Délmagyarország, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-10 / 230. szám

ÜÉLMAGYARORSZÁS 1П2П október 10. a német kisebbségek nevében, majd gróf Bethlen György a magyar párt nevében emlékezett meg Buzdugánról, akinek elhunyta őszinte megilletődést váltott ki az egész romániai magyarságból. Arra kérte a nemzetgyűlést, hogy a megüresedett magas polcra az arra legalkal­masabbat válassza meg, aki szivén fogja viselni Románia összes népeinek sorsát. Fluerás szociáldemokrata képviselő kijelentette, hogy mivel a kormány nem hozta idejében az ország tudomására, hogy kit javasol regensnek, az ország tulajdonképen nem is gondolkozhatott a kérdésről. Ezt a cselekedetet antidemokratikus­nak tartja s ezért ö és pár! ja távolm«rad a sza­vázastól. Ezután megkezdődött a választás. Abc-sorrendben szavaztak előbb a szCnaiorok, majd a képviselők. Szavazott összesen 493 kép­viselő és szenátor. Régenssé választották Constantiu Saraeeanut 415 szavazattal. Presan tábornok 22, Károly her­ceg 9, Radulescu 3, Bratianu Vintila 1, Jorga 1 szavazatot kapott. A köztársaságra 2 szavazat esett, 10 szavazócédula fehér maradt. Az uj régens, Saraceanu Konstantin, 1918-ban belügyminisztere volt az Avarescu-kormánynak, később az igazság­ügyi tárcát kínálták fel neki, de azt nem fogadta el. A hadsereg holnap reggel uj esküt tesz, vala­mennyi tiszt és katona megismétli a Mihály ki­rálynak tett esküt és egyúttal feiesküszik az uj régensre is. Az ellenzéki pártok körében Saraceanu megválasztása nagy felhábo­rodást keltett. A liberális sajtó azt állítja, hogy Saraceanu teljesen Jelrn'éktrlen egyéniség, ald csak annak köszönheti megválasztását, hogy só­gora Popovics pénzügyminiszternek. Saraceanu megválasztásának valószínűleg súlyos politikai kö­vetkezményei lesznek. Az Avarescu-párt ma kiált­ványt tett közzé, melybet. alkotmánysértéssel vádolja meg a kormányt és azt állítja, bogy az alkotmánysértő kormány minden cselekedetéi tör­vénytclennek kell tekinteni, törvénytelen tehát az uj régens megválasztása is. Valószínű, hogy az Avaresca-párt akciójához a liberális párt is csat­lakozik. Délután 4 órakor a nemzetgyűlés ülésének be­rekesztése után a kormány tagjai, valamint a képviselők és a szenátorok az Atheneumi-palotába mentek Buzdugán temetésére. Az egyházi szertartás után a koporsót a pálya­udvarra vitték. A gyászmenetben a kormány tag­jai is résztvettek. A pályaudvaron a koporsót külön vonaton a Buzdugán-család családi bir­tokára szállították, ahol holnap délelőtt teme­tik el. Kinevessíélc Jugoszlávia bánfait Zágráb bánfa: egyetemi tanár, l/f vidéké: a kereskedelmi kamara elnöke (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Belgrádból jelentik: A napok óta nagy izgalommal várt báni kinevezések ma megtörtén­tek. Zágráb bánja SUovics egyetemi tanár, Új­vidék bánja Daka Popovics mérnök, volt miniszter. A zágrábi bánul kinevezett Silovics zágrábi egye­temi tanár, a népjólét és egészségügy terén fej­tett ki tevékenységet, pártpolitikában sohasem vett részt. Az újvidéki íján, Daka Popovics mérnök, jelenleg az újvidéki kereskedelmi kamara elnöke. Régebben Vukicsevics egyik legbizalmasabb híve volt. Báni működése elé főleg a nemzeti kisebb­ségek tekintenek nagy várakozással. T-I „A budapesti törvényhatóság нем Sop haptákba állni a belügyminiszter előtt €€ Izgalmak a közgyűlésen, amelynek üléséi fel kellett függeszteni a fővárosi tör­vénytervezet miaff (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Budapest tőrvényhatósági bizottsága a nyári szünet után ma tartotta első közgyűlését. A tár­gyalás