Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-01 / 1. szám

j&áO január 1 A DÉLMAGYARORSZÁG REGÉNYE: IFJÚSÁG, SŰRŰ ERDŐ Irta: Felks Magda 29 — Signor, — módiam ünnepélyesen, de tossz kiejtéssel, mint mindig. — önnek szerencséje van. Én véletlenül ismerem azt az olasz hölgyet, azt a nagyszerű művésznő' akinek izlése, invenciója nemhogy pótolja, hanem túlszárnyalja Párist. — Ezt a kis ridikült is ő csinálta. Persze, csak nagy kérésre, szivességből. Ez a hölgy privátnak nem dolgozik. Csak Amerikának. Ismerem a céget, amelynek szállit. Világhírű. Mária nevetett lett. — Ha holnap este ismét megtisztelne bennünket, vacsora ulán mindjárt összeülhetünk s azt hiszem meg tudok mondani sok mindent, ami érdekli. Francesco és Helcn másnap éjfélig ültek « terasszon. Harmadnap és negyednap is, Helen jegyzett, Francesco magyarázott. Előbb halkan, aztán mind élénkebben. Helen ezután mindennapos vendég lett. Mária nem egyszer lefeküdt már, mikor Francesco lekísérte Helent. Lorenzaccioról és a többi gazfickókról inana nevetett. I Luiiuiau-^- " mnndtí» - Színigazat mondott. Eddig ttMbukU- toriét goztam. S minthogy uj regénye Euró; úban is hiressé tette — rendben van a dolog. íme világhírű amerikai vevőm! — Szóval Mária, hogy rövid legyek, meg Jgértem Signor Luttinak, hogy összehozom őt magával. — Hogy köszönjem meg a szívességét, síg nora, — mondta ő. — Csak hagyja, hagyja! — mondtam én és csókra nyújtottam kezemet. — Nekünk amerikai nőkneic sosem elég a kézcsókból, tudja. Ennek emléke vigasztal bennünket hosszú téli estélyeken, mikor honfitár- , saink: a golf- és tenniszbajnokok baráti | hétköznapok! »shake-hand<;-el biztosítanak arról, hogy, az amerikai nő a férfivel egyenjogú. — Mister Lutti most azt várja, Máriám, mikor tiszteljük meg látogatásunkkal FirenFrancesco halkan, miközben Helen keppjet felsegítette a szomszéd szalonban. Mária nevetett a sötétben. . — Csalás, — gondolta —, de mindenkinek használ. Helen tanul. Francesco elvez. És én? Mária becsukott szemei előtt tüllvirágok, selyemvirágok keltek életre, kokett napernyők, legyezők, lenge, felhőszerü sálok, amelyeken a gyöngy ugy csillog, mint a harmat, bzép kis műterme lesz valahol, serény kezek dolgoznak, vidám olasz lányok... Francesco? Bele fog egyezni... s az élet szebb lesz. Gazdagabb. Isten veletek szürke Helen és Mária egy reggel a tengerparton ültek Minden mozdulatuknál suhogott selyem uszóruhájuk. S bár némely yankee hátakon vérvörösen kezdeti derengeni a meresz dekoltázsok hajnala, arra, hogy trikóban furodjön a legelszántabb nő sem mert volna gondol n i A tenger zöld volt és mozdulatlan. Helen . - 1 I.LÍl -C-k-tÓI-Ko TTIAriPlífllt. zében? — Hát biz azt nem tudom, hogyan juthatok cl most... Francesco... — Csak bízza rám a velencei mórt. Meghívom magát és öt egy kis autóturára Firen- i « —. — * , zébe. Ott a férjet megkérem, jöjjön cl velem az égő homokból az árnyékba menekült, a San Lorenzo templomba, a Mediciek sir- - Jöjjön maga is, Marikám. Jobb, M ar jához, mondjon el nekem egyet-mást életük- nyekban hallgat meg• Trópikus témáról lesz ről, betegségeikről. Tanulni8 óhajtok, okulni szó úgyis! Lgy-e ^Jg vágyom. A Mediciek nyavalyái két órát biz- attam magát arra hogy drigm A»« teán igénjbe fognak venni, hisz Francescot ettem mert lehetségesnek tartom. Isem la tJgy tudom, már két éve foglalkoztatják. Maga tom be, hogy miért legyenek csak a wtó azt fogja mondani nem jön. Fáj a feje és szeknek, festőknek mecénásaik. Maga is mutnialatt mf^ a Medicieknél vizitelünk, maga vész. Poétája a női ^ Sietve indul a Via Tornabuonin felé. Meg azt is hittem hogy a férje megrögzött o asz sem áll, mig meg nem pillantja Signor Lutti előítéletességből ellenzi a nui munkát. Ez ellen feketére festett olasz bajuszát s az üzletben I harcolni öröm, gyönyörűség- _ oly fölényesen viselkedik, ahogy egy világhírű amerikai cég szállítójához illik. Mialatt az Exelsior kis motorja hazafelé vitte, Mária ezt gondolta: — Tervek, tervek, megvalósithatatlan tervek. Francesco nem fog Firenzébe jönni. Ki nem állhatja Helent. Tudja, hogy ő biztat a munkára. Másnap este, mikor vacsora ulán Helen, Mária és Francesco a tetőkertben ültek a kávé mellett, a szél feléjük hozta a Márkus-téri *ene hangjait. — Mrs. Mortimer, — mondta Francesco Helennek. — Jöjjön, lemegyünk a Márkus térre. Nézze, feljött a hold s éppen most