Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-03 / 173. szám

mini nini IWIBIW——Wimi—I háláim tett volna ítélve, hanem az Mzonyittatolt, hogy életfogytig tartó fegyházbüntetésre volt ítélve, tehát nem vergődött akasztófa alatt, s bizonyítást nyert az is, hogy Kovács Kotor András önként, minden kényszer nélkül kötelezte magát a kikötött 100 millió korona tisz­teletdíj megfizetésérc. Vádlott itt sem tudta tehát tényállításait bizonyítani. Minthogy a fent kifejtettek szerint vádlott azon tény­állításait sem tudta bizonyítani, amelyekre bizonyíté­kokat ajánlott fel s a mely bizonyítékok az eljárás fo­lyamán fel is vétettek, következik az, hogy sikertelen maradt azon tényállításainak bizonyítása is, amely vád tárgyává tétettek s amely tényállításokat a felajánlott bizonyítás sikeres eredményével kívánt bizonyítani. Ezzel szemben dr. Jedlicska Jen5, Varga István, dr. Barsi Ferenc, Kuti Géza, Mester Andor, dr. Mester György, dr. Havel József, dr. Kerekes Frigyes Kázmér, Zentai Soma, dr. Milassin Jenő, Veress Árpád, Jakó Sándor, dr. Kispál Ferenc és Árpás Ferenc, tehát a vád és védelem által felhívott tanuk részben egybe­hangzó, részben egymást kiegészítő vallomásai alapján megállapítást nyert az, hogy főmagánvádló már a háborút megelőző időben a Zentán megjelenő »összetartás* cimü lapnak főszerkesz­tője volt s részben ezen lapban megjelent cikkei, rész­ben a háború tartama alatt tartott több hazafias tar­talmú beszédek miatt a megszálló szerbek mindjárt a megszállás kezdetén főmagánvádlót állandó megfigye­lés alatt tartották, »vexálni* kezdték, mert »szálka volt a szerbek szemében* (Veress Árpád tanu) ütöttek rajta (dr. Barsi Ferenc tanu), túszként többször letartóz­tatták; ugy őt, mint számtalan magyar társát kiutasí­tották éspedig többször is, akiknek az érdekében fő­magánvádló a zentai postahivatalból éjjel, titokban több­ször telefonon beszélt a belgrádi magyar követséggel (Árpás Ferenc tanu), amikor főmagánvádlót és 30 tár­sát kiutasították a szerbek, főmagánvádló Belgrádba utazott s a kiutasítást visszavonatta, s a felmerült 10.000.000 dinár költség arányos részének megtérítésére a felajánlott összeget nem fogadta el s mert kitudódott, hogy ezt a kiutasítást főmagánvádló akadályozta meg, a szerbek még jobban üldözték őt, földjét (páuai) is elvették tőle, oly gyűlöletes volt a személye a szerbek előtt, hogy az ismerős magyaroknak sem volt taná­csos vele az uccán mutatkozni (Zentai Soma és dr. Kispál Ferenc tanuk), s hogy épp magyarsága miatt kellett átjönnie Zentáról. A kir. törvényszék védőnek azon indítványát, hogy engedtessék meg a Bv. 18. §-a alapján a névbitor­lás bizonyítása, továbbá, hogy a >Szegedi Uj Nemze­dék* azon lappéldánya, amelyben a főmagánvádló által megrendelt cikk jelent meg, amelynek cime volt »1848. Kossuth — 1926. Széchenyi*, s amelyben vádlott jogo­san felháborodott s azért irta a cikket, — szereztessék be, valamint a B. 1688—1927. számú iratok, végül vád­lott azon indítványát, hogy az általa becsatolt egyéb iratok olvastassanak fel, mellőzte, mert egyrészt azt szükségtelennek tartotta, másrészt az iratok nem tar­toznak a Bp. 313. §-a szerint felsorolható Iratok közé, de feleslegesek is. Minthogy a fent kifejtettek szerint vádlott részéről a bizonyítás teljesen sikertelen maradt s minthogy vád­lottnak a vád tárgyává tett cselekménye a rendelkező részben megjelölt bűncselekmény összes tényáüadéki ele­meit magában foglalja, a kir. törvényszék őt abban bű­nösnek