Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-03 / 173. szám

mini nini IWIBIW——Wimi—I háláim tett volna ítélve, hanem az Mzonyittatolt, hogy életfogytig tartó fegyházbüntetésre volt ítélve, tehát nem vergődött akasztófa alatt, s bizonyítást nyert az is, hogy Kovács Kotor András önként, minden kényszer nélkül kötelezte magát a kikötött 100 millió korona tiszteletdíj megfizetésérc. Vádlott itt sem tudta tehát tényállításait bizonyítani. Minthogy a fent kifejtettek szerint vádlott azon tényállításait sem tudta bizonyítani, amelyekre bizonyítékokat ajánlott fel s a mely bizonyítékok az eljárás folyamán fel is vétettek, következik az, hogy sikertelen maradt azon tényállításainak bizonyítása is, amely vád tárgyává tétettek s amely tényállításokat a felajánlott bizonyítás sikeres eredményével kívánt bizonyítani. Ezzel szemben dr. Jedlicska Jen5, Varga István, dr. Barsi Ferenc, Kuti Géza, Mester Andor, dr. Mester György, dr. Havel József, dr. Kerekes Frigyes Kázmér, Zentai Soma, dr. Milassin Jenő, Veress Árpád, Jakó Sándor, dr. Kispál Ferenc és Árpás Ferenc, tehát a vád és védelem által felhívott tanuk részben egybehangzó, részben egymást kiegészítő vallomásai alapján megállapítást nyert az, hogy főmagánvádló már a háborút megelőző időben a Zentán megjelenő »összetartás* cimü lapnak főszerkesztője volt s részben ezen lapban megjelent cikkei, részben a háború tartama alatt tartott több hazafias tartalmú beszédek miatt a megszálló szerbek mindjárt a megszállás kezdetén főmagánvádlót állandó megfigyelés alatt tartották, »vexálni* kezdték, mert »szálka volt a szerbek szemében* (Veress Árpád tanu) ütöttek rajta (dr. Barsi Ferenc tanu), túszként többször letartóztatták; ugy őt, mint számtalan magyar társát kiutasították éspedig többször is, akiknek az érdekében főmagánvádló a zentai postahivatalból éjjel, titokban többször telefonon beszélt a belgrádi magyar követséggel (Árpás Ferenc tanu), amikor főmagánvádlót és 30 társát kiutasították a szerbek, főmagánvádló Belgrádba utazott s a kiutasítást visszavonatta, s a felmerült 10.000.000 dinár költség arányos részének megtérítésére a felajánlott összeget nem fogadta el s mert kitudódott, hogy ezt a kiutasítást főmagánvádló akadályozta meg, a szerbek még jobban üldözték őt, földjét (páuai) is elvették tőle, oly gyűlöletes volt a személye a szerbek előtt, hogy az ismerős magyaroknak sem volt tanácsos vele az uccán mutatkozni (Zentai Soma és dr. Kispál Ferenc tanuk), s hogy épp magyarsága miatt kellett átjönnie Zentáról. A kir. törvényszék védőnek azon indítványát, hogy engedtessék meg a Bv. 18. §-a alapján a névbitorlás bizonyítása, továbbá, hogy a >Szegedi Uj Nemzedék* azon lappéldánya, amelyben a főmagánvádló által megrendelt cikk jelent meg, amelynek cime volt »1848. Kossuth — 1926. Széchenyi*, s amelyben vádlott jogosan felháborodott s azért irta a cikket, — szereztessék be, valamint a B. 1688—1927. számú iratok, végül vádlott azon indítványát, hogy az általa becsatolt egyéb iratok olvastassanak fel, mellőzte, mert egyrészt azt szükségtelennek tartotta, másrészt az iratok nem tartoznak a Bp. 313. §-a szerint felsorolható Iratok közé, de feleslegesek is. Minthogy a fent kifejtettek szerint vádlott részéről a bizonyítás teljesen sikertelen maradt s minthogy vádlottnak a vád tárgyává tett cselekménye a rendelkező részben megjelölt bűncselekmény összes tényáüadéki elemeit magában foglalja, a kir. törvényszék őt abban bűnösnek