Délmagyarország, 1930. június (6. évfolyam, 122-144. szám)

1930-06-01 / 122. szám

1930 junius f. f)ÉLM* r.V4nr>RS7<fí Tartósan ondoláltassa haját/ HEIM hölgyfodrász. Takaréktár ucca 8. funius 2-től junius 9-Ig Szuhiís ANTIOII ARIIMBAN ICÖIcsey 11. 3. ^ Könyvek ÍO fillértől ! Nagy árleszállítás 1 Uj künyvekbSI 30 50% engedmény I 5000 hittel könyv kiárusítása! és fi'értrodl1™; Sziooruan csak junius Q~lg Kölcsey ucca 3. Róna Lajosi »Liniságának minden könnyéről és szenvedéséről« tesz említést és aki átélte, vele egyidőben keresztüldolgozta, ezt a hatalmas korszakot, maga sem tud szabadulni a meghatottságtól. Lajos ki vétel volt mindig abban, hogy ő soha nem pöngetett lantot, nem bántotta a novellaírók területét. a lelkében, a süusábaa ott van valóban az elvetélt szépiró, a stiliszta, akinek zengő szavai, tömören klasszikusak a sorai s aki nem levelek hervadásán, hanem az élet rohanásán, változatain, a jobb sors meg nem érkeztén borong el. Hiába védekezik, hogy nem akart pragmatikus történelmet irni, ez a három kötet maga az eleven történelem. Az újságíró memoárja nem a maga érzése, hanem még öntudatlanul is korrajz. Az énnek csak annyiban van benne szerepe, hogy ő látta, ott folyt le minden előtte, körülötte, abban a pillanatban rögzítette meg a szeme, az idegrendszere, az egyszer biztos. Változtatni rajta majd csak az úgynevezett igazi történelemiró fog, aki a távlatból azt süti ki, ami a maga korának, vagy világnézetének helyes, kedves és kifizető. Ezért valljuk rendületlenül, hogy nemzeti kincset gyűjt az, aki megírja a maga tapasztalatait, emlékeit, akármilyen lényegtelenek legyenek is azok. Mindig van valahol egy rés, ahová bele tud világítani más valakinek a mécsese, kiegészít, megmagyaráz, tökéletessé tesz értjietetlenségeket, homályokat. Az intelligens laikus közönségre gondolunk, nem női fantáziákra. Az a fő, hogy őszinte legyen az írás, — fontos foiTásmunkává válik egyszer. Róna Lajos történelme sok elveszettnek tetsző kincseket gyűjt egybe, számon tart, átvisz a szétmálló ujságlapokról a jövő számára, amikor dédunokáink megfizetnek bennünket mai életünkért. Ezek a lapok színfoltokkal vannak tele, emberi dokumentumokat, életrajzokat, karaktereket kapunk néhány rövid, de tökéletes mondatban, ugy hogy Róna Lajos munkája méltán sorakozik a fontos forrásokhoz. Különösen áll ez szegedi vonatkozásban. A század első éveiben került hozzánk a ró| zsásarcu makói ifjú, de olyan benszülötté vált, hogy városszeretete hatalmasan ver minden homokos kőldöküt. Ez az igazi, horizontok fölé emelkedő kultúrember, aki nem »szánt mélyen«, ahogy a közhelyes frázisgyártókat aposztrofálják, de mint munkás többtermelő, ki tudja válogatni az emberiségnek nevezett csúnya masszából az értéket; nem közeleg, nem keresi a hatalmasok kegyét, de egy csöpp tehetségért meleg baráti szivét nyújtja az ellenlábasának is. Szegeddel olyan részletcsen foglalkozik, minf kevesen mások. Itteni ujságiró-éveinek legszebb emlékei elevenednek meg, a torony aljáról, a közintézmények, a történelembe kívánkozó események festésénél, a közéleti alakok ismeretében. Ismeri Szeged hivatását s ha nem is néz mindent szegedi szemüvegen át, meg tudja találni azt az előkelő pozíciót, amelyre a város méltán érdemes. Szeged egyetlen kőnyvgvüjteményéből sem hiányozhat ez a munka, annyira becses. Büszkék vagyunk városunkra, akármi történik falai között, mert az a hitünk, hogy az emberek váltakoznak, elmúlnak, de Szeged azért Szeged marad s a közintézményei sem pusztulnak el, legföljebb méltó ' utódot vagy lelkesebb vezetőt kapnak. A büszkeségünket, bennszülött hiuságunkat aztán duplán kielégíti Róna Lajos, aki évekig segített ujságirótollával a nagy épitési munkában. Tele van plasztikus szegedi képpel ez a három könyv, amiként hogy teljes képet kapunk "Makó, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár régi életéről, társadalmáról, bohémjeiről, amikor lapalapitási kulisszatitkokba is belátunk, továbbá az igazi kulisszák mögé, ahol a szinház minden, csak nem kultura. E tekintetben szinte leleplezés-számba menő dolÖngyilkos lett a klszombori kocsmáros Nincs bizonyíték a gyilkosság mellett (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország szombati számában beszámolt arról a titokzatos halálesetről, amely Kiszomborban történt Varga József