Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-25 / 294. szám

1929 december 25. Dftf.lM AGY.\WíHSZ.AG •7 JSéma faj&szó ó boldog az, ki idejében elmegv, Mikor reménv éa méa a homlokán És ugy néz végiq napjai során, Mint arcélén egy győzelmes seregnek. De jaj annak, ki él még s már halott, Előtte semmi és mögötte minden Keze remegve babrál egy kilincsen, Amelv kinyitna egy vak ablakot. Barátaim, ne nézzetek ma engem. KI az üres és süket végtelenben A semmit várva vergődöm magam. Imádság, á/ok, minden hasztalan, A lóság és a szépség sirva néznek, Hisz nemi égen még a szivemben éltek. Szeged, Í929 december 21. Jufidsz Gyula, ^^f^f^mmammmmami^mmmm^mmmmmm Tiszíeleifeeli kinevezések karácsonyra (A Délmagifarország munkatársától.) A városnál lévő összes tiszteletbeli állások — mint ismeretes — az általános tisztújítás napján megszűntek. A tisztiszék alkalmával a főispán dr. Gróf Árpádot tb. tiszti főügyésszé nevezte ki, majd néhány nappal ezelőtt dr. Kószó Istvánt Ib. főjegyzővé. A főispán karácsonyra nevezte ki a többi Ib. tisztviselőket. Erről a főispáni hivatal az alábbi kommünikét adta ki: Dr. Aigner Károly főispán kinevezte tiszteletbeli tanácsnokokká dr. Horváth Lajost, dr. Ketter Tibori, dr. ördögh Lajost, dr. Pávó Ferencet, Pfann Lajost. Tiszteletbeli főügyészekké ludányi Bay Bertalant, dr. Bodnár Gézát, dr. Csikós Nagy Józsefet, dr. ifj. Dobay Gyulát, dr. Fráter Zoltánt, dr. Grasselly Károlyt, dr. Gróf Árpádot, dr. Hajnal Istvánt, dr. Hunyadi Vas Gergelyt, dr. Lippay Lajost, dr. Martinyi Lászlót, dr. Márton Józsefet, dr. Polgár Pétert, dr. Szakáts Józsefet, dr. Szeless Józsefet, dr. Szécsényi Istvánt, dr. Tóth Imrét, dr. Törők Bélát, dr. Türr Aladárt, dr. Vajta Jenőt és dr. Winkler Elemért. Tiszteletbeli árvaszéki elnökké dr. Korpássy Elemért. Tiszteletbeli műszaki tanácsosokká Jakabfy Lajost és Mihályffy Lászlót. Tiszteletbeli föszámvevővé Csányi Jánost. Tiszteletbeli tiszti főorvosokká dr. Debre Pétert, dr. Frőhlich Jenőt, dr. Gáspár Ignácot, dr. Jung Sándort. Tiszteletbeli kórházi főorvosokká dr. Baracs Marcellt, dr. Bedő Imrét, dr. Bukovinszky Lászlót, dr. Falta Marcellt, dr. Kiss Menyhértet, dr. Mogán Bélát, dr. Sárkány Árpádot, dr. Vass Zoltánt, dr. Virág Máriát. Tb. árvaszéki ülnökké vitéz dr. Gombos Józsefet, dr. Széli Bélát, dr. Vicsay Emilt. Tiszteletbeli főmérnökké Kroól Oszvaldot és Várossy Ferencet. Tiszteletbeli ügyésszé dr. Széli Bélát. Tiszteletbeli főszámvevőhelyettessé Bauer Zoltánt és Gruber Andrást. Tiszteletbeli másodosztályú aljegyzőkké dr. Biacsy Bélát és dr. Pálfy Győrgyöt. Tiszteletbeli irodaigazgatóvá Mihálovits Gé«¡át és Deim Lászlót. Tiszteletbeli fogalmazókká dr. Jobba Péter Fülöpöt, dr. Skultéty Istvánt. Tiszteletbeli fogyasztási adóhivatali ellenőrré Ugi Lajost. Tiszteteibeli műszaki lisztekké Horváth Józsefet és Nagy Sándort. Tiszteletbeli városgazdává Miskolczy Gyulát Tiszteletbeli nyilvántartóvá Vadász Istvánt. . Potids Vatiishinq g-Cold Creams A női szépség ápolására és megőrzésére I Kapható drogériákban, qyóqy»zcr«áraWban és Itlatszertárakbon vagv a fóraktárban Neruda Nándor, Bufaoest, IV., Kossuth Latos u 10. B.12 Szegei gazdasági éleiének és föllendülésének munkaprogramja Irta: Szivessy Lehel A szétdarabolt ország tragikus magárahagyottságában oly problémákat vet fel és igyekszik megvalósítani, amelyekkel hosszú évszázadodon át senki sem foglalkozott. Az Alföld prob!émáj>a az, amely leginkább izgatja az ország legjobb elméit. A probléma nem uj, oly régi, mint az ezeréves ország. Az Alfölddel soha nem törődött senkiim. Az Alföld puszta jellege, pusztái, növényzete, száraz éghajlata, amelyben forró hőségek kemény hidegekkel váltakoznak, fátlansága, viznélkülisége, minden a törők korszak, a török hódoltság következménye. A magyar történelemnek XYII-ik századáról irt, most megjelent könyvben olvassuk, hogy a török hódoltság után emberi lakóhelynek nyoma sincs, az utasok első és uralkodó benyomása a borzasztó magányosság, az e!ha| gyotíság érzete. Pedig az Alföldön nincs ezerI éves puszta. Az Alföldet pusztává csak a török ! hódoltság tette, puszta jellegét a XVI-ik század mutatja először. Erdőit kipusztították, felgyújtották és kivágták. Mocsarak és vadonszerü legelők jellemzik. Járványok, tifózus lázak uralkodtak, különbö7ő epidémiák, pestisszerii lázak, vérhas, diftéria jellemzik a kort és az embereknek újra meg kellett kezdeni a harcot a természet rombo'.