nagy izgalmak között folyt le. Az izgalmakat Farkas István szociáldemokrata bízottsági tag felszólalása indította meg, aki a fővárosi törvénytervezetekkel foglalkozva, azt me­rényletnek mondotta az autonómia ellen. — Fehér bolsevizmus ez a törvénytervezet — mondotta Farkas —, amellyel a kormány szolgá­jává akarja sfiiyeszteni a fővárost. Petrovécz Gyula, a keresztény párt tagja, pártja nevében azt kifogásolta, hogy a fővárosi törvény­javaslat előkészítése során olyan események tör­téntek, amelyek mélyen sértik a főváros autonó­miáját. Azt indítványozta, hogy a közgyűlés ne tárgyalja a mai napirendet, hanem az annak le­tárgyalására szánt időt a fővárosi törvényjavaslat megbeszélésére használják fel. Ripka főpolgármester nem engedte szavazásra feltenni ezt a kérdést, mire Bródy Ernő kijelen- I tette, hogy a budapesti törvényhatóság nem fog haptákba állni a belügyminiszter előtt. Zajos he­lyeslés kisérte Bródy szavait, majd a kormány­párti Kozma Jenőt biztatták, hogy fejtse ki a kor­mánypárt véleményét erről a javaslatról, Kozma azonban nem volt hajtandó felszólalni? mire Ripka főpolgármester kijelentette, hogy az ő értesülése szerint a polgármester megkapta a fővárosi tör­vényjavaslat tervezetét Nagy meglepetést keltett, amikor nyomban Sl­pőcz polgármester állt fel és kijelentette, hogy ő a törvényjavaslat tervezetet nem kapta n»eg. Nagy vita után a polgármester a közgyűlést fel­függesztette, azután pártközi konferenciára hivta | össze a pártok vezéreit. Rendkívüli közgyűlést j fognak összehívni a fővárosi törvényjavaslat ter ' vezet megvitatására. Ismeretlen részletek a bécsi Bodenkreditanstalt bukásóról Izgalmas éffeli tárgyalások Roibscbilddal a bécsi rendőrigazge lóságon — Mafafa voll külügyminiszteri szélüfés érte az izgalmak következtében Bécs, október 9. (A Délmagyarország bécsi tu­dósítójától.) Az osztrák főváros még mindig nem tud magához térni abból a megrökönyödésből, aoielyet a legnagyobb osztrák pénzintézet, a Bo­denkreditanstali bukása okozott. A Bodenkredit­anstolt, az összeomlás előtt Ferenc József bank­ja, az összeomiás után is megtartotta domináló pozícióját és egymás után olvasztotta magába az ugyancsak uagymultu Unionba.ikot, a Ver kehr s­hankot, valamint a vidéki pénzintézetek egész so­rát. Most, hogy a Bodenkreditanstalt megbukott, Ausztriának immár csupán három nagybankja van: a Kreditanstalt, amely a Bodenkreditanstalt átvé­telével megóvta az osztrák közgazdaságot a tel­jes összeomlástól, továbbá a Wiener Bankverein és a Nieder österreichische Escomptegesellschaft. A régi nagybankok közül a Länderbank Párisba helyezte az összeomlás után székhelyét, az Angto­bank beolvadt a Kreditanstaltba, az Unionban­kot és a Verkehrsbankot, amint emiitettük, a Bodenkreditanstalt szitta fel, mig a Depositen­bank már évekkel ezelőtt összeroppant A Merkur­bank viszont maga sem tart igényt arra, hogy a nagybankok közé sorozzák, megelégszik azzal az előkelő szereppel, amelyet, mint a legnagyobb 1 vezető középbank tölt be. A kicsiny Ausztriá­nak ugyan talán még ez a három nagybank is sok, azonban mgfiis m^göbbentőj hogy a Bo­denkredilanstalt, amely röviddel ezelőtt elérte azt, hogy uj részvényeinek egy tekintélyes tételét Mor­gan és Schroeder vették át, amelynek végrehajtó bizottságában Franciaország legnagyobb vállalko­zója, Eugene Schneider-Creuzot is helyet foglal, amely a brüsszeli Solvay-csoport üzleti pártnerc volt és részvényeit egyaránt jegyezték Párisban és Londonban, Genfben és Zürichben, amely amé­rikai bankházakkal együtt dollárhitelleveleket ho­zott forgalomba