Délmagyarország, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
1A20 szeptember í. DftLMAOYARORSZAG Sport Három érdekes mérkőzés lesz ma déluíán az Újszeged! sporttelepen Fővárosi stílusban indul meg ma Szegeden a futballszezon. Két bajnoki és egy barátságos mérkőzést bonyolítanak le a SzAK-pályán. Az első meccs délután 1 órakor kezdődik. Itt a Bástya B) csapata fog szemben állni a Felsővárosi TKval. Utána jön a SzAK—KTK amatőrbajnoki mérkőzés és mint főmérkőzés. 4 órakor a Boesk'jy— Bástya Hgameccs. «£•> Szép program. Aki nagyon kiéhezett a nyári Szünet alatt a futballra, az most kedvére kiszőrakozhatja magát. A három mérkőzés mindegyikének meg van a maga érdekessége. A Bástya B) csapatában néhány uj ember fog szerepelni és ezenkívül ez lesz az első debüje a B) csapatnak. Ez a valódi, csakis igy lehet kondícióban tartani a tarlalékanyagpt. Az amatőr Felsőváros gyenge ellenfél lesz. de ahoz elég alkalmas, hogy kondíciótréninget adjon a proficsapatnak. A SzAK—KTK amatőrbajnoki meccs már komoly ütközet lesz a bajnoki pontokért. A félegyházai csapat első mérkőzését az SzTK ellen nagy gólaránnyal nyerte és icen nehéz meccse lesz ez a SzAK-nak. Négy órakor aztán jön a nagy attrakció, a főmérkőzés, a Bástya— Boeskdy ligameccs. Soha nyíltabb nem volt ínég Bástva-meccs, mint ez az összecsapás. A lippelésre semmi komoly bázis nincs, mert mindkét együttes most esik át a formajavulás folyamatán. Kérdés: melyik csapat tudta az utolsó héten előbbre vinni ezt a folyamatot, melyik ért közelebb tavalyi formájához. Ha a Bástya uj felállítása csatársora beválik, sanszai erősödtek a győzelemre, mert itt fog eldőlni ennek n mérkőzésnek sorsa. A védelem megbízható lesz, 0 halfsor pedig jobb mint volt. Nagy kérdés persze, hogy az újonc Fixmer hogy válik be ezen a kemény mérkőzésen. A jó Yáhltiai a halfsor dönthetné el a csatát. Így, egy kis hendikeppel indul a szegedi csapat. De ha Fixmer rááll szélsőjére és lehetetlenné tudja tenni, akkor a Bocskay egyik szárnyát erősen 1 egyenlítheti. A veszedelmes Markos-szárnvat nedis Tóth sakkban fogja tartani. Szép és izgalmasnak Ígérkezik mindenesetre a küzdelem és csak pillanatnyi kondíció kérdése, hogy melyik együttes kerül ki győztesen. A .Bocskay csapatában a csatársort tartjuk valamivel jobbnak, mint a Bástyáét, a halfsor egyenrangú, a védelemben pedig a Bástyánál mutatkozik plusz. Ha minden jól megy, a Bástyának nem szabad elveszteni ezt a mérkőzést. A Bástya felállítása most már végleges. Beneda —Emmerling, Krooenberger—Tóth, Péter, Fixmer —Ábrahám, Varga, Fossák, Schwartz, Solti. A mérkőzést Csárdás biró fogja vezetni. A mai sportprogram Ujszegedi pálya: Délután 1 órakor: Bástya B) csapat—Felsővárosi TK. 2 órakor: SzAK—KTK amatőr bajnokság. 4 órakor: Bástya—Bocskay I. osztályú profiligabajnokság. Mórion Ilona, Gizella íér 4. sz. Rajzokat, tervezéseket, himzést olcsón vállal. 44S Kézimunkafonalak vAlaszlékbtn. Hunyadi-léri pálya: 2 órakor: Kerületi atlétikai bajnokságok. 4 órakor: SzTK—Vasutas amatőrbajnokság. A Bocskay szombaton délután megérkezel! Szegedre A debreceni csapat Káldv Zsigmond vezetése alatt tegnap délután a fél 6 órás gyorsvonattal megérkezett Szegedre. A csapat ugyanazon felállításban fog ma játszani, amint a Délmagyarország tegnap már jelezte: Huilai—dr. Fehér, Baik—W:impetjcs, Sághv, Kevltzky—Markos, Vihcze, Teleki, Szemes, Marosi. A csapat többi kísérője ma érkezik meg. Boross, a SzUE jeles tagja, bevonul katonának, így a SzUE valószínűleg el fogja veszteni kitűnő úszóját. A Bástya értesítése. A Bástya értesíti a klub tagjait, hogy a mai mérkőzésen a tagok részére külön pénztárt fog felállítani, ahol kizárólag a tagok vállhalják meg kedvezményes jegyeiket és vehetik át igazolványaikat. Ugyanez a pénztár elfogad uj tagbejeleníéseket is, akik már a mai mérkőzésen is igénybe vehetik a tagoknak biztosított kedvezményt. Egyben újból figyelmeztetnek mindenkit, hogy a pályára való belépés csak megfelelő jeggyel történhet. Mészárost, a volt szegedi csalárt, aki néhány évig most a Sabária játékosa volt, Újpest leszerződtette, ahol centert fog játszani. Újpestnek ez a legújabb akvizíció aligha fog beválni, mert Mészáros finom, nagyon fejlett technikájú játékos ugyan, aki mint a csatársor dirigense is nagy taktikai érzékkel bir, de puhasága miatt Újpest csapatában nem fog