Délmagyarország, 1930. október (6. évfolyam, 220-246. szám)

1930-10-28 / 243. szám

— Az orvos halálos szerencsétlensége. Békés, csabáról jelentik: Halálos szerencsétlenség áldozata lelt tegnap Békéscsabán dr. N y i t r a y Béla orvos. Az orvos Röntgen-készülékét Mutogatta, a min.a közben véletlenül hozzáért a n >gyfcszültségü áram­vezetékhez. az áram azonnal megölte. — Dohúnyki'árusok kirakatversenye. A Magyar Hét alkalmából a szegedi doliánykisárusok az idén rendeztek elsöizben kirakatversen t. A bizottság, amelynek elnöke Rösler pi'nzügyígazgatóhelyet­les volt. vasárnap birálta el a kirakatokat és a következő dijakat osztotta ki: Kai ser Rezső 80 pengő, Rozsnyai Árpád C0, Szemerédi Imre •10, Kállai Béla 30, özv. dr. Kovácsné 30, özv. Albert né 30. Pintér Pál 20, Ball a Ferens 20, özv. Szókéné 20, Jankovits Mihály, S z u k i t s, özv. Fischerné, özv. Sőtérné, Éttlné és özv. dr. Sajtosné 10—10 pengő. A bizottság megállapítása szerint az egyik legsikerültebb kira­kat a Kárász-uccai dohánynagvárudáé volt, amely Rzonban. mint naevárus. versenyen kivül szere­pelt. x Az ipartestületi tánciskola csütörtökön este uj­ból megkezdődik, Tánctanár Révész Béla. 330 — Hirlelen halál a bőrkereskedésben. Nagy ria­dalmat okozott hétfőn reggel a Mikszáth Káímán­uccában egy hirtelen haláleset. A kora reggeli órákban a Grflnberger bőrkereskedésbe vásár­lási szándékkal belépett egy cipész. A segéd a kívánt árukat elébe tette, a cipész válogatni kez­dett, egyszerre a szivéhez kapott és elvágódott a földön. Az üzlet személyzete ijedten futott össze* élesztgetni kezdték az eszméletlenül fekvő embert, majd kihívták a mentőket, akik azonban már csak a beállott halált konstatálhatták. Bendőrí bizottság szállt ki a helyszínre, amely megállapí­totta a halott személyazonosságát: Kurucz Jó­zsef 48 éves szőregl cipészsegéd. Holttestét az or­vostani intézetbe szállították. — Betörlek egy Petőfi Sándor-sugáruti hentes­üzletbe. Dobó Mihály Petőfi Sándor-sugárut 31. szám alatti hentesüzletében az éjjel betörő járt, aki a nyitott ablakon mászott be a helyiségbe és mindent, ami a keze ügyébe esett, elemelt. Elvitt ruhanemüeket, sálakat, kisebb pénzössze­get. szalonnát, kolbászt. A rcn lőrség megindította a nyomozást. — N'fm történt bűncselekmény nz ünnepségek alatt. Amennyire el volt foglalva a rendőrség, a háromnapos ünnepségeken a külső szolgálattal, olyan kevés dolog akadt a központi ügyeletrn Három nap alatt még apróbb büncselekmín t sem jelentettek a rendőrségre. és Müvészzet Weimer Géza orgonalirn^versenye. A négy nap gazdag ünnepi programjának művészi epilógusa Wehner Géza orgonahenjversenye volt. Három nap alatt három orgonaművész szerepelt. Leg­közelebb Schmidthauer jutott el a bensőség és érzés, a formák érzékeltetése és pompa kifej­tésének lehetőségéihez. A monumentalitásnak és li­rai álom szerűségnek azt az atmoszféráját, ame­lyet Dunkelberg Ottó, a passaui orgonamester tu­dott kifejteni egyetlen rövid variáciióben ezideiig egyetlen művészünk se érte el. Mig An'os tul­iózanul igyekezett az erő és káprázatosan mgy hangzás elementáris ar tisztik urnával ha'n addig Wehner a másik végletbe csapott át és az égi hangoknak zsúfoltan használt ünnepi és szentimen­tális sorozatával festette hangulatait. Bach: Fan­tázia és fuga g-mollt játszotta mély elmcrülésscl. Franck: remek Grand piese symphon'que-jáDan leheletnyi finomságokkal vette körül a mii rit­musát. Szendy—Antal ffy: Air, Anta.lffy: Karácsonyi dalocska és Wehner: Változatok a Szent Imre ének dallama felett című müvekb n színpompa, meleg kedély, szivböl jövő líra nvil­vánult meg. Utolsó számában Pikéthy: Iníro­dukcio