mondotta ki. Főmagánvádló vád tárgyává tette azt a vádlott í.Ital tett állítást is, mely szerint >ez az irredenta csak szín­leli a meggyőződést, játszik a szavakkal; a siker, a több érvényesülés, a vezetés, vagy a hatalom elérése az egye­düli és valódi ok. A felfelé kapaszkodó kurzusnagysá­gok öncélú összefogása és tömegvadászata ez, melynek a keresztény és nemzeti morál hangzatos és hazug szankcióját adják. Ide vonatkozóan a kir. törvényszék nem állapította meg vádlott bűnösségét, mert az ebben foglalt kijelen­tések a vádlott által cikkében előzően használt tény­állítások magyarázata s főmagánvádló közéleti szerep­lésének kritikája. A büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként mér­legelte a rágalmazó tényállítások halmazát és a kir. tör­vényszék által ismerten a vádlottnak a főmagánvádló el­len intézett támadásainak sorozatát, vagyis a konok ki­tartást, viszont enyhítő körülményként mérlegelte azt, hogy vádlott cselekményének rugója politikai rajongás, s ezen körülményekre figyelemmel szabta ki vádlott alanyi bűnössége fokával s cselekménye tárgyi súlyán kereseti és vagyoni viszonyainak figyelembevételével 1000 pengő nem vagyoni kár megfizetésére is, minthogy vád­lott ügyvédi működésében súlyosan támadta alaptala­nul főmagánvádlót s igy nyilvánvaló, hogy ennek ekként anyagi kárt is okozott Az ítélet egyéb rendelkezései az ott felhívott törvény­helyeken alapulnak. Szeged, 1929. évi április hó 13. napján. Vild Károly s. k. kir. törvényszéki tanácselnök, mint elnök, dr. Schaf/er Lajos s. k. kir. törvényszéki biró, előadó. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláírás főtiszt a txtgedi királyi Ítélőtáblától. B. 1015—1929—64. szám. A MAGYAR ÁLLAM NEVÉBEN I A szegedi királyi Ítélőtábla a sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt dr. Lévay Ferenc ellen folya­matba tett bűnügyet, melyben a szegedi kir. törvény­szék 1929. évi április hó 13. napján B. 6006-56-1927. szám alatt ítéletet hozott, főmagánvádlónak a büntetés sulyosbitása végett, csatlakozási kérelmében a nem va­gyoni kár összegének felemelése végett, vádlottnak és védőjének *l«Ja okb<^ a fcűnösség megállapit^ra, B%v. DÉOf AGYARORSZAG 92., a Bv. 18. és a Bn. 1. §-ának nem alkalmazása miatt bejelentett, utóbbiaknak Írásban Is indokolt, Pásztor József szerkesztőnek, a Délmagyarország hirlap- és nyom­davállalat részvénytársaságnak a vagyoni marasztalás és az Ítélet közzétételének elrendelése miatt Írásban bejelen­tett fellebbezése folytán 1929. évi november hó 7. és 8. napján tartott nyilvános fellebbviteli főtárgyaláson, melyben Skultéty István tanácselnök, dr. Hubay László és dr. Juhász István itélőbjrák vettek részt a vád kép­viseletében dr. Széchenyi István főmagánvádló járt el, viszont a vádlott személyesen védekezett, a jegyzőköny­vet pedig dr. Klein Béla tanácsjegyző vezette, a vád és védelem meghallgatása után vizsgálat alá vette és a következően ítélt: Az elsőbiróság Ítéletét azzal a kiegészítéssel, hogy vádlott, mint a St. 33. §. 1. bek. szerinti szerző bű­nös, továbbá azzal a helyesbítéssel, hogy a vagyoni és nem vagyoni marasztalásért első- és harmadsorban nem Pásztor József, hanem az általa képviselt »Délmagyar­ország* hirlap- és nyomdavállalat rt., mint kiadó fe­lelős, helybenhagyja. Köteles vádlott a Bp. 479. 