Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-24 / 189. szám

1930 augusztus 24. DÉLMAGYARORSZÁG 7 Munkát! Kenyerei! Irta: Lájer Dezső, a szociáldemokrata párt titkára. Éhesen lézengő munkás, kényszeregyességtől fc csődtől rettegő polgár ne essél kétségbe. Legyetek ti is türelemmel, kiknek az idén már csak feleannyi hus jutott, mint tavaly ilyenkor. Azoknak az 1500-aknak se kell már sokáig bánkodniok, akik a szegények kony­hájáról tengelik nyomorúságos életüket. Há nem is volt munkátok, megrendelésiek és ve­vőitek a nyáron, majd lesz a télen, csak vár­jatok már addig nyugodtan és gondtalanul fog­tok élni. Hogyne. Hiszen megint feltámadt a Kül­városi Párt, zászlót bont újra és ismét meg­ígéri, hogy megment benneteket, mert most már — de igazán és utoljára — megkezdi a külváros rendezését. Olvassátok csak figyelmesen félhivatalosá­nak, a Szegedi Újságnak Szentistvánnapi han­gulatos cikkét, mily szép ígéretekkel csalo­gat zászlaja alá. Ha véletlenül arra is gon­doltatok volna a cikk olvasása közben, hogy pénz is kell a rendezéshez, ami pedig nincs, mert mind másra költötték, kételyeidet a pén­teki lapokban megjelent hirek már el is osz­latják, mert A. Coates nem kevesebb, mint Í0 millió pengőt ajánl. Lesz tehát pénz is, sak utána kell nyúlni. Szinte látom csüggedt arcotok felvidulását, jámbor, hiszékeny munkások és polgárok! Mi mégis kételkedünk, sőt nem is hiszünk a külvárosi párt ígéreteiben, sem pedig a 40 milliós kölcsön komolyságában. Megmondjuk, miért? Éppen olyan időben halljuk ezeket az ígé­reteket, amikor már jóval előbb elhatározta a Szervezett munkásság, hogy szeptember 1-én délelőtt 11 órakor beszünteti a munkát és csatlakozva munka nélkül vergődő testvérei­hez, országszerte kimegyünk az uccára és mermutatjuk kibírhatatlan nyomorunkat és követeljük legelemibb emberi jogunkat: Mun­kát! Kenyeret! Követelünk végre olyan ko­moly intézkedéseket, melyek tovább nem ma­radhatnak üres ígéretek. Hangosan fogjuk kiáltani az illetékesek, de a külvárosi párt vezérei felé is, hogy nem akarunk elpusztulni és nem akarjuk, hogy, velünk együtt pusztul­jon az egész ország. 'me, itt van az ígéretek magyarázata. Meg­elégeltük a be nem váltott Ígéreteket és élni­akarásunknak a legkomolyabb formát akarjuk adni. Megjelent tehát a külvárosi párt és meg akar bennünket előzni, hogy itt van ő, bízzuk rá sorsunkat. Nem mi önmagunkat, hanem ő fog' bennünket megváltani. Nem hiszünk neki, nem is vesszük komo­lyan. Eddigi magatartásával erre szolgált rá. Nem lehet a dolgozók érdekeit csak a kül­városrendezés időnként való felmelegítésével szolgálni, de ellenük fordulni, amikor más ér­mmm Sálon és Jazz zenekarának búcsú hangversenye 324 vasárnap a Kass-hávéháiban dekeikért kellene sikraszállni; nem lehet egy­szerre a hatalom szekerét tolni és egyúttal a dolgozók javáért dolgozni; másszóval egy szájból egyszerre hideget és meleget fújni, ahogy ezt a törvényhatósági bizottság köz­gyűlésein tette. Ki hihet annak a pártnak', melynek vezé­rei a külvárosrendezést eddig még mindig arra használták fel, hogy elgáncsoljanak olyan más indítványokat, melyek szintén a dolgozók érdekeit szolgálták volna; ki veheti komolyan azt a pártot, amelyiknek vezérei mindig ak­kor akarják megmenteni a dolgozókat, ami­kor a húsúkból és vérükből való szervezett munkások érdekképviseletei vívják súlyos küz­delmeiket értük és mert arról győződtek meg, hogy az eddig kapott Ígéretek beváltatlanok maradtak, azt akarják, hogy hangot adjanak igazságos követeléseiknek; ki bizhat abban a pártban, amelynek vezérei, a kulisszák mögött máris — jóval a választások előtt — azon mesterkednek, hogy ki hol jusson előnyösebb Súlyosan téved az, aki azt hiszi, hogy az a szándéka a külvárosi pártnak, hogy át­vegye a dolgozó tömegek vágyait és akaratát Nem. Azért jelentek meg újra, azért ismétel­getik ígéreteiket, azért hallatnak olyan han­gokat lapjukban és gyűléseiken, amilyenek­kel remélik, hogy sikerülni fog megint a: könnyen hivő .választókat a maguk szekere elé fogni. Azt hisszük, csalódni fognak ebben a szá­mításukban, mert eddigi magatartásukkal fel­nyitották azok szemét is, kik a mult őszi vá­lasztásoknál követték őket. A külvárosi párt félhivatalosa maga is érzi, hogy bajok vannak. Meg is kérdezi: »Mi lesz a télen, ha ilyen tar, reménytelen a munkás­kezek számára a munka nélküli nyár?