Délmagyarország, 1929. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-28 / 169. szám

1929 juIius 28. ÍÍETJVl 4GYARORSZAG sxn 9 Csak a lövő évben nyilik meg a városi gyermekkórház ¡Huszonötezer pengőbe kerül az épület áíaiakifűsa — A korházi bizottság 4 pengő 60 fillérben állapilolfa meg az ápolási dijat (A Délmagyarország munkatársátólSzom!)aion délben a városháza tanácstermében a polgármester elnökletével zárt ülést tartott a icórházbizottság. Az ülés napirendjén fontos kérdések szerepeltek, amelyekről nemcsak a polgármester információi alapján számolhatunk be. Az ülés lefolyásáról ugyanis az uj városigazgatási rendszer szerint a polgármester tájékoztatta szokott szűkszavúságával a nyilvánosságot. Érdeklődésünkre elmondotta, hogy a bizoltság az igazgató-főorvos javaslalára hozzájáruit egy készülék beszerzéséhez, amelyre a Röntgen-felvételek tökéletesítése céljából van szükség. Tárgyalta a bizottság a köz kórház jövő évi költségvetését, amely szerint a közi, órház szükséglete a jövő évben háromszázötvenezer pengő lesz, az idei költségvetés egyötöd részével több, mivel a kiadásokat ennyivel emeli a gyermekkórház üzembeheiyezése. A költségvetés alapján a napi ápolási dijat 4- pengő 60 fillérben állapította meg a bizottság. Elmondotta még a polgármester, hogy a gyermekkórház átalakítása körülbelül huszonötezer pengőbe fog kerülni, ebből a város majára vállal tiz-tizenötezer pengőt, a többit államsegély 'cimén a népjóléti minisztertől kéri. Mint emlékezetes, az egyetem gyermekklinikája már hónapokkal ezelőtt átadta a városnak a gyermekkórház Kossuth Lajos-suáruti épületét, miután beköltözhetett végre a klinika uj épületébe. A gyermekkórház átadáát hosszú harcok előzték meg, a polgármesler ugyanis tüdőbeteg kórházat kivánt itt berendeztetni. Az alapitólevél azonban világosan kimondotta, hogy az épület kizárólag szrgény sorsú szülök beteg gyermekei számára berendezett közkórház céljaira használható, ha a város más célra használná, akkor az alapítók örökösei azt visszaigényelhetnék a várostól. A város hatósága kemény csaták után határozta el^ hogy a felszabadult kórházépületet ismét átveszi és eredeti rendeltetésére használja, a közkórház osztályaként működő gyermekkórház céljaira. Ugyanakkor megtörtént az épület átvétele is és azóta elhagyatva áll a visszakapott gyermekkórház. Eredetileg az volt a terv, hogy a gyermekkórházat a lehető legrövidebb időn belül berendezteti és üzembehelyezteti a város, de valahogy megfeledkeztek róla. Mindössze annyi történt, hogy a polgármester elkészíttette a mérnöki hivatallal a gyermekkórház átalakításának költségvetését, de a polgármester tuldrágának találta ezt a költségvetést és igy lekerült a napirendről a kérdés. Most valószínűleg a kórházi bizottság ülésén a közkórházi költségvetés tárgyalásával kapcsolatban került ismét szóba és a kórházbizottság tagjai sürgethették meg a bezárt intézet megnyitását. Megkérdeztük a polgármestertől, hogy mikor nyilik meg a gyermekkórház. A polgármester kijelentette, hogy minden valószínűség szerint csak a jövő évben, de megtörténhetik az is, hogy még ebben az évben megnyílik. Tehát a gyermekkórház épülete »minden valószínűség szerinte közel egy teljes esztendeig áll parlagon. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL Beszéljünk az állatokról Az állatok közül a kutyát szeretem a legjobban, ott is vizslát- A legapróbb korom ó'a jóbarátom, pajtásom s olyasféleképpen vagyok vele, mint a juhász a pulijával. Láttam a régi Koczor-biró:>ágon, hogy az öreg Kothencz megesküdött a hét szentségre, hogy neki nincs kutyája. — Hogy mondhat kend már ilyet! — rémüldözött Koczor János. Bezárják, ha hamisan esküszik. — Ugy van az, ahogy én mondom, tartott ki szilárdan a juhász. — Várjnnk csak, tartsuk meg a sort. Ilogy jött be ma a városba? — Szamáron. — Oda van kötve a városháza előtt a lánchoz. Láttam reggel. — Az oda van kötve. — Aztán ki vigyáz rá! — Ki vigyázna? A puli. — Hát az kié? — Kié volna? Az enyém — No, lássa kend. vén bűnös, hogy mégis van kutyája. Kothencz elmosolyodik, de annyi fölény, szánakozás, minden van a tekintetében amikor szinte kioktató módon mondja. — A puü nem kutya. — Nem? — nyájaskodik vésztjóslóan Koczor. ÍJgyan mi volna? — Hát puli. Egyszóval egész külön faj, semmi köze ahhoz >i társadalomhoz, amely selyempincseket, apró majomutánzatokat, farkaskorcsokat, mindenféle ebet ismer. Már ebberf a finomkodó szóban is, hogy eb, van valami lesajnáló. Ezért nem tudom én 'e kutyának hivni Bába Károly, vagy Bay Bérezi yőnyörü vizsláit, akik olyan okosak, hogy ismerek embert, akj nem jut el a szellemi magaslatukig. Az életem két első évtizede is vizslák között lelt el, könyvek tudnék irni a szokásaikról, a gondolkodó képességükről. Hogyan sir meg neveti Aki nem ismeri, az el se hiszi, hogy tud nevetni. Ott fekszik előttem Treff, két első lábára fekteti a fejét és szimulálja az alvást. Pedig engem les, hogy mit csinálok, hátha elmegyek hazulról s otthon hagyom. Néha óvatosan kinyitja a szemét, de nyomban behunyja, mikor észreveszi, hogy én is figyelem. Nem árulhatja el magát, ő most hivatalosan alszik. > — Próbáljuk ki, intek a kis húgomnak, íki tudja már, mi következik. Azzal kezdem is. — Készítsétek elő- a puskámat, kimegyek a halárba. — Magadban? — Nem is viszem magammal ezt a lustaságot. Treff megrándul, végigvonaglík az egész teste, de óvatos. Kap egyet a szájával a levegőbe, mintha légy volna, de nyomban visszatér a szunyuyadó helyzetébe. — Vigyázz rá, mondom a húgomnak, hogy ki ne menjen a szobából. Azt hiszem a fürjek is örülnek, ha nem látják. Fölkelek, mintha a puskámért indulnék, abban a pillanatban Treff párducugrással künn van az ajtón. — Ohó, nélkülem egy lépést sem, gondolja egészen magához térve. Hízeleg, körülugrál, nekiiramodik a hosszú udvarnak, körbe fut, visszatér, majdnem lever a lábamról aztán elébem fekszik és néz könyörög azzal a nedves, beszélő, okos szemével. — Hát gyere velem, te vénség, csak tréfáltam, cirógatom meg. Treff olyan ebben a pillanatban, mintha megbolondult volna. Elkezd csaholni, megint köröket fut be. ugy tér vissza hozzám, az inyét felhúzza és oevet. Csak vizslaneveléshez értő vadászember igazolhatja, hogy ez igv van. A hü égről beszélni, ta'án már unalmas. Huszonöt öv né! nagyobb ideje, hogy egy vizslát négy kölykével együtt elvittek Nagykikindára. Reggel vit|ték kocsin az ajándékot, másnap reggel itthon voltak megint Szegeden mindnyájan. A vizsla egyenkint hozta haza a szájában a kölykeit. Nagykonda ugy ötven kilométernyi távolságban van tőlünk, tessék kiszámítani, hányszor tette megezt az utat és milyen óvatosnak kellett lennie, hogy a tüéles foaa meg ne sértse a kis bundásokát. ^¡i A Ladymnek is apró kölykei voltak, lesoványodott de maga járt be a vaczkáről az ételért. Egyszer azt látom, hogy nem eszik. Hiába minden kínálás, szép szó, csak néz, azláu megfordul és indul. De nem messzire, mert megáll és visszanéz. — Gyere ide Lady, mi bajod? A legjobb falatoktól elfordul, fölemeli a fejét, szinte beszél, a szeme szokatlanul nedves. , Valami történt vele. de majd