és fuga B-A-C-H felett eleganciával és a tematikus részek precíz kihangsulyozásával ha­lott. Részt vett még a hangversenye Felvinczi Takáts Alice hegedümüvésznő két hegedüszám­inal. amelyeket finom tónussal, sok érzéssel szólal­tatott meg és T. Szenttamássy Alma ének­művésznő ügyesen elénekelt Händel- és Pcrgolcse­dalokkal. DÉLMAGY ÍRORSZÁG A színházi iroda hírei: Fruska _ Kiss Manyival — ma esle. A múlt szezon vége felé szerepelt szinházrn'c műsorán ez a rendkívül kedves, mulatságos vígjáték, mely a Belvárosi Színházban oly nagy sikert aratolt, hogy még ebben a szezonban sem került le mű­sorról. Mostani felújításának az ad aktualitást, hogy Kiss Manyit hívták meg a címszerep elját­szására és szerepléséről az egész fővárosi sajtó egyhangú elismeréssel emlékezett meg. Kiss Ma­nyi mellett a pompás vígjáték többi főszerepeit Herczeg, S. Geszti Rózsi, Gabányi Böske, Ká­rolyi, Zilaliy, Kolos Margit és Palásthy játsszák. A Fruska csak egyetlen egyszer — ma este — van műsoron. Általános óhajnak lesz eleget a színház veze­tősége, amikor Földes Imre most már a világ­szinpadokon ís diadalmasan hódító legújabb ope­rettjét, a Viktóriá t tűzi műsorára. A Viktória cimszrepét ezúttal Elek Ica, a társulat uj prima­donnája játssza, mig a többi vezetőszerepekb: n Kiss Manyi, Tolnay, Károlyi, Ajtay, Zilahy, Ve­szely. Sümegi és Bónai nyújtanak pompás ala­kításokat. Viktória — szerdán és csütörtökön bérleiszü­netben. Pénteken premierbérletben, szombaton A. bér­letben kerül bemutatásra az idei eredeti bemutató ciklus negyedik előadása, a Halállánc-játck, utána pedig Hauptmann »Hannele«-je. Délutáni előadások: Csütörtökön délutfn rendkí­vül mérsékelt helyárakkal: Első tavasz. Pénteken délután ifjúsági előadás: Nánl. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Le­hullott a rezgő nyárfa. Sport Isméi kikapott a KEAC Szegeden egyetlen mérkőzést sem engedé­lyezett vasárnapra a rendőrség. Vidéken azon­ban lebonyolították a kisorsolt amalőrmeccse­ket, amelyek közül a Félegyházán lejátszott KTK—KEAC meccs nagy meglepetéssel vég­ződött. Az egyetemi csapat 4 2-re kikapott. A vereség közvetlen oka három öngól, amiből kettőt Szűcs, egyet Vörös küldött a saját háló­jába. . A Zrínyi Makón 4 2-re verte a MAK-ot és e győzelmével az amatőrtabella második he­lyére küzdötte fel magát. Magyarország—Csehország 1:1 (1:0) A' vasárnapi magyar—cseh mérkőzés nem hozta meg a kívánt eredményt. A meccs el­döntetlenül végződött, aminek elsősorban a rossz időjárás volt az oka. A felázott talajon bokáig ért a viz, sokszor vizipólóhoz, nem pedig futballhoz hasonlított a játék. A ma­gyar csapatban Mandl helyén Kronenberger játszott, aki a magyar csapat védelmének a lelke volt. A magyarok mingvárt az első per­cekben gólt értek el Titkos révén. Ezután is megmaradt a magyar csapat fölcnye. Feléje intelt a győzelem is. de egy megítélt 1 l-est fíarátky Planicka kezébe lőlt. A második fél­időijen a csehek voltak a többet támadók és Fehér hibájából egyenlítettek. A Sabária a Hungária és az Tjpesl után. Va­sárnapra a Sabária 3:l-re megverte Szombathe­lyen a Pécs-Baranyát és ezzel a győzelmével ha­talmasan előretört az I. ligában. A Hungária és t'jpest után következik a tabellán, a Sabária te­hát kezd ismét a »régi csapat« lenni. A szegedi Vasutasok súlyos veresége Pécsrtt. Vasárnap pályát avatott a Pécsi Vasutas SC. nirelvre a Szegedi Vasutasokat hivta meg. A sze­gediek kirándulása súlyos fiaskóval végződött, amennyiben 7:2-re kaptak ki a pécsi csapattól. Tunyogi József és az pTC bajnokbirkozói Sze­geden. A szegedi MTE vasárnap, 2-án délután 5 órakor az ipartestület márványtermében klub­közi versenyt rendez Magyarország legjobb for­mában levő birkozócsapatával. az FTC-vel. A ver­senyen Tunvogi József Európabajnokon kivül részlvesznek: Fehér Jenő Fehér Mihály, I m­rédi. Csiszár és Szepesi. A versenyen Fe­hér Jenő és Imrédi nabadstilu akadémiát mu­tat be. Í930 október 28. 