veszi számba, az amerikai divathölgyek közül ki Jött el idén Velencébe, ki nem. El ne mulassza a seregszemlén Helen ugy t_ Qem venné ki a gunyli. Maradjunk itt,' remek cz a terrasz. S amit innék látok: az igazi, legigazibb Velence: ez a sötétkék ég, ezek a ferde telők - s Francescora emelve szemét, gondolatban hozzátette -- ezek a ferde nézetek! — Különben is szeretnék magától egyetmást kérdezni. Egy renaíssance-regényt akarok irni. Már egy eve bujom a könyveket. De a Medici-család betegségeiről sehogy sem vagyok képes megtudni, amit akarok. Pedig ez fontos lenne! Mondja, ki adhatna nekem erről felvilágosítást? — Azt hiszem signora, jó helyre fordult, — nevetett Francesco. Két éve foglalkozom ezzel a dologgal. — A hangja mindiárt meleaebb bői —ugy teU' min,ha Francesco szaváDe Francesconál minderről sző sincs. Okos ember Tudja miért ellenzi, hogy maga dolgozzon? Gavallérságból és féltékenységből. Igen, igen! Ez a Francesco olasz. Hüper-olasz. Nemcsak férfiakra féltékeny, hanem mindenre, ami magát elvonja, elveszi tőle. — Helen higyje el, a féltékenységnek minden formája nevetséges és megalázó. — Megalázó? — Ilelen csodálkozva nézett Máriára. — Halvérü hableány, honnan veszi ezeket a hűvös gondolatokat? Tudja, mi amerikai nők mit adnánk egy féltékeny férjért — pláne egy ilyen rafináltan féltékenyért? Lámpával keressük az ilyet — mégsem találjuk. Mert mi, édesem, mindent kapunk a férjeinktől: pénzt, bundát, ékszert, mindent, de féltékenységet, ilyen igazi, romantikus, vérbeli féltékenységet — azt soha! Ahhoz b férjnek nálunk nincs ideje, nincs türelme, nincs szive, lelke... Dühbegurulni, Johnt vagy, Teddet megbokszolni s így intézni el egy perc alatt a féltékenységi problémát — azt igen! De ilyen ember, aki tárgyakra, gondolatokra, munkára féltékeny, az csak regényekben fordul elő nálunk. S aki ilyen regényt ir, három évig kereshet kiadót., — Amint igérlem, lehetségessé teszem bűnös rendezvousját Luttival. De kijelentem, nem cselekszem szivem szerint. Tegnap óta a romantika pártjára álltam. Nem tagadom: ilyen Otellónál, mint Francesco szívesen lennék Desdemóna. — Én inkább leszek velencei kalmár, — mondta Mária. - Csak már látnám, hogy indulunk Firenzébe! Nevettek. Felugrottak a helyükről. Összefogództak és futottak a tenger felé. Hamarosan már csak két barna Tolt látszott belőlük, ahogy, úsztak ki a messzeségbe. XXIII. ' Másnap reggel indultak Firenzébe autón. Bolognáig forró olasz campagnán repültek. Bolognában hüs árkádok fogadiák őket. — Ez a világ legkülönb muzeuma, — mondta Helen, mikor kiléptek a muzeum árnyas, szökőkutas, galambos márványudva rára. — Ha az ember öt percig volt bent, lelkiismeretfurdalás nélkül mondhatja, hogy, alaposan megnézte. Muzeumból keveset, vagy semmit. _ Letelepedtek az árkádok alá egy, sárgaernyös kis vendéglő fehér asztalához, ^ — Cravatti, — mondta Francesco. — Nyakkendőt ebédel? — kérdezte Helen. — Igen, mégpedig sajttal, — felelte FranC6SCO. S már hozták a pastát, az apró, csokorba, másliba kötött tésztát. Vörösbort ittak. Jókedvük volt. A nap is nevetett s az árkádok 1 alatt korzózó magascsákós olasz tisztek felvillanó tekintetet vetettek Helenre és Helen karmínszinüre festett amerikai szájára. — Micsoda város, — mondta Helen boldogan. — Micsoda boldog ország, ahol büntetlenül fikszirozzák a férfiak a nőket. Nézze azt a magas barnát, nálunk már feljelentették volna. — Breach of promise! Igeretszegés. — Az ilyen tekintet — nálunk már ígéret. ígért a szemével, — mondaná az amerikai nő — és a szegény barna fizetne. Bolognán tul dombos keblére ölelte őket Toscana. Máriának ugy tűnt: az ősz első enyhe árnyalásában még szebb most ezt a vidék, mint az elmúlt tavaszon. — Marikám sápadt Fáj a feje? — kérdezte megbeszélésükhöz hiven Helen, mikor a firenzei hotel elé kanyarodtak. — Maradjon itthon, pihenjen kissé, amíg férje, meg én... Ugy-e, velem jön a San Lorenzoba? — fordult Francescohoz. — Másfél óra múlva találkozzunk Marikával valamelyik pasticeriában, jó? — Giglinél, — mondta Francesco. i Amint Helen és Francesco eltűntek, Mária kizárta podgyászát, kivett belőle mindent, amit mintául hozott és szinte futva indult a Lutti üzlete felé. " ~ (Fol-t. kőv.) Déltiíagyarorsxág állandóan gyarapodó kölcsönkönyvtárában havi dij előfizetőknek I pengő, tisztviselő-előfizetőknek 80 fillér, heti előfizetőknek 16 r''V.