Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-11 / 58. szám

OP» M « ov * r» > "v- > i r; 10.10 m4rr{ns it. Ax indiai helyzetről szóló további kérdéseket a speaker nem engedélyezte. Több konzervatív képviselő sióvá tette ezután a kommunista inter­nacionálé csütörtöki tünteté einek hátterét Henderson külügyminiszter kijelentette, hogy nem kételkedik abban, hogy a kommunista inter­nacionálé minden követ megmozgatott a terve­zett hatás elérésére. De a rendkívül csekély ered­ményre való tekintettel reméli, hogy a ház nem tulajdonit nagyobb jelentőséget ennek a tünte­tésnek. Ezzel szemben megígéri, hogy komolyabb esetekben a kormány habozás nélkül eljár. Az oroszországi vallásüldözésekkel kapcsolatban Telvetett kérdésekre Henderson azt válaszolta^ hogy a szovjet erre vonatkozó rendeletei annak a közismert vallásellenes politikájának folytatá­sára mutatnak, amely a szovjet ismert jellem­vonása. (Éljenzés a konzervatív oldalon ) Nem hiszi azonban, hogy az idegen intervenciók az áldozatok érdekeit szolgálnák. Az interpellációk befejezésével Lloyd George hosszabb beszédben foglalkozott a munkanélkü­liséggel. A kormány — mondotta — közel 9—10 (A Délmagyarország munkatársától) A vasárnap rendőri krónikájában nem annyira a rendőrség, mint a mentők voltak igénybe véve, akik szinte állandóan szállították a leszúrt legé­nyeket a tanyai kocsmákból a sebészeti klini­kára. Az utóbbi napokban különben a bálák finá­léját jellemezték monstre verekedések. Mindennap leütöttek, vagy leszúrtak egy legényt, de vasárnap >ÍZ állapotok már öt áldozatot követeltek. • Alsótanyán László Jánost nem kevesebben, mint heten támadták meg egyszerre. Régi harag miatl forraltak bosszút a támadók, akik előbb elver­ték Lászlót, majd borzalmasan összeszurkálták A szerencsétlen legényt '"bb, mint harminc seb­bei szállították be a klinikára, hét támadóját a rendőrség letartóztatta. Állapota életveszélyes. • SZU«! István klrályhalml legényt is haragosai szurkálták meg. Crá négyen támadtak és a ko­romsötétben ugy össze-vissza verték és szúrták, hogy a járókelők vérbefagyva találták meg az országúton. Támadóinak kézrekeritésére megindult a nyomozás. Vass Imre 22 éves dorozsmai főldinivest va­sárnap éjjel a dorozsmai országúton ismeretlen lettes megtámadta és hátulról egy hatalmas do­ronggal ugy vágta fejbe, hogy megrepedt a ko­ponyája. A legény á kórházi ágyon magához térve, támadójáról nem tudott személyleirást adni, mert, amint elmondta, a tettes hátulról vágta fejbe és nyomban elmenekült. • Ktss Vince 22 éves dorozsmai legényt szintén összeszurkálták vasárnap. A kocsmában verekedett egy nagyabb társaságban, amikor valaki előkapta a bicskát ós Kiss oldalába döfte. Eszméletlenül esett össze. Beszállították a szegedi klinikára. • Súlyos kimenetelű szurkál;'- történt Kistemplom­hónapos kormányzása alatt képtelennek mnlalko­zott e súlyos probléma mego'dására. A szocia lista kormányzás alatt a munkanélküliek száma 1,100.000-röl 1,539.000-re emelkedett. Tbomas föpecsétört nem akarja hanyagsággal vádolni, de módszere egyoldalú és bátortalan Be­széde végén erélyes és merész közgazdasági po­litikát sürgetett. Wheatley, a Labour Partv szélső balszárnyi­nak egyik vezére, hosszabb beszédben élesen bí­rálta a kormány munkanélküli