Délmagyarország, 1930. június (6. évfolyam, 122-144. szám)

1930-06-01 / 122. szám

to M?7VWOWYTnVHrT5W 1030 junius 1. Szobafestést, mázolást homlokzatfestést meglepő olcsó áron készit Szilágyi és Szabó 82KE?* t<5r Te.«.«,^. tér 2 CRef.-palota). Tel. 9-8«. gokat ir Róna. A köréletre térve, ki emlékszik például már a Latkóczy-esetre? A Bánffy-féle választási küzdelmek vájjon főlvetődnek-e néha? Róna mint újságíró szolgálta át ezeket az időket, faeki van Ady Endréről, életéről sok nj mondanivalója, ő ismeri pontosan a darabont-dolgokat, a hírhedt Kun Béla neki volt a lekötelezettje. Nagyon sok olyan dolgot mond el, amiről voltaképen most esik először őszinte szó. (Mihájlovics-affér, Lukács—Désy-pőr, Haverda Maiska, Husz Ábrahám, Gromon Dezső öngyilkossági kísérlete, Tatabánya felfedezése, a Lengyel—Polonyiaffér, a vasutas sztrájk stb.) Már feledésbe ment a jórésze, de most in Ilin adatokkal bővülve térnek vissza és ugy élvezzük, mint uj szenzációkat Egyszóval nincs az elmúlt harminc évnek valamire való eseménye és szereplője, aki mellett észrevétlenül menne el. Mindig érdekesen, a jellemző részeket találva meg. Olyan nagykaliberü újságírónak, mint amilyen Róna Lajos, azt is joga van megállapítani a magi abszolút tárgyilagosságában, amikor voltaképpen az ujságirómesterségről mond himnuszt, hogy »a háború utáni magyar újságírás színvonalban, erkölcsi megnyilvánulásban és hatásaiban nem tudta elérni a háború előtti két évtized hivatásos magyar zsurnalisztikájának hívóját«. Mi körülbelül tisztában vagyunk az okával is, ha mingyárt Róna nem is mondja meg. Aki azonban tudni akarja, hogy mit produkált meglepőt, nagyszerűt az a régi és becsült sajtó, az olvassa el ezeket a könyveket. Vannak olyan érdekesek, mint a legszenzációsabb regény. A szerző egyéniségére pedig aligha találunk jellemzőbbet annál a pár sornál, amit müve utószavában is, ahol megköszöni a munkájában segítségére levőket s az olvasó elé vetíti hitvestársa nemes alakját. — »Talán nélküle már rég összeroppantam volna az élet súlyos küzdelmeiben. Ha az intelligens, jó asszony előrelátásával a sokszor anyagilag súlyos vállalkozásoktól nem is tudott visszatartani, sok bajtól megóvott és hűséges keze emelt fel újra és adott uj erőt, ha pályámon megtorpantam«. Nem csupán a könnyelműségükről híres müvészházasságokra gondolunk, hanem a hírhedt közép- és felsőtársadalmiakra is, amikor »bohém« szavait idézzük. Aki líramentesen így ir husz évi házasság után a feleségéről, ezzel a néhány szóval minden másnál jobban jellemzi önmagát. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL (Antal a dohánnyal) Csipak Antal egy alkalmatos té'i napon fölemelkedik a búbos patkájáról és hatalmasat nyújtózik. — A jó Isten is dohányvágásra teremtette ezt n időt Valóban, az idő alkalmatos. Újból megeredt a hó, amely reggel kezdte s miközben a pihék járják bolondos táncukat, egészen elfödik a látóhatárt Most már azt se lehetne észrevenni, ha ember haladna a jegenyék mellett, pedig az száz lépést sincs ide. A varjakról is ugy -vesz tudomást a tanyalakó, hogy hallja a károgásukat. — Dögöt keresnek, véli Csipakné s keresztet vet magára, mert eszébe jut, hogy kicsapott vándor is róhatja az országutat Antal azonban belepök a tenyerébe, szinte kurjongató a kedve, de ettől visszatartja a férfias megfontoltsága. Azonban előszedi a dohányvágó kést, meg az aranysárga levelű dohányt Nem sok az, csak néhány csomó. Érzi, hogy tiszta a