« Az­zal az ígérettel felel, hogy az ősszel pedig megkezdi a külvárosrendezést. Mi pedig azt mondjuk, hogy üres ígéret marad ez most is és borzalmasabb, kétségbeejtőbb, nyomor­ral és szenvedésekkel telibb lesz minden ed­digi télnél! De ha komolyan azt akarja a külvárosi párt vezéreivel együtt, hogy ne igy legyen, szeptember 1-én követeljen velünk együtt: Munkát! Kenyeret! jelöléshez és igy képviselőséghez. VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, a nyár azért mégis csak megérkezik végre, ha a juliusi hidegben, augusz­tusi esőben elszomorodott nyaralók lassan haza is érkeznek... Igy van ez már néhány éve: ak­kor fázunk, ha melegedni szeretnénk. De azért mindenki remekül nyaralt, hiszen oly jó egy ki­csit elkerülni hazulról, uj embereket látni, uj vá­rosokat.. , A nyaralók lassan hazaérkeznek, a szabadságok lassan lejárnak, — de uj nyár indul most a Tiszán. Soha annyi boldog csőnakost, fürdőzőt, motorost! Csak a Tiszával kellene valamit csinálni végre ebben a pótriyárban, mert olyan vadul piszkos, mintha december volna... A pótnyárban persze néhány vendég érkezett Szegedre, akik événkint egyszer föl szokták ke­xesni a tiszai várost. Legutóbb Fleischer Antal járt Szegeden, hogy elintézte Bártfát és Salzburgot Az Operaház kiváló dirigense nálunk végezte is­koláit és nem múlik el nyár, hogy le ne látogatna hozzáDk. Persze a szegedi muzsikusok köréje gyűl­tek és Fleischernek mesélni kellett múltról és jövőről... Ezzel szemben Vágó Artúrt aki Szegeden töl­tötte utolsó vidéki hónapjait, legutóbb Lázár di­rektor fölrendeitc Pestre, mert a Király Színházban megkezdődik a munka... Festen várja az iiiduló színházi esztendőt Páger Antal, aki egyelőre az Andrássy-uti Színházhoz szerződött és Barabás igazgató máris szép sze­reppel akarja elindítani a pesti életbe... Tarnay direktorék a Teréz-köruton rendezték be lakásukat A direktor többirányban folytat tárgyalásokat, már többfelé kínálták meg szerző­déssel, egy-egy darab rendezésével, végleges ered­mény még nem alakult ki. Tarnay direklorné is többfelé Jsapott meghívást, első fellépése valószí­nűleg az Andrássy-uti Szinhízban lesz. Mindenütt nagy örömmel fogadták bájos egyéniségét suga­ras megjelenését... Több régi szegedi színész ért vissza most Pestre. Leápold Andor, a fiatal baritonista, aki legutóbb a müncheni operánál dolgozott, most estéről-esté­re az állatkerti operaelőadásokon szerepel. Relle Gabi mellett énekel. Az Uj Színházhoz szerződött Czobor Imre, ha tetszenek még emlékezni rá a Palágvi-időkből. Egyelőre a Japán-kávéházban 'át- I ható esténkint, ahol Bán Klárival jelenik meg. A fiatal, Szegedről indult szinésznől Kassán fele­ségül vette és most mindketten visszatértek Pestre... Szegeden egyelőre minden csendes, egyelőre Ma­kón és Vásárhelyen áíl a szinház. Makón — Sze­ged hiányában — Kiss Árpádé a birodalom, Vá­sárhelyen szegedi ismerősök aratják a színkör tapsait: Neméngi Lili és Bilicsi Tivadar. De azért Szegedre is befutott az első fecske, — Károlyi Vil­mos érkezett meg először az uj társulat tagjai kö­zül, aki elfoglalta Páger Antal örökét... -, A szezon pedig — ha lassan is —, de közeledik hiába akarja megcáfolni az időt az auguszíusvég: pótkánikula. Lassan kialakulnák ugyanis az n szezon hangverseny-eseményei, a Harmónia ková csolja már a programot Az eddigi szerződései szerint az idén szerencsénk lesz a dobogón Sauer hez a zongoránál, két fiatal hegedűshöz: a száj nyakra szállt Millstein Nathanielhez és Szentgyöi gyi Lászlóhoz és Mercédes Guelmetti, a milanc Scala világhírű énekesnőjéhez, de szó van Umbert Urbanoról is. A hangversenyszezont egyébként vr. lőszinüleg Pataki Kálmán fogja megnyitni, aki a Attersee-ről irt hogy nagy, örömmel jön Szc gedre... . — A nyár még itt van Hölgyek és Urak, de £ szezon már közeledik.. . Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jóbarátok és Ismerősök, vala­mint az ujszegedi kendergyár és Oyőri kefegyár tiszt­viselői és munkásainak, kik felejthetetlen flunk és test vérünk Szeles András temetésén megjelentek, koszorú- és virágadományukkal fá.ida,lmunkat enyhí­tették, ezúton mondunk hálás köszönetet. 341 Szeged, 1930 aug. 23. a gyászoló család. „VAPOR II gummijaviK üzem Kossuth Lajos sugárut 5. Szenzációs olcsón, Jól és gyorsan javítja regenerálja autó gummiját. 34 Kézimunka­szalónomat szeptember 1-től kezdve Aradi ucca 6. sí. alá 333 "Wiesner mellé megnagyobbítva áthelyezem s igy abban a kellemes helyzetben leszek, hogy i. t,. vevőim igényeit fokozottabb mérvben kielé­gíthetem. Lakásdiszitési kézimunkáim eredeti rajzok után, legjobb kivitelben készülnek. Valódi csipkéket méterszám is raktáron tartok. Tisztelettel leitzerné üarczes Melly

Next

/
Thumbnails
Contents