480. §§. alapján az első­bíróság ítéletében .megállapított és itt helyesbített foko­zatos felelősség mellett az ott kitett módon, idó és jog­következmények terhe alatt a fellebbviteli eljárás költ­ségei. fejében 100 pengőt főmagánvádlónak megfizetni Indokok. I. Az elsőblrói ítélet ellen bejelentett perorvoslatokh'oz főmagánvádló a II. Bn. 29. §-ában megjelölt idő alatt 63. sorszámú kérvényében csatlakozva, a nem vagyoni kár összegének felemelése végett fellebbezést jelentett be. Ez okból a kir. ítélőtábla az ügyet ezen fellebbezés keretében is felülvizsgálta. II. Vádlott a fellebbviteli főtárgyaláson ennek az ügy­nek az ellene folyamatban levő B. 68—1927. számú bűn­üggyel való egyesítését kérte Ezt a kérelmet a kir. ítélőtábla elutasította, mert az egyesíteni kért ügy is elsőbirósági ítélettel már elláttat­ván, az egyesítés a Bp. 20. §. 1. bek. értelmében ez okból ki van zárva. III. Vádlott ugyancsak a fellebbviteli főtárgyaláson bizonyítás kiegészítés iránt terjesztett elő kérelmet Az I. alatt vád tárgyává tett tényállítás valóságának illetve annak bizonyítására, hogy főmagánvádló fontos katonai titkokat kifecsegett és ezért ellene eljárás volt folyamatban, ezen katonai titkos, szám szerint és hol­létük tekintetében meg nem jelölt iratok beszerzését, a IX. a) alatti tényállítást illetően annak bizonyítására, hogy főmagánvádló nem a szabadkai járásbíróságnál, hanem a törvényszéknél nyújtotta be kérvényét a szerb ügy.édi eskü letétele iránt, a T) alatt csatolt B. I. 8— 138. számú irat ujabb hiteles lefordítását kérte, mely­ből kitűnik, hogy a T) alatti hivatalos bizonyítvány főmagánvádlónak a szabadkai törvényszéknél és nem a járásbíróságnál benyújtott kérvényére vonatkozik. A Bv. 18. §-ának alkalmazhatása kérdésében pedig an­nae igazolására, hogy a vád tárgyává tett közlemény megírását kjváltó jogos felháborodását a csongrádi bom­baperber való szereplése főmagánvádlónak a hamis ta­núvallomások szerzése miatt is okozta, a megnevezett tanuk kihallgatását kérte. A bizorvítás kiegészítésére vonatkozó kérelem teljesí­tését a kir. Ítélőtábla a Bp. 397. §. 3. bek. 1. pontja alapján minden irányban elutasította. Vádlott a katonai litkos iratok beszerzését csupán a fellebbviteli főtárgyaláson kérte, ezzel azonban nyilván­valóan elkésett, mert a St 53., 54. §§-ainak intézke­dései szerint ilyen indtivány csak az elsőbirósági fő­tárgyaláson terjeszthető elő. Ugyancsak nem terjesztett elő ily kérelmet a vádlott a T) alatti okiratot illetően sem, tehát itt előterjesz­tett ez a kérelme is nyilvánvalóan elkésett, de a bizo­nyítani kívánt körülmény a már felvett bizonyítékokra tekintettel az ügy elbírálása szempontjából is lényeg­telen. A Bv. 18. §-ának alkalmazásának kérdésével kapcso­latos kérelmet a kir. Ítélőtábla a kérdés érdemi részé­vel kapcsolatosan alább kifejtett okokból utasította el. IV. Alaptalannak találta a kir. Ítélőtábla a védelem részéről alaki okon bejelentett perorvoslatokat Ugyanis a névbitorlással kapcsolatos tényállításokat a főmagánvádló vádiárgyává nem tette, erre vonat­kezóan tehát a va'óság bizonyításának helye nincs. A jogos felháborodás indító okaiul megjelölt névbi­torlás, Kossuth és gr. Széchenyi kisajátítására vonat­kozó bizonyítékok felvétele a Bv. 18. §. alkalmazása kérdésének érdemi részével kapcsolatosan az alább ki­fejtendő okokból alaptalan. Végül pedig az <929 április hó 13.