politikáját Biz tosra jósolja, hogy a jövő évben legalább két mlUló munkanélküli lesz. Egy liberális és egy konzervatív bírálat eHiang- ­zása ntán Thomns főpecsétőr kijelentette, hogy nem szándékozik a baj súlyosságát alábecsülni A munkanélküliek száma naivon nyugtalanító. Sokkal kedvezőtlenebb lett, mint ahogy néhány hónappal ezelőtt gondolni lehetett. Ez" a világ gazdasági válság közvetlen» folyománya, amelyért a kormány nem lehet felelős. Aki nem bízik Anglia gazdasági jövőjében, hagyja el az országot tanyán Is. KI»s József földmives borozgatás köz­ben összeszólalkozzon Lajtár Vümos géplakatos­sal, akit rövid szóváltás után mellbcszurt. Laj­tárt életveszélyes állapotban hozták be a köz­kórházba, Kiss Józsefet a rendőrség letart hatta. • Vasárnap virradóra hangos lövöldözés zajára ébredtek a Zákány-ucca lakói. Lévai László revol­verrel kétszer rálöU Kovács János u'ásrfcatonára, akivel előzőleg valamelyik Zákányuccai kocsmá­ban összeverekedett. Lévai a verekedés után meg­leste, hogy a katona mikor távozik a kocsmából, utána iramodott és kétszer rálőtt. A golyók sze­rencsére nem találtak. Lévai ellen megindult az eljárás. • A dohánygyárban házi tolvajoknak jöttek nyo­mára. A gyár igazgatósága észrevette, hogy a raktárakat állandóan dézsmálják és ezért szigorú vizsgálatot és nyomozást rendelt el, aminek meg is lett az eredménye Az egyik munkásnál a vizsgálat alkalmával dohánynemüt találtak, aki­nek a lakásán azután a rendőrség Is házkutatást tartott, szintén eredménnyel. A munkás beval­lolta, hogy ő lopkodta a dohánynemüt, de töb­, beket is megnevezett, akik állandóan dézsmálták a dohányt a raktárból. A rendőrség a bűnösök listáját most ál'itja össze. 500 méter mély aknába zuhant a bányalifí (Budapesti tudósítónk tele fo n jele n­tése.) Johannesburgból jelentik: Hétfőn délélőtt a Crown-bányában borzalmas katasztrófa tör'.énL A banya felvonója, amelyben 27 munkás és egy bányamérnök ült, a drótkötél elszakadása foly­tán az ötszáz méter mélységű aknába zuhant. Mind a huszonhét munkás és a mérqök szórnvet halt. MiSS Szemüvegek fM»MWil»i«Wk 1 Sandfeerg RenilhDd. Az idő A Meteorológiai 'Intézet jelenti este 10 órakort Hazánkban az idő túlnyomóan derült és igen enyhe. A hőmérséklet a nap folyamán 14—16 Celsius fokig emelkedett Eső nem volt Prognó­zis: Egyelőre enyhe, wffre hajló ldfl várható, mafrf nyugatra forduló szelekkel hősfllycdé«. 12 ezer penffit ad a MUSz a szegedi uszoda felépítéséhez Budapest, március 10. A Magyar Uszó Szövet­ség vezetőségét ma délután kihallgatáson fogadta , gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. A MUS* nevében dr. Homonmaj Tivadar üdvözölte a mi­nisztert. A miniszter válaszában kijelentette, hogy már semmi sem áll útjában annak, hogy a fedett uszoda építése pár napon belül meginduljon, csu­pán kisebb technikai kérdések vannak még hátra, amelyeknek elintézése legfeljebb 3 napot fog még igénybe vennL A szegedi uszoda flgye Is nagy lépéssel halad a megoldás felé. A miniszter kijelentette, hogy a Szeged város által kijelölt telket megfelelőnek tartja örömmel veszi tudomásul, hogy a MUS* a múlt évi Rlebe'sberg-kupa küzdelemnek tiszta jövedelmét, 12.000 pengőt, az uszoda felépítésére a szegedieknek folyósltja. a medence felépítésé­hez szükséges