Délmagyarország, 1929. június (5. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-09 / 128. szám

Of.LM vr.Y\T5fWSZfo Tükos választójogot, közszabadsápokat! A belügyminiszter íovábbra is csak az „érdemeseknek" eng#di meg a név­magyarosítást Budapest, június 8. A parlament mai ülésén ioly­latták a belügyi tárca költségvetési vitáját. Fábián Béla: Még mindig nagyon sok közié' van, amelynek pótadója száz százaléknál is magasabb. Van község, ahol 50 százalékos luxusadói vetetlek ki — a szikvfzre. Szükséges a vizumkénvszer el­törlése, hogy a megszállt területen lévő magyarok minden akadály nélkül bejöhessenek az anya­országba. Csák Károly után Bródy Ernő a kővetkező szó­Jiok. A névmagyarosítás kérdésével foglalkozva ki­jelenti, hogy az nem lehet jutalom kérdése. Ezután a választási eshetőségekről beszélt és felveti azt a kérdést, hogy elképzelhető-e az, hogy a mai nyilt választás mellett folyhasson le egy ujabb választás. Magyarországon még mindig nl usen ko­difikálva a gyülekezési jog. Nemzeti érdek, hogy a belügyminiszter elkészítse a gyülekezési jog vég­Jeges rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Itasaay Károly: De ne ugy, mint a fővárosi tör­vényt, amelyet elamerikáztatni méltóztatik. Bródy Ernő: Tessék az alkotmányosság útjára lépni, ne tegyenek különbséget, szüntessék meg a protekciókat, amelyek megnyilvánulását éppen most látjuk a baromfisegélyeknél, amelynél módot talált a kormány arra, hogy az elszegényedett arisztokratákat segélyhez Jattassa- A költségvetést Bem fogadja el. Esztergályos János azzal a megállapítással kezdi beszédét, hogy a belügyi tárca pontosan vissza­tükrözni a magyar közállapotokat. Az egész kor­mányzati rendszer elbizakodottsága a sznronyakon nyugszik. Amig önök maradnak uralmon, a más pártállásuaknak üldözése nem fog kimúlni a ma­gyar politikai életből. A belügyminiszter ur de­mokráciát hirdető szavai csak a győztes angol munkáspártnak szólnék Tékozlásszerü pazarlás nyilvánul meg a költségvetésben. Olyan gazdasági helyzetben folyik a pazarlás, amikor nap-nap ulán a revolverhez nyúlnak, fingyilkosok lesznek a csa­ládapák, mert nem tudják megkeresni a kenye­rüket. Homonnay Tivadar után Györki Imre a kővet­iező felszólaló. A közszabadságok javulásának leg­csekélyebb nyomát sem látjuk. A felügyeleti jog arm arra való, hogy az állampolgárokat zaklassuk. Puky elnök: A képviselő urat személyes élü sér­téséért rendreutasítom. A rendreutasitás nyomán vihar támad, a szo­ciálista képviselők felugrálnak és ugy kiáltoznak az elnök felé: — Nem sértett meg senkit! Hát már bírálni ест szabad a minisztert? T.yörkl Imre felveti a kérdést, hogy milyen' alapon költekezett a kormány a belügyi vigadó átépítésénél. Amikor óriási nyomor van az ország­ban, felháborító ez a pazarlás. Meskó Zoltán a következő felszólaló, felolvas egy AZ 1000. évek elejéből való cikket, amelyben Bánffy Dezső azt követeli, hogy minden magyar ember viseljen magyar nevet. A megszállt terü­leten élő zsidók nagy többségben becsületes ma­gyar emberek maradtak és ezt csak elősegítette az, hogy a nevük is magyar. Gál Jenő a rendőri bíráskodás kérdéséről be­szél, amelynek terén különböző reformokat kiv.An. A szabadságjogok kezelését nem lehet a rendőr­ségre bizni. A rendőrség iránti bizalom nagyon fontos, a mai áthelyezési rendszer azonban a legjobb rendőrtisztviselőket szereli le. Szünet után Viczidn István beszélt, majd Rothen­steiri Mór hangoztatta, hogy az idegen ellenőrzés túlságosan szigorú. Ez ártalmára van az idegen­forgalomnak. Kéthhj Anna szerint a belügymi­nisztériumban uralkodó szellem