boldogulni. Az ő stílusa inkább a Hungáriában érvényesülne, ahol még ma is a kombinatív futballt játszák. Mészárost valószínűleg Bánjai tréner ajánlására szerződtette le Újpest. Leventeversenyek lesznek szeplt-mber S-án. Szeged testnevelési felügyelősége szeptember 8-án 8 órakor tartja ezévi levente kerékpárversenyét Ifjúságiak; 20 km. táv: útvonal: Takaréktár-ucca— Tisza I.ajos-körul—Petőfi Sándor-sugárut—Szabadkai miiut—Szentmihálytelek—Matyi cs. 83-as magassági pont—innen a Matyi viz nyugati partján— azután híd a robbantószer raktár magasságában— innen északra a Matvj viz keleti partján—Fehér-tó csatorna keleti pállja—Dorozsma vasúti állomás— Szeged-Rókus vasu'i állomás—Kossuth Lajos-sugárut. 30 km. senioro« részére: Útvonal: Takaréktárucca— Szentmihály-ucca—Csongrádi-sugárut, Sándorfalva templom—innen toronyiránt a müut elágazásához a Budapest—szegedi müuton szatymazi állomás felé—Kel töshaiár melletti utkaparóház— Úthalom—Szeged-Ilókus vasúti állomás—Kossuth Lajos-sugárut. Stari mindkét csoport részére a Széchenyi-téren, a barométernél. Cél mindkét csoport részére Kossuth Lajos-sugárut—Tisza Lajoskörut kereszteződése. Ugyanezen nap délelőtt 10 órakor tartja a testnevelési felügyelőség ezévi levente bajnoki úszóversenyét a SzUE pályáján. Versenyszámok: ifjúságiak: 50 m. gyors-, 50 m. hát és 50 m. mellúszás, seniorok részére: 100 m. gyors-, 100 m hái-, 100 m. mell- és 200 m. gyorsúszás. Műugró verseny. Nevezési határidő mindkét versenyre szeptember 4-fn délelőtt 9 óra. A Bástya B) csapatának felálliCása a következő: Szabó—Ricsz, Rajkó—Korofiv, KIonk>i, Simóka— Bogdán, Babiíz, Stemler, KiitI, Puzsia. Hal városban rendeznek ma úszóversenyt. Budapest, Eger, Debrecen, Jászapáti, Kecskemét és Esztergom azok a városok, ahol az ország nagy uszógárdája felosztva starthoz fog állani. Hatalmas fejlődése ez a magyar uszósportnak, amely nagyszerű perspektívát mutat a jövő fejlődési lehetőségeire. Orincsák Miklós, az ismert szegedi sportember, a BT tagja, szombaton délelőtt hirtelen meghalt. A szimpatikus sportember halála az egész szegedi sporttársadalomban mély részvétel kelt. A BT gyászának kifejezéseül elrendelte, hogy az alszővelség területén megtartandó összes amatőrmérkőzéseket egy percre felfüggesszék. Ma Budapesten a SzUE a vizipólóbajnokságért az MTK-val játszik. Az egyesület úszói a JIAFC úszóversenyén vesznek részt. Az MLSz felhivüa a román fulballszövetséget, hogy Budapesten tartsanak közös értekezletet a magyar—román sportbéke megkötésére. S* ftadkr Az flszl uldonsáijnk készülékekben és anyagokban raktárra W beérkeztek 848 meglepő o'.csft árakon. Azok megtekintései tisztelettel kéri rádlö szakdzleit vállalata, KOIciey ucca 4. Telefon 165. SOma azak0z,el<L vállalata. •f^ §€érék&árok csakis elsőrendűk, mérsékelt árban részletre is :-89 tf Allav kerékpár raktár nemei Széchenyi fér 8. Külső, telsó lumik Cs felszerelések. Javítások olcsón cs szakszerűen! Iskola szerekei iré- és rajzszereit saját érdekében i 31 Schwarcz Jenőnél szerezze be, Széchenyi tér 7. sz. Özv. Meísl Sándorné, szül. Pick Elza ugv a maga, mint gyermeke, Zsuzsika r.evéDen mily fájdalommal jelenti, hogy a legiohh férj apa, teslvér és rokon Meísl Sándor életének 43-ik évében, hosszú szenvedés után elhunyt. A megboldogult hűlt tetemeit f. hA2 án, d. e. fél 10 órakor a zsidó temető clnterméblil helyezzük örök nyugalomra. Nyugodfék békében! 12 Minden ktllttn értesítés Helyett! , Vr'v>*' •' Aj-; • i • -' >« Föld és házblriokok Jffi?4* rövid és hosszn lejáratú pénszteölcsönIcöszveiités. nrtnill •ii,|i nvue állpt. fan. ingatlan. (OFB 3910Hr B Eri lei ÍSíB P Eli 1922.) áruforgalmi és pénzkölcsönköz• e-« Iliit MII I ML vetítő irodája törv. bej. cég, Szeoedcn Széchenyi tér 7. (Szeged-Csonprádi takarékpénztár palota) 1. era balra. 6 Telefon: 3—20. ét 13—3 etv,- vÉDvga tökéletes világhírű embergselyem harisnya Legújabb reklámáraink: Közép szálú <>7iisl jejjvíj aranv iepyö 4'50 Finom $zálu I Erős szálú ezQsl fegyü nrany jegyű 8 erösl iegyü arany legyü p 4*30 p 5'201p 5'— p 6 — Minden pár harisnya, mely mosás előtt elszakad, ki lesz cserélve. Óvakodjunk aZ értéktelen Utánzatoktól! r _ .f Kizárólagos gyári lerakat Szegeden: POLLAK TESTVEMEKnéi Csekonics ucca és Széchenyi tér. GFB. gyárímányu férfi Snairlsnyíák mindeníé!e kölötléiru különlegességek rendkívüli olcsó árakon.