lelkiismerete, nem lopott meg senkit, a tulajdon földjén termett, a javát törvénytudván beszállította s eladta, (igaz, hogy hitvány kevés pénzt adtak érte), ezt a kicsit pedig megtartotta. Elég néhány hónapra, ha spórol vele s nem kínál meg idegent A kabátját leveti, ellenben a báránybőrsüveget a fején hagyja, mert valamivel jelképezni kell, hogy ő az ur a házban. (Csipakné ilyenkor olyan gyanúsan tud mosolyogni, mintha azt mondaná: Jó van, jó, csak játsza meg kend magát. Ha tettre kerül a sor, úgyis az enyém az utolsó szó.) Az első vágatot nyomban belegyömöszöli a cseréppipába, mert ugy vidámabban halad a munka. Először hosszába szeli, aztán derékon ragadja és felaprózza. Olyan sárga, olyan szép az, hogy gyerek módjára el tud vele játszadozni, amint szétmorzsolja a tenyerében. — Ejnye, még jobban borul ? — szólal meg hirtelen, önmagához intézvén a szót Ahogy aztán az ablakra tekintene, amit nem függőnyözőtt be, eláll a lélekzete. Két finánc-szerű férfiú tekint be azon. Morog egyet, kívánja is őket valamerre, de azok már eltűntek s nem telik egy percbe, kopogás hallatszik az ajtón. — Kint tágasabb! — mondja Antal tréfásan. Amazok nem fogadják meg a tanácsot, ellenben belépnek, igy adván fel a szót — A közelben jártunk kisüstöt pecsételni, jó fogásunk is esett Ide a dohánnyal. — Melyikkel? — csodálkozik Antal. — Amit az elébb vágott kend. — É-é-én? — csodálkozik a gazda. — Persze, hogy kend. Nem kell sokat kertelni, elő vele. — Keressék, ha nem hisznek nekem, mondja Antal és vissza telepszik a patkára. Csakugyan nekilátnak és felforgatnak mindent Az ágyak szalmazsákját csaknem szálankint átvizsgálják, a sublódot kirámolják, — sehol semmi Izzad a homlokuk, az idősebhik amúgy is pocakos, azért nem hagyja abba a munkát Bántja a S7r ^ most már csak juszt is megmutatja. — Hova "¿""pokolba »ehette kend? A tulajdon szemünkkel láttuk, hogy vágta a dohánytl — Álmodta azt az url — véli Csipak és látszik a magaviseletén., hogy unja már a dolgot — Mind a ketten? — Hát mutyiba álmodtak. Boszorkányos a helyzet Antal nem hagyhatta el a szobát, ott a dohányvágó kés is, ami azonban önmagában nem bizonyíték, hiszen szokás a trafikot is vágni. Kinéznek az ablakon, hátha kidobta? Ez is rossz nyom, — fáradtan ereszkednek le a székre. — Most már kezdem hinni, hogy lélek járt erre, az vitte magával. így a pora kos. Antal csak a havazást bámulja, igen érdektelen, amire mégint megszólal az öregebbik hivatalos személy. — Mondanék egyet, az áldóját kendnek. Végtére magyarok vagyunk, vagy mi a csodák, a dolog is i'gat. Vegye ugy, hogy jóbarátságból jöttünk, mint répi ismerősök. Hol a dohány? Csipak mosolyog. — Még mindig azon vergődik? — Becsületszavamra mondom, hogy nem adóm be, csak magyarázza meg, mert szörnyű kíváncsi vagyok. — A hitire? — A hitemre. — Kezet rá! — Tessék. — Gverek van-e t — Van, kettő. — A boldogságukra esküszik, hogy nem ad be? — A boldogságukra. Csipak Antal erre aztán már leszedi fejéről a jó mély báránysüveget, amelyikben ott sárgállik aranyszinével a két ki'.