Délmagyarország, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-10 / 180. szám

1920 augusztus 1.1 _ bÉLMAGYARORSZAG" A szegedi Mimikán megltalí (A. 'Délmagyarország munkatársától.) A ¿5zekuult napokban súlyos kimenetelű autó­szerencsétlenség történt a majsai országúton. Kádas -András majsai baromfikereskedő vala­melyik országúti kocsmában mulatozott. Fele­sége hosszas várakozás után elhatározta, hogy hazaviszi férjét a kocsmából és a család egyik barátjának autójával el is ment Nádas­ért Az ittas állapotban levő Nádast nagy­nehezen lehetett csak betuszkolni az autóba, végül is megindultak hazafelé. Az autóban Nádas, Nádasné, 7 éves kisfia és Kovács ¿bel ült, azonkivűl a soffőr. Alig tettek meg az autóval néhány kilométert, a berúgott Nádas dühöngeni kezdett és követelte, hogy az autó I vigye vissza a kocsmába. Rá sem hederítet­tek, mire az ülésről a soffőr mellé ugro't, akinek kezéből kiragadta a volánt és vissza akarta fordítani az autót. Az autó hatalmis ivben egy útszéli fához repült és összetört. A kocsi alól holtan húzták ki a katasztrófa okozóját, Nádas Andrást, mig felesége és ki s­fia életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Ko­vács Ábel a szántóföldek közé repült és köny­nyebb sebesülés árán menekült. Nádas Andrásnét és kisfiát behozták a Sze­gedi klinikára, ahol tegnap délelőtt Nádasné is kiszenvedett. A kisfiúval együtt most már három halálos áldozata van a kocsmázó férj autóvezetésének. 5. ir mm ом Liefomann láisxerésssnél* fiz épltőiparossátg tiltakozása a mÉrüök-rgndelef ellen A következő nyilatkozat közzétételére kérték fel a Délmagyarországot: »A magyar iparosság alulírott szervezetei a köz­vélemény tájékoztatása céliából a mérnökkamarai tagok számára fentartott munkakörök tárgyában kiadandó rendelet megjelenésének küszöbén, alábbi közös deklaráció közzétételét tartják szükségesnek. A magyar épitőiparosság három esztendei szí­vós harc eredményeként megállapítja, hogy a magy. kir. kereskedelemügyi miniszter ur nem méltányolja azokat a fontos ipari szempontokat, amelyek alapján állva a magyar épitőiparosság végsőkig küzdött a fentartásos rendelet ellen. E harc egész folyamán a magyar épitőiparosság szi­gorú deffenzivában volt, hódító hadjárat ellen vé­dekezett, mert szerzett jogainak elkobzásába, vagy torzításába nem volt hajlandó bslenyugodui. Ellentállásának erkölcsi erejét sérthetetlen jogai­nak tudatában növelte az az előadói beszéd is, amelyet Herrmann Míksi későbbi m. kir. keres­kedelemügyi miniszter ur, akkor mint a mérnök­kamarai törvény előadója saját szavaival ugy fe­jezett ki, hogy a mérnöki gyakorlat korlátozása a mérnöki munkáknak csak arra a legmagasabb régiójára szorítkozik, amelyre nézve a korláto­zást közbiztonsági, inkompatibilitási s ehez ha­sonló közérdekű szempontok kétségtelenül indo­kolttá teszik s amely munkakörben az úgyneve­zett gyakorlati mérnökök ma egyáltalában nem,, vagy csak egészen kivételesen működnek. Ezzel szemben a kiadandó, a világon egyedül­álló rendelet a magyar épitőiparosságot ok nélkül kényszeríti, hogy ipartestületén, mint egyedül tör­vényes szervezetén kívül még nyilvántartásra je­lentkezzék a Mérnök Kamaránál is; megsérti tör­vényben biztositolt testületi autonómiáját, amikor fegyelmi tekintetben egy, nem az ö számára al­kotott idegen összetételű kamarai bíráskodásnak veti alá, végül az amúgy is súlyos létfentartási gondokkal küzdő iparra pénzügyi terheket ró, mert határozatlan összegű nyilvántartási díj