mondotta ki. Főmagánvádló vád tárgyává tette azt a vádlott í.Ital tett állítást is, mely szerint >ez az irredenta csak színleli a meggyőződést, játszik a szavakkal; a siker, a több érvényesülés, a vezetés, vagy a hatalom elérése az egyedüli és valódi ok. A felfelé kapaszkodó kurzusnagyságok öncélú összefogása és tömegvadászata ez, melynek a keresztény és nemzeti morál hangzatos és hazug szankcióját adják. Ide vonatkozóan a kir. törvényszék nem állapította meg vádlott bűnösségét, mert az ebben foglalt kijelentések a vádlott által cikkében előzően használt tényállítások magyarázata s főmagánvádló közéleti szereplésének kritikája. A büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként mérlegelte a rágalmazó tényállítások halmazát és a kir. törvényszék által ismerten a vádlottnak a főmagánvádló ellen intézett támadásainak sorozatát, vagyis a konok kitartást, viszont enyhítő körülményként mérlegelte azt, hogy vádlott cselekményének rugója politikai rajongás, s ezen körülményekre figyelemmel szabta ki vádlott alanyi bűnössége fokával s cselekménye tárgyi súlyán kereseti és vagyoni viszonyainak figyelembevételével 1000 pengő nem vagyoni kár megfizetésére is, minthogy vádlott ügyvédi működésében súlyosan támadta alaptalanul főmagánvádlót s igy nyilvánvaló, hogy ennek ekként anyagi kárt is okozott Az ítélet egyéb rendelkezései az ott felhívott törvényhelyeken alapulnak. Szeged, 1929. évi április hó 13. napján. Vild Károly s. k. kir. törvényszéki tanácselnök, mint elnök, dr. Schaf/er Lajos s. k. kir. törvényszéki biró, előadó. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláírás főtiszt a txtgedi királyi Ítélőtáblától. B. 1015—1929—64. szám. A MAGYAR ÁLLAM NEVÉBEN I A szegedi királyi Ítélőtábla a sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt dr. Lévay Ferenc ellen folyamatba tett bűnügyet, melyben a szegedi kir. törvényszék 1929. évi április hó 13. napján B. 6006-56-1927. szám alatt ítéletet hozott, főmagánvádlónak a büntetés sulyosbitása végett, csatlakozási kérelmében a nem vagyoni kár összegének felemelése végett, vádlottnak és védőjének *l«Ja okb<^ a fcűnösség megállapit^ra, B%v. DÉOf AGYARORSZAG 92., a Bv. 18. és a Bn. 1. §-ának nem alkalmazása miatt bejelentett, utóbbiaknak Írásban Is indokolt, Pásztor József szerkesztőnek, a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat részvénytársaságnak a vagyoni marasztalás és az Ítélet közzétételének elrendelése miatt Írásban bejelentett fellebbezése folytán 1929. évi november hó 7. és 8. napján tartott nyilvános fellebbviteli főtárgyaláson, melyben Skultéty István tanácselnök, dr. Hubay László és dr. Juhász István itélőbjrák vettek részt a vád képviseletében dr. Széchenyi István főmagánvádló járt el, viszont a vádlott személyesen védekezett, a jegyzőkönyvet pedig dr. Klein Béla tanácsjegyző vezette, a vád és védelem meghallgatása után vizsgálat alá vette és a következően ítélt: Az elsőbiróság Ítéletét azzal a kiegészítéssel, hogy vádlott, mint a St. 33. §. 1. bek. szerinti szerző bűnös, továbbá azzal a helyesbítéssel, hogy a vagyoni és nem vagyoni marasztalásért első- és harmadsorban nem Pásztor József, hanem az általa képviselt »Délmagyarország* hirlap- és nyomdavállalat rt., mint kiadó felelős, helybenhagyja. Köteles vádlott a Bp. 479. 