kiszombori kocsmáros május 21-iké.n eltűnt, május 29-én aztán holtan fogták ki a Marosból. A csendőrségnek eleinte az volt a feltevése, hogy a kocsmáros öngyilkosságot követett eL A községben azonban olyan hirek szállingóztak, hogy Varga Józsefet eltették láb alól. A csendőrség ebben az irányban erélyes nyomozást indított Pénteken reggel kiszállott a helyszínre Zomborg János vizsgálóbíró, dr. Mihályffy István ügyész és dr. Ács Sándor tőrvényszéki orvosszakértő. A helyszínen teljes apparátussal megindult a vizsgálat. A csendőrök egész sereg embert állítottak a vizsgálóbíró elé, akik azonban kijelentették, hogy semmit sem tudnak, ők is csak ugy hallották, hogy Vargát eltették láb alól. Hogy azonban ki az, aki ezt híresztelte, nem tudták megmondani. A vizsgálóbíró kihallgatta « gyanúsítottakat is, akik azonban mindent tagadtak. Senkinek sem állott érdekében — mondották —, hogg Vargával végezzen. Az igaz, hogy a családban gyakran volt összetűzés, de ezek nem voltak olyan komoly dolgok, hogy ilyen eredményre vezessenek. Varga József egész biztosan öngyilkos lett. Régebbi idő óta hangoztatta, hogy nem birja a mai helgzetet elviselni. Dr. Ács Sándor a Holttestet felboncolta és megállapította, hogy élve került a vizbe és fulladás okozta halálát. A holttesten semmiféle külső erőszak nyomát nem lehetett felfedezni. A további nyomozást ezekután a csendőrség beszüntette, mivel semmiféle pozitio bizonyíték nem merült fel a gyanúsítottak bűnössége mellett, ki ügyészség Varga József eltemetésére megadta az engedélyt Harminc év az ujságiró-pályán Róna Lajos háromkötetes munkája Szeged, Makó, Arad, Nagyvárad, Budapest közéletéről, zsurnalisztikájáról Róna Lajost a napokban ünnepelik njságirő mesterségének harminc éves fordulója alkalmából. Mit adhatnak újságírónak 1 összeülnek vacsorára a jóbarátok, a kollégák, mondanak ha szívből ha színből néhány felköszöntőt aztán széfcoszlanak és folytatják megint a robotot amin mindenki nyer, csak maga az ujságiró vészit Minél tovább él, minél hosszabb időt tölt a közpályán, annál többet, mert a lelkét viszi a huszonnégy óránkint újra lobogóra rakott máglyára s Saturmisként felfalja holnap a saját szellemi gyermekét, akinek ma adott életet. Ezt a pályát nem tudja más megérteni, csak az, aki benne éél, örök szerelmese a betűnek s annyi kincse van, hogy számlálatlanul szórja kétkézzet mindenkinek, érdemesnek, érdemtelennek, ha van érte köszönet, ha nincs. Az elmúlt harminc év, ami az ifjúságunkat jelenti, termékeny esztendeink elforgácsolását, ingyen áldozathozását, — elébünk tárja a ró.:srsÖnként szaladnak ki ezek a gondolatok a tollam alól, mikor azt lálom, hogy Róna Lajos milye _ módon jubilál, ö, aki mindig csak adott, most se kér, hanem a jelen szomorúságának, csüggedésének, reménytelenségeinek ellensúlyozására a mult képeit varázsolja elő s közel ezer oldalt tartalmazó három hatalmas kötetben megírta emlékeit az utolsó három évtized idejébőL »Nem oknyomozó történelem ez, mondja és nem száraz kútfők és sulvos forrásmunkák hieroglifjeinek megfejtése, — elmúlt ifjúságom lázas, viharos és tarkabarka képei támadtak fel, öleltek át és vettek annyira a hatalmukba, hogy megelevenedett szuggesztiójuk hatása alól menekülni nem tudtam. Szemléletemben az első személy közvetlenségével írtam meg mindazt amiben személyesen is résztveltem s amelyben lírai ágom minden könnyével és szenvedésével benne voltam s általános képet adtam mindazoknak, amelyeket távolról láttam mint megfigyelő és gondolkodó kortárs az objektiv kiilika nyugalmával és higgadt fölényével.« Tisztában lehet ezek után mindenki vele, hogy Róna Lajos három kötetes müve szenzációsan érdekes munka, amit nem lehet letenni a kézből, amig véj.ij nem olvasta az ember. Egy harminc esztendeig tartó, egybefolyó s mégis százezerfélé ágazó esemény izgalmas riportja azzal a hatalmas lendülettel, élesszemüséggel, emberszeretettel megírva, amely a szenvedélyes újságolvasóval sem engedi leléletni a tápot, amig a végére nem ért. arcú, mindig nobilis egyéniségű és gondolkozású szőke, nyurga fiút, aki reális tud lenni olyan életkorban, amelyben mi eszmények után futkosunk s nem a rimeket látja meg a természetben, hanem hallja az élet dübörgését, a messziről úszkáló bárányfelhők mögött viharok szelét érzi. • Azért ha nem is írt Róna Lajos soha verset,