kiheveri. Meg. keresi a megfelelő füvet és meggyógyul tőle. Más dolgom volt. akkor nem törődhettem vele, délután mondják, hogy Lady még mindig nem evett. — Ejnye, kutyus, mi ez? Cirógatom, arra odafekteti a fejét a tenyerembe, panaszkodik szűkölő hangon, majd eliuduL Megint megy néhány lépést, akkor megáll és viszszanéz. — Persze, persze, hiszen te hívsz engem! Hogy nem vettem én ezt észre reggel. Mentem hát utána, vígabb lett, hogy megértettem. Odavezetett a kölykeíhez. akik ugy össze voltak gabalyodva, mint öreg sublódban egy gombolyag pamut, — azonban az egyik kicsike meg-' dögölve. Lady ráfekhetett véletlenül, agyonnyomta. Az első kölykedzésnél megesik az ilyesmi, vizsla-, mama még ügyetlen, nincs gyakorlata. Megállt és nézte a kis gyászát. — Most segíts! Elvittük, elástuk. Arra a szegény Lady szinte megköszönte, dörgölőzött hozzám s nyomban rohant az ételéhez. Szörnyen ki volt éhezve, de addig nem evett, amíg el nem intéztük az esetét Zavarta az elevenek között a kis dög, ő maga pedig nem nyúlt volna hozzá. • _ Domaszéken történt mostanában hasonló eset A Knappe-tenyán van egy semmiféle osztályba nem tartozó korcs, meg egy tacskó. A korcs megkölykedzett, de egyet sem akartak belőlük megtartani, hát rábízták valamelyik cselédre, hogy. tüutesse el őket. A tanyai szokások nem mindig a legemberségesebbek, a megbízatást teljesítő kapás is a dolog könnyebb végét fogta meg s elásta a kölykeket elevenen a trágyadombba. Méternél is mélyebbre. Ez dél táján történt, este pedig elengedték a láncáról a korcsot. Körülszaladta az udvart, kereste a gyerekeit^ kiment a szöllőbe, de már a tacsival tért vissza. Nyilván megbeszélték kutyai nyelven a tennivalót, szövetségre léptek, mert nekí_ rohantak a trágyadombnak s elkezdtek szorgalmasan ásni. Főleg a tacskó fejtett ki nagy kaparászás! buzgalmat, hiszen szívességről volt szó, bizalomról, — azonban rövidesen kiásták a trágyasirból az apró korcsokat. Ma is élnek szegények s mennek elébe a tanyai kutyák sorsának. Ha megnőnek, egyszer beszaladnak a kocsival a városba s itt megszédültén eltévednek. Ugatni se mernek, tudják, hogy nincsenek otthon. Keztyü lesz belőlük. Ugyancsak Domaszéken, a Schütz-tanyáu, történt, hogy két macska egyszerre lett kismama^ Hordozta mindegyik a maga családját, de a kilencedik napon, amikor már kinyílik az apróság szeme, az egyik macskamama eltűnik. Hasztalan minden keresés, érdeklődés, nincs semerre. A picinyek pedig nyivákolnak, mert chesek, azokat nem lehet szép szóval tartani. — Talán megszoptatja őket a másik mama! ~ mondja valaki. Odaviszik neki a kölykeket, de dühös lesz, ellenséges. Hagyják békén, elég neki a maga család; baja. Csak nem fogja idegenekre pazarolni a tejét! Nem lehetett megoldani a problémát, délután elásták az anyátlanul maradt árvákat, hiszen éhen halnak ebben a szolidaritást nem ismerő macska társadalomban. Estére aztán nagy meglepetés történt, Köoosan lomposan, valósággal megtépve, hazakerült az öreg macska. Soha ki nem derül, hogy hol járt és mit csinált. Csak beállított s kereste a családját. — Jaj, döbbent meg a tanya népe, jezt ugyan elsiettük! Szaladnak a tetthelyre, hogy hátha lehet még segíteni a dolgon! Hát lehetett Hat órával az tilásás után a ma is meglevő apró macskák még éltek. Annál dühösebben vetették magukat -ÍZ any| jukra, — egész napi szopást kellett egyszerre pótolniok. A gyalázatos vénség pedig tűrte megadással. Vezekelt valamiért. Már ahogy a cuacs• kák vezekelnek. Bob. g-ésitófixetégr© m íéth érászai, Kö^seyucca 7. Wany óra és ékszerlavStó miibe«». |j