480. §§. alapján az elsőbíróság ítéletében .megállapított és itt helyesbített fokozatos felelősség mellett az ott kitett módon, idó és jogkövetkezmények terhe alatt a fellebbviteli eljárás költségei. fejében 100 pengőt főmagánvádlónak megfizetni Indokok. I. Az elsőblrói ítélet ellen bejelentett perorvoslatokh'oz főmagánvádló a II. Bn. 29. §-ában megjelölt idő alatt 63. sorszámú kérvényében csatlakozva, a nem vagyoni kár összegének felemelése végett fellebbezést jelentett be. Ez okból a kir. ítélőtábla az ügyet ezen fellebbezés keretében is felülvizsgálta. II. Vádlott a fellebbviteli főtárgyaláson ennek az ügynek az ellene folyamatban levő B. 68—1927. számú bűnüggyel való egyesítését kérte Ezt a kérelmet a kir. ítélőtábla elutasította, mert az egyesíteni kért ügy is elsőbirósági ítélettel már elláttatván, az egyesítés a Bp. 20. §. 1. bek. értelmében ez okból ki van zárva. III. Vádlott ugyancsak a fellebbviteli főtárgyaláson bizonyítás kiegészítés iránt terjesztett elő kérelmet Az I. alatt vád tárgyává tett tényállítás valóságának illetve annak bizonyítására, hogy főmagánvádló fontos katonai titkokat kifecsegett és ezért ellene eljárás volt folyamatban, ezen katonai titkos, szám szerint és hollétük tekintetében meg nem jelölt iratok beszerzését, a IX. a) alatti tényállítást illetően annak bizonyítására, hogy főmagánvádló nem a szabadkai járásbíróságnál, hanem a törvényszéknél nyújtotta be kérvényét a szerb ügy.édi eskü letétele iránt, a T) alatt csatolt B. I. 8— 138. számú irat ujabb hiteles lefordítását kérte, melyből kitűnik, hogy a T) alatti hivatalos bizonyítvány főmagánvádlónak a szabadkai törvényszéknél és nem a járásbíróságnál benyújtott kérvényére vonatkozik. A Bv. 18. §-ának alkalmazhatása kérdésében pedig annae igazolására, hogy a vád tárgyává tett közlemény megírását kjváltó jogos felháborodását a csongrádi bombaperber való szereplése főmagánvádlónak a hamis tanúvallomások szerzése miatt is okozta, a megnevezett tanuk kihallgatását kérte. A bizorvítás kiegészítésére vonatkozó kérelem teljesítését a kir. Ítélőtábla a Bp. 397. §. 3. bek. 1. pontja alapján minden irányban elutasította. Vádlott a katonai litkos iratok beszerzését csupán a fellebbviteli főtárgyaláson kérte, ezzel azonban nyilvánvalóan elkésett, mert a St 53., 54. §§-ainak intézkedései szerint ilyen indtivány csak az elsőbirósági főtárgyaláson terjeszthető elő. Ugyancsak nem terjesztett elő ily kérelmet a vádlott a T) alatti okiratot illetően sem, tehát itt előterjesztett ez a kérelme is nyilvánvalóan elkésett, de a bizonyítani kívánt körülmény a már felvett bizonyítékokra tekintettel az ügy elbírálása szempontjából is lényegtelen. A Bv. 18. §-ának alkalmazásának kérdésével kapcsolatos kérelmet a kir. Ítélőtábla a kérdés érdemi részével kapcsolatosan alább kifejtett okokból utasította el. IV. Alaptalannak találta a kir. Ítélőtábla a védelem részéről alaki okon bejelentett perorvoslatokat Ugyanis a névbitorlással kapcsolatos tényállításokat a főmagánvádló vádiárgyává nem tette, erre vonatkezóan tehát a va'óság bizonyításának helye nincs. A jogos felháborodás indító okaiul megjelölt névbitorlás, Kossuth és gr. Széchenyi kisajátítására vonatkozó bizonyítékok felvétele a Bv. 18. §. alkalmazása kérdésének érdemi részével kapcsolatosan az alább kifejtendő okokból alaptalan. Végül pedig az <929 április hó 13.