fize­tésére kötelezi egy olyan rendeltetésű kamara ja­vára, amelyhez az iparnak semmi köze nincsen s amely eddig működése folyamán az iparnak in­kább ártalmára volt. A magyar épitőípar ezt a lefokozást meg nem érdemli, erre semmivel r.i nem szolgált. Munkáját, tudását, rátermettségét, kőbevésetten és fábafaragottan ennek az országnak székesfővárosa és sok városa hirdetni foffia szá­zadokon át akkor is, amikor a bucsuüdvözletként itthagyandó rendelet már csak irattári szám marad. A kiadandó rendelet azonban nemcsak, hogy nem veszi figyelembe a tőrvénynek idevágó ren­delkezéseit és a magosabb szellemi munkákra vo­natkozóan éppen a miniszter, mint előadó által megjelölt határokat, hanem mélyen belenyúlva az ipari éíefbe, felborítja azt a rendet és egységet, amely eddig az ipari termelés eredményességét lehetővé tette. A magyar műszaki világ egységét hárqfm esztendő óta dúlja fel a harc, amely nem fog nyugvópontra jutni a rendelet kiadásával, mert a magyar épitőiparosság és a magyar ipar a kamarában eddig megnyilvánult bürokratikus ter­jeszkedésével szemben szerzett jogaiért, törvényben biztosított autonómiájáért és ipari szabadságáért a küzdelmet tovább fogja folytatni. Magyar Építőiparosok Országos Szövetsége, Bu­dapesti Építőmesterek, Kőművesmesterek és Épí­tési Vállalkozók Szövetsége, Budapesti Építőmes­terek Ipartestülete, Magyar Építőmesterek Egye­sülete, Budapesti Építőipari Munkaadót Köz­pontja. Budapesti Kőművesmesterek és Kőfaragó­mesterek Ipartestülete, Magyar Kőművesmesterek Országos Szövetsége, Ácsmesterek Országos Szö­vetsége. Budapesti Ácsmesterek Ipartestülete.« fJitW/tfh Szombat. Róm. kath Lőrincvt. MSMBMfMIMm protestáns Lőrinc. Nap kál 4 óra 4S perckor, nyugszik 7 óra 21 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—12-ig, ¡csak tudományos kutatók számára. A mureum Byitva délelőtt 10-től 12-ig (csak a képtár és a természetrajzi gyűjteményt). Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­íst) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Grünwald Imre, Kálvária ncca 17. (Tel.: 225.) Jnst Frigyes, Petőfi Sándor sugárut 41. (Tel.: 777.) Temesvári József, Kelemen ncca 11. (Tel.: 391.) Moldvány Lajos, Újszeged, Vedres u. 1. (Tel.: 846.) Selmeczy Béla, Somogyi-telep. (Tel.: 5.) Törők Márton, Csongrádi sugárút 14. (Tel,? 364. se ) ' , az eszperantó világkongresszus Budapest, augusztus 9. Pénteken délelőtt tartot­ták meg az eszperantó világkongresszus záróülését. amely után a külföldi vendégek nagyrésze elhagyta a fővárost. A kongresszus résztvevőinek egyrésze Pécsre, másik része Debrecenbe, utazott. Szomba­ton egy. másik társaság Balatonfüredet tekinti meg. „•' — 32 fok meleg volt Szegeden. A szegedi egye­tem földrajzi intézetének meteorologiai obszerva­tóriuma jelenti, hogy pénteken Szegeden a hő­mérő legmagasabb állása 32.0 fok Celsius, legala­csonyabb 18.0 fok Celsius. A barometer adata 0 fokra és tengerszinre redukálva reggel 758.9 mm., este 758.3 mm. A levegő relatív páratartalma reg­gel 100 százalék, délben 57 százalék. A szél iránya reggel déli, este keleti s erőssége 1—2 volt, — Szabályozzák a Marosi. Aradról jelentik. Egy angol tőkésérdekeltség a közeljövőben megkezdi a Maros szabályozását és csatornázását. Ezzel köz­vetlen hajózási kapcsolatot teremtenek a Tiszával. -Aradon ezzel kapcsolatban kikötőt építenek, ami­vel közvetlen viziösszeköttetést nyernek Szegeddel. Az angol érdekeltség ősszel küldi le tanulmányozó bizottságát. A munkálatok körülbelül