án felvett főtár­gyalás! jegyzőkönyvhöz csatolt iratok egy részének fel nem olvasása miatt bejelentett alaki perorvoslat azért alaptalan, mert az A—L. és Ny. alattiak a névbitor­lásra vonatkoznak, melyekkel kapcsolatos tényállításra a fentebb előadottak szerint a valóság az O), R), S). Sz) és Y) alatti okiratok magánnyilatkoratok és levelek lévén, ezek felolvasását a Bp. 313. g-a zárja ki, az M) alatti irat az I) alatti tényállítás bizonyítékaival kap­csolatban az U) és V) alatti pedig 26. sorszám alatti iratokkal együtt ismertetve lett és végül pedig az X) alatti keresetlevélnek felolvasása az ügy elbírálása szem­pontjából lényegtelen. V. A kir. Ítélőtábla vádlott beismerése alapján tény­ként állapítja meg, hogy a vádba tett közlemények szer­zője a vádlott, ki ebből folyóan a St 33. §. 1. bek. szerint sajtójogi felelősséggel tartozik. Helyesbiti továbbá a tényállást a becsatolt lappél­dány, valamint Pásztor Józsefnek 60. sorszámú felleb­bezésében felhozottak alapján akként, hogy a • Délma­gyarország* cimü időszaki lapnak a kiadója nem Pász­tor József, hanem a »Délmagyarország hírlap- és nyom­davállalat rt.« és hogy a lapnak a biztositéka 1 pengő 60 fillér készpénz. í^zftl a, kikészítéssel éa illetve helyesbítéssel a kir. 1930 aumisztus S ••BMBMMMHIBaBnMaBHHnRM^^^. Ítélőtábla az elsőbiróság által a bizonyítás anyagán,u megfelelően megállapított tényállást valónak fogadta a E tényállásból a kir. ítélőtábla is az elsőbiró«ággs| egyezően arra a jogi meggyőződésre jutott, hogy a bj, zonyitott tények a vádlott által állított tényállítások,j abban a beállításban, melybe azokat vádlott helyezte semmiképen nem fedik, tehát a valóság bizonyítása j kir ítélőtábla megítélése szerint sem sikerült Ugyanis a vádlott akként állította be a főmagánvádló egyes ténykedéseit, mint amelyek részben hazafiatlau, ságból, résziben önző anyagi érdekből erednek és visj, szaéléseket takarnak. Ad. I. Már pedig a bizonyítás eredménye szerint f®. magánvádló a háború kitörésekor önként jelentkezett katonának, azonban, mint B. osztályú népfőikelőt és sérvben szenvedőt is be nem sorozták, utóbb pedig y vörös kereszt egylet a titkárjának, Zenta város tanácsa a tűzoltó főparancsnoknak, végül pedig a vármegye tett, mint hírlapírónak — legutóbbi sikeresen — előter. jesztést a főmagánvádlónak katonai szolgálat alól leendő felmentése iránt; Heinrich Emil tanúvallomása szerint főmagánvádló a felmentése iránt egyéni kérvényt soha­sem nyújtott be és vádlott meg sem kísérelte bixonyi, tani azt, hogy az egyes esetekben előterjesztett felmen. tési kérelmek beadását maga a főmagánvádló szorgal­mazta volna. Ad. II. A husszállitást illetően is csak az nyert b|. zonyítást, hogy a főmagánvádló öccse: az a Széchenyi Lajos, aki a háború előtt és alatt, majd az átvonuló né. met és a megszálló francia csapatoknak már hust szál­lított, Zenta város élelmezési ügyosztálya utján való. ban szállitott hust a megszálló szerb csapatoknak is. azonban nem nyert bizonyítást, hogy a szerbek részére a megjelölt hatóság utján eszközölt ezen husszállitás, ban a főmagánvádló bármiként is közreműködött volna, s ezt a közreműködést a vádlott által bizonyítékul má­solatban becsatolt keresetlevél annál kevésbbé bizonyít­ja, mert a főmagánvádló által ellenbizonyitékul előter. jesztett ugyanazon kereset eredeti felzetéből nemcsak' az állapitható meg, hogy a főmagánvádló neve utólag Íratott be a keresetlevélbe, de az is, hogy az utólagos kiigazítás már a külzeten meg nem történt Ad. III. Vádlott a zentai kir. járásbíróságnak eredet, ben felmutatandó B. 94—1918. számú irataival kivánta bizonyítani ama tényállításának valóságát, hogy főma. gánvádló egy nő-ügyfelét testi sértés okozásával bán. talmazta. Vádlott ezen