Délmagyarország, 1929. július (5. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-28 / 169. szám

№ DELMAGV ARORSZÁG 1929 julius 26. ÍJ tf&fáf k Ali* Afác miatt raktáron levő tiszta angol szövete*: leszállított árban, elsőrendű kivitelben V ABfSidiHl^SB^^Ad készítek öltönyt, felöltőt, télikabátot stb. Till Frigyes uri szabó, Tisza Lajos körtit54. Alkotó rendezők ... Irta: Dr. Németh Antal. 1. Alkotó rendező?... Hát nemcsak abban merül ki e — közönség által alig ismert — színházi ember tevékenysége, hogy megszabja a sziuésznek, hol jön be a szinpadra, hol megy ki ebben vagy abban a jelenetben, hangsúlyokat korrigál és a diszletmestert utasítja, milyen kulisszákat tákoljon ösz6ze?.„ Alkotó is lehet* a rendező? Igenl Ha Magyarország még nem is ismeri ezt az uj rendező-típust, Európa minden nagy színházi kulturcentrumában fellelhető, mintegy két évtized óta. Néhány cikkben a legjelentékenyebb korszerű szinpadművészeket szeretném bemutatni a szegedi színházlátogató publikumnak, hógy igényük a magyar színjátszással szemben növekedjék, szeretetük a színház iránt megerősödjék és majdan, a megváltozott izlés általánossá válásával az egész magyar glóbuszon felvirágozzék a kor művészi színvonalán álló színházművészet Evreinov NikoSáj Sztaniszlavszkij, Antoine, Gordon Craig, Adolf 1 Appia, Brahm mellett, helyesebben szólva után egyike a legnagyobb úttörőknek. Eredetileg rendezője volt a legnagyobb orosz színpadnak, a pétervári cári színháznak, de minél szabadabban bontogatta szárnyait, annál kényelmetlenebbül érezte magát ezen a kényes izlésü, de mégis exkluzív és maradi helyen. Elhagyta állását s később megvált az ünnepelt északi Dusetől, Komiszarzsevszkája asszonytól is, akinek színházában szintén a rendezést végezte. Mert bármilyen diszes s csakis a legjobbaknak fentartott volt ez a két hely, neki külön mondanivalója volt, szabad mozgást keresett szárnyalásának. így alapította meg a »Régi Szinház«-at, melyben, hogy szemléltetően vigye a néző elé azokat az elemeket, melyek a dráma fejlődésében állandó színpadi értékek, sorozatosan és bámulatos rendezésben középkori misztériumokat, papi drámákat, pásztorjátékokat, commedia deli' arte-kat adott elő. Utána megteremti a »Görbe Tükör« paródia színházat, amelynek színpadáról paródiák, szatírák, társadalmi drámák tüzes szavai villámlanak a néző agyába. Itt is a színpadi látnivalók s a tökéletes rendezés káprázatában jelentkezik Evreinov művészete. Ebben a színházban került bemutatásra a legtöbb darabja is. Pétervárott 1912-ben olvasta fel először meghívott dramaturgok, művészek, irók társaságában uj fölfogását: a drámáról, drámairásról és rendedezésről. Akik eleinte kételkedve rázták a fejüket — igy Sztaniszlavszkij is —, később meghódoltak a kész munka előtt. Ebből az időből való a »Szinháziság apológiájáról« irt cikke is, amelyben védelmére kel a színpad öncélú mondanivalóinak, harcol az irodalom ellen — művészet érdekében. Ebben a tanulmányában irja: »Azt szokták mondani: a színház legyen templom. mások: legyen iskola, aztán: legyen az erkölcs iskolája, megint tovább: legyen az élet iskolája. Azt is halljuk, az élet iskolájának tisztán csak realisztikus formákkal szabad ábrázolnia, míg az ellenkező oldalon azt követelik, hogy a színház olyan iskolája legyen az életnek, amelyben az élet csak a szimbolikus sugártörésekben jelentkezik. De. vannak olyanok, akik még most is, a naturalizmus romjain azt vitatják, hogy a színház a valóság tükre, ezek az ideáj-miliő formát mindennél többre tartják. Hallunk vitázókat, akik a színházban kizáróan tribünt látnak, hogy a szabadság eszméjéért viaskodjanak rajta, mások viszont az alázatos loyalilás katedráját fedezik fel benne. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a szinházat valódi rendeltetésének adják vissza. Sc templom, se iskola, se tükör, se tribün, se katedra. A szinház legyen csak: a színház. (Már meg kell bocsájtaniok nekem ezt a tautologikus meghatározást.) igenis, a szinház legyen mindenek előtt szinház, vagyis magában kiteljesedő művészeti megnyilatkozás, mely esztétikai lényét valamennyi művészet szintéziséből alkotja meg, de olyan kiszámitottsággai, hogy ezzel nem von el semmit a szcenizmus önálló jelentőségéből, ebből az alfájából és ómegájából a valódian színházi művészetnek. Innen van az én áhítatom a «szinpadiasság« irányában, amelyet az európai színházakban annyi ideig és érdemetlenül lebecsültek. A teatralitás, a színpadias súg, mint terminus alatt értem az esztétikai demonstrációját valamely láthatatlan tendenciózus karakternek, amely még a szinház épületétől távol is, egy remek gesztussal, egy finom tónusu szóval megteremti maga körül a színpadot és diszletet és megszabadít bennünket a valóság bilincseitől.« Evreinov tiltakozik az ellen, hogy a szcenikai lehetőségéket a dráma szolgálatába állítsák: »Az- az állítás, amit a »föltéve föltételezett« szinház hivei hangoztatnak, hogy az uj szcenikai teremlő-müvészet föladata az, hogy a néző előtt föltárja a benső dialógus litkát, nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy rá akarja erőszakolni a művészetre a kifejezés valami határozott objektumát, ami pedig a szabad művészet lényegét tekintve, céltalan ét sértő dolog. Nem tökéletesen mindegv-e, hogy a tárgy maga micsoda, van-e vagy nincs jelentősége a filozófia szemszögéből? Ha a kifejezés teatralitását figyelmen kívül hagyjuk, akkor bármilyen szép is a kifejezés, a nézőt nem mentjük meg vele az unalomtól. Már régóta megéreti igazság, hogy a művészetben nem a tartalom fontos, hanem a forma s ha a szcenikai művészetben a lisztáii-teatriális formát elhanyagoljuk, nem is érdemli meg többé, hogy szcenikai művészetnek nevezzük. A teatralitást magát mindenkori alakjában egyszerűen és minden okoskodás nélkül az intiucióinkkal ismerjük föl és intelligenciánk szerint állapítjuk meg ilyen vagy olyan jelentkezési módjáuak esztétikai értékét is. Végül is a szinpadiasság, olyan értelemben, amilyenben én gondolom, mindig megvolt és korok szerint meg is becsülték már ősidő óta. Aki el szokott látogatni a »Régi Színházba« — amely a magam kezdésére alakult, a többi közt azzal a szándékkal, hogy színpadán a szcenikai teremtő művészet fejlődésének útját kövessük és kiemeljük belőle azt, ami ebben a művészetben örök, épp ugy, mint azt, ami véletlen és elmúló, — é^.zre kellett vennie, milyen magával ragadóan hat, a hitvány tartalom mellett is, néhány középkori színdarab, abban a formában, amelyben közönségesen játszani szokták. Egy pasturelle vagy pastorale kicsinyes, ba- I gatell-alakjai, ha nem is származnak a szó olyan mesterétől, mint Adam de la Gall, vonzókká és százszorosan kedvesekké válnak előttünk a teatralitásuk révén, amely mint egy bájos varázslónő, más és jobb világba helyez át bennünket, ahol még az Olyan hatalmas óriás is, mint az eszünk, elveszti érejét fölöttük. Mert itt a művészet, a teatralitás minden. Természetesen a szinpadiasságnak is megvan a maga evolúciója, mint mindennek az életben. Az együgyű abbé naiv mozdulata között, aki az egyik liturgiái drámában Isten anyját ábrázolja és lzadora Duncan inspirált gesztusa között, aki a halál nézésébe merevedő leányt testesíti magába, — csakugyan nagy a szakadék. De az esztétikai varázs az egyiknél, mint a másiknál, a teatralitásban van, amelyet egy láthatóan tendenciózus karakter esztétikai demonstrációjának fogunk fel. Az ízt, a hatást itt a szinpadiasság adja, amely a művésztől megköveteli, hogy az élet uj formáit teremtse meg a szinpadon. A szinpadiasság nélkül csak az élet másolatát kapnók a szinpadon, mindegy most már, hogy miliő-rajzban, vagy szimbolikusan állitjuk-e oda. Ez az alap-principium, amiből Evreinov Nikoláj kiindul, hogy az ő — talán legprecízebben Vart póur l'art-nak nevezhető szinpadmüvészeti elgondolását kiépítse, mely a monodrámában kristályosodik ki. Erről az érdekes, uj színpadi műfajról irott első tanulmányát 1908 december 16-án, tehát több