nem felel meg a niodern kornak. Kabók Lajos hangoztatja, hogy indokolatlanul tiltanak be munkás-gyüléseket. Scitovszkg belügyminiszter válaszolt ezután^ a felszólalásokra és tiltakozott a prédálás ellen. A névmagyarosítás kérdésében kijelentette, hogy 6era­1929 juníus 9. Szemüvegek legmegbízhatóbbak 274 Sandberg üenrihnél. miféle formában nem tartja helyesnek a kényszer névmagyarosítást. Megmarad amellett az elvi állás­pontja mellett, hogy a magyarosítás elé azt a feltételt kell szabni, hogy ki szerzett érdemeket arra. A vizumkérdést a szomszédos államokkal csak azonosság alapján lehet megoldani A Ház ezután a belügyi költségvetést általá­nosságban elfogadta, majd áttértek az interpel­lációkra. Györki Imre a kecskeméti szociálista pártszer­vezet alakuló gyűlésének betiltása miatt inter­pellált a belügyminiszterhez. A betiltó rendelet­ből azt következtetheti, hogy a polgármester tit­kos utasítást kapott a gyűlés nem engedélyezésére. Scitovszkg belügyminiszter kijelenti, hogy ilyen titkos rendelet nem volt. Az ügy elbirja a legna­gyobb nyilvánosságot is, Az ülés háromnegyed 7 órakor ért véget. A polgármester és az intendáns nyilatkoznak a legújabb színházi ügyről „Tarnay Ernő nyilatkozata nem sértette a közgyűlést" (A Délmagyirorsrág munka ársától.) Isme­retesek azok a legújabb események, amelyek a májusi közgyűlés ulán a színház körül leját­szódtak különböző nyilatkozatok és cikkek for­májában. Dr. Somogyi Szilveszter polgármes­ter arról a nyilatkozatról, amelyet Tarnay Ernő színigazgató tett az egyik budapesti esti lap hasábjain és amelyet egy szegsdi lap ugy állilott be, mintha az a közgyűlési sér­tette volna meg, a következőket moíidotta: — Véleményem szerint Tarnay Ernő nyi­latkozata egyáltalában nem sérteltp meg a közgyűlést, nyilatkozatának azt a részét azon­ban, amelyben a két törvényhalósági bizott­sági tag felszólalását nevetséges és kellő ér­tékére le nem szállítható heccelődésnek mi­nősiti, meggondolatlannak tartom, bár ez a kijelentés sem vonatkoztatható a közgyűlésre, hánem csak a két felszólaló városatyára. Tar­nay t különben figyelmeztettem is arra, hogy a közgyűlést, amely felettes hatósága neki is, nekünk is, sohasem szubad senkinek meg­sérteni, mire Tarnay kijelentette, hogy ré­széről ez nem is történt és nem is történhetik meg sohasem. Dr. Pálfy József tanácsnok, a színház in­••.II I tendánsa a kővetkezőket mondotta érről az ügyről: — Tarnay Ernő nyilatkozatát egyáltalán nem lehet sértőnek találni a közgyűlésre és szerintem távol átlóit az igazgatótól az a szán­dék, hogy a közgyűlést megbántsa. A nyilat­kozat két úrra vonatkozott, hogy pedig azok sértőnek találják-e a kijelentéseket, az egyéni elbírálás dolga, arról nem is lehet nyilat­kozni. A SzVE Xilubbajnokságat (A Délmagyarország munkatársától.) Nagy érdeklődés mellett szomba'o í délután ía to ták meg a Tiszában a Szegedi Vivó Egylet klub­bajnokságait. Kardvívásban első lett Szarka István, 2. Armentano Lajos, 3. Bauer József. Tőrvívásban első dr. Armentano Lajos, 2 Szarka István, 3. Domán Miklós. Ezután nagy sikert arattak az egyesület hölgy vívói — Kós Káilmán ezredes tanítvá­nyai —, akik igen szép bemutalóvivást mu­tattak be. A versenyt meleg hangulatu klubvacsora követte. Sohse voif jó az a nagy sietség Irta: Móra Ferenc. I. Jean Bouret fiatal szatócs volt valami béarni faluban, mérte a pántlikát az asszonyoknak és a pálinkát a férfiaknak, imádta az Istent és tisztelte a királyt, ami elég ritka dolog volt ebben az idő­ben Franciaországban. Mert XV. Lajos volt akkor a király, akit nehéz volt tiszteldi és nem volt