iratokat a főtárgyaláson fel nem mutatta, azok hivatalos beszerzése sem sikerült Az a puszta tény, hogy ellene a feljelentés be is adatott, annál kevésbbé engedi következtetést arra, hogy ez a bántalmazás akár a főmagánvádló által, akár ntasitá­sára az inasa utján —• miként ezt a vádlott a fellebb­viteli főtárgyaláson vitatta, — valóban meg is történt, mert főmagánvádlónak kétségbe nem vont kijelentése szerint a feljelentés visszavonatott és panaszos tőle bo­csánatot kért Ad. IV. Ide vonatkozóan csak az nyert bizonyítást, hogy a dr. Jedlicska Jenő által rendezett magyar mű. soros estén a főmagánvádló a megszálló szerb csapatok zentai parancsnokával egy asztalnál ült de mi adat sem bizonyítja a vádlott ama tényállítását, hogy a főmagán­vádló ugyanekkor pezsgőzött volna. A szerb parancsnok, kai az elsőbiróság által részletesen kifejtett kényszer­helyzetből folyó egy asztalnál ülés tényéből azonban, de még abból sem, hogy ha ily kényszerhelyzetben a főmagánvádló akkor pezsgőt fogyasztott volna Is, — a főmagánvádló hazafiatlan magatartására nem vonható alapos következtetés. Ad. V. Vádlott azt a tényállítását, hogy szerzeményi földjének eladásával a Sztojanovics testvéreket tönkre tette volna, s hogy továbbá visszaveendő ingatlanait ngy akarta megszerezni, hogy a vételár a zsebben maradjon é§ a birtok is visszakerüljön, bizonyítani meg sem kísérelte Azt a tényállítást pedig, hogy ősei földjét a kincstári és holttányilvánítási illetékeket megtakarítói magánok­irathamisitás utján adta el, vádlott a felmutatandó tkvi iratokkal és a szegedi kir. ügyészség 9138—1926. ki­számú iratával kívánta bizonyítani A tkvi iratokat a vádlott fel nem mutatta. Az emiitett ügyészségi ira­tokból pedig megállapítható ugyan, hogy a főmagán­vádló az 1915. évben a harctéren elesett József nevü öccse örökrészét 1921 március hó 21-én kiállított és elhalt öccse névaláírásával is ellátott adásvételi szerző­déssel eladta; azonban miként az elsőbiróság helyesen megindokolta, főmagánvádlónak ezen cselekménye az ok­mányhamisítás bűncselekményét ennek lényeges tényál­ladéki eleme hiányában ki nem meríti és pedig annál kevésbbé, mert főmagánvádlónak ebben a bűnügyben a vizsgálóbíró előtt tett és meg nem cáfolt védekezése sze­rint őt József nevü öccse hadbavonulásakor szóval fel­hatalmazta arra, hogy ingatlanrészével minden esetre tetszése rzerint rendelkezhetik. Ad. VI. Az ide vonatkozó tényállításokkal szemben pe­dig az nyert bizonyítást, hogy főmagánvádló a mene­kültek és kiutasítottak részére a honossági, flietve le­telepedési engedélyeket, valamint lakást, vagy díjtalanul, vagy pedig oly csekély díjazás mellett eszközölte ki, hogy Amiatt panaszra oka senkinek sem volt esetben díjazást nem kért, sőt az önként felajánlottat sem fogadta el. Ad. VII. Azt a tényállítását sem bizonyította a vád­lott, hogy főmagánvádló a menekültek pénzével kufár­kodott. Az nyert ugyanis bizonyítást hoí7 egyesek a főmagánvádlóra, mint megbízható egyénre bízták pénzüket kihelyezés végett, azokkal a főmagán­vádló pontosan el is számolt, sőt megtörtént az is. hofST amidőn főmagánvádló maga belátta a2t, hogy a rábízott pénzt nem a kellő körültekintéssel helyezte el és az el­veszett, a sajátjából megtérítette. Ezekből a kftraime­nyekből a kufárkodásra, valamint arra. iogy kis em­berek pénzét a bankba a bankügyészi rebach vege» dirigálta volna, következtetést rnmni még nem leti"* De nem lehet ezt k^welteOetH a 25. és 82.

Next

/
Thumbnails
Contents