án felvett főtárgyalás! jegyzőkönyvhöz csatolt iratok egy részének fel nem olvasása miatt bejelentett alaki perorvoslat azért alaptalan, mert az A—L. és Ny. alattiak a névbitorlásra vonatkoznak, melyekkel kapcsolatos tényállításra a fentebb előadottak szerint a valóság az O), R), S). Sz) és Y) alatti okiratok magánnyilatkoratok és levelek lévén, ezek felolvasását a Bp. 313. g-a zárja ki, az M) alatti irat az I) alatti tényállítás bizonyítékaival kapcsolatban az U) és V) alatti pedig 26. sorszám alatti iratokkal együtt ismertetve lett és végül pedig az X) alatti keresetlevélnek felolvasása az ügy elbírálása szempontjából lényegtelen. V. A kir. Ítélőtábla vádlott beismerése alapján tényként állapítja meg, hogy a vádba tett közlemények szerzője a vádlott, ki ebből folyóan a St 33. §. 1. bek. szerint sajtójogi felelősséggel tartozik. Helyesbiti továbbá a tényállást a becsatolt lappéldány, valamint Pásztor Józsefnek 60. sorszámú fellebbezésében felhozottak alapján akként, hogy a • Délmagyarország* cimü időszaki lapnak a kiadója nem Pásztor József, hanem a »Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalat rt.« és hogy a lapnak a biztositéka 1 pengő 60 fillér készpénz. í^zftl a, kikészítéssel éa illetve helyesbítéssel a kir. 1930 aumisztus S ••BMBMMMHIBaBnMaBHHnRM^^^. Ítélőtábla az elsőbiróság által a bizonyítás anyagán,u megfelelően megállapított tényállást valónak fogadta a E tényállásból a kir. ítélőtábla is az elsőbiró«ággs| egyezően arra a jogi meggyőződésre jutott, hogy a bj, zonyitott tények a vádlott által állított tényállítások,j abban a beállításban, melybe azokat vádlott helyezte semmiképen nem fedik, tehát a valóság bizonyítása j kir ítélőtábla megítélése szerint sem sikerült Ugyanis a vádlott akként állította be a főmagánvádló egyes ténykedéseit, mint amelyek részben hazafiatlau, ságból, résziben önző anyagi érdekből erednek és visj, szaéléseket takarnak. Ad. I. Már pedig a bizonyítás eredménye szerint f®. magánvádló a háború kitörésekor önként jelentkezett katonának, azonban, mint B. osztályú népfőikelőt és sérvben szenvedőt is be nem sorozták, utóbb pedig y vörös kereszt egylet a titkárjának, Zenta város tanácsa a tűzoltó főparancsnoknak, végül pedig a vármegye tett, mint hírlapírónak — legutóbbi sikeresen — előter. jesztést a főmagánvádlónak katonai szolgálat alól leendő felmentése iránt; Heinrich Emil tanúvallomása szerint főmagánvádló a felmentése iránt egyéni kérvényt sohasem nyújtott be és vádlott meg sem kísérelte bixonyi, tani azt, hogy az egyes esetekben előterjesztett felmen. tési kérelmek beadását maga a főmagánvádló szorgalmazta volna. Ad. II. A husszállitást illetően is csak az nyert b|. zonyítást, hogy a főmagánvádló öccse: az a Széchenyi Lajos, aki a háború előtt és alatt, majd az átvonuló né. met és a megszálló francia csapatoknak már hust szállított, Zenta város élelmezési ügyosztálya utján való. ban szállitott hust a megszálló szerb csapatoknak is. azonban nem nyert bizonyítást, hogy a szerbek részére a megjelölt hatóság utján eszközölt ezen husszállitás, ban a főmagánvádló bármiként is közreműködött volna, s ezt a közreműködést a vádlott által bizonyítékul másolatban becsatolt keresetlevél annál kevésbbé bizonyítja, mert a főmagánvádló által ellenbizonyitékul előter. jesztett ugyanazon kereset eredeti felzetéből nemcsak' az állapitható meg, hogy a főmagánvádló neve utólag Íratott be a keresetlevélbe, de az is, hogy az utólagos kiigazítás már a külzeten meg nem történt Ad. III. Vádlott a zentai kir. járásbíróságnak eredet, ben felmutatandó B. 94—1918. számú irataival kivánta bizonyítani ama tényállításának valóságát, hogy főma. gánvádló egy nő-ügyfelét testi sértés okozásával