, az iparosokat, a kereskedőket, akikkel fesztelenül kíván dis­kurálni és meg akarja hallgatni panaszaikat, kívánságaikat. A tanyaiak és a különböző kö­rök képviselőit valószínűleg kedden fogadja a miniszter a városházán, délután pedig az ipartestületben hallgatja meg a kereskedőket és az iparosokat. Szerdán azután megnézi az algyői csatorna építkezési munkálatait — A kultuszminiszter látoga­tása miatt a hétfőre összehívott rendkivOll közgyűlést csütörtök délutánra halasztjuk. — A kultuszminiszter magával hozza egyik építészét is, akivel megtárgyalja a Boldogasz­szony-sugárut Gizella-téri torkolatához terve­zendő bolthajtásos kapu-palota kérdését. A' miniszter komolyan gondol arra, hogy ezt a páratlanul szép tervet hamarosan megvaló­sítsa. A terv az, hogy, a sugárut végébe palo­IpiIIIXIIXlIIIIIirTTrTTTTTTTTTTTTTITTiTTITTTIITIIIIITTT»»« nnimiir] Női kalap különlegességet csak 63 Széchenyi lé 2. Knitíelnél Kárász ucca 15. Aas Alföldi legnagyobb női kalap raktára. •lITIITItlItllllIIIIIIinTTTTTTTTITTiriimilllIlfrTTTTTiTrTIIÍIIIITrra

Next

/
Thumbnails
Contents