ónyi dohány. — Észszel kell élni, mondja. Ha pedig az ur jóbarát és nem fináneos ember, mingyárt rá is gyújthat a. fiatal barátjával együtt Tudom, nem szítt ilyen jót, mióta gatyát kőt. (A fotográfus egyénisége) Volt a szegedi vasúti üzletvezetőségnek évek előtt egy sokoldalú tisztviselője, aki alkalmak adtán pompásan tudta szórakoztatni a közönséget (Nem Rouland bácsiról, az ezermester bűvészről van szó, ő a leszámoló körébe tartozott) Ez a B. nevű ember is megpróbálkozott soK mindennel, vetette, hányta a sors, szegény maradt őrökre. Fiatalabb korában fényképész volt Aradon * vitte volna is valamire, ha valami bolond eset meg nem zavarja ez élete sorát Főleg a gyerekfotografiákban vált ki, az alacsony, őrökké pattanásos arcú, ember ugy tudott bánni a csemetékkel, mint senki más. Hiszen bűvész volt ő is, jeleneteket játszott el, elláttatta a sok félős, szeszélyes, vagy pláne rossz gyerek száját s addig komédiázott, mig megragadhatott egy alkalmas pillanatot hogy elcsatlintsa a gépet — Gyerünk a B. bácsihoz, követelőztek már maguktól a gyerekek is, mert tudták, hogy nagy szórakozó-telep az. Az üzem pedig kezdett felvirágozni. Egyszer hoznak oda egy kis fiút Elkapatott földbirtokos gyereket, akiről eddig még senki se tudott felvételt csinálni, mert pillanatra se maradt nyugton. De ha még csak ez lett volna a hibája! Határozottan kötekedő kölyök volt, ha tehette, orvul megcsípett mindenkit és az Istennek se engedelmeskedett. Maga az anyja hozta el, finom uri dáma. Most mutassa meg, mester, hogy mit tud. Azzal jellemzi a fiát — Ugyan kérem, mondja B., volt nekem már pajkosabb gyerekkel is dolgom. Méltóztatik tudni, egyéniség kell ehhez a mesterséghez, nem foghat bele akárki mir nix, dir nix. — Nagyon kíváncsi vagyok arra az egyéniségre. Kezdi is B. mesékkel, — semmi hatás. A gyerek unja a kiugró nyulat, hiába a kakaskukorékolás, két másodpercig nem marad egy helyben, a földre veti magát, hogy ő ugyan nem! Most már valóságos táncprodukció kezdődött, B. balettezett, grimaszokat vágott. — Egy kissé nehéz eset, vallotta be maga Is. Azért majd megy. Muszáj mennie. Csinálhatott amit akart, a gyereket nem tudta lekötni, az egyre rakoncátlanabb lett. Már szakadt róla a veríték, de ez is arra való volt, hogy fokozza az ambidóját — Én ne tudjam megfékezni? — Én? — Kis fiam, kezdett sirni, a bácsi nagyon beteg és meg fog halni. Nézzen csak ide, igy behunyja a szemét, aztán eldől és vége. Fogta kezében a gumilabdát, hogy elkapja az alkalmas pillanatot, de a gyerek csak kinyújtotta rá a nyelvét és egy babát kezdett boncolni. B. akkor a fekete lepel alá búvik, elintézi a beállítást, aztán a kővetkező pillanatban villámgyorsan előugrik egy kis korbáccsal, csak agy dörög a hangja: — Azt a büdös anyád mindenit, te akasztanivaló komisz, taknyos kölyök, azonnal ketté váglak! Hát ezt a hangot csakugyan sose hallotta a gyerek. Megállt csodálkozva, hát nagy szemét kimeresztette, az ajaka is megnyílt, — B. pedig tulboldogan jelentette. — Megvan a kép, sikerült t Szegény feje aztán sehogy se tudta megérteni, miért megy el szónélkül a mama, miírt akasztanak az ő nyakába becsületsértési pört, miért bojkottálják a műtermét? Hiszen nem mondta ő azt komolyan, csak a fotografia érdekében I Aztán nem igaz-e, hogy a jó képnél fontos a fényképész egyénisége is? Bob. NAGYON MELEGE VAN? Vegyen ventillátort Jani Andrásnál Prima Ara, olcsó Arak! Irodája és lokAsn kelleme* hllvös lesz. Üzlete Szécltenyl tér 8. 1.5 Teleion 19—ZS. Lucza József gőz- és villany-főre berendezett kelmefestő és vegytisztitó ¡partelenének felülmúlhatnálai munkája és olcsó árai. Főiiz'et: Rákóczi tér (az uj adóhivatal és o iüzo'tó laktanya közt, •aját ház) t>-lefon 10—75. Fióküzletek: Kazinczy u 11.. telefon 9-94. Gizella tér 3. telefon 10-55. Kiskunfélegyháza, Kosviih u. 15. sz. Szeged legnagyobb kelmefestő és vegytisztltó Üzeme.