bán. talmazta. Vádlott ezen iratokat a főtárgyaláson fel nem mutatta, azok hivatalos beszerzése sem sikerült Az a puszta tény, hogy ellene a feljelentés be is adatott, annál kevésbbé engedi következtetést arra, hogy ez a bántalmazás akár a főmagánvádló által, akár ntasitására az inasa utján —• miként ezt a vádlott a fellebbviteli főtárgyaláson vitatta, — valóban meg is történt, mert főmagánvádlónak kétségbe nem vont kijelentése szerint a feljelentés visszavonatott és panaszos tőle bocsánatot kért Ad. IV. Ide vonatkozóan csak az nyert bizonyítást, hogy a dr. Jedlicska Jenő által rendezett magyar mű. soros estén a főmagánvádló a megszálló szerb csapatok zentai parancsnokával egy asztalnál ült de mi adat sem bizonyítja a vádlott ama tényállítását, hogy a főmagánvádló ugyanekkor pezsgőzött volna. A szerb parancsnok, kai az elsőbiróság által részletesen kifejtett kényszerhelyzetből folyó egy asztalnál ülés tényéből azonban, de még abból sem, hogy ha ily kényszerhelyzetben a főmagánvádló akkor pezsgőt fogyasztott volna Is, — a főmagánvádló hazafiatlan magatartására nem vonható alapos következtetés. Ad. V. Vádlott azt a tényállítását, hogy szerzeményi földjének eladásával a Sztojanovics testvéreket tönkre tette volna, s hogy továbbá visszaveendő ingatlanait ngy akarta megszerezni, hogy a vételár a zsebben maradjon é§ a birtok is visszakerüljön, bizonyítani meg sem kísérelte Azt a tényállítást pedig, hogy ősei földjét a kincstári és holttányilvánítási illetékeket megtakarítói magánokirathamisitás utján adta el, vádlott a felmutatandó tkvi iratokkal és a szegedi kir. ügyészség 9138—1926. kiszámú iratával kívánta bizonyítani A tkvi iratokat a vádlott fel nem mutatta. Az emiitett ügyészségi iratokból pedig megállapítható ugyan, hogy a főmagánvádló az 1915. évben a harctéren elesett József nevü öccse örökrészét 1921 március hó 21-én kiállított és elhalt öccse névaláírásával is ellátott adásvételi szerződéssel eladta; azonban miként az elsőbiróság helyesen megindokolta, főmagánvádlónak ezen cselekménye az okmányhamisítás bűncselekményét ennek lényeges tényálladéki eleme hiányában ki nem meríti és pedig annál kevésbbé, mert főmagánvádlónak ebben a bűnügyben a vizsgálóbíró előtt tett és meg nem cáfolt védekezése szerint őt József nevü öccse hadbavonulásakor szóval felhatalmazta arra, hogy ingatlanrészével minden esetre tetszése rzerint rendelkezhetik. Ad. VI. Az ide vonatkozó tényállításokkal szemben pedig az nyert bizonyítást, hogy főmagánvádló a menekültek és kiutasítottak részére a honossági, flietve letelepedési engedélyeket, valamint lakást, vagy díjtalanul, vagy pedig oly csekély díjazás mellett eszközölte ki, hogy Amiatt panaszra oka senkinek sem volt esetben díjazást nem kért, sőt az önként felajánlottat sem fogadta el. Ad. VII. Azt a tényállítását sem bizonyította a vádlott, hogy főmagánvádló a menekültek pénzével kufárkodott. Az nyert ugyanis bizonyítást hoí7 egyesek a főmagánvádlóra, mint megbízható egyénre bízták pénzüket kihelyezés végett, azokkal a főmagánvádló pontosan el is számolt, sőt megtörtént az is. hofST amidőn főmagánvádló maga belátta a2t, hogy a rábízott pénzt nem a kellő körültekintéssel helyezte el és az elveszett, a sajátjából megtérítette. Ezekből a kftraimenyekből a kufárkodásra, valamint arra. iogy kis emberek pénzét a bankba a bankügyészi rebach vege» dirigálta volna, következtetést rnmni még nem leti"* De nem lehet ezt k^welteOetH a 25. és 82.