egy évig fognak tartani. — Kedvezményes difSetel a? export paprikára, éi5znó2Sirra, hájra és szalonnára A szegedi ke­reskedelmi és iparkamára előterjesztésére az ál­lamvasutak igazgatósága a magyar fajta paprikára — őrölve is — darabáruként való elszállítás ese_ tén az exportforgalomban a D., illetve IV. áruosz­tály; a dísznózsir, háj, illetve szalonnára pedig a. C., illetve III. darabáruosztály alkalmazását augusztus 8-tól kezdve engedélyezte, x 300-as autótaxinál vonjon le 20 százalékot. BELVÁROSI МОГ» Augusztus 10., 11-fn, szamba», virUnan Nem repríz! HARRY LIEÖTBIE legújabb tümje Ne Játsx a ndveS. vonásban. - AzonKivüt: és MíF«?t€tÓ. — A szállodában öngyilkos lett a si££asz!ő cég­vezető. Budapestről jelentik: Az elmúlt éjszaka a Rikóezi-ut egyik szállodája szobájában Kram­mer Laios, a Pátria bór- cs sörkgreskcdelmi rt. cégvezetője megmérgezte és felakasztotta magát. Az öngyilkosság csak ma délelőtt derült ki, ugyan­ekkor már a rendőrségen volt Krammer vállala­tának a feljelentése, amely szerint a cégvezető az előtte való napon vállalatától hétezer pengőt elsikkasztott A cégvezető kórházbaszállitása után egy órával meghalt. Zsebében csak néhány pen­gőt találtak. Most az után kutat a rendőrség, hogy az elsikkasztott összeget hova fordította. x ClpőárukéSEleiüak csökkentésére ujabb áldoza­tot hozunk. Auguszta» 31-ig bezárólag minién egyes vásárlónak már amúgy is mélyen leszállított árainkból ujabb 10 százalékos engedményt n;-uj­tuafc- Del-Ka fiók, Kárász-ucca 14. szám. Drélier­söröző mellett. — Ügyvédi hlr. Markoviét! Iván ügyvéd, nyug. kir. törvényszéki tanácselnök, ügyvédi irodáját Káh'ária-ucca 8. szám alatt megnyitotta. Tele­fon 10-50. — Belelépett az elszórt üvogdarabba Pénte­ken "'délután jelentették a mentőknek, hogy a Hazai Textilgyárban Tóth Margit 16 éves gyári munkásnő munkaközben belelépett egy üvejda­rabba, amely a lábát mélyen megvágta. A mentők beszállították a sebészeti klinikára. — A Felsővárosi Ifjúsági Egylet sport báljí A Felsővárosi Ifiusági Egyesület sportosztálya szom­baton este a Raffav-vendéglő különtermében ;óté­koűycélu bálát rendez. eset! a szénás* (A Délmagyarország munkatársától.) Pén­teken délelőtt különös, halálos szerencsétlen­ségét jelentetlek Csongrádról a szegedi ügyész­ségnek. Óbester János mezőgazdasági cseléd csütörtök délután szénával megrakott kccsin igyekezett a város felé. A száraz széna menet­közben lecsúszott a kocsiról és a széna tetején üló Obésler Jánost is magával sodorta. Óbes­ter a széna tetejéről a lovak közé esett. Ott egy darabig a rúdba kapaszkodott, amig ereje volt, megpróbálta a lovakat megállítani, de próbálkozása sikertelen maradt. Végre is ere­jét elvesztette, eleresztette a rudat es oly sze­rencsétlenül esett le a kocsi kerekei közé, hogy a kerekek átgördültek rajta. Azonnal meghalt. Az ügyészség a szerencsétlen gazdasági munkás hozzátartozóinak a temetési enge­délyt megadta. Borles^Stel«. KORZÓ M О Ж I Augusztus 10., 11 én Szambát, vasai nap Flörtöl a feleségem. Vidám IBi'énet Я telvenásban. Főszereplő CermenBea!. Atonkivüi luffie^kefe. Előadások kezdete 5. 7. 9, vasár 5 iinr.epn.ip 3, 7, 9 ónku; m Eladások kezde'.e 5, 7, 'J, vasár- és Onnepnas 3. 5, 7, 9 6r«krr. ULTONIA Egy kivándorló haló története Megjelent Tonelli Sándor­nak egy kivándorló hefó életéről irott könyve. Közli a szerzőnek az uton készített eredeti fényképfelvételeit is. Kap&ató a Bélmagyarország Hicdó&ivaialáhan 6 pengőért j

Next

/
Thumbnails
Contents