további 38.000 pengőt két rész­felben a testnevelési alapból fogják kihasítani. II debreceni polgármester lett — a református egyház főgondnoka Debrecen, március 10. A debreceni reformá­tus egyház főgondnokává a leadott 2988 szava­zatból 2981 szóval dr. Vásáry István polgármes­tert választották meg, két szavazat Hegymegl-KlM Pálra esett, kettő pedig érvénytelen volt. iofráiiyok Salzburgban a Dreigroschenoper bemutatóján Salzburg, március 10. A városi színházban teg­nap este volt a Dreigroschenoper bemutatója és az előadás olyan botrányok kőzött ment régbe, aminőre Salzburgban még nem volt eset Egyetemi diákok tüntettek a darab kommunista tendenciája ellen, többszőr olyan nagy volt a tüntetés és a lárma, hogy a vasfüggönyt előadás körben le kel­lett bocsátani. Csak nagynehezen lehetett végig­játszani a darabot. Előadás után a diákok és a közönség egyrésze még sokáig tüntetett és Jóval a befejezés után ürítette Id a színházat Egy ügyvédet és két asszonyi letartóztattak kommunista üzel­mek miatt Budapest, március 10. A budapesti rendőrség egy ujabb kommunistagyanus ügyben Indított nyo­mozási, ennek során három letartóztatás történt Dr .Kivész József szabadkai születésű 34 éves ügyvédet letartóztatták az állam és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló vétség miatt E cimen került letartóztatásba Glass Imréné, sz. Reich Ilona, a kommunista bűncselekmény miatt elitélt kereskedelmi alkalmazott 24 esztendős felesége é« Fafnor Istvánné. születeti Klanyicka Mária 38 éve« varrónő. A nyomozás adatai szerint Révész József, aki a letartóztatott kommunisták védője gyanánt sze­repelt, a védői jogkört meghaladó módon olyi tevékenységet fejtett ki, ami azt a gyanút erő­síti meg, hogy a kommunista szervezetek kőzött összekötőként szerepelt és ezáltal a rendőri nyo­mozást meghiúsította volna. Ugyanilyen közvetítői szerepet töltöttek be Glass Imréné és Fajno* Istvánné. A letartóztatottakat már átkísérték az ügyészséf fogházába. A nyomozás tovább folyik. Tizenegy ember van most a rendőrség őrizetében. His nem sikerült m<?eo№ani a német belpolitikai válságot (Budapesti tudösilónk telcfonjrlentése.) Berlinből jelentik: A német belpolitikai vál­ságban még nincsen enyhülés. A birodalmi gyűlés hétfőn estie xigy határozott, hogy a Young-egyezmény feletti szavazást kedden dél­utánra halasztja. A kormánypárti frakciók este tanácskozásra ültek össze, amely a kora hajnalig tartott el. A meimari koalíció és a bajor néppárt közötti tárgyalások kedvező mederben haladnak és azt hiszik, hogy itt létrejön a megegyezés. Végleg megmeneküli Byrd délsarKi expedíció fa London, március 10. Byrd ellentengernagy dél­sarki utazó társaival együtt a City of Newyork fedélzetén Vfzélandba érkezett. Amidőn a hajó be­futott Dunedin kikötőjébe, pz összes otthorgongző hajók hatalmas szirénabuQással üdvözölték. A par­lon egy zenekar az amerikai himnuszt játszotta. A kormárty képviselője lelkes beszéddel üdvö­zölte Bvrdőt. Kijelentette, hogy Byrdnek a vizén és a levegőbén véghezvitt hőstettei az eqész embe­riség dicsőségére válnak. Byrd válaszában kijelentette, ho;jy a szerencsés körülmények kozreiátszásának köszönheti épség­ben valŐ visszatérését Vasárnapi rendőri krónika: öt véres sxurkálás

Next

/
Thumbnails
Contents