mint 20 évvel ezelőtt olvasta fel az akkor alig 25 éves Evreinov Nikoláj a moszkvai irodalmi és művészeti egyesületben. Ugyanebben az esztendőben a végleges nagy munkát a pétervári szinház-egyesülettel ismertette meg, egy évvel később pedig, március 4-én a pétervári Komiszarzsevszka-szinház meghívott irő, művész és mübarát közönségével. A tiz év alatt, — amibe természetesen bele kell számítani a háború terméketlen esztendeit is és azt, hogy a népek kulturértékeinek kicserélődése ezalatt majdnem teljesen szünetelt, — a monodráma Oroszországban kiharoolt, elfogadott, megérett, — sőt ma már túlérett — műforma lett amiről Evreinovnak s a legfiatalabb orosz Íróknak ebben a műfajban irott színdarabjai, a színházi siker egész sorozatai tanúskodnak. Angliába nem kisebb ember, mint Gordon Craig vitte el Evreinov irói és rendezői jelentőségének hírét Craiget annak idejében azért hivlák Pétervárra, hogy a világ egyik legkényesebb izlésü színházának ujat mutasson be a Hamlet rendezésében s az eredmény az volt, hogy Craig vitt magával ujat Oroszországból. Craig ugyanis megismerkedett Evreinowal, helyesnek fogadta el az akkor még igen fiatal irő színpadi elveit s a Hamletet is ebben a szellemben rendezte. A jó ötletek minden koncepció hijján való mestere, az ügyeskezü Reinhardt is, ha nem akarja önmagát ismételni, ma már igen gyakran Evreinovot kopirozza és hét év előtti berlini Hamletjét teljesen az ő szellemében rendezte meg. A monodráma teória abból az elvből indul ki, hogy lelkünk befogadó képessége korlátolt. Esztétikai szemlélődésünk bázisa az, hogy figyelmünket mindig valamely individuális tárgyra irányítjuk, de ha ez a tárgy folyton változik, figyelmünk folytonos koncentrálása kifáraszt bennünket és gyöngíti lelkünk befogadó képességét. A drámai előadás valódi tárgya nem más, mint az élmény és pedig — éppen az elmondottak alapján — nem több, hanem csak egy léleknek az élménye, hogy azt könnyebben befogadhassuk magunkba. Ezért él bennünk az a belső törekvés, hogy a voltaképen való szereplőt a »főszereplőt« mindig főiébe helyezzük a »többi szereplőnek«, más szóval innen ered az a kívánságunk, hogy olyan »szereplöt« kapjunk, akiben, mint fókuszban az egész dráma összpontosul, tehát a többi szereplő élménye is. Ha a hatások sokféleségét nem foglaljuk egységbe, egyetlen erős hatás helyett több, de kevésbbó erős hatást kapunk s igy lehetetlenné válik, hogy az esztétikailag fontos elem bennünk megszülessék, érvényre jusson. Művészet azért törekszik mindig a sokféleségek összefoglalására, mert ezzel könnyen áttekinthető egyszerűséget teremt s igy magát a benyomást is egyszerűvé teszi. Ez az első lépcsőfok, amely a tökéletes drámához: a személy-drámához (moncr-dráma) visz. Személydrámának nevezem — irja Evreinov Nikoláj azt a drámai előadást, amely a szereplő lelki állapotának a nézőre való — lehetően tökéletes átvitele mellett a szereplőt körülvevő színpadi világot is ugy ábrázolja, ahogyan a szereplő szcenikai életének minden pillanatában maga fölfogja. A régi, elavult és tőkéletlen dráma helyébe tehát az architektonikus drámát állitom, amelynek az az elve, hogy a szereplő cselekvését együtt kiséri s vele teljesen megegyezik a cselekvés szcenáriuma is. Márton Ilona, Gizella tér 4. sz. Rajzokat, tervezéseket, himzést olcsón villái. Kézimunkafonalak yátMilélü»»» 3 Kerékpárokban a Styrla és Trlumph vezető márka. Egyedül kapható Szántó^ Sándori: ¡¡BT Hatóságilag engedélyezett végkiárusitás! 18 éve fennálló cégünk megszűnik és legjobb minőségű árukból álló raktárunkat B. lehető legolcsóbb árban kiárusítjuk: Poupiin, zefír és flanel női és férfi piyamák, olcsó női, férfi, gyermek fehérn@mü@k, valódi apgol poupiin és zefirek, kiváló minőségű chiffonok, paplanlepedő, lepedő-anyagok, damastok, frotir és damast törülközők, gallérok stb. vannak még raktárunkon. ja legkiválóbb árut a legolcsóbb Lednifsky József és Társa aron adjuk: a gyors lebonyolítás eraekeben. 504 szeged, Káré»zucca 0. »zám.