könnyű áldani az Istent, akinek kegyelme a rothadtságnak ilyen tömegével töltötte be Szent Lajos királyi székét. A szatócs azonban jámbor szivü ember volt, született megelégedő, aki a pántlikának mindég csak a szinét dicsérgette és az életnek se tapogatta soha a fonákját. — Minden ugy van jó, ahogy van, — csitítgatta mosolyogva a forrongó parasztokat, — a fő az, hogy kövér legyen az asszony, mert akkor győzi szoptatni a gyereket és nem kell bele annyi kenyeret tömködni. Olyan jó ember volt az adós, hogy mene­déket adott még az adószedőnek is, mikor a parasztok azzal az istentelen szándékkal kergették végig a falun, hogy belefojtják az Adourba. — Isten óvja a királytI — nyitott neki ajtót Jean Bouret, akinek alázatos szive a végrehajtóban is tisztelte az Isten kegyelméből való hatalom kisugárzását. S ugy vetlctte meg az elcsigázott embernek a saját ágyát a feleségével, mintha maga a király tévedt volna be hozzájuk s félannyi vizet öntött a pohár tejébe, mint a magáéba A végrehajtó hálás ember volt s mikor másnap éjszaka elhagyta a falut, hogy dragonyosokat kér­jen Toulouseból az adózó polgárok erkölcseinek szeliditésére, egy levelet adott át a szatócsnak. — Eredj be ezzel Lyonba, jó ember, s vidd el arra a cimre, amit ráírtam. Ott megkeresed az én nagybátyámat, aki selyemtakács s az majd megtömi a zsákod selyem nyesedékkel, amivel te itt nagy vásárt csinálhatsz. A szatócs még azon a hajnalon főltarisznyázta magát az útra, tizednapra meg is érkezett Lyonba, ott megszállt egy városszéli fogadóban, ahol ol­csón mértek kosztot és kvártélyt. Ahogy vetkőzni kezd, hallja, hogy nyilik és csapódik a mellette levő szoba ajtaja, aztán beszélgetés szűrődik át a vékony falon A szatócs kíváncsi természetű ember volt, egy-egy elejtett szóból a király nevét is kivette, azért odanyomta -a fülét a falra. — Vállalod, Damiens? — hallott egy kérdő hangot, — Rá esett a sors, — felelte egy másik hang. — vagy ő öl, vagy őt ölik. Franciaországot meg kell menteni. — Tőrrel? — Az a legbiztosabb — Hol? — Ahol éri. Jean Bouret elnyújtott ásítást hallott, szélek tologatását, ágyrecsegést, aztán csönd lelt. Ki­támolygott a havas udvarra és elkezdett töp.en­geni. Biztos, hogy a királyt akaják megölni, — mitévő legyen? Ha lármát üt, bajba keveri magát, mégse menti meg őfelségét. Ha okosan végzi a dolgát, megszabadul a király s ő belőle nagy embert cfsinál. Eladta az öszvérét, mert őszvérháton hosszal­lotta az utat Párizsig s jegyet váltott magának a postakocsira, — Hiszen nem kell nekem többet öszvér, ez­után bizonyosan négylovas batáron járat a ki­rály, — számolgatta magában a jövendőt. II. Éppen karácsony napján érkezett meg Párisba s rögtőn tisztába jött vele, hogy ezen a napon itt ővele szóba nem áll senki. Másnap azonban beeresztették a rendőrminiszter elé. Berryer ur volt a rendőrminiszter, akit a ki­rály rendkívül nagyra becsült mint irót is. Tud­niillik minden reggel 6 foglalta irásba azokat a friss*szerelmi pletykákat, amiket hajnalig össze­szedett a rendőrség a főurakról és dámákról. A rapportot mindig együtt szervírozták őfelségének a csokoládéval, ahhoz néha hozzá se nyúlt, de a jelentéseket mindig élvezte. Á rendőrminiszter haracosan mordult rá a fel­dúlt képű emberre: — Mit akarsz? — Uram, meg akarják ölni a királyt, — nyö­szörögte a szatócs. — Kicsoda? — mosolygott gúnyosan Berryer ur. Ez a mosolygás egészen elvelte az eszét a jó Bouretnak. Egyszerre kitörte a verejték 8 hiába dörzsölgette a homlokát, nem tudta kimon­dani a gyilkosjelölt nevét. — Dad... Did.„ nem. nem tudom nevét, pe-

Next

/
Thumbnails
Contents