1 pengő 3 pengő darabla rövid Ideig haszna t gramofon lemezeknek. darabja a legújabb sláger leme­zeknek 312 Fonyó rádiószak üzletében, Kölcsey ucca 4. szám. Zürichi deviza zárlat: Páris 20.21, London 25.03.5, Nexvyork 515.20, Brüsszel 71.82.5, Milánó 26.96.3. Madrid —.—, Amsterdam 207.82.5, Berlin 122.79, Bécs 72.61, Szófia 3.73, Prága 15 28.5, Varsó 57.70, Budapest 9020, Belgrád 9.12 tizenhárom­tizenhatod. Bukarest 3.05 ötnyolcad. Budapesti valuta zárlat: Angol font 27.70—27 85, Belga frank 79.40—79.80, Cseh'korona 16.85—1697, Dán korona 152.40—153.00, D n ir 10.03—10.11, Dol­lár 571.80—573.80, Francia frank 22 30—22.60, Hol­landi forint 229.55—230.55, Lengyel zloty 63.70— 64.10, I.eu 3.36—3 40, Léva 4.12—4.18, Lira 29.70— 30.00. Német márka 135.75—136.35, Norvég korona 152.40—153.00, Osztrák shilling 80.25—80 65, Svájci frank 110.75—111.25, Svéd korona 153.00—153.60. Irányzat; A mai értéktőzsdén a külföldi tőzs­dék szombati lanyhaságának hatására alacsonyabb árakon indult meg a forgalom. Az üzleti tevé­kenység szüle keretek között mozgott s ennek folytán az árfolyamokban lényeges eltolódások nem következtek be. A fixpiac üzletfélén, válto­zatlan. a valuta- és devizapiacon az irányzat kissé gyengébb volt. Határidős terménytőzsde zárlat: Magyar buza okt. köt. 15.95, zárlat 15.95—15.96, lesz. 16.00, márc. köt. 16.23, 16.24, 16.20, zárlat 16.20-16.21, lesz. 16.20. Rozs márc. köt. 9.10, 9.08, zárlat 9.08—9.09, tesz .9.10. Tengeri máj. köt. 12.34, 12.43, zárlat 12.43—12.44, lesz. 12.40. Transit tengeri máj. köt. 10.40. zárlat 10.45—10.50, lesz. 10.50. Irányzat gyen­gébb, tengeri barátságos. A forgalom csekély. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77-es H­szavídéki 14.55—15.30. 78-as tiszavidéki 14.70—15.45, 79-cs tiszavidéki 14.85-15.70, 80-as tiszavidéki 14.95 —15.90, 81-es tiszavidéki 14 95—16.10. Rozs 7.85— 7.95. Tengeri 14.70—14.80. Irányzat gyengébb, a forgalom közepes. Csikágéi terménytőzsde zárlaat; Ruza lanyhuló. Decemberre 78 egynyolcad—78. márciusra 82 egv­nvolcad—82. májusra 83 egvketted—háromnyolcad. Tengeri tartott. Decemberre 77 hétnyolcad, már­ciusra 79 ötnyolcad, májusra 82. Zab tartott. De­Zcemberre 36 háromnyolcad, márciusra 38 egyne­gyed. májusra 39 háromnyolcad. Rozs alig tar. tott. Decemberre 48 hétnyolcad, márciusra 52 egy­ketted. májusra 54. Szeged sz. Mr. városi szinßdz Kedd este 8 órai kezdettel Bérletszünet Irta Barry Conners. Fordította Záaon István, Személyeki Harrington — — — — Herczeg Vilmos Harringlonné ~> — — — S. Geszti Rőzsi Grace leányaik — — — Pókay Irma mv. Patricia — — — Kiss Manyi Billi Caldwrll — — — — Károlyi Vilmos Tony Anderson — — — Palásthy Géza ^ Sadie Buchanan — — — Babos MicI Francis Patrick O* Flaherty — Zilahy Pál Vidéken egy elsőrendű szálloda és vendéglő Özem url kaszinóval bérbeadó. A|ánlatot ,15.000 lakos' jeligére a kiadóba kérüak. 370 Tartós ondolálás, hajfestés, szőkítés szakszerűen és szolid áron Szántai uri-, tiöiauiodrásznál Dugonics tér 11. 305 Telefon 4-51. csalMI képet, csoportképet, levelezőlapokat legolcsóbban , SIMONYI fényképésznél, Széchnyi tér 8. lerney házban, Korzó Mozival szemben. FésiYképeket,: Katona Dr. jogi szemináriuma • OjRB alapvizsgára ( felvilágosítás „lgorIalra j ingyen előkészít. - KltUnö jegyzetek. Somogyi ucca 22. .n Telefon: 5-74.

Next

/
Thumbnails
Contents