ó erejével szemben. Azt írja a történetíró, hogy ha az Alföld átmeneti klímáját, szikes területeit, nehezen javítható homokbuckáit és alig szabályozható vizi erejét számbavesszük, mint egyúttal szellemi emelkedésünk akadályait is, akkor ne a természetet okoljuk, hanem azt a két századot, mely a törökök elleni védelem állandóságában, a magyar kulturával együtt, a magyar földet és talajt is, széles területeken általában, alig javithatóan megrontotta. A török hódoltság idején a birtokos elem otthagyta birtokait, e'zálogosi'otta a városokat, vagy bérbeadta. Az Alföld egykori nemes családjai közül alig néhányan jutottak újra ősi földjeik birtokába, mert a legtöbb birtokot Bécs császárhű idegenek között osztotta ki, egynémelvikét pedig az alföldi városoknak adta. Széchenyi kora, a »harmincas évek«, amelyekről Klcbelsberg Kunó gróf, városunk képviselője, a magyar kultura minisztere oly szépen ír, — még ilyen állapotban találta Magyarországot. Széchenyi irja: »Vessük figyelmünket legeisőbben is azokra a vi fékekre, amelyek a magyarság bölcsőjének tekinthetők. Minden segítség, amelyet anyagi és szellemi tekintetben oda viszünk, ha tán később is, de bizonnyal megtermi reánk nézve is hasznos gyümölcsét.« Fejlesszük ki csak egészségesen — igy folytatja — »az .organizmus kutforrását« és majd elárad »a nem mesterkélt, hanem egészséges pezsgés«, az egészséges gazdasági és kulturális fejlődés »a többi erekbe is!« Minden szó a mai viszonyokra is ráillik. Nem mesterkéltségre, hanem egészséges peszgésre van szükség. „Egészséges pezsgésre", szegeti város fcuiftnös és óz ország általános szemoontláDOl. Kaán Károly »Az Alföld problémája« cimu kitűnő könyvében az alföldi kérdés teljes elmaradottságára reflektorral világit. A nagy Magyarországban, ahol annyi segédforrásunk és természeti kincsünk volt, e kér« déssel szemben politikai szempontokból lehettünk közönyösek, de a kis Magyarországon ez a probléma életkérdéssé vált. Állandó a panasz, hogy a csonka országban megélni nem lehet. Vegetálunk, kínlódunk, küzdünk, de fejlődni nem tudunk és el kell pusztulnunk, ha az ország határait a legrövidebb időn belül nem sikerül kitolnunk. Ez az állítás azonban nem helyes, ső! ártalmas is.! Természetes, hogy mint minden magyar ember, én is sóvárogva gondolok vissza Nagymagyarországra, amelyben születtem és amelynek mind a négy táját, amelyet elra-1 holtak tőlünk, láttam és ismerem. De kezdet» tői fogva hirdettem az optimizmust és bizo-' dalmat. Meggyőződésem, hogy a magyarságé nak életfeladata és élethivatása örökös és addig is, amig a történelmi változás és erős akaratunk vissza nem adják ősrégi határainkat, ezen a földterületen kell megélnünk és fejlődnünk. Csak a legnagyobb mngyar gondolatmenetét kell követnünk és gondoskodni kell arról, hogy az »organizmus kútforrása« fej-! Iődjék és a nem mesterkélt, hanem egész* ges pezsgés töltse meg az ország ereit. A helyzet ábrázolásához, a sok közül, példaképpen nem érdektelen itt is leszögeznünk, hogy Szeged, Hódmezővásárhely, Debrecen és Kecskemét városok 3421 négyzetkilométer együttesen számbavett határa nagyobb csonka Vas vármegyének két várost és 292 községet magában foglaló 3298 négyzetkilométer határánál. Szeged város halárában ma már 9274 lannoház áll 40 ezrei meghaladó lélekkel, amelyek közül 1154 a varostól bérelt területen, a többi pedig magántulajdonban levő telken épült. 1,100.000 lelket meghaladó magyarság él a tanyákon, az egész 41.901 négyzetkilométer Alföldön azonban összesen csak 6ÍÍ7 község van, mig az 5059 négyzetkilométerrel kisebb • 8000 négyzetkilométer területtel kisebb 36.842 négyzetkilométer területű Dunántulon 2042, tehát kerek háromszor annyi község van, mint az Alföldön. Pedig a Dunántul sem mondható községekkel süríin megszállt, oépes földrésznek. A tanyás települést Kaán Károllyal mi sem tarthatjuk okszerűnek, közgazdasági tekintetben megfelelőnek, mert a kultura egyedül helyes előrehaladásának előfeltétele az, hogy községek alakuljanak. Szeged városának sem érdeke az, hogy a tanyákon élő 40.000 ember kulturális és gazdasági fejlődését megakassza, az óriási távolság, az úttalan utak, a 6ár, a szegénység és a boldogulás előfeltételeit meggátolják a közlekedés hiányosságai. E tekintetben, éppen a háború után nagyon sok történt. Maga a tanyai vasút a haladásnak előfeltétele volt és a 70 kilométeres vasútvonal lehetővé teszi, hogy a város közönsége a ta-