nem is olyan régen, ilyen csú­nya és hirtelen véget érhessen. A státus megállapítása ugyan hetekig fog tar­tani, azonban az már most is tisztán áll, hogy hihetetlenül könnyelmű gazdálkodás folyt a bank­ban. A vezérek és leépített igazgatók fizetései, illetőleg nyugdíjai fantasztikus összegeket tettek ki. Ezért állította fel a Kreditanstalt első követe­léseként, hogy Sieghart elnök és a Bodenkredit­anstalt többi igazgatói bocsássák rendelkezésre állásaikat és mondjariak le minden végkielégítési igényről. Egyébként sem ment vajmi könnyen a Kreditanstalt megnyerése a fúzió számára. Schober kancellár drámai fordulatokban gazdag tárgyalásokat folytatott a rendőrigazgíitóságon be­rendezett irodájában Rothschild Louis báróval és Neurath igazgatóval, a Kreditanstalt vezetőivel, akik tudni sem akartak a fúzióról. Schober kancel­lár erélyes fellépésének köszönhető, hogy Auszt­ria megmenekült attól a páratlan katasztrófától, amely a Bodenkreditanstalt nyílt összeomlása kö­vetkeztében maga alá temette volna az egész or­szágot. Végre,' amikor Schober kancellár meg­ígérte, hogy az osztrák kormány a parlamenttel úgynevezett bankkoncentrációs törvényt fog el­fogadtatni, amely mentesiti a Kreditanstaltot a fúzió következtében fizetendő adóktól és illeté­kektől, Rothschild Louis báró telefonon érintke­zésbe lépett a londoni Rothschild-házzal és sikerült annak hozzájárulását megszerezni. Az elengedendő adókon és illetékeken kívül az osztrák államot egyéb súlyos károk is érik a Bodenkreditanstalt bukása következtében. Amikor 1927-ben az osztrák postatakarékpénztár likvidálta a Bosel-iéle csődtömeget, az Unionbank részvény­többségét átengedte a Bodenkreditanstaltnak. Pénz helyett azonban a Bodenkreditanstalt saját rész­vényeivel fizetett és igy az osztrák postatakarék­pénztár ebből a tranzakcióból kifolyólag most mintegy 33 millió schilling veszteséget szenved. Hogy ezenkívül az állam még mennyit vészit a Bodenkreditanstalt összeomlásával, az egyelőre titok, kétségtelen azonban, hogy a szocialisták parlamenti vizsgálóbizottság kiküldését fogják ja­vasolni és ez a bizottság elsősorban a nemzeti bank elnökének, dr. Reisclinek szerepét fogja vizs­gálat alá venni. Reisch azelőtt a Bodenkreditanstnlt igazgatója volt és a szocialisták szerint fedezte Sieghart katasztrofális üzleteit, mint a jegybarik igazgatója is. Bármiként is végződjék ez a vizs­gálat, dr. Reisch bukott ember és utódja előre­láthatólag dr. Spitzmüller Sándor volt közős pénz­ügyminiszter, az osztrák-magyar bank egykori kor­mányzója lesz. Reischen kívül még egy áldozata van a Boden­kreditanstalt bukásának. Dr. Mataja Henriket, a keresztényszocialista párt egyik vezérét, aki két­izben is külügyminisztere volt az osztrák köztár­saságnak, az események annyira felizgatták, hogy szélütés érte és átmenetileg elvesztette beszélő­képességét is. Az orvosok rendeletére dr. Mataja hosszabb ideig kénytelen lesz tartózkodni a po­litikától és minden nyilvános szerepléstől. A S^öveíke«eíí Várost öailpárí csütörtökön, okióber 10-én este a Ralfay-féle vendéglő éttermében (Kossuth Lajos sugárut 4 szám) pártv ' rendez. Felszólalnak: Dr. Szabó László Pásztor József Dr. Delire János Lájer Dezső Dr. Tóálb LáSZÍó és mások. A vacsorára előjegyzéseket az ivtar­tókan kivUl eszközölni lehet csütörto­kön déli 12 óráig a Délmagyarorezég kiadóhivatalánál (Telefon ЗОЛ), л szociál­demokrata párt tifkárságánél. Hétvezér u. 9, (Telefon 9-50) Gombos Istvánná! (Telefon 11C0) ésRaifay vendéglősnél (Telefon 16-64) Ему lerilék árat 1 per«".

Next

/
Thumbnails
Contents